Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-07-10 / 38. szám

1892. julius 10. 321 Eszmék a lovaglás és kocsizás köréből. A szabad kézidomitás. (Folytatás.) Nagy intézetekben, hol rendesen szabályozott körülmények uralkodnak, ezen különös eszközök nem szükségesek, mert ott az idomitásnak előbb emiitett két tényezői t. i. a lónak alávetése és annak nevelése, karöltve szaladnak ugyanazon lépesözeteken. Ilyen intézetekben egy lassúbb eljárás már egyáltalján is tanácsosabb, mert ott többnyire csikók neveltetnek, melyek az alatt testileg fejlödnek és azért is, mert a mi lassan tanittatatik, az jobban meg is marad, és meghonosodik a lónak természetében. Mind a mellett, itt is nagyon hasznos az ilyen sebesen ható methodusoknak ismerése, mert kivételes esetek mindig előfordulhatnak. Vagy külső okok, melyek sietést igényelnek, vagy olyan lovak, melyeknek individuális különczségei végett hathatósabb eszközökre szorul az ember, időnyerés kedvéért. Olyan lovasok számára azonban, hol a sietésnek, a legkülönbözőbb okoknál fogva különös értéke vagyon, az ilyen methodusoknak ismerete pótolhatatlan hasznot hozhat, Mindig féltéve, hogy ezen egyének igazi jó lovasok, kik az idomitásnál saját temperamentumokra számithatnak, máskép többet rontanak mint használnak. Mikor Rareynek productiói napi renden voltak, mindenhol arról beszéltek és az ö systhemája egy röpiratban jött napvilágra, akkor nem sokára egy más röpirat is jelent meg, (egy seregünkből való főtiszttől, mely igen jól volt irva és mely igen logice azt bizonyította, hogy Rarey tulajdonképen semmi ujat nem hozott és azért ha eredményei igazán oly nagyok, valószínűleg más eszközökkel is bir, melyeket elhallgat. Eleinte nekem nagyon imponált ez a válasz, de minekutána Rarey könyvecskéjét figyelemmel átolvastam és néhányat belőle próbáltam, átláttam, hogy nincsen igaza- az illető criticusnak. Igaz р. o. hogy a lónak földre vetése magában nem uj találmány, mert az folyvást történik circusokban, mikor a lovakat lefeküdni tanitják. Azt sem lehet absolute uj gondolatnak tekinteni, ha egy rugós lónak első lába felköttetik; ez több esetben lett alkalmazva, és igen lehetséges söt valószinü, hogy itt-ott egy fiakker vagy más kocsis, ha már épen nem tudott magán segiteni, alattomban a három lábon való befogáshoz nyúlt, hogy jobban megbüntethesse a lovát. Azért mégis határozottan uj gondolat, ezen két eljárás, elvileg egy systhemába felvenni és az elsőt, nemcsak önálló mesterségnek tekinteni, hanem azt általánosan alkalmazni, minden vad vagy gonosz lónak idomitására. A másodikat a megkinzásból egy rendes idomitó eszközzé átalakítani, mindazon tekintetek figyelembe vételével, melyek az állatot szenvedni nem engedik. Igy tekintvén a dolgot, még több más ujat is találhatunk Rarey-ben, mit az olvasók nagyobb része észre nem vett. Van ezek közt egy kicsinység is, melynek emlitését nem mulaszthatom, mert nekem már annyi hasznot hozott. Ez azon élv, miszerint valahányszor egy ló valamely tárgytói fél, nem kell nyugodnunk, mig a ló azt orra hegyével meg nem érintette és dörgölte, Hány tapasztalt lovasnak emiitettem ezt már, kik mindig mosolyogva azt felelték : «Ez már épen nem uj, kedves barátom, én már itju korom óta minden lovat oda vezetek azon tárgyhoz, a mitől fél, pedig olv közel a mint csak lehet!».. . Ez a válasz csak azt mutatja, hogy a jó urak még észre sem vették e dolognak velejét. Persze, hogy közel oda vezetni vagy szorítani a lovat, egy régi eljárás, én is ezen regula mellett nőttem föl, de a közelről való megtekintés és a hozzá nyúlás közt roppant nagy a különbség, itten pedig épen a tapogatás képezi az egésznek velejét. Igen csinosan magyarázza Rarey, hogyan jött reá, hogy a lovak épen ugy, mint a gyerekek, a tapogatásra szorulnak, hogy egy idegen tárgy mellett otthonosan érezzék magokat. De minthogy kezük nincs és ujakkal nem birnak, az orrukkal dörgölik meg az illető tárgyat. A ki a lovakat ilyenkor figyelemmel kiséri, az sokszor csodálkozni fog, hogy ugyanaz a ló melyen a lovas csak unalmas és fárasztó munkával volt képes az illető tárgyhoz közeledni és a mely most ott áll előre hegyezett fülekkel, megfeszített izmokkal és remegve tekint az illető tárgyra, hogy ugyanazon egy ló — néha rögtön megváltoztatja egész habitusát, mihelyt egyszer orrával megérintette az illető tárgyat. . A fülek visszaesnek előbbi helyzetükbe, az izmok puhák és hajlékonyak lesznek és a ló nyugodt közönbösséggel tekintget jobbra és balra, mintha egészen elfelejtette volna az ijesztő tárgynak jelenlétét, ugyanazon tárgyét, melyet egy perczczel azelőtt még olyan gyanús feszültséggel megtekintett, meg a milyennel azt a leczkének elején, messziről nézte. Ez egy kicsinység, de nagyon hasznos kicsinység, mert mondhatom, hogy alig múlik el egy pár hét a nélkül, hogy én. vagy embereim, abból némi hasznot nem húzhatnánk. Csodálatos, hogy mennyit nyerünk időben, egészben véve az által, ha a tárgy mutatásával meg nem elégedünk, hanem mindig annak megérintésére törekszünk. De hogy visszatérjek komolyabb elvekhez, elejétől fogva csodáltam, hogy annak idejében folyvást tárgyalni és feszegetni hallottam Rareynek egyes eljárásait, de soha nem hallottam emliteni azon fontos, messzeható és egészen uj elvet, mely nekem ezen rendszerben, úgymint az Edelshei m-féle szabadkéz-idomitásban oly igen feltűnt. Nem is lehet, hogy olyan nagyszerű és csodálatos eredmények csak egyes fogások ismétlése által lennének elérhetők a nélkül hogy egy komoly idomitási princípium abban részt nem venne, mert arra igen nagyok az eredmények. Ha csak veszem az én kétéves ménemet, mely születése óta mindig rúgott és harapott és mely két hét után ugy lett meggyógyítva: hogy minden további gyakorlás nélkül ötéves korában oly csöndesen tűrte el a reá esö kisafát. Pedig egy ember által lett elökészitve, ki az egész eljárást csakis könyvből ismeri és egy harmadik által végre hajtva, ki épen nem tudott semmit felöle. Ez már magában oly csodálatos, hogy alig lehet megérteni, és mi ez azon számtalan feltüuöbb eredményekhez mérve, melyek egész Európában nyilvánosan lettek producálva és összehasonlítva mind azzal, mit Angolhonban Rarey-nek számnélkül való tanítványai, köztük nök is, véghez vittek? A legügyesebb mesterfogásokkal sem lehet ilyen eredményekhez jutni. Azért egy nagyon fontos és egészen uj princípium képezi ezen eljárásnak a velejét. Ez pedig mind a két említett systhemában a következőkben áll és csakis ezek által magyarázható. Az állatnak erőhatalommal való meggyőzése. Minden sértő fájdalomnak elkerülésével és összekötve a legjámborabb és barátságosabb eljárással. Engem mindig egy jószivü dajka eljárására emlékeztet, ki egy haragos gyereket karjaiba szőrit és azt el nem ereszti, mig barátságos eljárásával és édesgető szavaival öt egészen meg nem esöndesitette és kibékítette. ° Erőszakos idomítás mindig létezett és megvallom. hogy ifjú koromban sokat vesződtem vele és engem nagyon is mulattatott. De mik voltak az eszközök, melyeket olyankor közönségesen használtunk? Éles sarkantyúk és egy erös vessző, vagy egy rövid, hajlékony bot. Egy nagy veszekedés támadt, melynél a ló igen sokat szokott szenvedni, és azért temperamentumához mérve, mindig többet-kevesebbet az ellentálásra lett ingerelve, ugy hogy csak hosszú, meg kemény küzdelem után vetette alá magát a lovas akaratának (iia ez volt a győztes). A ló ezután többnyire még sokáig bizalmatlan és boszus maradt és benne mindig küzdött az ellentállási vágy a büntetéstől való félelemmel. Ezt még nagyobb mértékben lehetett észrevenni, mihelyt egy uj lovas tilt a lóra és ez még tisztába nem jött az iránt, hogy az uj lovas öt uralni képes-e vagy sem? Ha nem, akkor azonnal újra beállt a régi csökönyösség vagy indulatosság. Ez engem egy sárgára emlékeztet, melyet 851 körül Pisában birtam. A toscanai udvari ménesből származott. Eleinte rossz kezekbe kerülvén, igen gonosz lett. Ha kikötve állott az istállóban, az ember felé ugrott mint egy haragos kutya, a rúgással sem szokott gazdálkodni és azonkívül mindig kész volt az ellentállásra. Egy igazán érdekes példány, melyet főképen azért is vettem meg. Számtalan élénk küzdelmek után, melyeknél több olajban jól beáztatott ökörinak kicsinyenként darabokra lettek vágva, végre egy egészen használható paripa lett e lóból, s pedig ugy katonai szolgálatra, mint minden más használatra. Kardom az alatt egészen meggörbült a sok rövid intésekkel, melyeket nyakán sokszor adnom kellett a kard lapjával, mikor éreztem, hogy gonosz intentiók ébrednek benne. A ki öt jól ismerte, és mindig a helyes pdlanatban alkalmazta ezeket a kis praeventiv intéseket, az olyan jól vehette hasznát, hogy végre már a kellemes paripák közé lehetett öt számitani. De mi volt a következése? Már igen jó hire volt az ezredben és mikor én innen máshová lettem helyezve, jól is tudtam eladni. A hozzám érkezett levelek eleinte dicsérő hireket hoztak, később azt irták nekem pajtásaim, hogy néha csintalankodik, vagy gonoszkodik és végre az a hir érkezett, hogy megint ugy kitörött rajta a régi csökönyösség és rossz indulat, hogy fuvarosnak kellett eladni. Valószínűleg el lettek mulasztva az előbb emiitett rövid intések, melyek kötelességére emlékeztették. Ez épen nem valami különös eset; én csak azért emiitettem, mert a mit az ember maga tapasztalt, azt practice ismeri és azután mert világos példája oly valaminek, a mi igen sokszor előfordul. Ez a ló csak disciplinálva volt, de nem megjavítva. Ha egy némileg heves vagy dajka haragos és makacs gyermeket egy pár jól alkalmazott pofoncsapással rendre utasitott, akkor a gyermeknek jelleme kevesebb előmenetelt fog csinálni, mintha az anya ugy jár el vele, mint a már egyszer emiitett dajka, és melléhez szorítván a gyereket, annak egyrészt, tehetetlenségét bemutatja és öt másrészt békés és szeretetreméltó bánásmódon észre téríti. Ez a legfontossabb elvszerü előmenetel, mely nézetem szerint az emiitett két systemában napvilágra jött. Csökönyös és ellenszegülő lovak, ha egy ilyen módon lettek alávetve urok akaratának nem lógnak folyvást arra figyelni, hogy az ur velők birni képes-e, mint az én sárgám, hanem csak akkor fognak visszaesni régi hibájukba : lia a gyakorlatok folytatva nem lettek, vagvha ezeknél valami ügyetlenség fordult elö. Ez az elv minél fogva a lovas ellenállhatatlan hatalmát mutatja fel a lónak, nem csak minden ellenségeskedés kizárásával, hanem barátságosan hizelgö eljárással, ez sok-