Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-03-03 / 10. szám

VADÁSZ- ÉS VF.US EN YLAU sn valamint kiváltképen a külföld előtt tenyészetünk haladásáról tanúbizonyságot legyen. Nem fogom azonban elmulasztani röviden megtenni észrevételeimet- melyek a rnagánsifiiesek tenyésztésére vonatkoznak, mert mind л kettő olv szoros összefüggésben van egymassal, hogy azok teljes elkülönítése alig képzelhető. Amaz eszközök, melyekkel 1867 <jla tenyésztésünk mai álláspontjáig jutottunk, mindnyájunk előtt ismeretesek ugyan, mindazonáltal további fejtegetéseim magyarázatául szükségesnek lartom, azokkal is bővebben foglalkozni. Első sorban a méntelepek utján tartotta kötelességének az állam a tenyésztőknek hozzáférhetővé tenni amaz eszközöket, melyeknek révén lóanyaguk minőségét fokozhassák. Azt hiszem, senki sem fogja kétségbe vonni, az angol tebvérnek mondhatnám mesés befolyását országos lótenyésztésünkre; korántsem azt akarom ezzel mondani, hogy az an^ol telivér az egyedül üdvözitö eszköz lovaink nemesítésére, söt készséggel elismerem, hogy egyes vidékeken az arabs vér minden•e«etre jobb eredménynyel alkalmazható, mint az angol ; de azt határozottan merem állítani, hogy az angol telivérrel való keresztezés nélkül, sohasem jutottunk volna oda, a hol most állunk. Ennek horderejét ismerve, az országos lótenyésztés vezetősége mindig készéggel pártolta és elősegítette az angol telivér ló tenyésztését. E pártolás első sorban versenydijak engedélyezésében nyert kifejezést, mert nagyon jól tudjuk mindannyian, hogy az angol telivér ló csakis tehetségeinek fokozatos kipróbálása által érte el jelenlegi szívósságát és átörökítő képességét, és csakis a versenyek által voltak e tehetségei kipróbálhatók. Elsőrendű apalovak behozatala, hasonlókép lathalós eszköz volt mindenkor a telivéitenyészlés támogatására, ós itt be kell ismernünk. hogy az állam ritkán riadt vissza a legmesszebb menő aldozaloktól, ha alkalom nyilt egy ily elsőrendű npamén megszerezhetésére ; sajnos körülmény, hogy a legutóbbi években még ily áldozatkészség mellett sem sikerült valóban elsőrendű tenyész-mént vásárolhatni. A harmadik emeltyű hazai telivértenycsztésünk fejlesztésére, az országos lótenyésztési alap, melyet tudvalevőleg a Magyar Lovaregylet kilenczes bizottmánya kezel ; emez alap tamataiból hozatnak évente Angliából magas vérű tenvészkanczák, elsőrendű apamének ntán származó csikókkal, melyek aztán itthon nyilvános árveréseken, természetesen jóval a beszerzési áron alól, jutnak tenyésztők birtokába és igy közvetve hasonlóképpen fokozzák a tenyésztés iránti kedvet. Állami méneseinknek jutóit feladatul az nrszágos tenyésztés czéljaira szükségelt nemesebb tenyészmén-anyag előteremtése; hogy eme feladatának teljes mértékben eleget tett, arról könnyen győződhetünk meg, ha'belépünk méntelepeink bár melyik istállójába, itt világlik ki a legjobban, hogy a vas kövezetességgel folytatolt tenyész-irány és kérlelhetlen kiküszöbölése minden alkat-hibának, milyen gyümölcsöket termett ; nem akarom ezzel azt állítani, mintha magántenyésztöink nem produkálnának szinlén igen hasznos ménlovakat ; de hiszen senki sem fogja tenyésztőink közül rosz néven venni, ha azt állítom, iiogy ö náluk a tenyésztésre meghagyott kanczák kiválasztásánál sokszor egy-egy hibára szemet hunynak. Mének tenyésztése és azoknak a méntelelepek utján a közönség rendelkezésére bocsátása tehát eddig a leghathatósabb eszköznek bizonyult országos lótenyésztésünk emelésére és bizony még sok idő fog beletelni abba, mig ezt a támogatást nélkülözhetjük. Meggyőződésem ugyan, hogy idővel, kiváltképen ha a mezörendöri törvény idevágó határozatai kellőleg keresztül fognak vitetni, az ebeire állami méneink számát tetemesen redukálhatjuk. Lótenyésztési jutalomdij-osztások az ország sok vidékén szintén jó sikeprd voltak alkalmazhatók és részben még ma is fennállnak. Mint mindenütt ugy itt is ama megyékben van a jutalom dijosztásnak hatása, a hol a külső vezetés jó kezekben van ; nézetem szerint azonban az e czélra fordított összeg nagyon is csekély arra. hogy azzal nagyobb eredményeket érhessünk el ; de miután megszabott határok között kell mozogni és pénzügyi terjeszkedésre a jövőben sincs igen kilálás, talán legczélszei übb volna a jutalomdíj -osztásra szánt dotátiót ama megyék között felosztani, melyek, az eddigi tapasztalat szerint, arra érdemeseknek bizonyultak és viszont megszüntetni ott, hol az eredmény nem felelt meg a kitűzött czélnak. Egyéves méncsikók vásárlása a tenyésztőkre mint hatalmasan buzdító eszköz hatolt, a mit abból látunk legjobban, hogy az eladásra bejelentett csikók száma évről-évre jelentékeny arányokban szaporodott. Az ily egyéves korukban megvásárolt csikók rendszerint a mezöhegyesi állami ménesben nevelteitek fel hároméves korukig és akkor a legjobb példányok az állami méntelepekbe osztatlak be ; a másodosztálynak kedvezményes árakon és több évi részletfizetés mellett községi ménekül adattak el, mig a tenyésztésre nem alkalmasak, mint heréltek lettek értékesítve. Emez eljárás által sok száz ménló mentelett meg a tenyésztés számára, mert az ily méncsikók legnagyobb része bizonyosan kiheréllelett volna, lia az állam meg nem vásárolja őket. Községi csikólegelök felállítását, illetve ilyenek segélyezését eszközli a földmivelési minisztérium körülbelöl 15 év óta. Könnyen felfogható, hogy mily üdvös ez eszme, mert igen jól tudjuk, hogy az ország legnagyobb részében a közös legelök jóformán megszűntek és igy a csikók az anyjuktól történt elválasztás után, jóformán csak az istálló és udvarra vannak kárhoztatva. Mennyire czélszerü és kívánatosnak mutatkozik tehát, hogy ha nem is minden községben, de lehetőleg minden járásban alakittassék egy oly csikólegelö, melyen a kisebb tenyésztők csikai nyáron át a kellő szabad mozgásban részesülhessenek. Józan kezelés és kellő takarosság mellett az egyes csikók tulajdonosaira eső rész aránylag oly elenyésző csekély, hogy alig jöhet számba ; itt is azonban ugy, mint a jutalomdij-osztásnál emiitettem, a tapasztalat azt bizonyítja, hogy némely vármegyében emez intézmény is szépen fejlődik, mig másutt a minisztérium által felajánlott segélyt igénybe sem \ eszik. Talán leghathatósabb eszköz országos lótenyésztésünk emelésére a felnevelt lóanyag értékesítése, mert mit használ az, ha a tenyésztő a legnagyobb gonddal és szakértelemmel négyéves koráig felneveli lovát, ha azt azután értékesíteni nem tudja. Ez azonban egyúttal a legnehezebb kérdés is, mely sok fejtörésre adott okot. Hadseregünk ma egyik legnagyobb fogyasztója az évenkint produkált lóanyagnak ; megkisérlelt a földmivelési kormány minden eszközt, hogy a katonai köröket a tenyésztőktől való direct bevásárlásra birja ; sikerült is kieszközölnie, hogy mobil lóavató bizottságok évente tavaszszal és öszszel előre meghatározott és könnyen elérhető központokon a tenyésztőktől közvetlenül vásárolják a szükségletet ; azt lehetett volna remélni, hogy bár lassan, de lokozatosan évente szaporodni fog az eme bizottságok által közvetlenül vásárolt lovak száma, de a tapasztalat sajnosan bizonyítja, hogy még ma is szükségletének alig egyharmadát fedezi a hadsereg, közvetlen vásárlás által, a ten vésztőktől. E (elolvasás kerete igen szűk arra, bogy e jele nség okait bővebben megmagyarázzam, de bátor leszek felolvasásom folyamán e tárgyra még visszatérni. A fentebbiekben, ha talán nem is kimerítően. de legalább nagyobbara felsoroltam volna, amaz intézményeket, melyeket az állam az országos lótenyésztés fejlesztésére és előmozdítására létesített ; legyen szabad most már áttérnem ama módozatokra, melyekkel a meglevő alkotások kibővítését czéiszeriinek tartanám. * * * Az imént mondottakból kitűnik, bogv az állam első sorban a meglévő mén-anyag szaporítását és javitását tűzte ki feladatául : mindannyian el fogják ismerni, a kik az ügygyei foglalkoznak, hogy eme feladatot, a lehetőség határain belől, fényesen megoldotta ; hogy czélunkat teljesen elérjük és lótenyésztésünket lehetőleg ama pontra emeljük, mely a mai kultura és a mai követelményeknek megfelel, első kötelességünknek tartom, gondoskodni arról, hogy oly kanczaanyag teremtessék, illetve a meglevő kanczaanyag olgformán osztály oztassél:, hogy első sorban a legjobb kanczák kerüljenek az állami méaekkel leendő fedezés alá, mert ma már nem elégséges az, söt talán nem is kívánatos, hogy csakis a lólétszám szaporittassék az országban ; ma már elbizakodottság nélkül azt állithatom, hogy azon a ponton vagyunk, miszerint kötelességünk nemcsak jó remondákat. de az ezeknél sokkal értékesebb, kivitelre szánt lovat nagyobb menynyiségben nevelni, mint az eddig történt. Sehogy sem akarom ezzel azt állítani, hogy elhanyagoljuk a katonai használati ló nevelését, de tökéletesbitsük ezt is, mert lia hadseregünk részére jobb lovat tudunk előállítani, ezzel csak fokozzuk harczképességünket és emeljük lovaink hírnevét. A népies tenyésztés mindig első sorban lesz hivatva arra. hogy elegendő mennyiségű remondát neveljen a hadsereg szükségletére ; de bizonyára egyiküknek sem lesz ártalmára, ha fokozatosan a lovak minősége is javul. Iparkodjunk népies lótenyésztésünkkel elérni azt a niveaut, melyen[ma a magánménesek állanak, és fejleszszük ezeket oda, bogy megközelítsék állami méneseink mai álláspontját. Első pillanatra talán merésznek tűnik fel ez a kívánság, de meg vagyok róla győződve, hogy a kellő jóakarattal és fokozott támogatással az eredmény el nem maradhat. Korántsem gondolom azt, mintha lehetséges volna a selejtes lóanyagot teljesen kiküszöbölni az országból, mert a szegénysorsu tenyésztő inkább fog bármily gyenge, de primitiv czéljainak mégis megfelelő lovat nevelni, mintsem hogy kanczáját meddőn hagyja; de a jobb módú gazda példája, mint minden másban, ugy ebben is buzdítani fogja a jobb ló nevelésére és a teljesen selejtesnek kiküszöbölésére. Ma ugy áll a dolog, hogy a méntelepekröl az egves fedeztetési állomásokra kiosztott ménekhez bármely tenyésztő odavezetheti kanczáját, és az állomásvezetö méneskalona köteles azt minden tekintet nélkül a kancza tenyésztési jelentőségére, csupán csak a jelentkezési sorrend szerint azzal a ménnel fedeztetni, melyet a kancza tulajdonosa e czélból megjelöl. Országos tenyésztésünk, nézetem szerint, ma már elérte azt az álláspontot, hogr ezen az állapoton a tenyésztés érdekében segiteni kell. Segítenünk pedig csupán csak ugy lehet, ha az állami fedező ménekhez küldetni szokott kanczaanyagot osztályozzuk, olgformán, hogy elsősorban a nagyobb tenyészértékkef biró kanczaanyag kerüljön fedezés alá, és csak akkor, ha ennek igényei már ki vannak elégítve, jusson sorra a kevésbbé értékes te2