Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-06-05 / 32. szám

-293 pony-k még igen tökéletlenül voltak előkészítve, ugy hogy a fiuknak akkor meg eléy alkalmuk volt magokat a bátorságban gyakorolni, de akkor még sok időt látván előttem, nem töröd­lem sokat az előmenetelek gyorsaságával. Később Pozsonyba húzódtam és ott barátim fiait is kezdtem tanítani. A rá kővetkező évben leányaikat is reám bizták. A leányokkal természetesen már kényesebben kellett eljár­nom, sőt annál nagyobb figyelemmel és elő­vigyázattal. mert női lovaglásban egyáltalán még csekély volt a tapasztalásom. Nemsokára csodálnom kellelt, hogy a leá­nyok mily meglepő előmeneteleket csináltak a nyeregből való labdázás mellett. Azon ter­mészet ellen való ülés daczára, melyet a női nyereg nyuit, mégis jóval nagyobb előmenete­leket csináltak, mint a fiuk előmutatni képe­sek valának. Ez engem gondolkodóvá tett és azon kérdést intéztem magamhoz : hogy azon bizodalom­nak, melyet a leányokban kényes és óvatos eljárásommal ébreszteni tudtam, nem volt-e jóval nagyobb hatása, mint azt addig képzelni képes voltam ? Mihelyt azért uj fm-tanitványokat kaptam, azonnal próbát teltem ez irányban és gyani­tásaim tökéletesen igazolva lettek. Ezen időszaktól tojva lasabban és kényeseb­ben haladtam előre és épen azon mértékben gyorsabbak is lettek az eredmények ; ugy. hogy ezentúl jóval kevesebb leczkékkel tudtam el­érni tanítványaimmal a biztos ülésnek azon mértékét, melyet követelni szoktam, mielőtt szárakat adtam kezükbe. Systhemám ez alatt készen lett és barátáim biztatására ezt össze irtam és kiadtam. Mind ezen tapasztalások daczára még most sem tudtam teljesen méltányolni a bizodalom­ébresztés elvének erejét és hatásának mérté­két és ámbár körülbelöl 20 év járt le azóta, mégis csak most három éve, hogy a már em­iitett véletlen eset engem az iránt egészen felvilágosított. Ez pedig oly bámulatos ta­pasztalás volt, hogy kényszerítve érzem ma­gamat ezen eseményt egész részletesen el­beszélni. Legidösebbik fiam, a kocsisunknak egyik fiát valami 14—15 éves ifjút, személyes szol­gálatára kiképezni kezdette. Többi közt azt is kívánta, hogy a fiu lo­vagolni tanuljon és e végett lovászomat, ki systl emámat már jól ismerte, arra kérte, hogy a fiút e szerint naponta cordázza. Minthogy azonban fiam sokféle foglalatos­ságok következtében keveset maradhatott otthon, engem egyszer arra kért. hogy alkal­milag szemmel tartsam ezen leczkéket, anyi­val inkább, mert az illető legénynek néhány észrevételei azon gyanút ébresztették, mintha ö egy bizonyos idegenkedést érezne a lovag­lás irányában. Magamhoz rendeltem a fiút; beszéltem vele és csodálkozásomra azon vallomást csal­tam ki belőle, hogy gyerek-kora óta neki semmi nem imponált ugy, mint a ló és hogy eddig minden alkalmat került, hogy ilyen ál­lathoz közeledjen. Egy magyar legény és kivált egy magyar kocsis fia részéről, ez minden esetre egy meg­lepő vallomás, melynek eredete, talán valamely gyermekkorában történt balesetben és az ez által okozott rémülésben volna keresendő. A benyomás melyet én kaptam, egy orvos­nak benyomásához hasonlíthatott, mikor egy uj betegségnek symtomáit veszi észre. Egy érdekes esetet láttam magam előtt, mely arra buzdított, hogy itt nem csak felügyeljek, ha­nem hogy egészen magam vegyem át e fiú­nak tanítását. Az első feladat, melyet magamnak kitűztem, abban állott, hogy a fiu egy pillanatig se veszítse az ülésének biztosságát. Gróf Széchényi Dénes. MENES- ÉS GYEPUJDONSAGOK. Birtokváltozás. Gróf Zichy Béla megvette gróf Apponyi Antaltól Kinkora p к ell. 1890. Doncaster— Кitty, Cambus­cantől. Just Béla ur megvette Wackerow Károly úrtól Mouche p к ell. 1890. Craig Miliar— Mistake, Bucca­neertöl. Comp. J. M. megvette Wackerow К. úrtól Vihar sga m ell. 1889. Waisenknabe— Vendetta. Ostregertől. Dammers Károly százados megvette Jékey Albert századostól Sortoma sga к ell. 1889. Metcalf— Specu­lation, Livingstonetól. Ugyanaz eladta Loose Rein p к ell. 1887. Fehér Holló Nancy, Cambuscantől. ORSZÁGOS LOTENYESZTES. Lóvásárok Magyarországon. Hódmező Vásárhely ... jun. 11.. 12., 13 Győr « 13., 14. Maros vásárhely « 17. Nagyvár ... ... « 27., 27. Ó-Domhovár ... « 30. Csáktornya ... ... ... ... « 30. Telivércsikók árverezése Kisbéren. A földmívelésügyi m. kir. minisztérium ré­széről f. évi junius hó 1-én déli egy órakor, a kisbéri m. kir. állami ménesben a követ­kező egyéves angol telivérc tikok adattak el : Sárga kancza, Doncaster- Risk, Ad­venturertöl. Megvette. Geist G. 2450 Pej kancza. Pásztor—Gavdene, Albert Victortól ; ajánlat nem tétetett. Pej kancza, Sweetbread—Csallán, Don­castertöl. Megvette Pulay K. 1.050 Pej kancza Minting— Fortune's Wheel, Petrarchtól. Megvette Szemere M. 5500 Pej kancza, Bend'or— Miss Maria. Scottish Ghieftöl. Megvette br. Sprin­ger G. ~ 8050 Pej kancza, Kisbér öcscse— Verbena, Compromisetől. Megv. Szemere M. 3050 Pej kancza, Royal Hampton— Pallas, Wisdomtól, Megvette Kodolitsch A. táb. 1450 Sárga mén, Craig Millar — Altona, Cambuscantől. Mgvette Péchy A. 4650 Sárga mén, Royal Hampton—Zelica, Syriantól. Megvette Péchy A. 1250 Pej mén, Verneuil— Apollinaris, Lord Clifdentöl. Megvette Péchy A. 7100 Sárga kancza, Doncaster— L'Eclair, Hermittöl. Megvette Schindler L. 3450 Pej kancza, Craig Millar—Capella, Cathedraltól ; ajánlat nem tétetett. Pej kancza, Sweetbread— Romp, Be­aulerctöl. Megvette Péchy A. 1050 Sárga kancza, Verneuil—Peffar, Ad­venturertöl. Megvette Egyedi A. 2300 Pej kancza, Kisbér öcscse—Maria Theresa, King Tómtól. Megvette báró Springer G. 1350 Pej mén, Craig Millar—Marie Galante Macaronitól. Megv. br. Springer 3000 Pej kancza, Craig Millar—Nyil, Her­mittöl. Megv. Geist G. ur 850 Kisbéri m. kir. áll. ménes Peffarja. május 9-én Kiskérücscse után pej kancza csikót. Kisbéri m. kir. áll. ménes Capelld-ja május 10-én Craig Millar után pej kancza csikót. Jékey A. száz. Ágota-ja május 12-én Metcalf után sga kancza csikót. Gr. Festetics T. Enigme­je Merry Andrew vagy Gunnersbury után május 13-án sárga mén csikót. Br. Üchtrilz Kisböské­je május 13-án Kisbér öcscse után pej kancza csikót. Kisbéri m. k. áll. ménes Marie Galanteja. május 14-én Petrarch után pej kancza csikót. Egyedi A. ur Queens Colour-ja május 15-én Vede­remo v. Stronzian után sárga kancza csikót. Gr. Kinsky Zd. Dubia Causa-ул május 18-án Biró után sga mén csikót. Hg Pálfly M. Pluie d'or-május 23-án Művész után sga kancza csikót. Összesen elletett május havában 16 csikó, melyek közül öt volt a mén s tizenegy a kancza. Kimutatás a kisbéri magyar kir. állami ménesben 1892. évi május hóban ellett telivér csikókról. Gr. Erdödy Károly Isabel­je május 1-én Craig Millar, után pej mén csikót. Gr. Batthyány Elemér Lillája, május 1-én Purdé után pej kancza csikót. Gr. Esterházy Béla Leild-ja május 2-án Biró után pej kancza csikót. Harkányi János ur Problème­je május 4-én Waisen­knabe után sárga kancza csikót. Blaskovich E. ur Kincs, Galaor, Craig Millar vagy Gunnersbury után május 5-én sárga kancza csikót. Br. Schossberger N. Malaspind-ja május 5-én sga kancza csikót. Magyary-Kossa Ödön ur Ebbá-ja május 8-án Czimer után sárga mén csikót. ÜGETŐ VERSENY, TENYÉSZTÉS. Bécsi tavaszí ügetőversenyek. Első nap. Csütörtök, május 12-én. Cislajtlianisches Zuclitfalireii. Háromévesek. Heat­verseny. Háromból kettőt. 1200, 500, 300, 2t0 fit. 1100 m. (27 aláirás.) Soeietá Ántenore stp к Gisella Rossi 1:57 1 Br. Sternbach L. vör der Pom Neunteulél 1:58 2 Ehricti ur vör. der. Patron Michel 3 Stanek .1. ur mézszürke к Tschepanin Tulajd. 0 Mr. Edward p m Hansl Eitner 0 Kreipl К. ur f m Pst 0 Paget E. ur p к Panina Spitz 0 Ugyanannak p m Kismet О Totalisateur : 16:5. — Helyrefogadások : 28:25 az elsőre, 28:25 a 2-ikra. II. Heat. Kismet l:i>7 1 Gisella 4 Pam 1:58 2 Hansl 5 Patron 3 Tschepanin 6 Tot. : 30:5. — Helyrefogadások : 71:25 az elsőre, 48:25 a másodikra. II. Heat. Pam 1:58 1 Patron 4 Kismet 1.54} 2 Tschepanin 5 Gisella 3 llansl 6 Totalisateur: 22:5. — Helyrefogadások: 47:25 az elsőre, 35:25 a másodikra. IV. Heat. Kismet 1:57 1 Pam 3 Gisella 1:57­3 2 Totalisateur : 14:5. — Helyrefogadás nem történt. Stanek ur a startnál való engedelmetlenség miatt 20 frttal birságoltatott. — Kismet az 1-ső, Pam a 2-ik, Gisella a 3-ik és Patron a 4-ik dijat kapta. Begrüssungs-Fahren. 600. 400, 200 frt. 3300 m. (14 aláirás.) Gr. Esterházy Miklós 7é magv p m Ajándék starttól Heitman 5:22} 1 Weidinger és Wüss urak 6é ol p m Tiger III. starttól Tulajd. 5:22| 2 Capt. Boron 7é or f m Laskavi starttól Ritter 5:35 3 Lov. Tosi G. id or f m Figlar starttól Tulajd. 4 Nem helyezve : Bessie В, Judge Davis, Witias, War­war, Colonel Wood, Ella D, Sadie S. — Totalisa­teur : 31:5. — Helyrefogadások : 62:25 az elsőre, 74:25 a másodikra, 74:25 a harmadikra. Zuclitfahreii. Ivadékverseny, 400, 200, 180, 80 frt. 2200 meter. (12 aláirás.) Walko L. ur 6é alsó-ausztr. f к Doung Susanna 2220 m. Tulajd. 3:50 1 Mariahalli ménes óé cisl. p к Agnes 2200 m. Kuck 3:50} 2 Ehrich ur 5é alsó-ausztr. sga m King Wilkes 2340 m. Michel 3 Kreipl ur 6é cisl. vör. к Cosette 2300 m. Tulajd. 4 Nem helyezve : Weiss Bescheid, Paris, Pepa C. Bür­germeister, Alexis, Mat Cameron II. — Totalisateur : 46:5. — Helyrefogadások : 85:25 az elsőre, 87:25 a másodikra, 87:25 a harmadikra. Continentaler-Preis. 400, 200, 100 frt. 2200 m, (24 aláirás.l Friedrichsen E. és K. urak 8é or f m Peretz 2220 meter. Heitman 3:41 í Mariahalli ménes 5é cisl. p m Alexis 2220 m. Heidegger 3:41} 2 Wawrick F. ur 6é ausztr. p m Paris 2200 m. Neunteufel 3 Nem helyezve : Sima, Conte Verde, Pistrolog.Lebjonka, Wjun, Lartschik, Friedrich, Bürschl, Sokol. — Tot. : 32:5. — Helyrefogadások : 50:25 az elsőre, 108:25 a másodikra. 47:25 a harmadikra. Alicnnte-Preis. Ivadékverseny, 300, 150. 90, 60 frt. 2100 m. (12 aláirás.) Gr. Dessevvffy A. 4é megy sötétpej к Alice II. 2500 m. May 4:41} 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom