Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894

1894-12-23 / 76. szám

642 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1S94. deczember 28. jobb, elöbbrevaló mint volt az 1890-ik évi. Mert jóllehet Mágus nyerte meg az idén a kék szalagot, e győzelmével nem bizonyította be, hogy ö lenne évjáratának legjobb lova; mert hiszen mily körülmények között folyt le az idei bécsi Derby? Ily eseményt sem a monarchia, sem más országok turf-annalisei nem jegyeztek még fel. Tiz ló állott ki a nagy verseny startjához, s a czélnál e tiz közül csak négy vonult el, a többi útközben elbukott. Elbuktak oly lovak mint Kozma, Douglas, Lustkandl stb. s meg­nyerte a versenyt az a ió, amelyik a bukás színhelyén elöl volt s igy semmi hátráltató körülmény nem játszott közbe futamában. Később pedig — lábai miatt — nem jelen­hetett meg a pályán, s igy nem igazolta be, hogy tényleg ö a legjobb háromévesünk. De legyen igaz ez, akkor éppenséggel nem di­csekedhetünk az 1891-iki évjárattal, melynek legelső képviselője oly ló, melynek lábai nem birják ki az erösebb traininget. Miként test­vérének Masseurnek, ugy Magusnak is rosszak voltak a lábai, s hogy e lábakkal ugy az Alagi dijat, mint a Derbyt meg tudta nyerni, abban a legfőbb segitö eszköz : a puha talaj volt, melyen mind a két verseny lefuttatott. Kimagasló háromévesünk nem volt; úgy­szólván minden időszaknak megvolt a maga lova. Közülök még legjobban Kozma tüntette ki magát, mely kora tavasztól a késő őszig talpon maradt s hozzá minden távon, 1300 métertől 2800-ig pályázott. Kozmánál egy azonban bizonyos, hogy egyáltalán nem volt stayer, s hogy mégis megnyerte a 2800 méteres St. Legert, azt a lassú pace mellett klasszisának köszönhette, mely jóval fölötte állt egy Fenegyerek II, söt egy Sperberének is. Hogy nem tud állani, láttuk azt a Jubi­leum-dijnál. midőn sehol sem volt a verseny­ben. E futamnál arra a tudatra ébredt a sport­világ. hogy Panama, az a Panama, amely a nyáron egy Smokkal sem tudott galoppozni, — a legjobb háromévesünk. Panama azon­ban panamát mivelt az ezt hivökkel, mert e formája csak momentán volt s alig három héttel később ismét csak a régi Panama volt. Hároméveseink között az idén egyáltalában nem lehet valami első klasszisu stayert ta­lálni ; talán Nemmaradnak volt — formái után itélve — legtöbb állóképessége, de ez sem bizonyíthatta be, mert a bécsi nyári meeting után letűnt a szereplés szinteréröl. Jóllehet Perle d'or megnyerte a 2400 méteres Kanczadijat. neki sem volt staminája. Perle ! d'or par excellence flyer volt. Flyerekben. mértföldes lovakban elég ré­szünk volt az idén. Kozma, Perle d'or eme kategóriának első képviselői voltak, s mellettük az öszszel feltűnt Ignácz, továbbá Gar, Appetit, Glauca, Almos voltak a legkiválóbbak. A kétévesekről lapunk mult számában emlékeztünk meg, s azért ezeket e helyen mellőzzük. Habár hároméveseink nem voltak valami ; extravagansok. négyéveseinkkel és idősebb j lovainkkal annál inkább dicsekedhetünk. Dorn­I röschen, Kis Iblya, Virad, Turul, Calypso, j Orvért, Benczúr mind-mind oly nevek, me­I lyekre büszke lehet egy ország telivértenyész­I tése. Dornröschen volt közöttük határozottan a legkimagaslóbb egyed, mert, hogy késő öszszel a kis Kis Iblya hob versenyben futott vele, annak nem Dornröschen az oka Elmondhatjuk bátran, hogy Dornröschen volt az idén a monarchiának legjobb lova, mert mindent elsöpört a mi útjába került ; igen jó ló volt, bizonyítja ezt ama körülmény is. hogy épp ugy tudott győzni a mérföldön. I mint a hosszú távokon. De azért a többiről sem lehet elismerés nélkül szólani, mindegyik i rászolgált a dicséretre. Kis Iblya, Virad, Ca­lypsóban a hosszú távok, Turulban, Orvertben az 1600—2000 méteres versenyek hőseit, Ben­czúrban pedig a régi Benczúrt birtuk az idén. A gátversenyek terén, mint már szokás, az I Esterházy-istálló kiküldöttje foglalja el a ve­zérszerepet : az idén Hexameterrel. Elsöbbrendü gátverseny-lovaink voltak még a letört The Creole, melyet sokan jobbnak tartottak Hexa­meternél, továbbá Galamb II, Galamb és Agancsár. A nehéz akadályokban pedig a tavaszszal messze fölülmulta társait a Geist Gáspár ur tulajdonát képező Rubel ; de később, ugy lát­szik, a súlyos campagneban kifáradt s nem felelt meg teljesen előbbi formájának. Az Ester­I házy-istállónak az idén nem volt valami jobb steeplerje ; Slatiua azonban ismét elöl állott kiküldöttjeivel: Solitaire, Csufondár, Bepkény, de különösen a saison második felében Lei­divel. Az öreg Don is megemberelte magát az idén s megnyerte a nagy bécsi akadályt ; kár, hogy a kitünö steeplert Gmundenben oly súlyos akcidens érte. A saison végén pedig a pihent Lady Anne tűnt ki, a steeplerek gár­dájában,megnyervénápardubitzi nagy akadály­I versenyt, megverve benne fáradt társait. A mi most már a külföldi, speciel a német­országi szerepléseket illeti, jóllehet lovaink, Perle d'or és Adonis nem hozták haza a kék szala­got, ez utóbbi megnyerte az Uniont, továbbá br. Üchtritz Zsigmond Bar-one-ja az Ezüst lovat és Spirifankerl a hamburgi Criteriumot. Németország pályáinkon nem volt szeren­csés az idén, sikversenyt egyet sem tudott megnyerni, pedig legjobb lovait, mint Sperber, Ilse, Bushlight. Almenrausch, Carolin, Ausmär­I kert stb küldte le nagy versenyeinkre, csak ! Habakukkal, Rheával, Isere-rel és Welssel ; tudott kisebb versenyt, megszerezni. ; * * * A mi végül nagy versenyeink sorsát illeti, e tekintetben sem kielégítő a versenyév, mert mondhatni két harmadában (tán többen is) nem győztek a favouritek ; volt meeting, ­a budapesti augusztusi — midőn egyetlen egy 1 nagy versenyben sem jöttek be elsőnek a ked­venczek : legkedvezőbben pedig a budapesti tavaszi meeting ütött ki, melyben java részt a favouritek győztek. Különben a következő táblázatban az ol­vasó elé állítjuk a nagy versenyeket fogadási szempontból ; Verseny neve Győztes oddsa Przedswit hdcp. Or-vert 14:1 Szabad hdcp. Schneewittchen 6:1 Trial Stakes Kozma 2:1 Szt. Lipót-dij Csapláros 4:1 Nemzeti Hazafi-dij Kozma 2prá Oaks Perle d'or l}:rá Alagi dij Mágus 1}:1 Károlyi eml. vers. Margit 3:1 Vinea-verseny Aranyvirág 5:1 Derby Magus pari Parsifal hdcp Lelény 6:1 I Buccaneer-vers. Dornröschen 2}:1 j Nagy akadályvers. Don 4:1 : Metropole-dij Páratlan l}:rá Krakkói nagy dij. Or-vert 6:1 Kaiserpreis Dornröschen 1J:1 Ilidzei-dij Alag 4 1 Tátrai hdcp. Icicle 6:1 Nyári hdcp. Benczúr 5:1 Szent István-dij Dornröschen 4 1 Rudapesti-dij Kis Iblya 2:1 Nyári kísérleti vers. Gar 2:1 Freudenaui hadcp Märchen 8:1 Critérium Páratlan pari Nil Desperandum-vers. Kezdet 8:.l Residenzpreis Kozma 3 1 Verneuil hdcp. Eltoli 5:1 ; Jubileum-dij Dornröschen lj:l St. Leger Kozma 1}:1 Prince of Wales hdcp Benczúr 7:1 Szent László-dij Csapláros 6:1 Totalisateur-hdcp Virad 2:1 Ausztria-dij Csapláros 1}:1 Bucsu-hdcp. Calypso 6:1 Henckel hdcp. Margit 14:1 Az utolsó öt év lóversenystatisztikája Ausztria-Magyarországban. Nem tartjuk érdektelennek, midőn olva­sóink elé állitjuk a monarchia istállótulajdo­nosainak, gentleman-riderjeinek. jockeyinak az utolsó öt év alatt elért sikereit. Első sorban is az alábbi táblázatban az ow­nerek eredményeit adjuk, megjegyezve, hogy benne amaz istállótulajdonosok vannak feltün­tetve, kik az öt év alatt évenkint figyelemre méltó szerepeket játszottak lovaikkal verseny­pályáinkon. 2. Br. Üchtricz Zsigmond. 1890-ben 13 lóval nyert 69.494 korona 1891-ben 13 « « 230.714 « 1892-ben 14 « « 32.202 « 1893-ban 19 « « 92.640 « 1894-ben 22 « « 269.850 « összesen : 694.900 « 2. Gr. Esterházy Miklós. 1890-ben 15 lóval nyert 154.510 korona 1891-ben 5 « « 88.034 « 1892-ben 15 « « 214,986 « 1893-ban 15 « « 108,720 « 1894-ben 15 « 85.632 « összesen: 651,882 « 3. Blaskovich Miklós ur. 1890-ben 9 lóval nyert 57,704 korona 1891-ben 10 « « 49,420 « 1892-ben 11 lóval nyert 75,150 korona 1893-ban 13 « « 114.260 « 1894-ben 13 « « 307,27 0 « összesen : 603,804 « 4. Hg Auersperg F. és gr. Schönborn A. 1890-ben 13 lóval nyert 98,110 korona 1891-ben 1892-ben 1893-ban 1894-bén 12 13 10 12 98.290 90,750 109,170 144,837 összesen : 541,157 « 5. Gi Festetics Tassilo. 9. 1890-ben 5 lóval nyert 20.980 korona 1890-ben 1891-ben 3 « « 16,2ri0 « 1891-ben 1892-ben 8 « « 67,820 « 1892-ben 1893-ban 12 « « 178,080 « 1893-ban 1894-ben 7 « « 253.355 <c 1894-ben összesen 536,495 « 1890-ben 1891-ben 1892-ben 1893-ban 1894-ben 6. Gr. Apponyi Antal. 9 lóval nyert 74,740 korona 7. 1890-ben 1891-ben 15 13 10 7 Gr 1 6 112,334 104,410 76,430 104,310 összesen : 472.224 « •. Batthyány Elemér. lóval nyert 3.694 korona « « 69,540 « 1892-ben 1893-ban 1894-ben 1890-ben 1891-ben 1892-ben 1893-ban 1894-ben 9 lóval nyert 152.600 korona 7 « « 146,850 « 9 « « 57.355 « 8. összesen : 430,039 Dreher Antal ur. 16 lóval nyert 88,916 korona 13 « « 154,388 « 13 « « 75,476 « 15 « « 47,466 « 15 « « 49,470 « összesen : 415,716 « 18 lóval nyert 60,956 korona 20 « « 137,480 « 12 « « 54,330 « 7 ,« « 37.820 « 9 « « 120,110 « összesen : 410,696 « 10. Péchy Andor ur 1890-ben 13 lóval nyert 120.302 korona 1891-ben 10 « « 100.370 « 1892-ben 9 « « 30.320 « 1893-ban 8 « « 71,090 « 1894-ben 10 « « 77.435 « összesen : 399.517 « Miként tehát e táblázatból kitűnik, br. ücht­ritz Zsigmond foglalja el az első helyet a nyertes istálló-tulajdonosok között 694,900 ko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom