Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-05-15 / 25. szám

1892. május 15. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 221 délután borongó idő volt, a légköri csapadék függőben maradt, sötét fellegek alakjában. A komor idő azonban nem riasztotta el a turf iiiveit s a társaság minden osztályából töme­gesen érkeztek ki a nemes sport élvezésére, mely sok tekintetben érdekes és tanulságos volt. Igy például «Hires»-nek 2000 méteren való szép győzelme az «Oaks»-ban, arról győzhetett meg igen sok embert, hogy «grau is alle Theorie». Jankovich űr kitünö sebes kanczájában a nagy többség még folyvást azt a flyert szemlélte, melynek képessége leg­fölebb 1600 méterig terjed. Mi azonban egy­átalán nem osztoztunk eme nézetben, mert Kisbér öcscse eme leányának, bécsi legutóbbi győzelme oly nagyszabású lovat mutatott be magában, midőn az 1200 méteren játszva nyervén, a fïnishben már föltartatott, hogy mindenki elképzelhette, hogy ez a kancza még néhányszáz méterrel hosszabb távolságon is tökéletesen ura maradt volna a helyzetnek. Mi ebben pillanatig sem kételkedtünk s hogy prognosticunkban a második helyet Ígértük neki, nem pedig az elsőt, ennek egye­dül az volt az oka, mert akkor a talaj még meglehetős mély volt s ilyenben Hires nem szeret futni. Most azonban a pálya eléggé ruganyos volt s a Bulford által várásra lova­golt kancza a háttérből az egyenesen oly nagy stílben futott föl az élre s nyerte igen könnyen versenyét, hogy aspiratiója a Derby­távra is teljesen jogosultnak látszik. A «Ta­vaszi kísérleti verseny »-ben négy Derby-crack futása a favoritként indult Coureurnak a fölé­nyét igazolta Espoir, László és Durczás fölött, noha mind Espoir, mind Durczás 3 kilót ce­dáltak Eberhard fiának. Volt pár meglepetés is : egyik, Felhőnek, a fogadási piacz eme íávo­ritjének veresége az «Állam-dij »-ban. melyben a harmadik mögött futott be, mig az általunk győztesnek jelölt Dragonier megnyerte a ver­senyt ; a másik meglepetés a «Városligeti akadályverseny»-ben volt, hol a kis mezőny outsiderje Lady Anne, 82 kilo terhével könnyen nyerte versenyét. A youngsterek versenyében gr. Apponyi Antal Minever-ménje megmutatta, hogy 59 kilo topweightje sem feszélyezi abban, bogy diadallal futhasson be a czélhoz; ugy látszik, a jövő egyik nagy lova rejlik benne. Ennyit általánosságban előre bocsátva, ereszkedjünk kissé az egyes futamok részle­teibe is. A nyitányul szolgált «Kétévesek versenyén­ben 950 meter távolságra tiz ló pályázott, melyek közül a fogadási ring bizalma a Mine­ver-ménre irányult, habár 3| kilo pönalitást kellett is a nyergébe venni; másodsorban Maggie, Rothschild báró eme kanczája, talál­kozott tömegesebb pártolókkal, meg a Henckel Laura grófné Sunflowerje, mig a többi hosz­szabb árfolyam mellett indult. Sima start után Apponyi grófnak még el nem keresztelt lova, a favorit, ugrott el a vezetéssel, Sunflower, Soldat, Vadász és Maggie előtt, mig a hátvédben Czimbora, Suhancz, Málcsi, Corisande helyezkedtek el. A Gunners­bury-Minever-mén eleitől fogva kezében tartva a versenyt, noha pillanatra Soldat a távosz­lopnál felment a derekához, csakhamar le­rázta magáról s fél hoszszal biztosan vivta ki diadalát ellene, mely egy hoszszal verte meg Sunflowert, emez istállótársát, a második helyért; negyedik Czimbora, aztán Vadász, Suhancz, Málcsi és a többi, már föltartva. A «Tavaszi kisérfeti verseny» 4000 frankos államdijért 1600 méter távobágra csak négy ló mérkőzött, melyek közül a Festetics Tassilo gróf « Coureur »-jét oly meleg érdeklődés fo­gadta, hogy l-l «rá» oddsot jegyeztek esélyére a bookmakerek ; Durczás, László és Éspoir ellen ötszörös pénzt kínálgattak. Másodszori kísérlet után sikerült a starter­nek a mezőnyt elbocsátania. Coureur kapott lábra leghamarabb s erős paeeban mutatta az utat László és Espoir előtt, mig a mezőnyt ; Durczás zárta be. Ily sorrendben értek az egyenesre. Husz méterrel a távoszlop előtt László megelégelve a küzdelmet, helyet adott Espoirnak, mely azonban soha sem válhatott veszélyessé Eberhard fiának, mely föltartva két hosszal nyerte versenyét Espoir ellen ; fél hosszal hátrább László érkezett be a folyvást sereghajtóként szerepelt Durczás előtt. A programm harmadik és legérdekesebb száma, az «Oaks», következett most, melynek tizezer frankos szép dijáért 2000 méterre tizenegy hároméves kancza jelenkezett a starter-zászló előtt. A gróf Degenfeld Gusztáv «Bokrétá»-ját választotta a fogadási piacz favoritül s kivüle még Hires és Talány voltak a keresettebb lovak: Sapperlot, Arabella és Springalnak a ring csak statiszta-szerepet szánt. Sima start után Pasqualine ugrott el a ve­zetéssel, jó iramban csinálva a versenyt istállótársa Rosa Ronheur részére ; mögötte Herpenye, Rosa Bonheur, Bokréta, Sapperlot, Talány, Arabella, Gri-Gri, Epheu, hátul Hires és Springal. Lényegtelen helyváltoztatás mel­lett igy érkezett be a mezőny a nyerő oldalra, hol az addig várásra lovagolt Hires a háttér­ből gyorsan fölvonul s a már elernyedt Pas­qualine helyet engedve neki, most az élen állt Herpenyét veszi üldözőbe, melyet a táv­oszlop előtt néhány meterrel el is csíp s ettől fogva patkóit mutogatva az egész társaságnak, másfél hosszal igen könnyen nyer az Erdödy gróf kanczája ellen, mely hét hoszszal előzi meg az oroszvári istállóban nagyra tartott Sapperlotot, mely mögött a negyedik helyen Rosa Bonheur érkezik be, Bokréta, Talány, Arabella, s a már föltartott Epheu, Gri-Gri, Pasqualine és Springal előtt. A «Welter-Handicap» 1000 frt dijáért az 1300 meter távolság megfutására tiz lovat nyer­geltek föl s ezek közül a Scazighino lovag Sladerokja lett a fogadók fökedvencze, de a 45 kilo könnyű teherrel induló Bérencznek és aztán Feonak is voltak hivei. Többszöri sikertelen kísérlet után (Sladerok csökönyössége miatt) végre elindíthatta a star­ter a mezőnyt. Bérencz ugrott el a vezetéssel, Macbeth, Feo, Kapitány, Tökfilkó, Sladerok előtt ; kissé hátrább Vihar Reclame, Alster és Péter bácsi zárták be a mezőnyt. Körülbelöl ily sorrendben érkeztek a nyerő oldalra, hol Tökfilkó ment föl a második helyre Feo elé, mig Macbeth visszahanyatlott ; Sladerok is javított kissé helyzetén, Kapitány mögött az ötödik helyen járva. Bérencz eközben biz­tosan haladt a czél felé és soha közelébe semmit sem engedve, két hoszszal igen köny­nyen nyerte versenyét Tökfilkó ellen, mely Feot négy hosszal szoritotta a harmadik helyre, mely mögött Kapitány, majd a favorit Slade­rok érkeztek be, mig a többi lónak az egész verseny folyamában semmi szerepe sem volt. A négyéves és idősebb lovak számára kiirt 4000 frankos «Államdij»-ért csak kis mezőny jelenkezett a startoszlopnál, u. m. a Blaskovich Bertalan ur «Felhö»-je, a gr. Henckel A. «Szi­ves»-e, a Capt. Violet «Birokrá»-ja és a br. Springer «Dragonier»-je. Felhő iránt oly nagy volt a ring érdeklődése, hogy csak pari pén­zen volt kapható ; Szives és Dragonier ellen 3:1 volt a kiirt odds; Birokrának outsider­szerepet jósoltak. Mikor a starter a mezőnyt elindította, Szi­ves vállalta magára a kalauzolást, de már hatvan meter megfutása után átengedte azt Dragoniernek ; a harmadik helyet Birokra foglalta el, mig Felhő a hátvédben haladt a többi után. A nyerő oldalra befordulva, Bow­man lovagolni kezdi Szívest, mely a buzdí­tásnak engedve, fölmegy Young Buccaneer lia mellé s küzdelembe ereszkedik vele. Érdek­feszítő harcz volt ez egész a íinishig, hol Huxtable mesterileg lovagolva a ménjét, az utolsó pillanatban előre tolla ezt és sike­rült, alig egy fejhoszszal, elragadni a babért Aaron fiától, mely mögött mint rossz har­madik, Birokra érkezett be a soha legcseké­lyebb szerepet sem játszott Felhő előtt. A «Claiming-Stackes» 1000 írtjáért, a 950 meter rövid táv megfutására öt lovat öltöz­tettek diszbe, melyek közül a Jankovich Gyula ur Jack o'Lantern-je oly nagy kedveltségben részesült, hogy «rá» odds-szal indult a starterzászló elé; mellette még Masseur volt kérdezősködés tárgya, mig Plebejer és Orpheum figyelemben sem részesültek. Sima start után Masseur mutatta az utat, Jack o'Lantern és Saturn előtt, hátul Plebejer és Orpheum. A távoszlop előtt tiz meterrel Masseur már verve volt, Jack o'Lantern föl­nyomult az élre s biztosan vezette a társa­ságot, miközben Saturn elhaladva Masseur előtt, a kalauz mögött helyezkedett el, melynek azonban veszélyessé nem válhatott, mert See Saw fia két és fél hoszszal nagyon könnyen nyerte ellene a versenyt, mig Masseur három hoszszal hátrább a harmadik helyet foglalta el ; a mezőny más két lovának soha semmi köze sem volt a küzdelemhez. A «Városligeti akadályverseny» 3000 frtos dijáért az 5600 meteres távolságra csak 3 ló jelent meg a sorompóban, u. m. Schawel ur két steeplerje «Lady Anne» és «Wolf» meg a gróf Lemberg H. ezredes «Hadnagy»-a. A fogadási piacz nem tudott a favorit ki­választásában megállapodni s Hadnagyot és Wolfot egyenlő pártolásban részesítette, mig Lady Annet, 82 kilo topweightjével, outsider­szerepre kárhoztatta. Lassú paceben indult egymás mellett a két istálló-társ, melyeket Hadnagy pár hoszszal hátrább követett. Rendkívül érdekessé tette a versenyt az a körülmény, hogy az egész uton mind a három ló csaknem egyszerre vette igen szépen az akadályokat, ugy az utolsó sövényt is ; midőn pedig a sik pályára jutot­tak, ugy látszott pillanatig, hogy Wolf és Hadnagy közt döl el a verseny sorsa, mikor Lady Ánne szépen az élre szökkenve, másfél hoszszal ragadta el a győzelem dicsőségét Hadnagytól, mely csupán fejhoszszal előzte meg Wolfot a második helyért. Eszmék a lovaglás és kocsizás köréből. A Passade. A ló csikózabián lépésben körüllovagoltat­nék a fal mellett, mig a tanitó azt kiáltja: «helyben fordulj» vagy más ennek megfelelő parancsszót mond. Erre a lovas egyszerűen megáll, lovát megfordítja és útját az ellen­kező irányban folytatja. Eleinte meg kell engedni a lovasnak, hogy minden eszközhöz nyúlhasson, mely öt ozd­jának elérésében segítheti, csak arra kell fi­gyelmeztetni, hogy ö azt a külső szár nyo­másával igyekezzék végrehajtani, a mennyire képessége és körülményei azt megengedik. Vannak lovak, melyek ezt azonnal megért­hetnék, mint р. o. olyan parasztlovak, melyek már egyetlen egy kötöfék-száron lettek lova­golva. Mások épen nem értenék a lovas kíván­ságát, ezeknél a belső czombnak nyomása segít­het valamit, de a fömunkát mégis csak a belső szárnak használata fogja átvenni. Ha ilyenkor mindig arra vigyáz a lovas, hogy a külső szár némi részt vegyen a dolog menetében, akkor nem lesz nehéz, lassanként az egész szerepet átjátszani a külső szárra, melynek azután ezen második nemű lovak is enge­delmeskedni fognak. Ha igy a lovak többször ismételt gyakor­lások után (melyeknél minden erőltetés és sietés teljesen kerülendő) nagy könnyüséyye megfordulnak a külső szárnak nyomására 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom