Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-10-03 / 70. szám
538 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Körültekintés. Őszre jár az idö. A versenyév vége felé ! közeledik, s a handicappernek — mielőtt a telivérek téli szállásukra térnek, még egyszer alkalma van a nemes négylábúak képességét megítélni, sulyokban kifejezni. Ezúttal a NyiH\Hctndicap» képezi a Lovaregylet hivatalos közegének szócsövét. Hát bizony nehéz dolog 170 ló képességét rövid skálába szorított súlyozásban kifejezni : de azért sokkal könnyebb feladat, mint'.tavaszszal a «Szabad Handicap»ben az elözö évben futott összes kétévesek egymáshoz való viszonyát megállapítani. A «Szabad Handicap»-ben oly lovakról mond a handicapper véleményt, melyek hat hónap óta nem futottak, s igy könnyen megeshetik, hogy a handicapper hamis számításra alapítja véleményét. A «Nyilt Handicap»-ben azonban a legutóbbi formák alapján megalkotott véleményt hallunk, s ez utóbbi éppen azért érdekesebb is, Fokozza e handicap érdekességét az, hogy itt különböző évjáratok matadorainak egvmáshos való képességi viszonya van feltüntetve, ugy hogy a handicapper e munkájában megállapítja azt is, vájjon a Derby-évjárat (s ez a legfontosabb a dologban) jobb-e, rosszabb-e, mint az elözö. Az idén még a rendesnél is nagyobb várakozással néztünk a teherközlés megjelenése elé. Hogy is ne, hisz arról volt szó, hogy a handicapper olyan két óriást, mint Tokio és Or-vert hozzon össze a skálában. Hetek óta vitatkoztak sportemberek és laikusok egyaránt, hogy a kettő közül melyik kapja top-weightet. A handicapper nyilatkozott. A teherközlés előttünk áll s a skála élén 80 kiloval — a mint hittük is, Tokio áll. Or-vert is 80 kilót kapott, s igy Ferdinándy ur Tokiot 3J kiloval helyezi Or-vert fölé. A « Grosses Wiener Handicap»ban csak 3 fonttal állt Or-vert, a Talpra-Magvar-ivadék alatt most 7 fonttal. Az óta a két ló közti viszony nem igen változott, mert hisz mind ajkettö feltartva nyerte minden versenyét, s igy hát egyszerű vélemény különbségről van szó. Ugy véljük, hogy Ferdinándy ur helyesebben állapította meg a két ló közti viszonyt, bár mi még több súlyt helyezünk a két lelivér közé. Tokiót legalább is egy stonenal helyezzük a Bendor-mén fölé, Föltűnő 'a véleménykülönbség Eltoli képességét illetőleg. A « Grosses Wiener»-ben 6 kilo volt Eltoli és Tokio közt,la «Nyilt Handicap»ben 11 kiloval áll a Derby-gyöztes Eltoli fölött. Itt ismét Ferdinándy urnák van igaza, bár mi 11 kiloval nem tarjuk a két ló közti klassziskülönbséget kiegyenlithetönek. Nagyon előnyösen áll a súlyban Pitt 59 kiloval. Korainak tartjuk ugyan még a tipelést e futamra, de azt hiszszük, a vélemények a verseny napján sem fognak változni, s épp azért már ma is Pittet deklaráljuk valószínű győztesnek. Jól képviseli a Milne-istállót 52 kiloval Grisette is. A többiek közül Nem oda Buda, Galóca, Weatherstar indulhatnának jó esélylyel. q A 9-ik h. h. ezred és a «Marosvásárhelyi versenyegylet és urlovas szövetkezet» hivatalos versenyprogrammja. I-ső nap. 1895. Okt. 6-án. Igazgatók : Baumgárten Pál ezredes, br. Kemény Kálmán, Polkó Heinrich tábornok, gr. Teleki Sámuel és br. Wesselényi Béla. Biró: Gyertvánffy Kálmán, alezredes. Indítók: Bene Rezső, százados és Z. Köpfler Elek. Mázsáló: Eperjesy György, egyleti titkár. I. Megnyitó sikverseny. 