Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-05-11 / 24. szám

1893. május 11. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 245 cipede a hátvédet képezte. A vezető Vocativus az egész uton heves paceban mutatta az utat több hoszszal járván társai előtt. A távnál már teljesen uralkodott a helyzeten a vezető mén és társai már csakis a második helyért folytat­tak egymás között heves küzdelmet. Velocipede és Glennie e szerfölött heves küzdelme alatt Vocativus, igen könnyen és több hoszszal eisönek halad el a bírói páholy előtt, mig a másik kettő holt versenyben ér a czélhoz. Vocativus e pompás külsejü mén, igen szép jelét adta tehetségének e futamával és bizonyára még több dijat szerez meg istállójának, ha saját classisabeliekke] kell küzdelemre és év­járata kitűnőségei elöl kitér. E futam azt] a ritka meglepetést is ho?ta. hogy mind a három versenyző helyre futván, a totalisateur a helyrefbgadásokat egyszerűen visszafizette. Az Asszonyságok dijáért (melyről talán előbb kellett volna referálnunk) a tiz nevezett közül Zweifel. Daphne. Korszak és Debut canterezett föl. A közönség Daphhet tette fa­vorittá, részben azért is, mert akitünölovas Miklóá főhadnagy ült nyergében. Utána Kor­szak talált még pártfogásra, mig Zweifel da­czára annak, liogy közkedveltségül urlbvasunk Horthy főhadnagy alatt állott a starthoz, alig akadt pártolókra. A ring nem tévedett, mert a versenyzők ép oly sorrendben értek a czél­hoz, mint ahogy íavorizáltattak. Sima start után Zweifel ugrik el a vezetés­sel, de nemsokára felváltja öt a fékezhetetlen Debut, mely örült paceben vezet a víztoronyig. Itt Debut befejezte debutjét és teljesen ki­merülve, sereghajtónak esik vissza, átadván a vezetést Zweifelnek, mely mögött Daplme és Korszak halad. Az egyenesre fordulónál ez megelégelte a Versenyt és Daphne kerül az élre, nyomában Kórszakkal. Innen kezdve már csak keltő van a' futamban, a mely végül Daphne győzelmével végződik, az ostor alatt haladó Korszak előtti Rossz harmadik Zwei- fel. mig Debut nagyon elkésve poroszkál hazafelé. : Az EslemázfifHj másfél mértföldes futama egyszerű match volt Spur-on és Icicle kö­zött. Icicle lovasáéit hét font teherenjed­ményt nyervén, a legjobb kilátással állt a starter lobogója elé. A ring nem is habozott és határozott hívorittá tette. E bizalomnak teljesen megfelelt a kiváló Isopomy-mén, mert a starttól a czélig folyton több hoszszal Spur­on előtt haladva, végül is canterben szerzi meg istállójának a dijat. Icicle bámulatosan javult ez évben és ma bizonyára négyéves kortársai között kiváló helyet foglal el. Kitű­nő conditióban van, föltűnően megerősödött különösen eddig gyönge gerinczében. és két­ségtelen. hogy még gyakran fog örömet okoz­ni a benne sok éven át sokat csalódott gaz­dájának. A kétévesek versenyében kilenczes mezőny canterezett fel a tribünök elé. Л prúbagalop­nál jó benyomást okoztak : a Delphine-mén. Agancsát', Kapitän. Fenegyerek és Galáris. A ringben kezdetben haboztak, de végre is a Delphine mént tették távoritté, mig utána Kapitän és Agancsárnak voltak számos hivei. Ezeken kivül még Fenegyerek és Galáris részesült némi pártfogásban. Remek látvány és valódi sport-élvezet volt látni e szép csikók kivonulását a starthoz, a honnan több rossz kísérlet után végre Agancsát- vezetése alatt keltek útra. Mellette még Fenegyerek. Csal a leány és Kapitän szinei látszanak a mezőny élén. A távoszlopnál fölnyomul Kapitän a vezető Agancsár mellé és derékfutást kezdvén vele, végül elkeseredett küzdelem után fej­hoszszal eisönek ér a czélhoz; Fenegyerek a harmadik helyet foglalja el, mig a favorizált Delphine-tnén pillanatig sem volt a versenyben és az utócsapat közt ért haza. Igen zavarta e futam rendes lefolyását ama körülmény, hogy Turul II. lovasa már a startnál megvált lovától és e csikó vadul nyargalva, folyton zavarta versenytársai futamát. A Batthyány- Hunyady- dijé/t két tavalyi Derby-crack : trick-Track és az idei kancza­évjáratból Märchen és Sunflower állltak ki a gyepre. War-Hornt régi jó hire, hogy ugy mondjuk, múltja, rögtön kedvenczczé emelte, mig Trick-Track, a mint eddig mondogatták, a hajdani nagy Trick-Track, mint legszélső outsider állt a starthoz. Sima start után Trick-Track ugrik el a vezetéssel, utána Sunflower, War-Horn és végiil Märchen halad. A sorrenden mi sem változik, csak az, hogy az egyenesre fordulónál Sunflower kitör és ez által minden esélyét elveszti, a távnál pedig visszaesik War-Horn és igy Trick-Track meglehetősen könnyen szerzi meg a dijat és a mi tulajdonosának kétségtelenül jobban esik : a dicsőséget istál­lójának. Sok körülmény játszott közre Trick- Track e győzelménél, mely azt nem igen teszi valami fényessé, cíe az, hogy egy tavaly, teljesen formán kivüli telivér a még sem épen megvetendő Märchen előtt ily biztosan nyert, határozottan Trick-Track javulása mellett szól. Lehet, hogy jockeyának köszönheti győ­zelmét. mert Hu.xtable inkább neki való lovas, mint az, a ki eddigi versenyeinél lovagolta. Az Eladó versenyben nyolezas mezőny can­terezett föl. E futam teljesen nyíltnak volt tekinthető és a bookmaker kezdetben hármat igért a mezőnyre. Később Judic, Bérencz és Repkény favorizáltattak. A jól sikerült starttól Követ ugrik el a vezetéssel Bérencz előtt, mig a többi csotnó­ban követi. Az egyenesre fordulónál Követ visszaesik és Bérencz veszi át a vezetést. A távnál Bérencz mellé fölvonul Repkény és hevesen ostromolja a vezetőt, úgyannyira, hogy Bérencznek nyúlnia kellett, hogy leráz­hassa az alkalmatlan Repkényt. Versenyben volt még a ftnishben Gin is, mig a favorit Judic a háttérben tündökölt. A futam Bérencz győzelmével végződött, jó második Repkény és harmadik az outsider Gin lett. Győztes 370U frtért visszavásároltatott. A Bessnyői dij gátversenyben Pogányló, Mi­kor és Vihar álltak a starthoz. A ring kez detben Vihart, később Pogánylót tette ked­venczczé, mely a próbaugrásnál ferdén ugrott. Mikor számos hivet számlált a gyep contremi­neurjei között. Rossz kísérlet után Vihar vállalkozik a vezetésre Pogányló előtt. A víz­toronynál Pogányló a vezető mellé nyomul és derékfutást kezd vele. Az utolsó előtti gátat majdnem egyszerre ugorják, de a kis tribün elölt már Pogányló vezet a már vert versenytársak előtt és végül tetszés szerint győz Vihar előtt. Pogányló e rendkivüL heves iramú futamban 15—lTJontot cédáit társainak és ezért fényes győzelme igen méltánylandó. Körültekintés Május 13-án szombaton futják le kilenczed­szer a Great Jubilee Stakest. A mezőny igen nagy lesz. nagyobb, mint fennállása óta akár­mely évben. Af chaneeok. tekintve az idei keresztül-kasul való futást, nem mérlegelhetök határozottan, éppen ezért lanyha és folyton változó a fogadási piacz. Orvieto áll az élen j 9 st. 5 fontnyi terhével s bár nem favorit, a közönség bizalma valószínűleg beléje lesz he­! lyezve a versenynapján. Jó konditióban van jó tehervivö — és ezeknek a Sunbury pálya igen alkalmas — és e mellett eddigi pályája a benevezettek között a legszebb. Euclid sokkal több terhet visz mint tavaly, mikor megnyerte, 1 akkor igen könnyen vitte el a dijat, ez azon­ban az idén. azt hiszszük. nem lesz az eset, Wolfs Craig ki van terhelve s igy számí­táson kivül esik : Simoniant, e héten New­marketben aratott diadala után nem szabad kifelejteni a számításból. Megbizhatlan állat nagyon, különben ha ez a hibája nem volna. nem kellene a nyerőt másban keresni. Mr N. Fenwick Gantletje elég jól képviselt gazdája színeit, ép ugy mint Lord Ellesmere Sabrája, — mely a mult héten versenyt is nyert. — Cuttlestoneról az egész, a mit megjegvezni lehet, annyi, hogy ha a fejébe veszi, szépen fut és akkor nincs előtte ellenfél a mit le ne verne, de épen ezért nem ajánlható. A többi competitor inferiorisabb természetű, vagy nincs jó conditióban. és inkább csak szerencse ked­véért lesz indítva, hát ha mégis. Maradna még Gangway, melyet Sir J. Maple törölte­tett a kétezer guineásból azért, hogy emez értékesebb dij ra tartsa frissen. Marcion briliáns győzelmét tekintve, szerdán Buccaneer felett a March Stakesben, és tekintve, hogy a Lincolni handicapben Gangway előtte volt, biztosra vehetjük, hogy a nyerő. Sir J. R. Maple Gangway-je lesz, vitássá a dijat leg­fóllebb Orvieto teheti. A valószínű startereket itt soroljuk fel : Orvieto 5é 9 st. 5 font M Cannon Comedy 5é 8 « 10 « Saunders El Diablo 4é 8 « 10 « R. Chaloner Euclid 4é 8 « 8 « F. Rickaby May Duke 4é 8 « 4 « G. Loates Simonian 5é 7 « 13 « — — Gantlet 4é 7 « 13 « G. Barrett Adoration 4é 7 « 8 « — — Best Man 3é 7 « 8 « F. Allsopp Sabra 5é 7 « 7 « T. Mullen Pensioner 4é 7 « 6 « — — Cuttlestone 5é 7 « 5 « T. Loates Arise 4é 7 « 3 « Wheeler Gangway 3é 7 « 3 « J. Woodburn Shootaway 3é 7 « 3 « G. Brown Haymaker 4é 6 « 12 « Bradford Sarawack 5é 6 « 9 « — — Son of a Gun 3é 6 « 9 « Cough Leominster 3é 6 « 8 « J. Wall Orontes 4é 6 « 8 « P. Chaloner Hank March 4é 6 « 7 « О. Madden Fine Lady 3é 6 « 7 « Faudon Sally Brass 3é 6 « 7 « — — Van Dyck győzelme Newmarketen. Mindig örömmel veszszük a hirt midőn egy-egy hazai tenyésztésű lovunk a telivér tenyésztés ős­hazájában, Albion söld gyepén diadalt arat. Emez örvendetes hirt veszszük most a Kodolitseh tábornok Van Dyck-járói, mely jelenleg a James Waugh ido­j mitása alatt áll Angliában s legküzelébb, élsö nyilvános i szereplése alkalmával. Newmarketen a 300 font ster­linggel dotált May Platet nyolez versenytársa ellen megnyerte. Petrarch és Lady Anglesey eme fiát gr. • Esterházy Mihály nevelte s mint yearlinget Kodolitseh • tábornok 7000 frton vette meg. Van Dyck, az any­jában imporláltatott s anyáról «Lieber Kerl»-testvére. Lady Anglesey 1. Luczenbacher Miklós ur vette a híres Marden Deer-Park-ménesböl, kinek ez az anyakancza is egyik sikeres vásárlása volt. Van Dvck mint favorit indult s a verseny követ­kezőleg folyt le : az indulásnál Austrál kapott láb­ra leghamarabb, Royal Marine. Van Dyck, Vitéz és Sarana előtt. Minden változás nélkül ama sorrendben haladtak, a lejtőig, az ut feléig. Ekkor Van Dyck, gyorsítva iramát, a lejtő alján már kezében tartotta a versenyt, mig Austral ellőve puskaporát, vissza­hanyatlott, Sarana és Royal Marine pedig a második helyért küzdöttek, melyet Sarana egy fejhosszal ki is vivott, egy hoszszal Van Dyck mögött ; Vitéz ne­gyedik volt, Austral ötödik, Miss Dorothy hatodik. Van Dyck igen magas származású. Ereiben a New­minster, Melbourne, Orlando, Sterling stb. kitűnő vére kering. Van Dyck, nevezve van minden hazai nagy lenyész­ver.senyben s Németországon is több versenyben v?n indulásra jogosultsága, ugy az angol Derbyre is pá­lyázhat. VEGYES. Hg Esterházy Lajos föméltóságát fáradozásaiért, melylyel a magyar lótenyésztés emelésén Angliában fáradozott — a Magyar Lovaregylet legutóbbi köz­gyűlésén ama kitüntetés érte, hogy az Egylet igazgató­tanácsának tiszteletbeli tagjává választá. ür. Festetics Tassilo ö excellentiájának édes anyja súlyosan beteg volt s ez volt az oka, hogy a gróf a városligeti versenyeken nem voltjelen :a mint most értesülünk, a kegyelmes asszony egéssége teljesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom