Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892
1892-06-12 / 34. szám
288 VADÁSZ- LS VERSENY-LAP 1892. junius 12. otthon. Ez a nap pedig épen az volt, melyet a fiu nevezett vala. és igy minden kétségen kivül kiderült hogy ez igazán csak a tizenharmadik leczkénk volt. Megvallom, hogy soha nem mertem volná ezt lehetőnek lartani. Azelőtt nem számítottam a napokat, de annyi bizonyos, hogy én igen szép eredménynek tartottam volna, ha egy hónap alatt annyit volnánk képesek egy tanít-. ványnyal elérni. Ezen 13 nap azért reám nézve egy ritka meglepetést és lehet mondani egy igazi revelati ót képezett. Meg vagyok gözödve, hogy ha nem kezdem a dolgot azon különös kényes óvatossággal és nem vetem egész figyelmemet a bizodalom ébresztésére, vagy ha csak egy pillanatig eltérek löle és csak egyszer ijesztem meg tanítványomat, akkor ezen eredmény absolute lehetetlen lett volna. Kivált ilyen különös egyénnel, melynek oly természetellenes iszonyata van a ló előttMind ezek után azonban azt kell hozzá lennem hogy : ha valaki, a ki véletlenül ezen product lót látta volna, azután azt állítaná: hogy e fiu 13 nap alatt: «lovagolni tanult» . . . az igen nagy csalódásban élne. Igaz, hogy sok jó vadász-lovas, talán nem volna képes szár nélkül labdázva egy-két lábu barriére-t átugrani, hanem azért ez lovagolni tud, mig a tiunak meg legkisebb fogalma sem volt a lovaglásról. ü kizárólag csak is azt tudta csinálni, mit épen azelőtt producált, a lónak vezérleséröl meg épen semmit nem értett és ha akármily más helyzetbe kerülne, nem volna képes magán segiteni. De más oldalról mily könnyen tanulna ez a fiu lovagolni, más legényekhez mérve ! Oly biztosan és otthonosan érzi magát a nyeregben, hogy eszének minden tehetségét és egész figyelmét a mester észrevételeinek szentelheti, mig minden más ujoncz annyira el van foglalva ingadozó ülése és ebben való bizodalmatlansága által, hogy a legjobb akarattal alig képes a tanítónak csak szavát is megérteni és még kevésbbé annak kívánságait végrehajtani. A legnagyobb nehézség meg van győzve ; a többit azután részint könnyen megtanulhatja, részint meg tapasztalás utján elsajátíthatja. Azonkivül mindenki, a ki ilyen módon lelt tanítva, most, mikor a lóval való ugrás sokkal többet szerepel, mint valaha azon előnyt fogja birni mások előtt : hogy 1-ször. Sokkal könnyebben és nagyobb biztossággal fog ugorhatni, mint akár ki más és 2-szor. Hogy lovai rövid idö múlva mind szívesen fognak ugrani és nem fognak ellene vonakodni, mert jól tudják, hogy a lovas őket nem zavarja. Mi egyébaránt az előbb emiitett legénynek feltűnő előmeneteleit illeti, azokat azért is tartottam kötelességemnek oly részletessen közölni, mert meg vagyok győződve, hogy akár ki más is, valószínűleg hasonló eredményeket fogna elérni, ha szorosan «Adalékok a lovaglás tanításához» cz. kis könyvemben előadott szabályokhoz tartja magát. Számtalanok a tevékenységek ez életben hol a czélunkat annál előbb érjük el, mentől tüzesebben és erélyesebben hozzá fogunk, de azért léteznek olyan tárgyak is, hol a sebes, és megfeszített munka éles ellentétben áll az eredménynek gyorsaságával. A tanitás sok alkalmat nyújt, hogy ezen elvnek igazolását tapasztalhassuk. Minthogy nem sokára ezen elbeszélt tapasztalás után még egy más feltűnő és az említett elvet bebizonyító esetet lovaknál is tapasztaltam, nem kerülhetem el annak elbeszélését. Rövid idö múlva azon helyzetbe jöttem, hogy egy, uj tanitványt vegyek elö a Cordán, egy unokaöcsémet, ki egy időre látogatni jött. Azon bizonyos ló, mely épen oly jó szolgálatot tett, némi iájdalmat mutatott az egyik lábán, ugy hogv sántaságtól tartván, egy reserváról kellett gondoskodnom. Több véletlen körülmények folytán nem volt rendelkezésemre más : mint két csak félig kitanított és túlérzékeny mén-csikó. Visszaemlékezvén a sok bajlódás és fárasztó időveszteségre, melyet ilyen érzékeny allatok igénybe vettek, mig őket annyira tudtam a labdákkal megbarátkoztatni, hogy a kezdő ujjonczoknak ügyetlen és egyaránvtalan dobásaiknál zavarodás nélkül betartsák csöndes és egyforma tempójukat! . . . Feltettem magamban. hogy megpróbáljam ezen és a bizodalomébresztésnek azon óvatos és kis lépcsözetekbe osztott eljárását, mely az emiitett (innál oly jól fizette ki magát. Egymás után cordára vettem a két mént. mindig egy már tapasztalt lovast ültetvén az illetőre és a lovasnak egy labdát adtam a kezébe. Az előtt hogy elkezdtem volna a cordázást, már édesgetve lett a ló a labdával, pedig addig, mig azt orrával meg nem dörgölte, vagy legalább orrával hozzá nem ért. Ez egy fődolog, melyre Rarey igen helyesen nagy súlyt fektet, azután a labda a ló előtt többször nagy vigyázattal a földre lett ejtve, mindig arra figyelvén, hogy a ló egy pillanatig se legyen megijesztve. A cordázásnál az volt parancsolva a lovasnak, hogy eleinte magasabbra ne dobja a labdát, mint csak egy pár ujjnyira. A mire a legnagyobb súlyt fektettem az volt : hogy a ló egyetlen agy szer se legyen megijesztve, mert a legcsekélyebb megijedéssel legalább is egy pár órát vesztünk, sokszor pedig több napokat is, melyeket azután behozni kénytelenek vagyunk Ha óvatosan halad az ember, akkor -igen gyorsan megszokja a ló a labdának, a vágtatás közben való feldobását és megfogását. Már sokkal nehezebb a lovak bizodalmát nem zavarni, ha lejükre esik a labda és még nehezebb az, ha a,körnek közepéből dobatik a labda a lovasnak. Mi ez utóbbiak közt az elsőt illeti, igy csinálom a dolgot. A lovasa labdát (mely mindig levegővel lévén telve, nem nehéz) járás közben olykor épen a ló feje felett tartja, csaknem azt érintve és igy reá ejti. Ezt nem szabad többször egymásután tenni és csak mikor a ló egészen csöndes. Ha egyszer ezt jól elbírja és fel sem veszi, akkor egy pár ujjnyival magasabbról lehet a fejére ejteni és ez ez a magasság csak igen kicsinyenként nöjjön. Épen igy kell eljárni, a lónak hátuljára való ejtésénél is. Mikor a körből a lovashoz dobatik a labda, akkor eleinte az ember, kinek feladata azt oda dobni, a ló mellett járjon mikor ez lépésben mén. pedig némileg elmaradva és igy nyújtsa a labdát a hátrafelé nyúló lovasnak. Ha ezt egy párszor megtette, dobja neki a labdát egy fél meter távolságról. Ez a távolság oly lassan nagyobbitassék, hogy a ló az ijedségnek legcsekélyebb jelét se adja. E mellett a lovas visszadobhatja a labdát és igy folytatólagossal! labdázhat a két ember, mig lépésben jár a ló. Ha jól megyen, csendes ügetésben lehet ezt folytatni és végre vágtatva, mig utoljára egészen a körnek közepéből lehet dobni a labdát a nélkül, hogy a ló azt bánja. Az emiitett két ménnel különösen arra vigyáztam, hogy oly csekélyek legyenek a haladásnak lépcsözetei, hogy a ló ezeket észre se vegye. Valahányszor egy lépcsözettel tovább menni kívántam, mindig azt mondtam magamnak : «várjunk be még egy-két próbát». . . Ezen a pedanteriáig felcsigázott figyelemmel, mely a haladási lépcsözetek csekély mértékére vigyáztam szerencsésen keresztül vittem, hogy a két mén-csikó egész idö alatt egyszer sem ijedt meg. De mi is volt ennek a következése ? Az, hogy a második napon, azaz a 2-dik leczkének végén, (melyek - mindegyike legfeljebb 1 £ óráig tartott) a mének készen voltak és őket a 3-ik naptól fogva labdázással való cordázásra használni lehetett, mi nagyon is kifizette magát, mert az uj tanítványomat (minthogy igazán megsántult a jól betanitott lovam) nemsokára a méneken tudtam elővenni. Ez volt a második igazi és nagy meglepetésem. Egészben véve már 30 év járt le azelőtt, hogy folyvást szükségem volt lovakra vagy ponnykra, melyek a labdázást eltűrik, de az egész idö alatt meg eszem ágába sem jutott volna, hogy még a legcsendesebb temperamentummal ellátott lovat, két nap alatt kívánjam egészen а labdázással megbarátkoztatni. Kiváltképen, lia a labda a körből dobatik a lovashoz. Tökéletesen meg is vagyok' győződve, hogy a két érzékeny ménnel, épen nem sikerülhetett volna a dolog, ha csak egyetlen egyszer is megijedtek volna és ha a legnagyobb szigorral nem tartottam volna magamat azon elvhez hogy : «mentül csekélyebbek a haladási lépcsözetek, annál gyorsabb az eredmény». Gr. Széchényi Dénes. Bécsi nyári versenyek. Nyolczadik nap. Csütörtök, junius 9. Borongó, esős idö, hűvös légáramlat, mély talaj, több rendbeli meglepetés volt a nyolczadik nap signaturája, melyen két értékes versenyt, a «Taurus-Hannicap» -et (3500 frt 2400 meterre) és a szintén 3500 frt értékű s 2400meterre terjedő «Reichenau-gátverseny»-t láttuk lefutni, mind a kettőt a közönség nagy meglepetése közt. Az előbbit a ringben teljesen elhanyagolt Talány vivta ki, mely ellen a bookmakerek 12:1-et irtak ki a lisztájukra, mig a totalisateur 5-re 108 osztalékot fizetett ki. A másik nagy dij, a gátversenyben, Idealnak a zsákmánya lett, Gzimbalmos ellen, mig a favorit Flamingó helyet sem kaphatott. A «Maidenek versenyében» sem a kedvenczek aratták a dicsőséget, a mennyiben az outsider Leidi futott el győztesként a bírói páholy előtt, mig Arcanus, a favorit, hely nélkül maradt. Az « Eladóversenyben » -ben kilencz ló közül, szintén a küloldali Misenus foglalta el az első helyet Szerény előtt, mig a ring kedveltje Tökfilkó versenyben sem volt. A « Hasting s-verseny »-ben a gazdcserére bejelentett lovak közül Massenet nyerte meg leginkább a fogadók bizalmát s mellette még Olivának voltak pártolói s eme bizalom-jelölte sorrend igazat is adott a ringnek. A «Handicap»-ben épen egy tuczat ló állt a starter elé. Abzug felé fordult a közönség bizalma s kivüle még Gardenianak akadt számos pártolója. Előbbi azonban csak a harmadik helyet foglalhatta el, mig Gardéniának semmi köze nem volt a versenyhez. Az érdekes végküzdelem Typhoon és Sasvár közt volt, melyek közül az előbbi fél hoszszal biztosította magának a győzelmet, mig fejhoszszal harmadiknak Abzug futóit el a birói páholy előtt. A « Krieau-akadályverseny » -re csak négy lovat nyergeltek föl, u. m. Electát (lov. May), Pnrzbichler (lov. Geoghegan) Valentiát, (lov. Williamson) és Isát, (lov. Fletcher). Purzbichler ellen ktettek legtöbb fogadást, de Electának is sok kedvelője volt; Valentiát és Isát teljesen elhanyagolták. A küzdelem csakis a két ló közt volt, melyek közül fejhoszszal Electa vált ki győztesként a harczból : Isa elbukván, a finishben nem vehetett részt.