Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-04-20 / 17. szám

1893. április 18. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 187 melv télen keresztül nem tudott egy stonet javulni; a Derbyre nézve még nem fogadni kellő felvilágosítást a Trial-Stakes, de figye­lembe veendő, ugy n ég meg kell várni a május l-söi törlést. Bécsi tavaszi lóversenyek. Klsö nap. Vasárnap, április 16-án. Szép számú közönség résztvétele s elég kellemes, verőfényes idő mellett vette ma kezde­lél a freudenaui gyepen a bécsi tavaszi meeting. A hangulat igen jó volt. aminek emeléséhez nem csupán a derült idő. de legnagyobb részben ama kellemes csalalkozás járult, hogy várakozás ellenére elég szép mezőnyök alakultak, amit annál kevésbbé lehetett várni, mert a nevezések eddigelé kissé szűken eslek ki. A gyep még elég ruganyos voll, de lia rövid időn nem fog ' esni, hovatovább keményebb lesz. s akkor ez a mezőnyök nagyságát befolyásolni fogja. A nap főszámát a Frzedswit-Handicap ké­pezte. melynek eldöntését nagy kíváncsiság­gal várta mindenki. Mac Intosh volt a favorit s annál inkább nagy volt iránta a bizalom, mert az első versenyt is a Butters idomár kezei alatt levő Intrigant vitte el. Mac Jnlosh mellett Durczás, Cerberus. Bokréta és némileg Toncsi képezték az érdeklődés tárgyát, mig ellenben a többiek el voltak hanyagolva. De a favorit Mac Inlosh. bár az ul első felében versenyben volt. egészen cserben hagyta a benne bízókat s a győzelem Durczásé lett, mig a 2-ik és 3-ik helyet két hároméves : Cerberus és Toncsi foglalták el. A Megnyitó verseny-ben hét lónak számát lniz­lák fel, melyek közül a fogadók Soldatol és Cső­kört választották ki favoril gyanánt. A startjel után Soldat állt a mezőny élére. Csokor és Jordan mellette tartották magukat, Intrigant a középen feküdt s Torpedo haladt mint utolsó. Igy mentek az egyenesre fordulóig, a hol Intrigant felveszi a versenyt, már is elöljár, s mig Csokor es Jordan visszaesnek, addig Torpedo a háttérből szép rush-sel feljön Soldathoz, a távoszlopnál ezl eléri s fejhoszszal megveri a Henckel-féle loval a második helyért, de a biztosan ötnegyed hoszszal nyerő s megle­petést okozó Intrigantra ves/.élvessé nem vál­hatott. Az ezl követő Veo-suchsrenmn-ben négy ió próbált szerencsét. Predct és Isoline az egész verseny alatl elöl járt. de a távoszlopnál hoz­zájuk szegődött a favorit Massenet s nyak­hoszszal igen könnyen előzte meg Predcit. amely Isolinet szinten nyak hoszszal utasította a harmadik helyre. A hatalmas alkotású Caval- ier. mely a mezőnyt kiegészítette, a jó társa­ságban nem érvényesíthette magát. A Przedsirít-Hándicap-rö\ már fennebb meg­emlékeztünk. A nyolczas mezőny elbocsátása után először Durczás látszott az élen, de azonnal visszavételett, s Délibáb és Mac In­losh vitorláztak elöl. A fél utat még nem tetlék meg. midőn Toncsi a vezetést már ma­gához ragadta, de ennek kilátásai sem voltak soká rózsásak, mert Durczás a távoszlop táján újra felvette a versenyt s ekkor már övének látszott a diadal. Durczás könnyen nyert hoszszal s Toncsit is leszorította egy nyak­hoszszal a második helyről a startnál kissé megkésett Cerberus, mely csak a tribünök előtt bontakozott ki a vert mezőnyből. Tiz loval nyergeltek az Eladóversenyre, melyek közül Judic. Oligarch és Rhadost meg­közelítőleg egyenlő pártolásnak örvendtek. Hihetetlen és Randa nyugtalansága miatt a start soká késett s csak miután Hihetetlen lovasát levetette s a nyergelő felé iramodott, bocsáthatta el a starter a mezőnyt. Némi késlelkedés után Judic állt az élre. melyet a rövid vonalon Babu váltott fel e szerepben. Az egyenesen azonban a kanczák az elővédből visszaestek s a mint Rhadost felveszi a versenyt, az már el is van dőlve s mig ez két hoszszal biztosan nyer, add ;g Csatlós és Draw-ean-sir érdekes küzdelmet vivnak a 2-ik helyért s Csatlós egy fejhoszszal éri el hamarabb a czélpontot. Az ezután következő Handicap-ben Pójácza ragadta magához a vezetési, s folyton elöl járván, könnyen nyeri 1 hoszszal Nigaud ellen, mely Torót 3) hoszszal utasítja a 3-ik helyre. Rózsám és Riebas nem tudták érvényesíteni magukat. A Geitversenyben Silverhair, Donald és Carte­lieri indullak s mind a háromnak voltak hivei. I Mérsékelt iramban Cartelieri mutatta az utat. j Donald feküdi az utolsó helyen. De még a rövid oldal elérése elötl Donald megy az élre, 1 s miután az utolsó gálal is még elsőnek | veszi, a szürke kancza a sikpályán eléri, s küzdelem után rövid fejjel megveri. Carte­! fieri egy hoszszal hátrább 3-ik lesz. A zárszámot képező Akadályversenyben Draco a második akadálynál elbukott s a következő akadály ugrása után Rayreuth lo­vasa, May, kieseti a nyeregből s igy csak Utolsó Szerelem és Vihar maradtak a ver­senyhen. Utolsó Szerelem lehetőleg kiaknázta kitartó képességét s az egész ufón elöl járva, a szemmel láthatólag kevés staminával ren­delkező Vihart circa 12 hoszszal könnyen verte meg. — A versenyek 6 órakor értek véget. A versenyek részletes lefolyása a követ­kező : I. Erii fin un g sn­шип 1000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 3é és id. cont. lovaknak. 1600 meter. (16 aláirás.) Gr. Kinsky R. 3é síp m Intrigant Kegyur­Masquerade 48 k. (3) k. e.) Hyarns 1 Egyedi A. ur 4é stp m Torpedo 62 к. Pache 2 Hr. Henckel A. 3é sga m Suhint öl) k. Brown 3 Gr. Apponyi A. Hé p m Jordan 51) к Lemaire 0 Blaskovieh M. ur 3é p к Csokor 4 K) k. (bez. 3) к. e.) Hesp 0 Dreher A. ur 3é sga к Sali 48) к. Peasnall 0 Br. Uchtrilz Zs. 3é stp m Re. Galantuomo 50 к. S. Bulford 0 Totalisateur: 84:5. — Helytefogadások : 183:25 az elsőre, 89:25 a másodikra. - Könyvf'ogadások : 2)1 Soldat. 4 I Csokor, 5:1 Jordan és Torpedo. 6:1 Re Galantuomo, 7:1 Intrigant. 10:1 Sali ellen. — Biztosan ötnegyed hoszszal nyerve : jó fejhoszszal hátrább a harmadik. — Versenyérték : 1000 frt az elsőnek, £00 frt a másodiknak, 140 frt a verseny pénztárnak. II. Versuchsreunen. 1000 frt az elsőnek. 200 frt a másodiknak. Hé cont. lovakrak. 1000 m. (7 aláirás.) Gr. Apponyi A. p ni Massenet Gunnersbury— Lemaire 1 Huxtable 2 Hyarns 3 Liddiard 0 30:25 az el­k. Smart 0 Sharpé 0 Lemaire 0 Minever 56 к. Br. Springer G. p к Isoline 52 к. Hg Auersperg F. p m Predci 86 k. Geist G. ur p m Gavallér 53) к. Totalisateur: 9:5. — Helyrefogadások sőre, 39:25 a másodikra. — Könyvfogadások : 1-f.l reá Massenet. 5:1 Gavallér és Isoline. 6:1 Predci ellen. — Igen kíinnven nvakhoszszal nyerve : ugyanannyival hátrább a 3-ik. — Verseuyé'rték : 1000 frt az el­sőnek. 200 frt a másodiknak. 50 frt a verseny­pénztárnak. III. Przedswit-Haiidicap öOOU frt az elsőnek, 800 frt a másodiknak. 200 frt a harmadik lónak. 3é és id. cont. lovaknak. 1200 meter. (42 aláirás.) Blaskovieh M. ur 4é p m Durczás Doncaster — Nézsa 52) k. Wallase 1 ! Gr. Henckel A. 3é p m Cerberus 47 k. Brown 2 I Capt. Violet 3é sga к Toncsi 50) k. Pache 3 i Gr. Festetics T. 4é p к Délibáb 53 k. Huxtable 4 Br. Rothschild N. 5é p m Mae Intosh 5 I Gr Gegenfeld G. 4é p к Bokréta 52) k. i Gr. Apponyi A. 4é sga к Alzbeta 52) k. . Gr. Wenckheim D. Hé p к Eszes 45) k. (vitt 46 kilót) Ibbett 0 Totalisateur: 31:5,— Helyrefogadások 46:25 az el­sőre. 46:25 a másodikra. 59:25 a harmadikra. — Könyvfogadások : 3:1 Mae Inlosh, 5:1 Durczás. 6:1 Bokréta és Cerberus. 8:1 Toncsi, 10.1 a többi ellen. Könnyen másfél hoszszal nyerve; nyakhoszszal hátrább a harmadik, négy hoszszal a feltartott negyedik elölt. Versenyérték 8C0 frt a másodiknak. 200 frt frt a versenypénztárnak. IV. Verkaufsrennen. 1000 frt az elsőnek. 200 frt a másodiknak. 3é id. contin. lovaknak. 16C0 meter. Győztes 3000 frton eladó. (12 aláírás.) Gr. Kinsky R. 3é p m Rhadost Zsupán— Triesting 55) к. 2100 frt. Hyams 1 Blaskovics M. 3é p m Csatlós 55 k. (bez. 3) к. е. 3000 frt. Hesp 2 Br. Springer G. 3é sga m Draw-can-sir 53) к. 1500 frt. Huxtable 3 Egyedi A. ur 3é sga ti Banda 52 k. 1500 frt. Pache 4 5000 frt az elsőnek, it harmadiknak. 1900 Gr. Sztárav I. 4é stp m Reclame 59) к. (bez. 3) к. е.) 1200 frt. Blogg 5 Dreher A. ur 3é sga к Fritz i 51 к. 1200 frt Peasmall 6 Szemere M. ur 3é p к Babu 48) к. (be? 3) к. е.) 1500 frt ' Liddiard 7 Br. Üehtritz Zs. 4é sga m Oligarch 63 к. 1200 frt Barrett 8 Geist G. ur 3é sga к Judic 53 к. 1800 frt Liddiard 9 Keezer M. ur 36 sga к Hihetetlen 50 к. 900 frt Carlyle 10 Totalisateur: 28:5. — Helyrefogadások: 70:25 az elsőre, 116:25 a másodikra. 89:25 a harmadikra. — Könyvfogadások : 4:1 Oligarch, 5:1 Judic és Rhadost, 6:1 Babu és Hihetetlen. 10:1 Banda és Csatlós. 12:1 a többi ellen. — Biztosan két hoszszal nyerve, lej ­hoszszal hátrább a h armadik. két hoszszal a negyedik előtt Hihetetlen kélszer elfutott a starttól és a verseny­ben nem vett részt. Nyertes 3100 frtért visszavásárol­tatolt. — Versenyérték : 960 frt az elsőnek, 700 frt a másodiknak, 880 frt a versenypénztárnak. V. Maiden-Handicap 10(0 írt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 3é contin. maiden-lovaknak. 1200 m. (8 aláirás.) Br. I chtritz Zs. p m Pojácza Botschafter— Almania 49 k. S Bulford 1 Gr. Kinsky R. p m Nigaud 56 к. Hyams 2 Capt. Violet sga m Того 59 к. Lemaire 3 Dreher A. ur sga m Biebus 60 к. Smart 0 Geist G. ur p к Rózsám 53) к. Liddiard 0 Totalisateur: 23:5 — Helyrefogadások: 62:25 az. elsőre. 48:25 a másodikra. — Könyvfogadások: 2:1 Nigaud és Pojácza, 4.1 Rózsám és Того, 8:1 Biebas ellen. Könnyen egy rövid hoszszal nyerve ; három és fél hoszszal hátrább föltartva a harmadik. Versenyérték : 960 frt az elsőnek, 200 frt a második­nak. 180 frt a versenypénztárnak. VI. Hürdenrennen. 1000 frt az. elsőnek, 300 frt a másodiknak. Contin. lovak. 2400 meter. (8 aláirás.) Gr. Degenfeld J. 4é vür. der. к Silverhair Ossian—Silver Dee 65 к. Tinsley 1 Gr. Fürstenberg J. F. fhdn. 4é sga in Donald 65 k. Kovács 2 Hg Auersperg F. 4é stp m Cartelieri 62) k. Planner 3 Totalisateur: 14:5. Helyrefogadások: 41:25 az. elsőre. 36:25 a másodikra. — Könyvl'ogadások : 1):1 Cartelieri és Silverhair, 2):l Donaíd ellen. — Erős felhívás után rövid fejhoszszal nyerve ; rövid hosz­szal hátrább a harmadik. — Versenyérték : 1000 frt ] az elsőnek. 300 frt a másodiknak. 80 (rt a verseny­I pénztának. VII. Friilijahr-Steeplecliase. 1000 rt az elsőnek, ! 300 frl a másodiknak. Contin. lovaknak. 3200 meter. I Í13 aláirás.) ! Egyedi A. ur 4é sga m l'tolsó szereleni Verneuil —Mineral 60 к. Salter I I. M. szöv. 4é sga in Vihar 60 k. Tinsley 2 Gr. Esterházy Miklós 4é p m Bayreuth 60 к. May 0 Gr. Fürstenberg J. F. lhdn. lé p m Draco 60 к. (3) к. t.) Kovács 0 Totalisateur : 28 5. Helyrefogadások : 55 25 az el­sőre. 40:25 a másodikra, Könyvfogadások: 1):1 Bayreuth. 3:1 Utolsó Szerelem és Vihar, 5:1 Draco ellen — Könnyen nyolez hoszszal nyerve : Draco és Bayreuth elbuktak - Verseny érték : 1(100 frt az élsönek. 300 frt a másodiknak. 170 frt a verseny­pénztárnak. Második nap. Kedd. április 18. A bécsi versenyek második napja a hét­köznaphoz mérten elegendő látogatottság mellett, derült, de kissé hűvös időben folyt le. A mezőnyök nem voltak nagyok, azonban a gyér nevezések daczára is. a nap főszá­mait képező Prater Preishan és a Pancake­Handicapben 7, illetve 6 ló állta starter elé. Az előbbiben Turul 65£ kilo nagy terhét mini első vitte a czélhoz. az utóbbit pedigegyke­resett favorit. Futár, nyerte. Viuall jockey, aki e meeting alatt kezdte nálunk lovaglásait, ma aratta első győzelmét a 4éves Szerényen. A megnyitó számot képező Handicapben 7 idősebb ló állt a starthoz, melyek közül azon­ban határozott kedvenc-z nem volt. Sikerült indítás után Forrás és Icicle állot­tak a mezőny élére, követve Eikonogen által, mig a sort Csikós zárta be. Szerény a kö­zépen feküdt. Igy értek az egyenesre, a hol Forrás már is visszaesett s a még mindig vezető Icielehez Eikonogen szegődött. Már ugy látszott, hogy csupán e kettő között fekszik a verseny kimenetele, midőn mellettük terem Szerény, mely utóbbi igen könnyen nyert 2 hoszszal. mig Eikonogen mögött 1 hoszszal hátrább Icicle érkezett be harmadiknak. Calypso negyedik lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom