Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-04-21 / 17. szám

1892. április 21. VADÁSZ • ÉS VERSENY-LAP 157 előtt s az árverésen Baltazzi Arisztid ur birtokába ment át, ki a kanczát a tenyész­tésben fogja kihasználni. Kilencz hároméves indult a Maiden-verseny­ben. melyben Hastings leánya, Gardenia könnyű terhét minden fáradság nélkül vitte a czélhoz Vihar előtt, mig Szerencse-fel, a harmadik helyen végezte futását. Nagyon érdekes versenynyé fejlődött a «Gátverseny». Csendőr lett a favorit, azon­ban Kisbéröcscsének eme fia, erös küzdelem után kénytelen volt bevonni a vitorláit Edel­weiss előtt ; de mivel ez ellen óvást emeltek egy zászlórúd megkerülése miatt, az első hely Csendőrnek jutott, mig Divina a második helyet kapta. Csak három ló pályázott a «Tavaszi aka­dályverseny»-ért ; Hermannak két ellenfelével szemben könnyű játéka volt. mivel Dollárt, mely az egész uton vezetett, nyomta a terhe, mig Alvajáró az utolsó előtti gátnál elbukván, kiesett a versenyből. A nap részletes eredményét a kővetkezők­ben adjuk: I. Eröffnungsreiinen. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 3é és id. lovaknak. 1600 meter. (19 aláírás.) Gr. Trauttmansdorff L. 4é f m Morisco Insu­laire— La Mascotte 62 к. Bowman 1 Egyedi A. ur 3é f m Vendég 51) k. Huxtable 2 Jakabffy T. ur 3é p к Harvest 50 k. Blogg 3 Br. Springer G. 4é p к Violetta 60) k. Smart 0 Bánat: 15 lóért. — Totalisateur: 16:5. Helyrefoga­dások : 38:25 az elsőre, 31:25 a másodikra — Igen könnyen háromnegyed hosszal nyerve. Harvest rossz harmadik. — Versenyérték : 1000 frt a nyerőnek, 200 frt a másodiknak. 170 frt a Versenypénztárnak. II. Versnclisrennen. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 3é cont. mének és kanczáknak. 1C00 m. (15 aláirás-) .Br. Springer G. sga m Gri-Gri Vinea— Grille Lanerettöl 52 k. (incl. 2) k. e.) Haxtable 1 Capt. Violet p к Springal 53) k. Rawlinson 2 Gr. Esterházy Móricz p к Lilinokalani 52 k. (incl. 2) k. eng.) Lemaire 3 Henckel L grófné sga к Harmonie 54) к. Smart 0 Br. Üchtritz Zs. p к Rosa Bonheur 52 к. (incl. 2) kilo eng.) S. Bulford 0 Gr. Wenckheim D. p m Canaradzo 56 k- Adams 0 Bánat : 9 lóért. — Totalisatenr : 23:5. Helyrefoga­dások : 56:25 az elsőre, 70:25 a másodikra. — Küz­delem után egy rövid fejhoszszal nyerve ; két hosz­szal hátrább a harmadik. — Versenyérték: 1000 frt a nyerőnek. 200 frt a másodiknak, 130 frt a ver­senypénztárnak. III. Przedswit-Handicap. 5000 frt a nyerőnek, 800 ífrt a másodiknak, 200 frt a harmadik lónak. 3é és id cont. lovaknak. 1200 meter. (34 aláirás.) Br. Rothschild N. 4é p m Mac lntosli Hermit —Waterproof 58 к. Smart J Gr. Apponyi A. 5é p m Advance Flag 56 kilo Adams 2 Jankovich Gy. ur 3é p к Hires 51 k. S. Bulford 3 Gr. Apponyi A. 3é p к Feo 39 k. (vitt 40 к.) F. Pache 4 Br. Üchtritz Zs. 4é sga m Benczúr 65 к. Goodway 0 Br. Springer G. 4é sga m Or-vif 60 к. Huxtable 0 Rr. Henckel A. 4é p m Khalif 54 к. (vitt 56) Bowman 0 Gr. Sztáray J. 5é p m Masseur 54 к. Gray 0 Blaskovics В. ur 4é sga m Botond 52) к. Carlyle 0 Lov. Scazighino F. 5é p к Safety (fv.) 45 kilo Wallace 0 Kir, bánat : 10 lóért. — Nagy bánat : 14 lóért. — Totalisateur : 49:5. — Helyrefo'gadások : 78:25 az el­sőre, 113:25 a másodikra, 46:25 a harmadikra. — Könnyen egy hoszszal nyerve, egy hoszszal hátrább a harmadik. Három hoszszal hátrább Feo negyedik. Versenyérték : 5000 frt a nyerőnek, 800 frt a máso­diknak, 200 frt a harmadiknak. 1790 frt a verseny­pénztárnak. IV. Yerkanfsrennen. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 3é és id. cont. lovak. Táv 1600 meter .(7 aláirás.) Br. Üchtritz Zs. 4é sga к Sybilla Ruperra— Y. Tripaway 6Ö0 frt 56 k. (bez. 11) к. le.) A. Morris 1 Hg. Schwarzenberg A. főhdn. 4é sz m Endlich 3000 frt 69 kilo Bowman 2 Hr. Sztáray J. 3é stp m Reclame 2400 frt 56) kilo (incl. 2 k. t.) Adams 3 •Gr. Esterházy Móricz 3é p к Lady Mildred 2100 frt 54 к. (i. 3 к. t.) Brown 0 Br. Springer G. 3é sga m Wackleter 3000 frt 58) kilo Huxtable 0 Paget E. ur 3é stp m Schönau 1500 frt 53) k. (incl. 5 k. t.) Robinson 0 Bánat : 1 lóért. — Totalisateur : 39:5 — Helyre­fogadások : 52:25 az elsőre, 35:25 a másodikra. — Két hoszszal nyerve, rosz harmadik. — A nyerőt 1250 frtért megvette Baltazzi A. ur. — Versenyér­ték : 960 frt a nyerőnek. 525 frt a másodiknak, 535 frt a versenypénztárnak. V. Maiden-Handicap. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 3é contin. maiden-lovaknak. 1200 m. (15 aláirás.) Gr. Kinsky R. p к Gardenia Hastings—Aurora 52 kilo Fred Sharpé 1 Wackerow К. ur sga m Vihar 56 к. S. Bulford 2 Gr. Erdödy К. stp m Szerencse-fel 58 к. Tinsley 3 Hg Schwarzenberg A. p к Victoria regia 54) kilo Goodway 0 Kodolitsch A. tbnok sga к Galantine 57 k. Blogg 0 Gr. Esterházy Miklós p m Bakonybirô 57 к. Lemaire 0 Gr. Festetics T. p m Solitaire 56 k. Gray 0 Dreher A. ur p к Bisgurn 54 k. Smart 0 Br. Springer G p к Missive 51 k. Hibberd 0 Kis bánat : 5 lóért. — Nagy bánat : 1 lóért. — Totalisateur : 39:5. — Helyrefogadások : 80:25 az el­sőre, 149:25 a másodikra, 251:25 a harmadikra. — Igen könnyen két hoszszal nyerve : öt hoszszal hát­rább a harmadik, egy hoszszal a negyedik előtt. — Versenyérték : 960 frt a nyerőnek 200 frt a második­nak, 355 frt a versenypénztárnak. VI. Hiirdenreniieu. Handicap. 1000 frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak. Continent, lovaknak. 2400 meter. (20 aláirás.) Hg Auersperg F. 4é sga m Csendőr Kisbér— Csillár 68) k. Planner 1 Гг. Üchtritz Zs. 4é p к Divina 62) k. Geoghegan 2 Gr. Schönborn A. 4é p m Boreas 62) к. Williamson 3 Fürstenberg J. F. főhdn. 4é sga m Ischl 72) к. Tinsley 0 Mr. Clairpaix 5é stp m Titus 69) k. Westlake 0 Dreher A. ur 4é sga к Dora 68) k. May 0 Egyedi A. ur 4é p m Czimbalmos 62) k. Fletcher 0 Nagy Gy. ur 4é p к Sweetheart 62) к. Ellis 0 Hg Schwarzenberg A. főhd. 4é sga к Edelweiss 65 kilo Rossiter dist. Kis bánat : 3 lóért. — Nagy bánat : 8 lóért. — To­talisateur : 11:5. — Helyrefogadások : 34:25 az elsőre, 84:25 a másodikra, 53.25 a harmadikra. — Másfél hoszszal nyerve, egy hoszszal hátrább a harmadik. Edelweiss, mely erös küzdelem után másfél hoszszal nyert, egy rud elkerülése miatt distqualificáltatott. — Versenyérték : 1000 frt a nyerőnek, 300 frt a ii)á­sodinak. 375 frt a versenypénztárnak. VII. Friilijalir-Steeplechase. 1000 frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak. Contin. lovaknak. 3200 meter. (16 aláirás.) Gr. Esterházy M. 4é p m Hermann Stronzian —Germania 60 к. (i. 2) к. t.) May 1 Capt. George id p h Dollar 74 kilo Geoghegan 2 Gr. Fürstenberg J. F. főhdn. 4é stp к Alvajáró 60 к. (incl. 2) к. t.) Tinsley 0 Bánat : 13 lóért. — Totalisateur : 7:5 — Helyre­fogadások : 26:25 az elsőre, 30:25 a másodikra. — Föltartva három hoszszal nyerve. — Alvajáró elbu­kott — Versenyérték: 1000 "frt a nyerőnek, 300 frt a másodiknak, 170 frt a verseny pénztárnak. * * * Második nap. Kedd, április 19-én. Hűvös idö, hideg kedélyhangulat, rendkivül csekély látogatottság, nagy meglepetések, — melyek a totalisateur magas osztalékaiban nyilvánultak, — adták meg a bécsi tavaszi versenyek második napjának a jellegét. A Jockey-Clubnak ma alig lehetett jövedelmező napja, mert a totalisateur-forgalom igen cse­kély volt s amaz előkelő urak, kik különben a bookmakereket keresték föl ezelőtt, csak igen csekély összegekkel járultak a totalisa­teurhöz. A négy bookmaker ugyan kint volt ma is, tegnap is, kedélyesen nézve egy pá­holyból a futamokat, azonban közösen abban egyeztek meg. hogy semmiféle fogadást nem fogadnak el. Az ujabban szerződtetett jockeyk közül ma kettőnek sikerült első diadalát aratni a Freu­denau gyepén, t. i. Carlylenek, ki Konradinen a Donau-Rennent nyerte meg és Graynek, ki Turullal aPancake-Handicapben lett győztes. Sport-szempontból tekintve e napot, sok ér­dekes mozzanatban volt ez gazdag, mert a jó mezőnyök küzdelmei nem álltak összhangban a fogadási piacz számításaival s az egyes is­tállók formájára nézve jobb tájékozást lehe­tett nyerni, mint a megnyitó napon. Mindjárt a megnyitó Handicapben, Pitypa­laty — melynek hároméves formájáról a fo­gadási piacz egészen megfeledkezett — nagy meglepetést okozott, mivel Felhő, a kissé még gömbölyű Fortély és Merryman voltak azok, melyek egyenlően osztoztak a favoritségben s ezeken kivül Totalisateur mint «titkos tip» vonta magára sokaknak a figyelmét. Pity the blind testvére, a kis Brown-nal a hátán, rend­kivül könnyen nyert s ugy hiszszük, hosszú távon még gyakran lesz veszedelmes ellenfél. A «Donau-Rennen»-ben Konradin könnyű győzelmet vivott ki. mely, tekintetbe véve azt a négy kilót, a melyet Springaltól és Pas­quabnetöl kapott, nem sokat nyom a latban. Monsieur első fellépése szép reményekre jo­gositó. Gróf Hunyady Imrének eme mène nagy versenyképességet árult el második helyével, midőn megverte Springalt, melynek ugyan a Versuchsrennen erös finish-je még a lábaiban lehetett. A «Prater-Preis»-ért, melyet tavaly Pan­dore nyert, Advance Flag ellen, az idén igen közepes társaság indult s a verseny nem várt eredménynyel végződött. Nádor II., (Albion fia) melyet az istállóban nagyra becsültek, ezúttal megvált maidenségétöl ; azonban Bul­fordnak ugyancsak mozognia kellett, hogy a czélnál Mignont, eme szélső outsidert fél hoszszal lerázhassa a nyakáról. Igen figye­lemreméltóan futott Szives is, mely nagy terhét jó harmadik helyre vitte. A «Mineral-Rennen»-ben egész tuczat ló állt a starter-zászló elé ; Tudós, melynek Prá­gában Harmonie előtt meg kellett hajolnia, lett a fogadók fökedveltje s kiviile még Ka­' ternek és Carmennek akadt néhány pártolója. Tudós vezette a mezőnyt a távoszlopig, hol Viczispán a hevesen védekező Craig Millar előtt elvonult s a br. Podmaniczky szineinek szép sikert hozott győzelmével ; Baston, noha a startról megkésett, még a harmadik helyet foglalhatta el. A Pancake-Handicapben Turul, Gray által mesterileg lovagolva, mindjárt az induláskor kalauzolta a mezőnyt, a finishnél Durczásnak egy utolsó támadását vissszaverve, fél hosz­szal nyerte versenyét. Barcaldine fia az idén még nem egy szép versenyben futhat be győztesként a czélhoz s Price idomár istál­lója igen jó mértékkel birhat, Gagára, e Derby­crackjére nézve. Nem örvendetes eredménynyel végződött a Gátverseny, a mennyiben Vico, a favorit el­bukott az utolsó gátnál és sántán tért vissza ; Crossbow a startnál állva maradt, Friponne pedig kitört, úgyhogy Csufondár nagyon köny­nyen nyerhette versenyét Electa ellen. Az «Áprilisi akadályverseny» sem folyt le I minden accidens nélkül; Goldschmied és Taurus elbuktak s megváltak a versenytől, mig Rebecca még a sima pályán is elég erővel birta Szilajt a második helyre szorítani. A versenyek részletes lefolyását a követ­kezőkben adjuk: I. Handicap. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a máso diknak, 4é és id. contin. lovaknak. 2000 meter. (16 aláirás.) Scazighino F. lovag 4é p m Pitj'palaty Wai­senknabe—Kallu 58) k. Brown 1 Keczer M. ur 6é p m Merryman 62) k. Smart 2 Capt. Violet 4é p m Totalisateur 45 к. (vitt 46) kilót) Robinson 3 Lov. Streeruwitz O. fhdn. 4é sga к Primrose 45 к. Gray 4 Blaskovics В. ur 4é sga к Felhő 55 к. Carlyle 0 Blaskovics E. ur 4é sga m Fortély 50) к. Sharpé 0 Henckel L. grófné 5é p к Német-leány 50) к. S. Bulford 0 Br. Üchtritz Zs. 4é p m Gara 45 k. A. Morris 0 Kis bánat : 2 lóért. — Nagy bánat : 6 lóért. — Totalisateur: 50:5. — Helyrefogadások: 71:25 az elsőre, 87:25 a másodikra. — Könnyen két hosz­szal hátrább a harmadik, másfél hoszszal a negyedik előtt. — Versenyérték : 960 frt a nyerőnek. 200 frt a másodiknak, 350 frt a versenypénztárnak. II. Donau-Rennen. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 3é contin. mének és kanczák. 1200 meter. (18 aláirás.) Söllinger R. száz p m Konradin Kisbér öcscse -Kunst 53) к. Carlyle 1 i Gr. Hunyady I. p m Monsieur 53) к. A. Bulford 2 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom