Vadász- és Versenylap 35. évfolyam, 1891
1891-03-15 / 11. szám
98 VADÁSZ- TO VERSENY-LAP 1891. márczius 16. Legyen szabad olvasóink л figyelmét az alábbi tartalomjegyzékkel ismertetett két könyvre irányozni. — E két könyv иду a Versenylovak tulajdonosának, mint mindenkinek, ki versenynyet foglalkozik — megbecsüllietlen. Megrendelhető egyenkint is 2 forintjával, vagy együtt 4 frltal helyben ; vidékre postán krddve 40 krajcz árral több. Éppen most jelent meg : A jÖTÖ lóversenyek könyve. Tartalmazza: 1. Az 1H91. év folytán az egész monarchiában ( a budapesti, bécsi, tatai, debreczeui. pozsonyi, alagi, székesfehérvári, kaposvári, prágai, pardubitzi slb. gyepekenj futandó összes versenyek (72 nap, összesen 428 futammal, teljes programmjait ; 2. Áz idei versenyek trainingbtn álló összes versenylovak kb. 540 ló névjegyzékét, koruk és leszármazásukkal, tulajdonosaik és"idomárjaik szerint csoporlositva : 3. A classikus versenyekre Nemzeti. Derby, Trial-Stakes. SzentIstván, Szt-László s még más 27 futamra; már nevezett lovak jegyzékét : 4. A Verseny-, Fogadási- és Totalisateur-Szabálvokat ; 5. A tavaly árverésen eladott egyéves csikókat, leszármazásukkal (ezek már az idén mint kétévesek futnak; s az értük adott árakkal (a legdrágábban elkelttől, mely 11,000 frt volt — a 860 frtosig. összesen 110 csikó;: 6. A bécsi április 12-ikén futandó nyílt handicap teherleözlését,) melyben az idei összes bároméves lovak 1169 ló) la \ ai y mutatott képességük szerinti sorrendben vannak megterhelve a legmagash terhet Peter vinné 70 kilóval és mely ugy vau vonalozva, hogy e lovak terhei időközönkint kiigazíthatók s igy egy külön «НашИсар-кбаут» készítését feleslegessé teszi : ezenkívül még a Versenyek- és a Nevezések határnapjai. — Zsebkönyvalak. bekötve, 300 oldal. Ara 2 frt o. é. Postán küldve 40 krral több. — Kiadta a Vadászés Versenylap szerkesztősége. (Budapest, IV., Hatvaniuteza. Ferencziek bazárja) — hol megrendelhető postai utánvétlel vidékre is. Ugyanott kapható: Versenylovaink formája 1891-re; tartalmazza az összes versenylovak futását tavaly (571 ló 142 versenyben) — hogyan, minő helyre futott. J minő lovakkal, minő teher alatt, minő jockey lovagolta s mennyit nyert ; ez tanulságos utmutató az idei versenyekre, mert e lovak legnagyobb része az idén ismét fut. — A lovak ABC rendben vannak s minden ló összes futama eyy tájion tátható, mi igen könnyűvé teszi az utánnézést. — Ezenkivül igen bőséges statisztikai része van, és pedig : a) A győztes lovak minden eyyes nyeremény-értékét tavalyról, másod és harmad évről ezelőtt, mi által a teher-poenalitások kiszámítása a versenyló-tulajdonosok, trainerek és manegereknek, versenytitkárok és ilyennel foglalkozóknak — a nevezésekre való tekintetből — igen megkönyebhittetik. Továbbá a versenyek idő szerint frt sorúira a győztes lóval; igy ba valaki tudni akarja: ki nyerte meg tavaly a Przedswit-Handioapet, vagy a Trial-Stakest, vagy akárminő versenyt : a sorrendben ott találja a győztes lóval együtt s ha ennek nevét az ABC s. rrendben felüti, megtalálja a vele futott többi lovat és terhüket stb. — Ezenkivül külön a győztes lovakat összes nyeremény-összegük nagyságának sorrendjében ; — az apalovakat szintolt sorrendben ; a tulajdonosokat, hogy összesen mennyit nyertek : a jockeyki t. hogy hányszor lovagoltak , s hánysz >r leltek elsők s másodikak stb. stb. — I feszesen körülbelül 300 oldal. Ára 2 forint, postán küldve 40 krajczárral több. Mindkét könyv igen csinos kötésben és kiállítással. HIVATALOS. Nevezési zárlatok. Budapesti Lovaregylet verseuytitkársága (Nemzeti Casino.) Márczius 31. 1898 Tavas/i Meeting Br. VVenckheim emlékv. 2500 frt. 1000— Nevezés • • I. napi Egyesitett Nemzeti- és Hazali-dij 10,000 frank 1600" 1'... _ Kisb.jel. • • • HL napi Kancza-dij 10,000 frank 2000"" , • • • IV. napi Gróf Károlyi Gyula emlékv. 20,000 frt 950"« ... Törlés Oszi Meeting VII. nap Szt.-László dij 20 000 frt 1400".' TELIVÉKEK ES VERSENYEK. — 1891 Budapesti versenyhatárnapok 1891. évben. Május hó ... . Augusztus hó Szeptember hó Október hó ... — 3, 5. 7, 10. 12. 14. 17- 9, 11. 13, 15, 16. 18, 20.23- ... 27. 29L 4, 6. 8, 11, 13Tatai versenyek 1891-ben Augusztus hó 30-án. A «Magyar Lovaregylet- versenytitkársága: Dr. Magyar. Versenyhatárnapok 1891-re. 23, 26, 26, 29, 2, 4. 15. 17. 20, 22. 2. 4, Bécs ápril ... 5. 7. « május ... — « junius... ... « szeptember « október Prága ápril ... — Alag ápril ... « október ... Debreczen ápril Székesfehérvár ápril Pozsony ápril ... Kaposvár junius Lemberg junius — Krakó junius ... . Pardubitz október... 12. 14, 16, 19, 21. 1. 18. 21. 24, 6, 8,10,13, ... 15. 19, 18, 29. 14, 16, 18, 20. 28. 28. 31. 7. 20. 25. ő. 12. 25. 19. 26. 30. 7. 21. 30. 14. Az ausztria-rnagyarországi főbb versenyek határnapjai : Prága Staatspreis 1600 m. 3000 frt ápril 2 « Moldauer-Preis 2ъ00 in. 3400 frt ... « 5. Bécs Przedstc itHandicap 1200 m. 6000 frt « 5. « Offenes Handicap 1600 m. 6000 frt... « 12. « Penék-Bennen 2000 m. 4400 frt « 26. « Trial-Stakes 160t) m. 10.000 frt... ... « 26. « St. Leopoldspreis 900 m. 5000 frt ...május 1. Nevezési zárlatok. Prága, Ausztriai Jockey-Club, Bées, vagy versenytitkárság Prága. Márczius 19. Maidenrennen. 800 frt az elsőnek,200 frt a 2-ikuak Nevezés. — — Neuhofer-Preis. 2000 frt az elsőnek,400 frt a 2-iknak « « — — Hürdenr. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a 2-iknak. « « — — Prager-Preis. 1000 frt az elsőnek.200 frt a 2-iknak « « — — Damenpreis. Tiszteletdíj és 400 frt az elsőnek, 100 frt a másodiknak. « « — — Slichover-Steplechase. 600 frt az elsőnek, 150 frt a 2-tknak, 50 frt a 3-iknak. « « — — Elb 3-Preis. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a 2-iknak. « « — — Moldau-Pr.3000 frtaz elsőnek, 40'> frt a 2-iknak. « « — — Liechtenstein - Preis. 500 frt az elsőnek. 100 frt a másodiknak. « « — — Hradsiner - Hürdenrennen. 600 frtaz elsőnek, 150frt a másodiknak, 50 frt a harmadiknak. « « — — Frühjahrs - Steeplechase. 2000 frt az elsőnek, 400 frt a másodiknak. « « — — Handicap. 800 frt az elsőnek, 200 frt a 2-iknak. Teherközlés. — — Steepleechase. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a 2-iknak. « « — — Whyschehratler-Handicap. 2000 frt az elsőnek, 400 frt a másodiknak. « « — — Hürdenrennen. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a 2-iknak. « « — — Smichower-Handicap.lGOO frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. « « Márczius 24. Handicap. 500 frt az elsőnek, 200 frt a 2-iknak. Kisbánatjel. — — Steeplechase. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a 2-iknak. « « — — Whyschehrader-Handicap. 2000 fit as elsőnek, 200 frt a másodiknak. « « — — Hürdenrennen. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a 2-iknak. « « — — Srnichower-Handicap.1000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. « « Bécs. Jockey-Club főtitkársága. I AugustinerStrasse 8. Márczius 26. Eröffnungsrennen 1000 frt az elsőnek, 200 forint a másodiknak. Nevezés. — — Versuchrennen 1000 frt az elsőnek, 200 forint a másodiknak. « « — — Handicap 1000 frt. « « — — Handicap 1000 frt. « « — — Donaurennen 1000 frt az elsőnek. 200 forint a másodiknak. « « — — Praterpreis 2000 frt az elsőnek, 200 forint a másodiknak. « « — — Pancake-Hdcap 2000 frt. « « A Przedswit-Handicap. A hosszú, unalmas teli sportpihen) után a sport barátainak figyelme a bécsi tavaszi meeting első napján futandó classicus versenyre a Przedswit-Handicapre irányul ; ez a legelső érdekes futam, mely megnyitja az idényt. A legelső tavaszi ibolya is, mely kezünk közé kerül, kellemesebb és illatosabb a többinél, — még hozzá ily kegyetlen tél után valódi gyönyör, elragadó muzsika egy jól sikerült és formáiban kidomborodott handicap-ről eszmét cserélni. Az ez évi Przedswit-Handicap kiváló érdekkel bír, mert még sohasem volt oly magas osztályú anyag egymás mellé állítva e futamban, mint ez évben : bárom évjárat Derby-osztalyalett benevezve: Triumph, mely megnyerte «Derby»-jét, Prado, mely megnyerte a «Trial Stakes»-t és «Nemzetidij»-at s keresett favorit volt a «Derby»-re s második lett a hamburgi «Derby»-ben és végre Micsoda, mely Derby-classis-lovainkat megverle s még eddig győzhetetlen és igy valódi jósága még meg sincs mérve ; a Szt.Istvándij-nyerője Kesolute. a mult évi nyertes, a sebes Királyné, ugy a mult évi második : Sürgöny, mely hely annyival nagyobb tekintetet érdemel, mert azt hároméves korában küzdte ki magának ; Eretnek, Atyafi, Maritana, Goldschopf, Ophelia, Orvif, Hogytetszik, Alfonso stb., kitűnő és magas osztályú lovak. Nem helyezünk rá nagy súlyt, bogy a benevezettek száma alatta maradt az előbbi éveknek csak annyi, mint 1887. évben volt: 37. A kemény tél és a széles alapokra fektetett, már közzé tett nagy propositiók nem előnyösek a nagyszámú nevezéseknek ; a verseny-anyag jobban eloszlik. A benevezettek közül állva maradt 27 s ez eléggé kedvező birálat a handicaper munkálata felett. A startnál nagy mezőnyt várunk és igen érdekes futam Ígérkezik s hogy milyen esélylyel fognak a starthoz állni a lovak, nagyon nehéz megállapítani ; igen sok körülményre nem találunk kellő felvilágosítást a mult év versenyhistóriájában. A mult évben sokkal előnyösebb helyzetben voltunk már ilyenkor, a teherelfogadas után ; a Vadász- és Versenylap 12-dik számában megmondtuk, hogy a handicap összetolt teherviszonyai között abban a társaságban 65 kilo alatt Királyné verhetetlen, sőt a teherscala emelését 68 kilóra hoztuk javaslatba ; egész a Prognostic-unk megjelenéseig mindig Királyné győzelmét tartottuk biztosnak ; de ez évben a Przedswit-Handicap kimenetelét oly verőfénysugarakból készült fátyol födi, melyen keresztül a legélesebb szemű sportsman sem láthatja azt, a mi lesz. Mi eddig a háromévesek nyerési esélyét e handicapben kizártnak tartottuk, most azonban ott kell hagynunk e nézetünket ; a teherviszonvok oly szépen vannak beosztva s a benevezett háromévesek oly magas osztályhoz tartoznak — pl. Micsoda, Or-vif, Hogytetszik, Alfonso, Courage, — bogy ba csak a rendkivüli tél nagy mértékben hátrányosan nem befolyásolta fejlődésüket és előkészítésüket, esélyt kell adnunk hároméveseinknek ; a vonal, mely bennünket e meggyőződésre vezet, Sürgönynek mint 3évesnek mult évben 47 k. alatt Királyné után kiküzdött jó 2-dik helye; a fentnevezett 3éveseket jobb oszt. lovaknak tartjuk Sürgönynél s igy ezeknek Királynét kellene tartani, sőt nekünk bizonyos sejtelmünk van, hogy ez nem Királyné versenye lesz, hanem Micsodára fogja az istálló szineit bizni, annyival is inkább, mert e kistermetű kancza hamar kész lehet s alig van versenye, melyben kedvezőbb teherviszonyok között juthat be, mig Királynénak a meeting harmadik napján ott van az 1200 meteres «FrühlingsRennen», melyben alig lesz megverhető; még tovább menve, Királynénak a budapesti augusztusi handicapén keresztül számitva, melyben Királyné 69, Safety 45 és Ophelia