1600 m. Dij: I-sö 700 kor. 2-ik 200 kor. 3-ik 100 kor. Futhat minden Erdélyben ellett és nevelt 3é és id. ló. 1. Br. Szentkereszty I. id. stp h Pajzán (fv.) 78$ 2. Br. Szentkereszty P. 5é stp h Dominó 75$ 3. Gr. Bánffy M. 5é stp к Felhő (fv.) 72$ 4. Gr. Mikes Zs. 3é p m (fv.) Nagg Kristóf 65 5. Br. Bánffy A. 3é f к Lizi (fv.) 65 II Hölgyek dija. Akadályverseny. 4000 m. Tiszt.dij az első. 2. 3-dik lónak. Futhat minden 4é és id. belföldi és német ló. mely 1800 kor. értékű dijat gát- v. akadályversenyben nem nyert. 1. Gr. Bethlen K. 4é sga к Remény tv.) 65 2. Br. Szentkereszty P. 4é stp m Pnlades 68 3. Br. Bánffy A. 4é sga к Bibis 68 4. Rohonczy L. 4é stp к LadyAnn 5. Gr Spanocchi L. id p h Tusnád (fv.) 77$ 3. Legénységi vadászverseny. 2400 m. Tiszteletdíj az 1. 2. 3-iknak. Századonkint 1—1 huszár. (III.) Gátverseny Táv. 2400 méter. Dij 1-sönek, 900 kor.. 2-iknak 200 kor.. 3-iknak 100 kor. Futhat minden 3éves és id. beif. és német ló. mely sik-, gátvagy akadályversenyben egy 100 kor. vagy azt meghaladó dijat nem nyert. 1. Dedinszky Miklós hdn. 4é p h AUriyht 70 2. Gr. Bethlen Károly. 3é p к Baby. 65 3. Gr. Horváth Toldv Rudolf óé p к Broom-Blossom 72$ 4. Br. Szentkereszty Pál 3é p к Mátka 65 5. Br. Bánffy Albert 4é sga к В ibis 70 6. Gr. Spannocchi Leó id p h Tusnád 72$ 5. Tiszti akadályverseny. Lovagolandó a 9. honv. huszárezred tisztjei és hadapródjai tulajdonában levő lovakon. Táv. 4000 méter. Teher kiegyenlítés nélkül. Tiszteletdíj az 1., 2. és 3-iknak. 1. Gyertyánfy Kálmán alezr. id p h Merán. 2. Ugyanaz 4é s p к T/ma. 3. Testéry János őrnagy stp h Kalandor. 4. Ugyanaz sga h Purioso. 5. Lösch József örn. id sga к Böske. 6. Ugyanaz id p к Bibor. 7. Sebesy Sándor száz. id p h Úrfi. 8. Nagy Géza száz. id p h Kántor. 9. Lahonyay Gyula száz. stp h Nebdnts. 10. Kárnász Kálmán száz. id vp h Vihar. 11. Juli Alfréd fhdn. id sga к Ilona. 12. May Incze fhdn. 5é p к Nusi. 13. Makay Gyula fhdn, 6é sga h Princze. 14. Szeleczky Andor fhdn. öé stp h Danyi. 15. Isépi László fhdn. 5é f h Dandy. 16. Hummel Árpád fhdn. 5é f h Sátán. 17. Szirmay Tamás hdn. 5é f к Csalfa. 18. Cseresznyés Zoltán hdn. 5é vp h Don Caesar. 19. Eleméry István hdn. 6é sga h Fátyol. 20. Ekes Károly hdn. 5é vp h Csavargó. 21. Br. Horváth G. hdn. id vp h Bandi, 22. Rozinszky Gyula hdn. 4é vp к Feneleány. VI. Eladó sikverseny. 2000 m. Dij : 1-sö 600 kor. adva a Magyar Lovaregylet által ; a 2-nak 100 kor. Futhat minden 3é és id. belföldi és német ló. 1. Dedinczky L. id. hdn. stp h Agnát 75 2. Gr. Bethlen K. id. f h Tekergő (fv.) 64$ *3. Juli A. fhdn. 5é p к Borcsa (fv.) |72f 4. Br. Szentkereszty I. id. stp h Pajzán (fv.) 64J 5. Br. Szentkereszty P. 5é sga h Domino 70 6. Rohonczy L. 4é stp к Lady Ann 7. Gr. Spanocchi L. 4é sga m Lator (fv.) 67 ORSZÁGOS LOTENYESZTES. VEGYES. Közlemény. A folyó évi május 31-én tartott kisbéri árverésen visszamaradt két telivér méncsikó, még pedig : 1. sárga szinti, apja Pásztor, anyja Pallas, Wisdomtól. 2. pej szinü, apja Insulaire, anyja Doralice, Doncastertöl, a f. é. októberben a «Tattersalb-ban tartandó árverésen a kisbéri telivér anyakanczákkal fog eladásra kerülni. Budapest 1895. szept. 30. A földmivelésügyi m. kir. minisztérium lótenyésztésügyi osztálya. Nagy. Fogadásokat a budapesti lóversenyekre elfogadunk lapunk szerkesztőségében (Ferencziek-bazárja IV. lépcső. I. emelet) s kiadóhivatalunkban (Petöfi-utcza 16. szám.) Gr. Festetics Tassilo ö excja. ki a keddi lóversenyeken jelen volt s szerdán az Orsz. lótenyésztési alapot kez. bizottm.,gyülésén elnökölt — megelőzőleg a berzenczei erdőkben lőtt egy jó 22 ágast, egy erös 14-est és néhány derék 12. és 10-es agancsárt. Eddig (szept. 30.j lövetett erdeiben 35 db (!) vadászható szarvas. 0 excja, miután a Magyar Lovaregylet szerda éjjeli gyűlésén (mint igazg. tag) is résztvesz, csütörtökön reggel valószínűleg visszautazik Berzenczére a cserkészet folytatására. 1895. október 3. Hg. Esterházy Pál rózsaszín dressje. közei h évi távolmaradás után, tegnap délután jelent m ismét a városligeti gyepen— s mindjárt diadalra'' vitte Barát a gátversenyben. A herczeg jelen \ ,'it lova fényes győzelménél. Mr. C. Wood, a második napi Welter-Handicanei tavaly is. az idén is megnyerteOovaival ; mult évben Fenegyerek Il.-vel. az idén Spirifankerllel ; minda" kettőt Adams vezényelte győzelemre. Mr. Pond. Grál tulajdonosa, folyton nagyobbitíi verseny-istállóját ; ujabban is. tegnap megvette /), „„,. mondot, az Eladó versenyben aratott győzelme után" Gr. Forgách Lászlót baleset érte a szarvas-cseri készeteken Mármarosban s lába annnyira megrándult, hogy a dolha-isanyovai vadászlakból nem m ü 2". dúlhat egyelőre, s igy nagy sajnálatára az orsz lóteny. a. |k. bizottmány gyűlésére nem jelenhetett meg. E kis baleset miatt haza sem mehet, pedis a cserkész-idénynek már vége — mint BudapestreV kezett levelében írja. Gr. Festetics Pál szintén nem jelenhetett meg az orsz. lóteny. a. k. bizottmány gyűlésére, mert a nyáron át Carlsbadban végzett cura befejezésére Biarritzban időzik, s csak október 15-én végzi azt. Gr. Zichy Jenö nagyszerű vadászati troleum&i melyeket a Kaukazusból hozott. Huzella ^budapesti fegyverkereskedőnél láthatók. Különösen "a havasi vadkecske, s a medve és vad-tulok-szarvak tűnnek ki. Gr. Henckel Arthur elbocsátotta szolgálatábólHí„(A idomárt, s helyéhe Jarold-ot engageálta, ki "eddig istálló mester volt Brown idomárnál Newmarkolbcn, Gr. Henckel Laura két 3évese Sorella és Melitta, melyek eddig Pricenál voltak trainingben, elvette s az uj trainerhez Jaroldhoz adta, ki e hó 15-én érkezik meg Oroszvárra. Williamson remek lovaglást produkált a tegnapi gátversenyben, amennyiben Barátot 80 kilo óriási sulylyal a nyergében, izgalmas finislyután, hozta be elsőnek; e mellett a ló az utolsó gátnál térdie is bukott, de Williamson ügyes rántással felrántotta. A kedvelt lovast hatalmas bravokkal fogadták a mázsára való visszatértekor. Adams volt társai közt kedden a legszerencsésebb, amennyiben a trainer-jockey e napon három versenyt nyert meg, Drommond, Spirifankerl és Patvar nyergében. Metallist, mely már a ló mennyországban van, egyik ivadéka révén, tegnap bizonyos dicsőséghez juthatott, amennyiben Drommond, mely tőle származik. az első helyet vivta ki az Eladó versenyben. Toreador, az Októberi Handicap nyertese, nem tesz eleget kötelezettségének ma délután a St. Legerben, hanem frissen tartják az Ausztria-dijra, melyben ismét Smith lesz a lovasa. Levente, gr. Andrássy Géza háromévese, mely harmadiknak érkezett be az idei Derby ben, a nyár folyamán, tudvalevőleg, letört, s minthogy azóta nem épült ki bajából, kivették a trainingböl. Nem oda Buda, az Októberi handicap másodikja, volt e futamban a szélső outsider ; ha elsőnek jütt volna be 5 frtra 181 frtot kaptak volna hívei pedig mily közel voltak hozzá. A «Magyar atchletikai Club» f. hó 9-én d. u. 6 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgyai lesznek: külön vivóhelyiség bérleti ügye; alapszabály-módosítás stb. J. Reeves mester lovai formában vannak mostanában ; tegnap is két lova nyert: Spirifankerl és Patvar, Nemoda Buda és Dalila pedig második lett. Spirifankerl az idén még veretlen; háromszor futott s ugyanannyiszor gyözött. Serajevóban egv eladóversenyt nyert meg, a mostani meetingen pedig kettőt. May jockey, ki hosszú éveken át volt engageálva a tatai várúr akadályversenyistállójánál, emez állásától megvált. M. Cannon, Anglia champion-jockeyja, a mult het végéig 149 győzelmet vivott ki, mig rivalisa T. Lûtes 121 első helylyel következik utána. A fogarasi ménes eladásra felhozott anyaga (különösen egy 4-es s egy pár kettes fogat) csütörtökön a Tattersall pályáján (valószínűleg d. e. 10 órakor» I az itteni lókedvelö uraknak be fog mutattatni. I Kocsiforgalom. Az őszi második napi lóversenyeI ken megfordult összesen 642 kocsi és pedig niaganfogat 102, bérkocsi (kettes fogat) 120, egyes foga 420. Az első napi lóversenyekre összesen 930 fogat hajtatott ki, melyek aránylag a fentebbihez oszlanak el. . ' Tokio oddssza a Cambridgeshire Handicapben 10-rol 20-ra emelkedett, de 25-tel is kapható. Ugylátszik, a fogadók még sem nagyon biznak a Talpra-Mogyarivadékban. Nem valószínű különben, hogy Tokio kimegy a klaszszikus handicapért. mert különben nem indulna 17 nappal a'futam előtt a St.-Legerben. Az idei bőgés alatt lött szarvasok agancs-kiámtása — mint rendesen, okt. 20-dika körül nyilik meg, s valószínűleg az idén is a Redouteban. Etcaetera. gr. Esterházy Miklós steeplerje.'ott fog lenni az indulók közt a carlshorsti internationalis akadályversenyben; lovasául br. Reitzendein kapitányt emlegetik. Fantast nagy állóképességről tett tanúságot a szombati lipcsei versenyek alkalmával. A Pásztor-Fan-