Vadász- és Versenylap 38. évfolyam, 1894
1894-10-21 / 66. szám
1894 október 21. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 559 mittatni és utólagos felszólamlások figyelembe nem vétetnek. d) Érvényben van továbbá ama kedvezmény, mely szerint minden magyar vagy osztrák honpolgár vagy Magyarországon földbirtokkal biró és eme lótenyésztést folytató tulajdonosnak a kisbéri és mezöhegyesi törzsmének által fedezett, de meddőn maradt angol telivér kanczája után befizetett hágatási dij fele része a ménespénztárból vissza fog téríttet ni. Vetélés esetében a kancza után fizetett fedeztetési dij felének visszatérítése nem követelhető. A kisbéri ménejben felállított «Gaga» telivér mént illetőleg megjegyeztetik, hogy a bejelentett kanczák közül — abban az esetben, ha az általa fedezhető kanczák meghatározott száma már betelt, — elsö sorban azok fognak fedeztetni, melyek vagy maguk vagy ivadékaik a pályán dijat nyertek; s hogy továbbá az a) és b) pontokban jelzett kedvezmények a «Gaga» által fedezett kanczákra nem terjesztetnek ki, ellenben a d) pontban körülirt meddőség esetén a befizetett hágatási dij felerésze szintén vissza fog Jizettetni. A magántulajdonban lévő Beauminet ménre a fenti kedvezmények egyike sem vonatkozik. A fedeztetési dij a tartási költségekkel együtt október hó elsejéig a ménes pénztárába okvetlenül befizetendő; a fedezési idényt követő február hó l-ig bejelentendök lesznek a ménesparancsnokságnál ama telivér-kanczák, melyek esetleg meddőn maradtak, mire a ménesparancsnokság az ezek után befizetett hágatási dijak felét vissza fogja származtatni ; a mely kanczák meddősége február hó elsejéig bejelentve nincsen, azok után minden visszatérítési kötelezettség elesik. A ménes fentartja jogát, liogy ama kanczákat, melyek egészségi szempontból aggodalomra adnak okot, esetleg visszaküldhesse. A telivér kanczák fedeztetése iránti bejelentések a kisbéri ménekre nézve legkésőbb folyó évi november hó 20-áig nyújtandók be a ménesparancsnoksághoz, minthogy a fentebbi határnapon tul a megbatározott s netán akkoráig be nem töltött fedezési szám erejéig külföldi bejelentések is elfogadtatnak. Felhívatnak egyszersmind a telivér kanczákat bejelentő tulajdonosok, hogy a bejelentés alkalmával kinyilatkoztatni szíveskedjenek. vájjon kanczáik felügyeletét és ápolását a ménesparancsnokság közegeire kivánják-e bízni, vagy pedig saját kezelő személyzetüket óhajtják alkalmazni? A fedeztetés végett Kisbérre küldött kanczák ellátása és ápolásáért kővetkező dijak fognak felszámittatni : Egy meddő kanczáért naponkint 1 frt — kr. Egy vemhes « « 1 frt 20 kr. Egy csikós kanczáért a csikó 3 hónapos koráig naponkint 1 frt 40 kr. Egy csikós kanczáért ha csikója 3 hónapnál idősebb, naponkinti frt 50 kr. Állatorvosi gyógykezelésért, továbbá körmözés és vasalásért minden kancza után 4 frt átalány fog felszámittatni. Ha a kancza tulajdonosa a saját szolgáját kivánja lova mellett alkalmazni, ugy a fenti ellátási költségek havonkint 4 frttal apadnak. A fedeztetési és ellátási dijon kivül minden kanczáért — a legénység számára — 5 frt fizetendő. Ha valamely ménhez több kancza lenne bejelentve, mint a mennyit a ménesbeli kanczákon kivül fedezhet, a bejelentett kanczák elfogadbatása iránt, tekintettel az egyes példányok tenyésztési jelentőségére, a bejelentő tulajdonosok érdekeinek szemmel tartásával fog határoztatni. Minden egyéb felvilágosítással az illető ménesparancsnokság készséggel szolgál. Budapesten, 1894. évi október hó 2-án. A földmivelésügyi m. kir. miniszter. Lóvásárok Magyarországon. Budapesten az elmúlt héten összesen 592 db ló hajtatott föl, melyek közül 352 db kelt el a kővetkező árakon: jukker 100—190 frton, nehéz igás ló 95—105 frton, fuvaros ló 50—90 frton, paraszt ló 25--50 frton, bécsi vágóra 12—82 frton, állatkert részére 4-11 frton. Sepsi-Szent-Györgyön az okt. 13-án tartott lóvásárra 500 db lovat hajtottak föl, melyek alábbi árakon keltek : hintós ló 400—600 frton, igás ló 120— 260 frton darabonkint. Gyulafehérvártt a szept. 27—28-án tartott lóvásárra 603 db lovat hajtottak föl, melyek kővetkező árakon keltek : Igás ló könnyebb 35—70 frton, igás ló nehezebb 40—80 frton, jukker 120—150 forinton, parasztló 50—60 frton darabonkint. Munkácson okt. 8-án 356 db lovat hajlottak föl a lóvásárra, többnyire igás parasztlovakat, melyek 60-80 frton keltek, Nagy-Kanizsán okt. hó 15 én 1205 db lovat hajtottak föl, melyek következő árakon keltek : remonda ló 200—300 frton. könnyebb igás ló 120—250 frton. nehezebb 260—400 frton, hintós ló 300- 600 frton, paraszt ló 50—270 frton, vágóra 8—28 frton. ÜGETÖVEKSENY, TENYÉSZ TÉS. Bécsi ügetőversenyek. Október 7. Preis von Belvedere. 2400 kor. 3200 méter. Gr. Gyulai Adolf 7é stp к Tilly Brown 33 m. Moser 5:12' 6 1 Fleischman H. 8é p к Shadeland Dehnonia 3425 m. Tappan 5:13 » 2 Dan Mac Phee 6é p к Riga 3350 m. Brown 5:15. 2 3 Futott 10 ló. Tot. 5:10. Helyre: 25:28, 30, 105. Herrenfahren. 3300 méter. Gr. Gyulai Adolf 7é sz m Polkán és 7é orosz m Mogutschij II. Tulajdonos 1 Czeloth J. 9é fr. m Zugán és 8é sz m Ladmill 2 Ott H. óé f к Gazella és 8é sz m Krutol 3 Nem helyezve : Malintka és Grosn y Lubinetz. Tot. 5:8. A lefolyt bécsi öszi meetingen leginkább kedvezett a szerencse a gr. Gyulai Adolf versenyistállójának, melynek lovai 12,600 koronát nyertek versenydijakban. A buzgó sportsmant követik Soraerné és Moser 7500, Hauser L. 6950, Spitz Zs. 5800. Mariahalli ménes 5100, Kreipl testvérek 5050, Holt Lloyd 5000 korona stb. nyereménynyel. A magyar istállótulajdonosok köziil Rózsa Béla ur (Tamásfalva) 1300 és a harsfüssi ménes (Lipthay Guido ur) 650 korona nyereménynyel szerepelnek a lisztában. Lumpacius (Lump— Addie E. C.), a négyéves mariahalli ügető, br. Haupt-Slummer tulajdonába ment át, ki a mént nagybodoki ménesében fogja tenyésztési czélokra használni. Marosvásárhelytt szept. 15-én d. u. 3 órakor egy 31 kilometeres ügetöverseny volt kettes fogatokkal, melyben részt vettek: 1. Bán Ily János, 2. Knöpfler Elek, 3. gr. Teleki Árpád, 4. gr. Bethlen Károly és Fejérváry Jenő közös fogata, 5. Máriaffy Lajos, 6. gr. Wass Jenő fogatai. Ezek közül a 2.. 3. és 4. számos fogatok fölhagytak a versenynyel. Elsőnek bejött gr. Wass Jenő fogata 66 perez és 20 mpercz alatt ügetve meg a 31 km. 2-ik Máriaffy Lajos fogata 75 p és 50 mp. 3-ik : báró Bánffy János 80 p. 30 mp. alatt. ATHLETIKA, TESTGYAKORLAT. A magyar athletikai Club folyó hó 21-én, vasárnap délután 2$ órakor az Orczy-kertben levő versenypályáján nyilvános öszi viadalokat rendez. Newyork Chicago közötti, tehát mintegy 1670 kilométer hosszú távolságot egy amerikai byciclista, névleg George Wood, vasparipáján tette meg. A nagy utat nyolcz nap, nyolcz óra és harmincz perez alatt hagyta maga mögött. Péchy Andor urat, a bécsi vasparipa-egylet, tiszteletbeli tagjának választotta meg. Codynák, a cowboy-királynak, méltó ellenfele akadt Texas Jaekban, ki a mult napokban Berlinben nagy fölénynyel vert le egy byciclistát. A két lovas legközelébb Bécsben szándékszik felvenni ismét a küzdelmet a vasparipásokkal. A Vasvármegyeí sportegylet országos vasparipaversenye vasárnap óriási közönség jelenlétében folyt le. A bírói páholyban megjelent Batthyány gróf fiumei kormányzó is. Az elnöki tisztet dr. Bárdossy Jenő vármegyei főjegyző és Förster Ottó országos képviselő alelnök vitték. A megnyitó versenyben 15-en indultak. Elsö Sváb Béla (Hunnia), második Rottenbiller János, harmadik Hannó Artúr (Pozsony) — A szombathelyi klubok versenyében indultak 5-en.. Elsö Butta Kálmán, második Mayer Benő, harmadik Floderer László, mindahárman a_Pannonia-Club tagjai. — A föversenyben, táv 5000 méter, indultak 8-an. Elsö Rottenbiller János, második Sváb Béla, harmadik Lilits Milutin. — A vendégek versenyében, táv 3000 méter, indultak 11-en. Első Rottenbiller János, második Sváb Béla, harmadik Herzic Marian (Sokol Zágráb). — A rekord-versenyben, táv 2000 méter, indultak 7-en. Elsö Sváb Béla, második Milotik Julio (Zágráb), harmadik Herzic Marian (Sokol Zágráb). A nagy ellenszél miatt rekordot nem értek el. — A bajnoki versenyben, táv. 10.000 méter, indultak 11-en. Gyönyörű futam után elsö Rottenbiller János, második Milosik Julio (Zágrábból), harmadik Hannó Artúr. — A vigaszversenyben indultak 6-an. Elsö Wigand Rezső (Hunnia), második Herzic Marian (Zágráb), harmadik Künigsmayer Zsigmond. AGARASZAT ÉS KOPASZAT. A budapesti rókafalkatársaság találkozói. Hétfőn, okt 22. Palotai köhid, róka-falka, 11 órakor. Kedden, okt. 23-án. Czinkotai Mátyás-telep, szarvas-falka, 11 órakor. Szerdán, okt. 24. Keresztúr, róka, 11 órakor. Csütörtökön, okt. 25. Göd, rókafalka, 11 órakor. Pénteken, okt. 26. Sikátor, szarvasfalka, 11 órakor. Szombaton, okt. 27. Régi versenypálya, róka-falka. A gömör megyei agarász-egylct kölyök agárversenyét 1894. október hó 27-én tartja — ennek befejeztével folytatólag az elegy-agárverseny veszi kezdetét. Tiszteletdíj a kölyök-versenyre 300 korona az elegy versenyre. 500 korona értékben : adja az egylet. Ä másodiknak felmaradt agár a tétek felét kapja. Tét. nem egyleti tag által vagy pedig díjnyertes agárért kettős tét fizetendő. Bejelentések a kölyök-versenyre okt. 27-én d. e. 9 óráig az elegy-versenyre okt. 28-án alólirott titkárnál Írásban vagy a helyszínén tehetők. Gyülekezés okt. 27-én d. e. 10 órakor a dobrai korcsmánál. A verseny iránt érdeklődök az egyleti titkárnál részletesebb felvilágosítást nyerhetnek. Kelt Feled, 1894 okt. 6. Gr. Almásij Arthur. VEGYES. Nagy és diszes ünnepe volt ma (október 20.) a gróf Károlyi családoknak, melyhez a főrendi világ és a fővárosi társadalom is roppant számmal jelent meg. Midőn e sorokat irjuk, már megköttetett a frigy gr. Károlyi Gyula és gr. Károlyi Melinda közt; orgonaszó és liarangzugás kiséri az egyházi áldást és sok százan és ezeren ismétlik azt. Az isten jóvolta és egymás iránti szeretet és tisztelet tartsa őket boldogan késő korukig. A walesi herczeg ö fensége, a jövő évi soproni katonatiszti versenyekre, értékes tiszteletdijat ajánlott fel. Egyedi Arthur urnák, az idén a sorstól annyira üldözött istállója, csütörtökön az eladóversenyben Szikrával ismét nyerhetett egy futamot. — Az arabi kanczára az árverésen nem történt ajánlat. Ibbet jockey mutathat fel csütörtökön társai között a legjobb recordot : — a fiatal professionals ugyanis Prior és Marie Brizarddal elsőnek, Mauserl-lel pedig másodiknak erkezett be. G. Williamson, hét évben egymásután lovagolta a győzteseket a Manfréd-steeplechaseben. Mult évben Solitaire hátán, az idén pedig Csufondár nyergében aratta diadalát. Rhea, Miller J. német sportsman báromévese, részt vett a fSchweninger-gátversenyben, de csakis a harmadik helyet okkupálhatta Galamb II. és Délibáb után. Louis d'or, gr. Apponyi Antal négyéves flyerje, Lebaudy Róbert tulajdonába msnt át s Marsh idomár már beugratta az Abonnent-ivadékot. Méltóságos ur. br. Podmaniezky Géza hároméves Marczi ménje, br. Baich Iván tulajdonába ment át. Hegemonie, hg Fürstenberg hároméves Fultnenkanczája, inely egyike volt az idén a szomszéd állam legjobbjainak, ménesbe kei ült. Rawlinson, az előző években nálunk is közkedveltségnek örvendő jockey, ki az utóbbi időkben Németországban lovagolt, a jövö saisontól kezdve Ledertr Sándor lovag istállójához szerződött elsö sorban. Tokio Bécsben van s biztosan fog indulni, a jövö vasárnap lefutandó Henckel-emlékversenyben. Alag, Lebaudy Róbert ur négyévese, betegen áll tatai boxában; hátulsó részén van letörve az Analogy-mén.