Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-02-19 / 8. szám

104 VADÁSZ- ÉS VERSEN Y-L АР. 1893. február 19. részesíthették, ezek által elérték a csontok s izmok szilárdságát s lovaik szívósságát és kitartását. Hogy az ott nevelt lovak e tekin­tetben örökítő tehetséggel bírjanak, azt nem is tagadom ; de ha egészen más viszonyok közt neveltetnek, a természet törvényei sze­rint kell, hogy eme tulajdonságokat elveszít­sék, épp ugy mint elveszítette azt az angol telivér, mely szinte tiszta arabs faj s mint el­veszíti az angol telivér versenyképességét a mint máskép nevelik s gyakorolják. Vagy a természet törvényei ellenében is megtartja a nálunk nevelt arabs eme tulajdonát, még ha nem is tisztán neveltetett, mint az úgyneve­zett arabs félvér, n elyböl pedig több van, mint tisztavérü, csak azért, mert arabsnak nevezik ? ! Részemről, nem tudom ezt belátni azért hiszem, hogy ha az áll, hogy az arabs mén után nevelt csikó a rossz tartást kevésbbé sinyli meg, azt csak a kisebb test következté­ben, mely kevesebb tápértéket igényel, biria jobban el. mint a más fajú nagyobb ló. Ez nézetem az arabs ló ama tulajdon­ságát illetőleg, melyet barátjai annyira ki­emelnek, mert csak megengedi czikkiró ur, hogy az állami ménesekben a lovak nem ugy neveltetnek, hogy eme koplalhatási sajátságok fejlesztve legyen. Azonban ha nem rajongok is az arabs lovakért, elismerem, hogy még sok helyen igen is használhatók s használandók, más­részt, ha nem is volnának szükségesek, ha vannak vidékek, hol kivánják felállításukat, még ha ott tulajdonképpen más mének is vol­nának használhatók, elismerem ama kíván­ság jogosultságát, hogy az állami ménesekben arabs lovak neveltessenek s ily mének az állomásokra kiosztassanak, mert a ménesek s méntelepek az egyes adófizetők filléreiből lévén fentartva, emez adófizetők jogosan követelhetik, hogy ha ök ez intézetek fen­tartásához járulnak, ott bizonyos mértékben az ö szükségletük vagy kívánságuk is tekin­tetbe vétessék. Nem is szólottam czikkemben állalanosság­ban az arabs lovak használata ellen, csak azokat a 3-ad 4-edrendü méneket emiitettem, melyeket az állomásokon a felvidéken láttam, s melyektől egyrészt termetüknél fogva, nem várhatok jót, másrészt pedig, mert ama vidék éghajlata s talajviszonyai éppen nem felelnek meg az arabs ló tenyészetének ; ott ama mének talán adhatnak ivadékaiknak egy kissé nemesebb kifejezést, de csontot s testet, melyre ott szükség van, kivált a szo­kásos rossz tartás mellett, bizony nem fognak eredményezni. Azért kívántam oda más fajta mént s mert az ottani lóanyag nagyon ér­tékes mént nem érdemel meg, ajánlottam, a csikó vétel által, minden munkát elbiró faj­ból eredt csontosabb s testesebb mének be­szerzését, melyek nem sokba kerülnének. Rosznia s Herczegovinában nem voltam s nem is szándékszom elmenni oda, azért, hogy lás­sam. hogy ott az állami ménesekben nevelt arabs lovak mily hasznot csináltak ; de szük­ségesnek sem tartom, mert azt nagyon jól elképzelhetem, hogy ott, hol minden elhanya­golva volt, a lótenyésztésre sem fordítottak különös figyelmet; és ha ott öröklő hibáktól ment, elég jó termetű mének állíttatnak fel, melyek vér tekintetében is megfelelők, a ha­tásnak igen nagynak kell lennie, ugy szinte azt is hiszem, hogy ott másféle mének hasz­nálata káros hatással lehetne; de azért nem következés, hogy a mi ott hasznos, mindenütt előnyös lenne s miután nem általánosságban «zóltam az arabs mének ellen, csak azoknak egy részét mások által pótolni kívántam ott, hol azokat megfelelőknek nem tartottam, a Boszniában elért eredményeket ellenem fel­hozni. azt tartom felesleges volt, mert remél­tem, annyi szakértelmet csak megenged nekem czikkiró ur, hogy tudjam, hogy némely viszo­nyok között az arabs mén hasznosabb lehet mint más. ha egészben véve más fajú méne­ket jobban is szeretek. Éppen midőn e sorokat bevégeztem, olvas­tam e lapok utolsó számában gróf d'Orsay hozzám intézett nyilt levelét, melyből öröm­mel tapasztalom, hogv szavaimat nem ugy értelmezté, mintha azokkal eljárását rossz­akaratulag gáncsolni vagy szakértelmét két­ségbe vonni akartam volna, hanem hogy látja, hogy csak a jó ügy érdekékben szólal­tam fel, mert ö is osztja ama nézetemet, hogy egyöntetű tájfajtát alkotni csakis egy­fajta mének használata mellett lehet. A több fajta mének használatát, ugy látom, ö is főleg azért tartja ezélszerünek, hogy ez által az illető tenyésztők ízlését s kedvtelését egyelőre tekintetbe vévén, többeket vonjon belé a szövetkezetbe, kik okulva a jó tanácson, azt talán inkább követik azután, ha az saját nézetüknek nem is felel meg egészen s azért talán nem volt felszólalásom helytelen, talán gróf d'Orsay czélját kis részben elö is segiti, ha a tájfajta létesítésére való nézeteit s egy fajmén használatát más oldalról is hallják javasoltatni. Mindenesetre meg lehet győződve a ménes­parancsnok ur arról, hogy fáradozásait nagyon méltánylom s őszintén kívánom, hogy azokat siker koronázza. Szápáry Iván. Kimutatás. A kisbéri ni. kir állami ménesben f. é. január hóban elletett telivér isikókról. Gr. Festeties Tassilo Desdemoná-jz. január 13-án Gunnersbury után sga к csikót ellett. Dreher Antal ur Miss Rollo-ja jan. 16-án Metallist után p m csikót ellett. Gróf Esterházy Móricz Vinaigrette-je január 18-án Triumph után sga mén csikót ellett. Losonczy István és Balogh Kálmán urak Wissen- schaft ja. jan. 20-án Kisbér öcscse után pej kancza csikót. Gr. Esterházy Béla Ábránd-ja jan. 28-án Gunners­bury után sárga kancza csikót. Frohner János ur Farkas-a jan. 29-én Sweetbread után sga к csikót, mely élettelenül elletett. Gróf Festetics Tassilo Caladontá-ja január 29-én Gunnersbury után pej mén csikót. Jankovich Gyula ur Hogyan volt-ja jan. 30-án Phil után pej kancza csikót. Gr. Batthyány Elemér Mutiny­je jan. 30-án Triumph után sga к csikót. Dreher Antal ur Gay Lady­je jan. 31-én Kisbér öcscse után pej mén csikót. Br. Schossberger Sándor. Sicily-je január 31-dikén Galaor után p m csikót. Összesen elletett tehát 11 csikó, 5 mén és 6 kancza, melyek közti] egy élettelenül jött világra. KÜLFÖLDI GYE РЕК­Versenyföltételek. Párisi versenyek 1895. Nyári meeting. Grand Prix de Paris, 200,000 frank, ebből 150,000 frankot adja Páris városa s 50,000 frankot az öt nagy vasúti társulat. 1892-ben elletett minden or­szágbeli mének és kanczáknak, Tét 1000 frank, bánat 600 frank, de csak 500 frank, ha a verseny előtti szerdán esti 10 óráig bánat jelentetik, és csak 100 frank, ha 1895 máj. 1-én bánat jelentetik. Teher 56 kilo. Táv 3000 meter. ÍN. P.) Á második lónak 20,000 frank, a harmadik lónak 10,000 frank jár a tétekből és bánatokból. Nevezés 1893. szept. 12-én esti 10 óráig. A nevezéseket zárt borítékban bér­mentve kell intézni ily czim alatt : Möns. G. Made­iaine, Rue Seribe 1-bis Paris. UGETOVERSENY, TENYÉSZTÉS. A szentpétervári nagy dijat, (20,000 rubel, 3200 meter) február 5-én a Rastorgnjen D. A. ur 8é pej mène Maschisty nyerte az első dijat 5 р. Ъ\ mp. alatt érkezve a czélhoz ; második lett a Poljakow ur 7é p m Granit, mely csak | mperczezel késett meg ; a har­madik helyet a Dobrianin ur 7é szürke kan­czája tíajaderka foglalta el. 5 p 6 mp alatt érkezve be. A negyvenhárom nevezett ló­közül tiz startolt. IRODALOM,FESTESZET. A « Pallas Nagy Lexiconá»-nak, az összes ismeretek emez encyklopediájának, megjelent már a 13-ik füzete is, az eddigiekhez hasonló dus tartalommal. Igen sikerült színezett kép­ben vannak bemutatva benne az afrikai nép­fajok. szám szerint 21. aztán az amerikai ál­lamok történeti fejlődésének a rajza színezve s az antilopok fajai. A füzet tartalma az Ánizs magyarázatától Antonius Musáig terjed. A nagybecsű mü lüzetenkint csak 30 kr, mely megszerezhető a «Pallas» irodalmi és nyom­dai részvénytársaságnál. VEGYES. Gróf Esterházy Miklós közelébb nordkircheni uradalmát meglátogatva, elhatározta, hogy a fedezési idény alatt, ottani méneséből tiz kancza vezettessék Ugodhoz, mivel Buccaneer eme fiának az ivadékai átalában szép formát mutatnak s szép reményekre jogosítanak. Ormonde tulajdonosa utólag elhatározta, hogy eme mén, Angliában levő tiz anyakanczáján kivül, még idegen kanczákat is fedezhessen, 500 font sterling fedezési áron. Notabene, gróf Esterházy Miklósnak jeles steepierje, a napokban különös módon mult ki. Egy fának ro­hanva. fejét annyira megsértette, hogy rögtön össze­rogyott. A kanczát a tulajdonos maga nevelte 1887-ben Sronzian után Satinböl. Sikversenyben nem arat­hatott sikert, de a zászlók közt igen hasznos lónak bizonyult, számos gát- és akadályversenyt nyerve meg. Az epsonii Derby fogadási lisztáján a legújabb jegyzés Glenwood, Ormondenak még le nem győzött fia, mely ellen 20:1 az ajánlat. Bell. Glover, Martin ós Warne jockeyk az idén Angliában maradnak, hol lovaglási engedélyt kaptak. A «Lincoliishire-HaiiUicapn-ben «Pensioner»-t Tom Loates fogja lovagolni. Pensioner még mindig a fogadási piacz favoritja. Francziaországban tavaly 240 telivér yearlinget adtak el árverésen, melyek 850,000 frankon keltek el. A pozsonyi nagy akadályverseny május 5-dikére van kitűzve. A fraiiczia kormány 350,000 frankot szánt egy elsőrendű fedező mén megvásárlására. A liverpooli nagy akadályversenyre Cloister a határozott favorit, de kivüle figyelemben részesülnek még The Midshipmite, Sarsfield, Waite, Cockade és Why Not, az előleges fogadásoknál. Kilenczvenhárom jockey és hatvan aprentice nyert az ez évi seasonre Angliában lovaglási engedélyt. S. Loates és C. Wood az idén'nem kaptak engedélyt. Ormenek mind a «City and Subur»-ban, mind a «Park Jubilee Stakes»-ben való kötelezettségére nézve bánatot jelentettek. Gráczban hölgyek bycicle-clubja alakult, mely e napokban tartotta alakuló közgyűlését. A szerb kormány, mely. mint már emiitettük. Da Vincit megvásárolta, gr. Esterházy Miklósnak közelébb ajánlatot tett Theodore megvételére nézve, mely azonban visszautasittatott, mivel a gróf e mént egyátalán nem szándékozik eladni. Fred Barrett, ki eddig nálunk lovaglási engedély­ért nem folyamodott, Ángliában kapott engedélyt. Kérdés, e szerint, vájjon e seasonben fog-e pályáin­inkon lovagolni. A cs. és kir. udvari istálló (legtöbbnyire vadász­kanczák és paripák) árverési hirdetésére lapunk mai számában figyelmeztetjük olvasóinkat; sokan ezek közül a legmagasb személyek által használtattak a vadászatokon, de miután mindkét felség abba hagyja az efféle lovaglást, most eladatnak. Ez igen kitűnő anyag s miután igy tavaszszal senki sem igen szeret vadászlovat vásárolni, azt hiszszük, jutányosán szerez­hetők meg a császári és királyi udvari istálló e ki­váló egyedei, melyeknek különösen kancza-anyaga lenne megszerzendő tenyésztésre. Go-on, Arcadian— Commencement. Kodolitsch tá­bornok eme háromévese, kimúlt. Vivian gödi trainerhez Hopper Tom lett istálló­mesternek szerződtetve. A hoppegarteni gyakorló-tér már benépesült, a ! hó elment s a lovak gyengébb munkát végeznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom