Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-02-26 / 9. szám

112 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1893. február 26. suit is s azért gondoskodni kell. még pedig els'i sorban magának a tenyésztő közönségnek. e visszás állapotnak s a belőle származó bajoknak orvoslásáról. Hogy azonban ezt tehessük, előbb általánosságban vizsgálnunk kell a helyzetet, kutatnunk, a mennyire a rendelkezésre álló hiányos adatok engedik, hogv mÄinyi tulajdonképpen a lószaporulat s mennyi ebből az igazán piaczképes, jól értékesíthető anyag, mennyi a behozatal és a kivitel. Kerek számokban beszélve, az ország lóállománva körülbelül 1.700.000 drb. a melyből körül belől 14,000 drb a mén, 600.000 a teljes korú kancza és közel ugyanennyi a herélt, a többi a négyéven aluli csikókra esik. A tenyésztés szempontjából s általánosságban véve a kivitelre is az a legértékesebb anvag, mely az állami bérmének és a fedező állomásokon levő mének után származik. Ezek évente mintegy 135 0D0 kanczát fedeznek s ezek után 50 százalék felnevelt csikót számitva. az évi szaporulat mintegy 60--65 ezer darabra tehető, a melyből körülbelül 25—30 ezer darab az, a mi évente külföldre megy, a mit kiviteli statisztikánk is igazol, mely szerint évente 6—8 millió forint értékű lovat adunk el külföldre. Ezzel szemben a 6—8 százezer forintra menő behozatal csekély s — a határforgalomtól eltekintve — túlnyomó részben értékes tenyészanyagra s csak kis mértékben használati lovakra esik. A mint e rövid számokból nyerhető kép is mutatja, az évi szaporulatnak csak egy része az, mely tulajdonképpen piaczképes, előnyösen forgalomba hozható és a sok jó ló mellett, a melyet nálunk nevelnek, még sokkal több az olyan, a mely kevésbbe értékes, nehezebben is értékesithefö oly áron, mely a felnevelés összes költségeit fedezze, a minek magyarázatát nem nehéz általánosan ismert viszonyaink között megtalálnunk. A mint mindnyájan tudjuk, az általánosan vett országos tenyésztésben nagyon gyakori az eset, hogy a szülök, vagy azok egyike, a kancza, rosszak, s még gyakoribb és általánosabb a helytelen párosítás. A származott ivadékot pedig igen sokszor silányan tartják s czélszerütlenül, gyakran egészen isiállón nevelik fel, de még korán és helytelen módon veszik is használatba. De a mi jó lovunk van is, az is többnyire csak reális értékén, vagy legalább is azon az áron alul kel el, a mely árt a fenforgó körülmények kellő kihasználásával elérni lehetne. Eladjuk ugyanis a lovat fiatalan, nyersen, a nélkül, hogy idomitásba vettük, előkészítettük volna s még kevésbbé ugy, hogy előbb a munkába vettük, kipróbáltuk volna. Természetes, hogy az ily korban és állapotban levő lóért nem lehet megfelelő árt kapni, mert hiszen a vevőnek, mielőtt azt használatba vehetné, illetőleg a konzumensnek átadhatná, még egy ideig tartani és idomítani kell s mindkét dolog neki rendesen többe kerül, mint kerülne a tenyésztőnek s reá nézve nagyobb koczkázattal is jár, annál is inkább, mert a vásárláskor még az eladó is csak gyanítja a leszármazás után következtetve, hogy mi lakik a lóban, a vevő pedig éppen csak a sokszor csaló kiilem után sejtheti, hogy milyen lesz a vett ló a használatban s természetes, hogy ennélfogva az esetleges veszteségre mindig többet üt le, mint a mennyit szenvedne az eladó, ha jobb és gyengébb lovát külön-külön, de mindegyiket valóságos értékének megfelelően adhatná el. Az ilyen, minden tekintetben bizonytalan anyagnak eladása még a tenyésztésre nézve is hátrányos, mert az eladó maga sem lévén teljesen tisztában az eladott ló hasznavehetöségével, nem tudja megítélni, hogy milyen kanczája és ménje után kapta a legjobb állatokat s hogy az ivadékból, melyeket tartson meg továbbtenyésztésre. És mindezeken felül még az a hátránya is I , megvan a mai eljárásnak, hogy a vevő gvak- j ran a fiatal lovat hamarabb és erösebben, j vagy nem olyan módon használja, a mint j azt a lónak kora, állapota és képessége meg- i engednek, a minek az a következése, hogy a jó nem fog teljesen megfelelni a hozzá fűzött igényeknek és mégis idő előtt tönkre megy. a vevő tehát csalódottnak érzi magát és károsul is. a mit aztán végeredményben az eladó, illetve egész tenyésztésünk megérez, a csökkent bizalomban és ennek folytán csökkent keresletben és álban. Végül pedig lovainkat legtöbbször nem a közvetlen fogyasztónak, hanem keresdöknek, söt alkusznak adjuk el s a ló sokszor csak a harmadik. negyedik kézen át jut el a tulajdonképpeni fogyasztóhoz, minek folytán egyrészt hiányzik a közvetlen érintkezés és összeköttetés a tenyésztő és konzumens közt, más' részt pedig a többszörös közvetités hasznát a közvetitök élvezik, a tenyésztő rovására. Mindezeknek az elősorolt állapotoknak a következése az is, hogy ma nincsenek oly lóvásáraink, a milyenek tekintve anyagunkat, lehetnének s kellene is lenniök a megfelelő értékesítés szempont|ából. Benne vagyunk abban a circulus vitiosusban. hogy nincsenek vásáraink, a melyekre az értékes piaczképes anyag nagyobb mennyiségben hozatnék, mert azt tapasztaltuk, hogy erre az anyagra ily vásárokon kevés a vevő, viszont pedig a vevők azért jelentkeznek gyér számban, mivel nem biztosak arra nézve, hogy a vásáron elegendő kívánalmainak megfelelő anyagot fognak találni. Egyébiránt az utóbbinak részben az is az oka, hogy az ily vásárok nem rendezteltnek mindig a kellő előkészítéssel és nyilvánossággal, nem hirdettettek elég széles körben ; ugyancsak az okok hiúsították meg az ujabb, szervezettebb vásárokat, árveréseket is annál is inkább, mert többnyire hiányzik az intézőknél és résztvevőknél a kellő kitartás s az egyszeri eredménytelenség lehangoltságot, elkedvetlenedést szül mindenfelé. Ismeiwén igy az adott helyzetet, ebből nem nehéz levonni a következtetést arra nézve sem, hogy mily módon volnának tehát e bajok orvoslandók, mi volna cz az ideális állapot, a mely felé törekednünk kell. Első sorban is kivánatos volna, hogy a tenyésztő a lovat teljes koráig tartsa, az eladásra elökészitse, idomitsa, söt a mennyire szükséges és lehetséges, ki is próbálja. Azok részére, a kiknél az adott gazdasági viszonyok a tartást bizonyos koron tul lehetetlenné teszik, vagy a kik az elökészités, idomitás- és kipróbálásban nem elég járatosak s nincs annyi eladó lovuk, 'hogv erre a czélra külön fizetett szakértőt tarthatnának, szükséges volna egy oly intézet, mely ezt a kikészítést, megfelelő feltételek mellett elvállalja, nagy és részint pedig nagyobb mértékben kellene fejleszteni azt az irányzatot, a mely a külföldön és jelesül Franeziaországban már szépen kifejlett, nálunk azonban még csak most kezd életbe lépni, hogy t. i. egyes vállalkozók a csikókat a választott kortól kezdve a 2—3éves korig összevásárolják, felnevelik, előkészítve adják el. Szervezni kellene továbbá a piaczot. hogy az megbizható legyen minden tekintetben, s a hol a kellően előkészített anyag biztosan és jó áron találna vevőket. Ebből a szempontból egyrészt az országos tenyésztésből nagyobb mennyiségben kikerülő közepesebb áru számára czélszerü módon kellő előkészítettséggel és széles körökben való ismertetéssel szervezni kellene vidéki vásárokat oly vidékeken, a melyeken a tömeges, egyöntetűbb typikus olcsóbb áru található, másrészt pedig a bizonyos használati czélokra alkalmas, jó származású, jól előkészített értékesebb lovak száI mára szervezni kellene bizományi istállókat, ! előre meghatározott időközökben rendesen I ismétlődő s kellőleg hirdetett árverésekkel, még pedig nem csak nálunk, de esetleg a külföld oly helyen is, a hol a legtöbb és legjobb vevőre számithatunk, ugy az eddigi mint a később teendő tapasztalások után. Emez intézményekkel kapcsolatosan fejleszteni kellene oly megbizható és tisztességes lókereskedö és közvetítő osztályt, mely azt a tenyésztőt, a ki akár tájékozatlanságból, akár egyéb okok folytán, sem a vásárokon nem jelenik meg, sem a bizományi istállóba nem küldi eladó lovait, felkeresnék, tőle vásárolnák s igy a szükséges vállalkozói kedvet és versenyt ébren tartják. Bár első tekintetre ellenmondásnak látszik, de nagyon valószínű, hogy a szervezett vásárok és bizományi istállók a tisztességes kereskedelmet nem csök kenteni, hátráltatni, hanem még fejleszteni is fogják. Emez intézmények által, ha csak kellő szervezettel alkottatnak meg és czéltudatosan, becsületesen, szakavatottan vezettetnek, nem csak azt lehetne elérni, hogy a tenyésztő minden lováért mindig az értéknek megfelelő árt kapjon, de egyúttal részint már azáltal, részint ez intézményeket némely tekintetben kibővítve, oda is lehetne sikeresen hatni, hogy azok a tenyésztésnek is nagyobb lendületei adjanak. A lovassport különböző nemeinek megkedveltetése, arra olcsó alkalomnyujtás, tanítás és szakoktatás által a tenyésztő közönséget a mainál fokozottabb mértékben lehetne a nyeregbe és hajtásra szoktatni s ezáltal megengedni neki a módot arra. hogy anyagát maga idomilhassa, kipróbálhassa és inkább a képesség szerint tenyészthessen. Törekedni kellene továbbá arra, hogy a kipróbált jó lenyészanyag vagy annál a ki tenyésztette, vagy legalább hazai tenyésztő kezébe maradjon. Erre a czélra szolgálnának : a) a kanczáknak a vásárokkal kapcsolatosan oly feltétel mellett való jutalmazása, hogy azokat bizonyos ideig vagy egyáltalán nem, vagy csak hazai tenyésztőknek lehessen eladni, h) a kipróbált és jónak bizonyult eladó tenyészan^agnak külön hirdetése, söt a szükséghez képest tenyészvásárok szervezése, с) a jó mének megvásárlásának megfelelő biztosítása abból aczélból, hogy az arra való méncsikók meghagyassanak és felneveltessenek. Mindeme törekvéseket pedig támogatná és előmozdítaná a megfelelően szervezett szaksajtó, vagy legalább egy egészen a lótenyész; tés ügyének szolgáló szaklap, mely az értékesítés körüli összes tudnivalókat nemcsak hirdetés alakjában, de jól megirt felvilágosító czikkekkel is terjesztené, ugyancsak élvezhető czikkekkel, leírásokkal, levelekkel ismertetné a tenyésztés kipróbálás és használat körül felmerült összes mozzanatokat, a versenyeket, vadászatokat, eladásokat, párosításokat, elléseket stb. köztudomásra hozná és gondoskodnék, hogy mindezekből az, a mi a külföldet érdekli, oda is megfelelő alakban jusson el; végül pedig ismertetné a tenyésztés és használat körüli elveket és elméleteket is, mi annál is szükségesebb, mert ma a közönség inkább hajlandó a lapokból mint szakkönyvekből meríteni okulást és tájékozást. Ezek volnának azok a czélok, a melyekre törekednünk kellene. Ezeknek nagy része azonban a jövő munkája, a melyet ma legfeljebb csak előkészíthetünk, egészben és egyszerre megvalósíthatók még akkor sem volnának, ha a szükséges pénz, munkaerő és tapasztalat rendelkezésre állna, mert még min • dig hiányoznék, a biztos jó vevőknek az ilyen nagyszabású vállalat felvirágzásához szüksé ges nagy zöme, a melyet a legjobb berendezés és legszolidabb üzletvitel mellett sem lehet egyszerre, vagy csak rövid idő alatt is előteremteni, ahhoz hosszabb, következetes és czéltudatos kitartó munka kell. Az első és már ma is keresztülvihető lépés lenne annak megállapítása, hogy hol milyen