Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894
1894-11-25 / 72. szám
610 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1894. november 11. a versen у-ап\а<:та fekteti : s ha az istálló kipróbált, elsó rangú tenyészetektől szerzi be szükségletét, lia csak minden harmadik évese tekinthető jó vásárnak, már is képes a többiért kárpótolni magát. A tulajdonosnak a mellett ideje és figyelme is nagyon igénybe van véve a versenyeknél, úgyannyira, hogy a megosztott gondoskodásnak mindkét téren csak kárát látná. A két ág. tenyészet és futtatás, — ha külön kezekben is — azért egymást támogatja, s tenyészetünk folyton haladó stádiumában egyáltalán nincs ok dekadencziától tartani. Előttünk fekszik az 1893-ik év eladott éveseinek jegyzéke ; előre bocsátjuk, hogy itt csak a belföldi nyilvános árverésen eladottak vannak felsorolva, s e jegyzékben sem a magánúton történt gazdacserékröT, sem a külföldről beszerzett évesekről (mint pl. St. Vertugarde, Gatya, stb.) nincs említés téve. A kimutatás sok érdekes és tanulságos dolgot nyújt a figyelmes szemlélőnek. Minden előtt érdekesen docuinentálja. hogy a legdrágább évesből nem mindig válik legjobb versenyló. — E kimutatásban például Kezdet csak a 40-ik helyen áll 2050 frt eladási árral (sőt uj tulajdonosa, Rohonczy Gedeon ur, a LWny-hagyatéktól még ennél is olcsóbban, 1750 írtért szerezte meg) s mégis mióta Páratlant és 7okiot megverte, a négy legjobb kétéves közé sorolható. Nemkülönben jó vásár volt még a többi között Eltoli (2950 frt). Levente (2550 frt), Báthory (2450 frt), Megállj (2200 frt), Don Gomus (1800 frt). Barberry (1050 frt). Madrillena (1050 frt), Anicza (950 frt), Heartless (400 frt), stb megvétele. A névsorban elöl szereplő huszonöt legdrágább telivértöl pedig pályáinkon ez ideig semmit, vagy legalább is vételárukkoz képest nagyon keveset láttunk. A két legdrágább, Bellinger és PAtend — nem tudni mi okból — még nem is voltak pályára hozhatók. Királyfit pedig, a hires Királyné egyetlen hátramaradt ivadékát br. Kaiserstein 6000 forintért szerzette meg istállója részére, s mint teljesen használhatatlan kétévest nemrégiben árverésen 200 — mond kétszáz forintért adta el bold, gróf l'aar Károlynak. А/. alábbi kimutatásban 21 tenyészet éveseiről adunk számot, s e tenyészeteknél a legjobb átlagárat (3400 frt) a nayyuti ménes érte el. 2—3000 frt közti átlagár 8 tenyészetnél fordult elö, 1 — 2000 forint között 9, s átlag Í0U0 frton alul 3 tenyészet adott tul évesein, de ezek csak egy-két lóval jöttek árverésre. Az egyes tenyészetek által elért átlagárak a kővetkezők voltak : Nagyuti ménes 3100.— Napagedli ménes / 2766.66 Kisbéri ménes ... ... ... ... 2630.— Eleonora-udvari ménes ... ... ... ... 2618.18 Monostori ménes ... ... ... 2571.43 May Gy. ur lova 2500.— Luczenbacher M. ur ménese ... ... ... 2378.57 Öreglaki ménes 2370.— Pettendi ménes 2258.33 Némái ménes — 1879.17 Gr. Andrássy Sándor ménese 1750.— Br. Laudon E. ménese 1750.— Gr. Forgách Sándor ménese ... ... — 1561.11 Gr. Esterházy Móricz ménese ... — 1550.— Lengyeltóti ménes... — — 1450.— Gombai ménes ... — 1033.— Wagner-ménes ... ... 1019.23 Ö. fens. Ottó föherczeg ménese 1016.66 Fáy B. ur ménese... — ... ... 950.— Gr. Seilern F . ménese ... 800.— Gr. Teleki F. ... .... ... ... 550.... Legtöbb évest adott el árverésen a napagedli ménes, 14 darabot ; 10 darabon fölül adtak el a csaszlaui Wagner-ménes (13 db), a némái (12 db), Eleonora udvari (11 db) és a kisbéri ménes (10 db) A legmagasabb árat (9200 frt) egy Doncaster-ivadékért. Síllingercrt fizették; legalacsonyabb árakon (200 —200 frt.) két Chislehurst-csikó ment el. Az 1893-ik évi árveréseken gazdát cserélt, illetőleg kalapács alá állított évesek jegyzéke a kővetkező : frton. 1. Sellinyer sga m Doncaster—Zelica, kisbéri ménestől megvette br. Springer G. 9200 2. Pettend sga m Barcaldine —La Pendente, Luczenbacher M. ménesétől megvette Péchy A. ur 7750 3. Engelsbert sga m Zsupán— Engelsburg, napagedli ménestül megv. hg Fürstenberg 7500 4. Sujet mixte sga m Abonnent —Erzsike, napagedli ménestől megv. hg Fürstenberg 6100 5. Fantast sga m Pásztor —Fantasie, napagedli ménestől megv. hg Fürstenberg 6000 6. Királyfi p m Pancake—Királyné, Eleonoraudvari ménestől megv. br. Kaiserstein 6000 7. Pickerel sga m Waisenknabe—Magpie, monostori ménestől megv. br. Springer G. 5500 8. Toreador sga m Waisenknabe—Thorgunna. monostori ménestől megv. gr. HadikBarkóczy Endre 4600 9. Zivatar p m Pancake —Silverstring, Eleonora udv. ménestől megv. Egyedi A. ur 4200 10. Gounod p m Kisbéröcscse— Wunschmaid, némái ménestől megv. gr. Apponyi A. 4050 11. Pallós f m Insulaire— Pearl, gr. Forgách S. ménesétől megv. Szemere M. ur 4050 12. Norton p m Zsupán— Accise, napagedli ménestől megv. Kodolitsch tbnok 4000 13. Paraszt sga m Gunnersbury—Primadonna, üreglaki ménestől megv. Szemere M. ur 4000 14. Janicsár sga m Pásztor— Jessica, pettendi ménestől megV Péchy A. ur 4000 15. My Darling sga к Gunnersbury— Mistake, öreglaki ménektől megv. dr Russo ur 3800 16. Phryne p к Pancake—Cambrian. Eleonora udv. ménestől megv. Péchy A. ur 3750 17. Kegyencz stp m Kegyúr— In Flagranti, némái ménestől megv. Péchy A. ur 3600 18. Baldwyne sga m Baldur—Scythian Prinr.em érintkezik a sértővel. Valóságos typusa a közélet krakélerjéoek ! Utána Adams a legérdekesebb közöttük. Kitünö egy alak! Szép gyerek! Hanem tudnám, mily dressben lovagol, ha nem látnám arczát, akkor is megismerném a többi közül. Szemtelenül télrecsapott sapkával, melynek ellenzőjét egészen feltolja — s ez határozottan jól illik neki — vesz részt minden versenyben. Elsőrendű a maga mesterségében ; képességét, művészetét, mely nem áll messze egy Smitli-étöl sem — az utolsó időkben láthattuk, \laga is tudja ezt, s eléggé jellemző rá nézve az a nyilatkozata, melyet mult évben a Károlyi-emlékverseny után mondott. A nagy kétéves versenyt tudvalevőleg ö nyerte meg Heroval, Perle d'or ellen, melyet Gray lovagolt. A futam után kérdik Adamsot. melyik a jobbik ló: Hero vagy Perle d'or? «Én» .... mondja Rob önérzettel, s vigyorogv , mert ha én lovagolom Herot s Gray Perle d'ort — Gray veszíti el a versenyt, s lia én lovagolom Perle d'ort, Gray pedig Ilerot — én nyerem meg a versenyt. Mint már fönnebb emiitettem, nagyon büszkék a «jockey» névre. Egy alkalommal a Central éttermében minden asztal le volt foglalva, az egyiknél azonban csak ketten ültek : Adams és Pache. — Leül melléjük egy intelligens külsejü fiatal ember s vacsora alatt — megindul közöttük a társalgás. Midőn a vacsora végeztével a fiatal ember fizetni akarván, odahívja a pinczért, ez azl mondja neki, hogy minden ki van már fizetve. Hogyan ? hisz én még nem fizettem ? Ki fizette 'ki ? Mr. Adams — feleli a pinczér. De ezt nem engedhetem, — fordul szinte méltatlankodva, Adams-hoz Rob csak mosolyog, s aztán a faját jellemző önérzettel mondja : — Ne feledje el. uram, hogy egy jockeyval ült együtt az asztalnál. Óhidi. Fedeztetési hirdetés. A gróf Saint-Genois-féle eleonora-udvari menesben (10 perez a pozsonyi vasúti állomástól) az 1895. évben fedez Pancake eil. 1879. ap. Albert Victor v. Marsias Orlando, any. Princess of Wales, ap. Stockwetl any. Timära, ap. Newminster, any. Timandra, Voltigeurtöl. Fedezést dij 300 frt, ellátás kisbéri árak szerint. Bejelentéseket elfogad a gr. Saint-Genoisféle elenora-udvari ménesintézőség. Eleonora-udvar (Pozsony mellett.) 1—4 Gróf Károlyi Tibor arad-mácsi istállójában eladó több vadászló és egy sötétpej négyes fogat. frton. cess, kisbéri ménestül megvette báró Springer G. 3500 19. Egoist sga m Zsupán— Gamin, napagedli ménestől megv. Schindler L. ur 3450 20. Maupel sz к Philamon— Miss Bessie, pettendi ménestől megv. Kodolitsch tbnok 3400 21. Pampuska sga к Pancake—Konotoppa, Eleonora udv. ménestől megv. Szemere M. ur 3300 22. Tévedés p m Quid pro quo—Kisbaba, Eleonora udv. ménestől megv. gr. Esterházy M. 3300 23. Sárga к Pancake— Si, nagyuti ménestől megvette mr Reeves 3250 24. Kritik sga к Kisbéröcscse— Kunst, némái ménestől megv. Söllinger száz. 3100 25. Maharadzsa p m Galaor—Minerva, kisbéri ménestől megv. Egyedi A. ur 3100 26. Eltoli stp m Ercildoune— Mascotte II., nagyuti ménestől megv. Szemere M. ur 2950 27. Compagnon p m Gunnersbury— Nessi Etti, öreglaki ménestől megv. Schindler L. ur 2800 28. Stp m Pásztor—Watterrose, pettendi ménestől megv. Myslowski A. ur 2600 29. Levente p m Livingstone—Beatrix, napagedli ménestől megvette gr. Sztáray J. 2550 30. Veilchenfresser p m Campbell — Victoria, br. Laudon ménesétől megvette hg Auersperg E. 2550 31. Hofnarr sga m Abonnent—Éva, May Gy. úrtól megv. Péchy A. ur 2500 32. Tündérhuga p к Kisbér öcscse —Tunica, Luczenbacher M. ménesétől megvette Geist G. ur 2500 33. Sga к Elemér- -Kitty, lengyeltóti ménestől megvette mr Reeves 2500 34. Elbrus sga m Theodor—Electra, gr. Esterházy Miklós Móricz ménesétől megv. gr. Kinsky Zdenkó 2500 35. Báthory p m Biró—Gaydene, kisbéri ménestől megv. Lossonczy Gy. ur 2450 36. Ninon sárga к Pásztor—Niniche, némái ménestől megvette lov. Scazighino 2250 37. Megállj sga m. Waisenknabe— Meli Melo, monostori ménestől megv. gr. Wenckheim D. 2200 38. P к Barcaldine—Aureoline, Luczenbacher M. ménesétől megv. gr. Károlyi István 2100 ; 39. Molnárné p к Craig Millar—Capella, kisbéri ménestől megv. gr. Esterházy I. 2100 40. Kezdet sga m St. Honorât— Bead Roll, kisbéri ménestől megv. Pulay К. ur 2050 41. Fiddler p m Doncaster—Fiddel, ö fensége Ottó föherczeg ménesétől megv. Kodolitsch tbnok 2050 42. Branyiczkó f m Chislehurst—Basta, Wagner-ménestől megv. Szemere M. ur 2050 43. Dunbar sga m Doncaster—Agnes Primrose, Eleonora udv. ménestől megv. br. Springer G. 1950 44. Justa stp к Galaor— Justina. némái ménestől megvette gr. Hadik-Barkóczy E. 1900 45. Malisé К. p к Insulaire—Lady Ormonde, gr. Forgách Sándor ménesétől megv. Szemere M. ur 1850 46. Don Gomus sga m Waisenknabe—Miss Herschell, monostori ménestől megv. br. Üchtritz Zs. 1800 47. Bayard p m Bendigo—Temeraire, pettendi ménestől megvette Kodolitsch tbnok 1750 48. Gyerköcz p m Gunnersbury— Fair Bridget, gr. Andrássy Sándor ménesétől megv. lov. Scazighino 1750 49. My own sga к Hastings v. Abonnent — Sugar Blum, napagedli ménestől megv. gr. Simienski 1700 50. Aramis p m Zsupán—Aida, br. Laudon E. ménesétől megv. Kodolitshh tbnok 1700 51. Giza f к Galaor —Garuda, monostori ménestől megv. Krausz L. ur 1700 52. Sga к Abonnent —Tilbury, napagedli ménestül megvette gr. Wenckheim D. 1650 53. Melk p m Pancake— Milly, gombai ménestől megvette gr. Trautmannsdorf К. 1650 54. Barberry sga к Aaron— Babona, Eleonoraudvari ménestől megvette gr. HadikBarkóczy E. 1650 55. Tajték sga m Pásztor—Borostyán. Luczenbacher M. ménesétől megv. Geist G. ur 1600 56. Pej mén Purdé— Eve, monostori ménestől megvette Krausz L. ur 1600 57. Csorna f m Chislehurst—Gretchen, Wagner-ménestől megvette br. Üchtritz Zs. 1550 58. Countess pej к Beauminet—Cymba, gróf Forgách S. ménesétől megv. dr. Russo ur 1550 59. Tea Ilose íp к Insulaire—Teresina, gróf Forgách S. ménesétől megv. dr. Russo ur 1550 60. Stp m Insulaire—Canada, gr. Forgách S. ménesétől meg. Markó N. ur 1550 61. Vieux Vienne p к Campbell—Vindobona, napagedli ménestől megv. gr. Kinsky Zd. 1450 62. Consequenz sga к ZsupánMisfortune, napagedli ménestől megv. Schindler L. ur 1350 63. P. m Chislehurst- Fille de Roland, Wagner-ménestől megv. Schindler L. ur 1350