Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-01-01 / 1. szám

1892 január 1. 21 retné megszorítani, Joe pedig e munkában támogatná : — alig voltak készek, elcserélték lovaikat, ugy hogy Bill most Aluminium hátára került. Némi idő eltelt, mig a lovasok öszegyültek. Bruce. Archer állal lovagolva, utolsónak je­lent meg. A tömeg, mely eddig még csendesen vi­selte magát, most zajosabb lett. Felkiáltások «Fénélon». «Bruce», «Archer», «Warden», hangzottak a nép felől és visszhangra találtak a tribune-öjiön, Emlékezzél a nyakára — kiáltott Joe a start­hoz vágtató Bili után. Nem volt időm, hegy Joe-tól e titokteljes szavaknak magyarázatát kérjem, mert már a következő pillanatban megszólalt a jelharang, a lobogó lehajlott s az indulás megtörtént. — Fenélon vezetett. Alhambra állal hűen követve; aztán jött Bruce és Aluminium a belső oldalt tartva, utánuk Warden és Grande Princesse a többiekkel tarka tömegben . . . Repültek mint a gondolat . . . egy pillanatra eltűntek látkörünkből . . . izgatottságtól reszketve várt mindenki, kiki lábhegyre állva, hogy megint lássa őket feltűnni . . . Véghetetlen, nyomasztó csend uralkodott a tömegen, mig a várakozásokban hullámzott . . Hah ! . . . most moraj jött felénk a legtávolabbi csoportok felől ... les voilà — les voilà, hal­latszott nem sokára, a moraj sorról sorra terjedt, emelkedett . . . végre kitört a zaj a pálya minden pontján — némelyek tapsoltak, mások kalapjaikat dobálták fel ... a moraj mindig növekedett, mig végre elérte a szél­vésztől ostorozott tenger zúgását. Aluminium, Aluminium — kiálték. Szivem hangosan ütődött bordáimhoz — térdeim inogtak . . . Bruce és Fénélon fej-fej mellett voltak. Aluminium köztük, de hátrább egy orral : — Bili English diadalteljesen nézett maga körül. Aluminium! Aluminium! Fénélon jockeyja kezdé korbácsát teljes erő­vel hasznáhii. — Elvesztünk — gondolám. Azonban a kritikus pillanatban egy őrült esz­ménykép gyanánt látni váltem, hogy Alumi­nium feje Fénélon és Bruce között előre szö­kött mint a nyíl ; lehelellen, hisz lovasa a többiek mögött volt! Most láttam csak hogy mindent elvesztet­tem, még az eszemet is. Nehánv pillanatig önkívületemben voltam, azután összeszedtem magamat s oda sjettem Joehoz, ki a birák tri­bünje alatt állt. e szókkal borulván nyakába : Oda van minden — minden. De a szegény fin egy szót sem szólt, csak némán oda mulatott a nagyfontosságú fehér táblákra, melyeket épen felhúztak : a vér csak­nem elállt ereimben midőn olvasám: Aluminium Bruce Fénélon Tehát nyertünk ! . . . egy egész vagyont nyertünk ! Óh az a nyak ! — az az isteni nyak ! — rebegé Joe. Ekkor hozzánk lépett M. Druot — kezében a verseny legnagyobb psychologiai momentu­mának fényképével. Mily csoda — mondá — nézzék csak uraim, mily csoda : erről legköze­lebb felolvasást tartok az académiában. Joe kezébe vette az üvegtáblát, melyen a kép volt s midőn a világosság leié fordult volna, hogy azt jobban lássa, kiejté kezéből, ugy, hogy ezer darabra tört. Az öreg ur vi­gasztalhatatlan volt — Joe a megesett sze­rencsétlenség fölötti fájdalmát fejezé ki — nemsokára azonban végleg kibékítettük az öreg urat azzal, hogy a legszebb kapható lepkegyüjteményt megvettük számára. * * A nagy mulatság közben, mely azután a nap fáradalmait követte, Joe elmondta nekem a nyak titkát. Mechanikai berendezése homá­lyos előttem — Veuve Cliquot pedig kitűnő. Emlékszem azonban, midőn Joe kezeit bará­tilag vállamra teve és Bili Englishhez fordulva, ki a versenyt egy Centaur módjára lovagolta — azt mondá: Ugy-e barátom. Aluminium tárt két meterre is bírja telescopálni a nya­kát! Hé, pinczér, még egy üveg 72-ikit ! * * * Néhány nappal később Joe örökre elhagyta Pái ist s emlékül nekem adta Mr. Druotnak eltörve vélt fényképét, melyet ő akkor ügyesen elcserélt, helyette egy üres üveglapot ejtvén a földre. íme. itt küldöm és reménylem, hogy a mélyen tisztelt szerkesztő ur kellőn meg fogja őrzeni a nyak titkát. Harry d'Heurment. A gyorskocsi Buenos Airesben. A « Tour du Monden­ban M. A. Thouar tüzetesen irta le a Picomayo deltán és Bue­nos Airesben természettani tapasztalatok gyűjtése végett tett utazásának élményeit napló­jegyzetekben, számot adva minden nap ese­ménye felől, helylyel-közzel képekkel is illusz­trálva azokat. A többi közt leirja egy gyorskocsin való utazását is. E nyaktörő, veszedelmes útját képben is bemutatja. Márczius t-én — Írja Thouar —- Viposba érkeztünk, honnan Talába indultunk, az utolsó vasúti állomáshoz, honnan már gyorskocsin voltunk kénytelenek tovább utazni. Bemutat­tak minket Saltov egyik leggazdagabb és leg­szeretetreméllóbb gyárosának Pio Uriburi urnák, a kinek a társaságában folytattuk utunkat. A postaház, a hová minket vezettek, két földszinti épületből áll, melyeknek egyike la­kásul szolgál, a másik pedig csak félszer. A gyorskocsik itt roppant nagyok és otrom­bák. Az elutazás másnap reggelre volt kitűzve. Kocsivezetők és postakocsisok a «gaucho»-k gondtalanságával használták föl ezt az időközt, hogy bankjegyeiket a tara-játékon megkocz­káztassák. A tara kezdetleges alakú pörgettyű, mely ürü-lábszárcsontból készült s mely késsel si­mára van csiszolva. Egyik lapjára ez van irva: «azar» (hasard), a másikon: «suerte» (chance). E játékszert megpörgetik s földob­ják és a szerint, a mint egyik lap felül vagy alul esik, veszt vagy nyer az illető. Ezek a gauchók oly szenvedélylyel s meré­szen játszanak, mint az oly emberek, kik a veszteséggel nem sokat törődnek, mert tudják, hogy másnap kárpótolhatják magokat. Az, a ki a pénztárnok szerepét viszi, szá­mítja a dobásokat, kikiáltja az esélyeket s a betett pénzeket összehajtva kezében tartván, fizet azoknak, a kiknek a szerencse kedvezett. Arczuk jellege eredeti, rokonszenves s egy­szersmind kifejező. Fejőket széles karimájú szalmakalap födi, hátratolva vagy félre­csapva. némelyiknek egyszerűen kendővel be­kötve. Szakáluk középen félreválasztva vagy csak egyszerűen kifésülve. Öltözetük mellény vagy ujjas, bőrövvel átszoritva s ötfrankos pénzdarabokkal diszitve ; bő nadrágjok a csizmaszárba gyűrve s a hagyományos kés az övbe szúrva. * * * A vacsorát föltálalták s miután azt elköl­töltük. mindenki a nyugalomnak engedte át magát útitársaim közül, végig heveredve az ágyon, mig szomszédaink gitár mellett daloltak egy gitanát vagy tánczolták a bolerót. Másnap korán reggel a postakocsisok lár­májára ébredtünk. Készültek az elutazáshoz. Egyszerre talpon voltunk valamennyien; a málhákat fölrakták hátul a gyorskocsi kasába, erősen lecsatolva és bőrrel íeborilva. AzöszvéreketbefögtákwA /г/ sorban hármasával s minden sor nyerges lovára fölpattant egy­egy postakocsis, mig a kocsi bakjára a íőko­csis ült, ügyes kézzel tartva a gyeplőket. Mikor minden rendben volt s a kocsivezető elfoglalja helyéi, a kocsisok megsuhogtatják ostorukat. A gyorskocsi tovarobog, az öszvé­rek galopba vágnak föl, szélvészként rohan­va tova. Bámulatos az a vakmerő, eszeveszett nyargalás. a melyre a kocsisok öszvéreiket ostorcsapásaikkal ösztönzik és pedig völgynek lefelé s hegynek fölfelé egyaránt ; hajborzasztó volt helyzetünk egy pár helyen, hol az ut hegyoldalba volt vágva s meredeken vezetett lefelé, néha forduló is volt ily helyen s a mint kocsink lefelé sebes vágtatás közt fordult — a külső hátsó kerék — faralás közt néha a mélység felett — egy-egy pillanatra a levegő­ben volt. Azt hittük néha, hogy eszeveszetten a mélységbe gördülünk le. de a sebességgel rohanó fogat — a másik pillanatban már ismét az uton volt s könnyebben lélegzettünk. A posták vagyis az előfogatok bizonyos távolságokban vannak fölállítva. Minden állat, a félszer alatt, fölszerszámozva áll s egy pilla­nat alatt fölváltják a fogatokat, melyek gyakran három óráig vágtatnak egyfolytában hegynek fel. völgynek le! így értük el Campo de los Mogotest, majd Arenalest s délután Bosario de ia Fronterába érkeztünk. Végre Pozo Verdába, végczélunkhoz jutot­tunk s örültünk,hogy ép kézzel lábbal léphettünk ki a gyorskocsiból, melyben oly gyakran vol­tunk a legnagyobb veszélynek kiteve az őrü­letes sebes hajtás miatt. A hepe-hupás ország­úton, a rettenetesen rázó gyorskocsiban ugy kifáradtunk, mikor egyenes állomásra meg­érkeztünk, mintha csak gyalog hagytuk volna hátra az utat. Alkalmunk nyilt azonban meg­győződni a kocsivezető cs főköcsis biztos kezéről s a postakocsisok ügyességéről : de mivel mindamellett is gyakran fordulnak elő szerencsétlenségek e vágtatva utazás miatt, föltettem magamban, hogy ezentúl, ha öszvér­háton nem lehet, gyalog utazom. Le Tour du Monde. ATHLETIKA,TESTGYAKORLAT. Legrégibb párbajainkról. (Királyi viadorok.) I Őseink harczias életébe a nyugoli szokások közül mi sem ment át oly gyorsan, mint a «minden viszályt eldöntő bajvivás», mely I. Frotho skándináv király állal — kinek a mondák szerint hun királyleány volt a felesége, — már Krisztus születése idejében törvénynyé emeltetett; «illőbb dolognak tartván a fegyverrel, mint a nyelvvel való harczolást». Külön hadistenük Hadúrra örömmel bizták annak eldöntését, kinek révén van az igazság. Nem nemesek között azonban a bajvivás csak bunkós botokkal volt megengedve és felsőbb rendűek csak hasonló rangú ellenféllel ereszkedtek bajvivásba. A zsidóknak csak Kálmán király engedte meg a bajvivásokat. Bajvivásoknál a vádló a pajzsok és fegy­verekkel, feldíszített állandó bajvivási téreken átadta ellenfelének a kihivó faczöveket, (sig­num duelli) és ha a vádlóit azt elfogadta, a párbaj feltételeinek és szabályainak megálla­pítását közösen a biróságra bizták és abban változást nem tehettek. A biró tűzte ki a bajvivás határnapját és helyét, ő rendelte el, hogy az ellenfelek sze­mélyesen vagy viadoraik állal, gyalog vagy lóháton, ügyes vagy ujoncz viadorok által, fegyveresen vagy mesztelenen vívjanak? és ha a felek egyezkedni akartak, az csak az ő engedélyével történheteit. Annak biztosítására, hogy a bajvivásra kötelezett telek a kitűzött határnapon a harcztéren ugyancsak meg fognak jelenni, zálogok, sőt túszok adattak. Tinódy Sebestyén, midőn krónikájában a Kapitány György és Hubjár török aga között 1548-dik évben végbe ment párbajt leirja, túszokról is emlékszik : Tanácskozván ő zálogot adának,

Next

/
Oldalképek
Tartalom