Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894
1894-01-03 / 1. szám
1894. január 3. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP Tatán folyvást a legjobb idő volt a legutóbbi napokig, ugy bogy a yearlingek minden nap munkában voltak. A baden-badeni nemzetközi klub f. hó 11-én tartja rendes közgyűlését szász-weimari Hermann herczeg elnöklete alatt. A közelébb mult évben 741 agancsár került a bögési időszak alatt teritékre Magyarországon, köztök négy huszágas. hal tizennyolczágas és huszonnyolcz tizenhatágas. T. Carlyle és G. Blogg jockevk még nincsenek szerződtetve Előbbi 51 kilo, utóbbi c4 kilo teherrel lovagolhat. Carlyle Budapesten, Blogg pedig KáposztásMegyeren tartózkodik jelenleg. Fletcher jockeyt a napokban az a szerencsétlenség érte Bécsben, hogy pénztárczáját, melyben kb. 700 frt volt. elvesztette. Nagy volt azonban öröme, midőn a rendőrségnél jelentve az esetet, itt a iárczát minden hiány nélkül visszakapta. Természetesen örömmel hagyta hátra a «becsületes megtaláló»-t illető jutalmat. Gróf Tarnowski János — Przedsvvit és Panama tenyésztője — Edward Frostot. ki eddig, mint headlad. Butters szolgálatában állt. idomárul szerződtette. Et caetera ismét ménesbe került s hir szerint l'god fogja fedezni. Oberweidenben. a H. Reeves és Spider idomitótelepein a yearlingek deezember eleje óta igen jó munkál végeznek s nagyon előre haladtak kondicziójukban. A H. Reeves nagy lotjában különösen két yearling az. mely különösebben magára vonja a szakértők figyelmét : Réve d'or (édes testvére Morisconak) és Fiddler, eme gyönyörű Doncaster-ivadék, mely a trialben nagy fölényt mutatott kortársaival szemben. Butters idomár, ki az ősz folylán egy ideig Angliában időzött, már ismét visszatért Schünfeld-Lasséebe. Wahrmann Rikhard ur Fred Sharpé jockeyt másodsorban kötelezte istállójához, ki első sorban a Dreher Antal ur istállójához szerződött. A lótenyésztés emelésére alakult részvénytársaság kérvényt intézett Budapest székes főváros tanácsához, melyben a ló értékesítésének Magyarországon még meg nem oldott kérdését fejtegetve, azt kéri. hogy a társaság és Budapest székes főváros közönsége közt 1879-ben 30 év tartamára kötött szerződés, a budapesti lóvásárok emelhetése végett czélszerüen megválloztassék és kibövittessék s a szerződés további 15 évre meghosszabbíttassák ; továbbá hogy ha a szerződés lejárta előtt a társaság által bérben birt telek bármely más czélra fordíttatnék vagy kisajátittatnék. a bérlő részvénytársaság kellő kárpótlásban részesittessék s végül a társaságnak megengedtessék, hogy uj beruházásokra 200.000 frtnyi bankkölcsönt felvehessen és ennek fejében az épületeket leköthesse. A társaság pedig kötelezné magát, hogy a mostani lóvásártért megfelelően átalakítja és berendezi ; czélszerü istállókat, a tulajdonosok és kísérők számára alkalmas szállót épít, a vásárkezeléshez szükséges fölvételi épületet az állategészségügyi szemle, lójárlatok kiállítása, vásárfelügyelőség sat. végett emel ; úgyszintén az ügető versenyekhez czélszerü versenytért létesit. az üget överseny eket lehetőleg népszerűsíti s igy a főváros idegen forgalmához jelentékenyen járul s a lótenyésztés emez ágát tetemesen előmozdítja. Ausztria-Magyarország számára a következő lovak vétetlek meg a newmarketi árverésen u. m. Guineáért Harvester (ell. 1881.) Sterling—Wheat-ear Y. Melbournetól. Megv. Luczenbacher ur 830 Dartaway (1890j Galopin— Dart Thunderbolttól. Megvette Mr Nixon 880 St. Clara (1887) Petrarch— Marjorie Maca- ronitól fed. St. Symphorien által. Meg- vette Wiener-Welten lovag 400 Pride of the Ocean (1887) Sterling—Sea Mark Adventurertöl. fed. Bend Or által. Meg- vette Wiener-Wei ten lovag 480 Crimea (1886; Albert Victor Euxine King T( »íntól. Megvette hg Esterházy Lajos 170 Display (1887) Carnballo—Pompeia. fedezve Prince Rudolph által. Megv. Mr W. Waugh 80 Enchantress (1884) Avontes—Ada. fedezve Isobar által. Megvette Mr Milne 40 Pej mén Despoir—Enchantress. Megvette Mr Milne 55 Sheepskin (1889) The Lambkin—Reata fed. Tymothy által. Megv. gr. Gizycki J. 35 Harmonie (1887) Reverberation—Idun fed. The Jesuit által. Megv. gr. Gizycki J. 25 Fej lcancza John Morgan — Harmonie. Megvette gr. Gizycki J. 10 A trainereknek ezentúl oly lovakra, melyek nem állnak gondozásuk alatt, fogadni nem szabad. Ez uj szabály január 1-ével lép életbe. A fenti időponttól kezdve hatályba lép némely más intézkedés is. melyek röviden a következők : Ha valamely ló kibéreltetik oly czélból. hogy egy versenyben pace-t csináljon. ez a mázsálásnál bejelentendő, mely körülmény a számok felhúzásánál közhírré tétetik. Amaz eladóversenyeknél, melyeknél a legmagasabb eladási dij 6000 koronánál nem nagyobb,; megvan engedve oly feltételt szabni a propositiókban, melynek értelmében a benevezett lovak a verseny előtt követelhetők legyenek. Ily módon követelt ló a versenyben részt nem vehet, de a nevezett, illetőleg handicapckben az állva maradt lovakat csak az követelheti. kinek lova szinlén bir az illető eladóversenyben kötelezettséggel. Ha egy ló többek által követeltetnék. ugy sorshuzás által döntendö el. hogy kinek áll fenn követelési joga. A követelés időpontja a versenyprogrammon az illető verseny lefutása idejéül kitett időpont előtt 20 perczczel kezdődik, s tiz perczig tart. Végül az egyes istállókban legalább 3 évre szerződésileg kötelezett istállófiuknak nyújtott teherkedvezmény (ój kilo) mindazon korteherversenyekre kiterjesztetik, melyeknek dija 3000 koronánál kisebb ily istállófiuk e teherkedvezményre. harmadik győzelmük után egy teljes évig igénynyel birnak. Gróf Stubenberg József kanczái a küszöbön álló fedezési idényre következőleg osztattak be: Trésor Dunure-hoz, Hippokrene Galaorhoz. Tableau Primás ll.-hc )/., Avantgarde lilouhoz. Anuetta és Inspiration Bálványhoz. Hippia és Capua Jack О Lanlernhéz. Mac Intosh az L890-ik évi Csikódij, az 1891-ik évi Trial Slakes és az 1892-ik évi Przedswit Handi- cap nyertese mint fedező mén Morvaországban a gróf Seilern-féle januíkai ménesben lesz felállit.va. s 50 fr tért log fedezni. Ugyanott van felállítva Livingstone is. Chilham, az 1882-ik évi Derby-nyertesnek Taurusnak anyja, nemrég kimúlt. A krakkói Derby (1895-te) csak 84 aláírással zárult, holott a propositiók 100 aláírást kívánnak. Ily körülmények között a nevezések még közzé téve nem lettek, mert a krakkói lóversenyegylet előbb a felett fog határozni, vájjon a 84 aláírással szemben a Derbyt megtartja-e. Gróf Potocki József orosz versenyistállótulajdonos két Oroszországban nevelt lovat adott Megyerre Hattonhez trainingbe, melyek pályáinkon lesznek kihasználva E két ló egyike egy 3é sga к Sata- nella (a. Red Rover a. Statuette;, másika egy 2éves sga к Sun-beam (ар. Melbourne a. Little Queen) Gróf Andrássy Géza és Tivadar lovai egyelőre Megyeren fognak elhelyeztetni, de legközelebb Ábgra kei ülnek, a hol 24 lóra való istálló és a személyzet számára lakház fog emeltetni. A nevezett grófok versenylovainak száma 24-re rug, melyeket Ball idomár Terebesröl nemsokára Megyerre fog átköltöztetni. A század legjobb kanczái voltak' egy angol lap szerint, az Alexander-kancza. Penelope. Banter, Pocahontas. Queen Mary és Paradigm. Az Alexander-kanczától származtak : Castrel. Selim, Bubens; Penelope Whalebonenak, Whiskernek, Webnek. Wilfulnek. Wirenek és Wofulnak volt anyja Banter első ivadéka a hi res Touehstone volt s későbbi években tőle származott Launeelot. korának legjobb méné. Minden időnek és országnak legnagyobb anyakanczája azonban Pocahontas volt. melynek hires fiai voltak : Stockwell, Rataplan. King Tom. Queen Marynek legkiválóbb ivadéka a Derby- és Oaks-nyer- tes Blink-Bonny volt, de átalában minden utódja nyert klaszikus. versenyeket. Paradigm végre Lord Lyon és Achievement által lett nevezetes. Udvari vadászatok lesznek e hó elején a niürzstegi vadászterületeken, melyeken király ö felsége s több udvari méltóság is részt vesz. Vivian idomár Gödön 25 lovat idomít az idén versenysaisonra. Az idősebb lovak közül különösen «Virad». a bécsi Jubilaeum-dij nyertese, vonja magára a figyelmet ; általában az egész lot a legjobb egészségben van ; «Gyöngyvér» is pompás kanczává fejlődött s a háromévesek klasszikus versenyeiben szép szerepet játszhatik az idén. «Barát» is szép reményekre jogosító hároméves. A kétévesek közül a Blaskovies Ernő uréi sokat igérö youngsterek ; a Károlyi István gróféi ellenben temneresek s igy képességük felöl jelenleg még bajosan lehet ítélni ; gr. Kinsky Oktávlól Vivian 3 oly háromévest vett át idomitásba. melyek kétéves korukban nyilvános pályán nem jelentek meg. Talány bevégezte versenycarrièrejél s ménesbe került. Price P. idomár, ki néhány hétig Angliában időzött. már visszaérkezett Alagra. Captain Violet kétévesei jelenleg még a karolinaudvaii ménesben vannak s csak a tavasz nyiltával mennek át a markgraf-neusiedli idomitó-intézetbe. Captain Violet, ki tudvalevőleg a Spademan trainerrel való szerződést felbontotta, még nem kötött szerződést uj idomárral. Ibbett jockey niegujitoita szerződését Vivian trai- nerreis február elején érkezik vissza Angliából Gödre. Az Ausztriai Jockey Club. utóbbi választmányi ülésén, a turnus'szerint kilépett hg Auersperg Ferencz helyébe gr. Auersperg Károly ezredest választotta meg. Hg Esterházy Pál e gyűlésen leköszönt s uj választatását, mint hírlik, nem fogadná el ; helyébe gr. Kinsky Károlyt rebesgetik. Majd legközelebbi gyűlésen eldől. Hg Montenuovo és Auersperg Károly ezredes mellé ha gr. Kinsky Károly jutna — az Urlovassport lendületére sokat remélhetnének. Gr. Esterházy Miklós Igen-je decz. 29-én indult Hurst-Parkban az «Old Year Handicap Steeple-C.haseben, de a tiz lóból állt mezőnyben nem kapott helyet. Eme két mérföldes versenyben a Mr. F. В. Atkinson 5é p h «Warrington» (Barcaldine-Incognita) lett nyertes a Mr. Loder id. Fieldmarshall-ja s a Mr. Heaswann id. sga h Prince Frederick-je ellen. Igen-t a Manchester Handicap Steeplechaseböltüriilték. Gr. Zichy Jenő és gr. Zichy János fehérmegyei uradalmaikban a karácsonyi ünnepek előtt 4 napig tartolt lö-vadászalukon lövetett összesen 2200 nyul. 600 fáczán, 50—60 fogoly és 4 róka. — Most kezdődnek gr. Zichy Jenő bihari uradalmában (Magaslakon) a nagy léli vadászatok du vadra. Ö excellentiája decz. 27-én utazott le számos vadászvendéggel. (A magaslaki nagyszerű vadászkastély leírását a «Vadász-Lap» decz. 15-iki száma hozta. Mi pedig mai számunkben annak a legújabb építkezés (1893. nyarán) utáni látképét hozzuk). A néhai Kodoiitsch tábornok versenyistállója nem oszlik föl. Eme nagy istálló jövőbeli managereiiil • Söllinger és Jékey kapitányokat emlegetik. Az anyag egy részét német pályákon akarják kihasználni, igy Van Dyckot az «Union»-ban és «Német Derby»-b<m. Keszthelyen, gróf Festetics Tassilo istállójában 22 ló áll trainingben, ezek között Culloden is; minél fogva remény van arra nézve, hogy az első Alagi-,lij nyerője újra pályára hozathatik. Goliáthot, mely a nyolezvanas évek közepén egyike volt legjobb mértföldes lovainknak s rendkiviili lestarányaival tünt fel. gróf Festetics Tassilo eladta Taxis Miksa Egon herczegnek. Goliáth jelenleg 13-ik évében van. Üstökös (ap Ruperra a. Garuda). mely mint kétés hároméves 16-szor indult s egyszer nyert, az utóbbi napokban kimúlt. Funny Face Kemptőn-Parkban a Sunbury Steeplechaseben, Eynard hadnagygyal nyergében, mult szerdán négyes mezőnyben utolsó lett. A versenyt Williamson nyerte meg Holmwood hátán. A «Prix de Monte Carlo»-ra és «Giand Prix de Monaco»-ra a fogadási piacz megnyílt. Az előbb emiitett handicap nevezéseinél leginkább érdeklődés tárgyai : Lapis, Loisir, Miroir de Portugal és Grevât, melyek ellen 6-szoros pénzt kínálnak a bookmakerek ; a Grand Prix de Monacóban Charillon és Canada a favouritek s 6:1 oddsot ajánlanak ellenük. Parisban, az 1895. évi «Badeni Jubilaeum-dij a-ra. távirati jelentés szerint, 43 lovat neveztek, tehát 17tel többet mint az idei eme nagy versenyre. A franczia városok 478.6л5 frankot ajánlottak föl az elmúlt verseny-saisonra sik- akadály- és ügetőversenyekre. mi élénken tanúskodik a franczia nagy községek sportérzékére s a turffel szemben mutatott áldozatkészségéreA mezőgazdasaggal és erdészettel oglalkozók nyugdij-iritézete legutóbb tartott igazgatósági ülésén tett jelenlés szerint az előzetesen jelentkezett tagok közül, az ápril havában történt megalakulás óta befizetett 130. kiknek befizetett nyugdijösszege 149.200 koronát képvisel, évi dijuk 27,690 korona 16 fillér. Eddig befolyt 20,293 korona 93 fillér dij. Ebből értékpapírokba van fektetve 18,875 korona 20 fillér, melyek valamint minden befolyt pénz a «Magyar országos központi takarékpénztárnál» őriztetnek. Az elnökség jelenti, hogy a magas kormány egyes tagjainál tisztelgett, kérve a támogatást és segélyezést. A pénzügyminiszter ur kilátásba helyezte, hogy a következő állami sorsjáték jövedelmében részesiti az intézetet, adó- és illetékmentesség iránti kérvényét pedig méltányosan fogja elintézni. A földmivelési miniszter és államIitkár urak szintén további támogatásukat helyezték kilátásba. A belügy ésvallásügyi miniszter urak megígérték, hogy a fenhatóságuk alatt levő testületeknek, egyházi és alapítványi uradalmaknak ajánlani fogják az intézet jótékony működésének igénybe vételét. A tagok gyűjtése és az alaptöke szaporítása érdekében az igazgatóság élénk akciót fog kifejteni, mert lehetetlennek tartja, hogy mezőgazdasági államban ily üdvös intézmény felvirágzásra ne jusson. A földbirtokosoknak módot nyújt az intézet, hogy gazdatisztjeik jövőjéről, rokkantsági járadék, özvegyi dij és nyugdijbiztositás által csekély évi hozzájárulással gondoskodjanak. De maga a gazda és bérlő saját személyére sem köthet ennél elönvüsebb és olcsóbb biztosítást, miután az intézet tisztán önsegélyre lévén alapítva, a nyerészkedés teljesen ki van zárva, söt a befizetett dijakból még a kezelési költségekre sem fordittatik semmi, mert ezek is más alapból fedeztetnek. Az Országos Erdészeti Egyesület mostani közgyűlésén melegen ajánlá tagjainak ez intézetbe való belépést. Alapszabályok és díjtáblázatok szívesen küldetnek az intézet irodájából. Budapest, Lónyay-utcza 7. Szerkesztői posta A «jókedvű asztaltársaság»-nak. A paripa szó alatt mindig hátas lovat, még pedig oly hátas lovat ériünk, melyet csakis nyereg alatt használunk. Oly hátas lóra, melynek nyergéből, rud mellé fogva fogatot hajtunk, a paripa szót soha sem használja a magyar ; az ilyet egyszerűen nyerges-nek nevezi. N M. urnák. Hastings az 1894. évi fed- zési idényben gr. Hadik-Barkóczy Endre varannói ménesében (Zemplén megyében) van fölállítva s mint értesültünk, fedezési dija 100 frt. N... József urnák. Azt kérdi ön, melyik helyesebb : Szöllö vagy Szőlő ? Kétségtelenül Szöllö. Hiszen ezt már a számtalan Szőllős helynév is igazolja. Nem is irta magyar ember az ötvenes évekig soha a szöllöt szőlőnek. Az ugy nevezett «Bach-világ»-ban használta