Vadász- és Versenylap 35. évfolyam, 1891
1891-06-28 / 37. szám
294 VADÁSZ- TC VERSENY-LAP 1891. junius 21. ket itt előterjeszteni bátorkodtam, lényegükben a következő : először is a lovak és a szarvasmarhák szállításának különválasztása iránt való határozat. Kuriozumképen fölemlítem itt. hogy az illető díjszabályzatra vonatkozó rendelet igy hangzik: «Hullák és elő állat . . .» Itt en elkülönítést rendelnek el, hogy a hullák más koc.-ikon szállíttatnának s más kocsikon a lovak, különösen a luxus-lovak, mivelhogy ezek nagy értéket képviselnek. Sürgős kérelmem lenne tehát, hogv lehetővé válnék, a lovaknak személyvonatokkal való szállítása, mert ez a leghelyesebb. Meg kell jegyeznem, hogy a mostani állapotok mellett, midőn csak tehervonatok által történik a szállítás, előfordul, hogy a lószállitó személyzet mindenike a lókoesiban nem kap helyet, mert a szabályzat szerint csak egy szállítót vehetnek föl. Így megtörtént. hogy egy kocsiban 4 három- és négyéves mént szállítottak és csak egy szállító mehetett ezekkel, mig a többinek a személyvonattal kellett utanok utazni. Az egyetlenegy szállító, természetesen, nem volt abban a helyzetben, hogy az illető lovakat a kocsiból kiszállítsa a megérkezéskor és várni kellett mig a többi szállító megérkezett. Ez is nagyon figyelembe veendő körülmény. Én azt hiszem, elég, hogy én itt eme kérelmemet előhoztam és remélhetőleg eme ballielyzeten segítve lesz». Erre a közmunka-miniszter Maybach imigy f elelt : «Amarészletezett kívánságok, melyeket Manteull'el báró a lószállitásra nézve hangsúlyozott, kissé váratlanul találtak engem. Nem voltam arra elkészülve, hogy még vasúti szállításra vonatkozó bajok is terjesztetnek elő, mert különben a szükséges anyagot elhoztam volna, hogy azonnal felelhessek. Most tehát egyebet nem tehetek, mint kijelentem, hogy a minisztérium ama kivánatokat, melyeket Manteuffel báró előterjesztett, körülményesen fontolóra veszi és a mennyire lehetséges, azokat teljesíteni fogja». E kijelentést, mely a németországi lószállitási mizériák eloszlatására irányult, általános «bravo» fölkiáltással fogadták. Nevezések. Krakói versenyek 1891. Második nap. Kedd junius 30-án. I. Wanda-Preis 2000 frt. Kétéveseknek. Kb. 1100 meter. (9 aláirás.) Capt. Burumoore sga к Cassandra, Dreher A. ur sga m Dornbusch. Geist G. ur p к Tovább. Gr. Kinsky Zd. p к Moneta. Postruski V. R. ur p к Harvest. Schindler L. ur sga к Haiderose. Ugyanaz sga к Willkür. Ugyanaz p m Plebejer. Gr. Trauttmansdorff К. fhdn. p к Und. III. Casiiiopreis. Gátverseny. 1000 frt. Urlovasok. 2400 meter. (13 aláirás.) Gr. Baworowski E. 6é p m Titian. Dreher A. ur 4é p к Kate. Ugyanaz 4é p к Orphan. Ugyanaz óé p к Uebecca. Gr. Esterházy Miklós 4é p к Notabene. Gr. Kinsky Zd. 6é p h Schönbrunn. Ilg Schwarzenberg A. id sga h Pessimist. Ugyanaz id p Ii Grüss dich. Strzygowski R. thdn. id p к G il ina. Gr. Trauttmansdorff К. 6é sga h Chudenitz. Tuslanowski A. R. hdn. id f h Mick. Br. Twickel K. fhdn. (Jé p h March. Br. Wiedersperg G. hdn. 6é p h Mucha. V. Yerkanfsrenuen. 1000 frt. Kb. 1600 meter (9 aláirás.) Hg Auersperg Fr. 3é sga m Premysl 2000 frt. Dreher A. ur 3é sga к Dora. 3000 frt. Gr. Esterházy Móricz óé stp h Warrior. 3000 frt Gr. Kinsky R. 3é p m .arjM II. 2000 frt. Schindler L. ur 3é sga m Spiegelberg 2000 frt. Ugyanaz 5é sga m Nr/. Gellért'. 2000 frt. Ugyanaz 3é sga m Ultimo 2000 frt. Gr. Trauttmansdorff K. 4é f h Fra Paolo 2000 frt. Ugyanaz 3é p m Goldschmied.* *) Hibás nevezés. Versenyföltételek. Zágrábi versenyek 1891. Szeptember 12-én. I. Assaouysigok dija. Gátverseny. Tiszteletdíj és 8<X) frank. Horvátország és Szlavónia úrhölgyei altal adva a győztesnek ; tétek és bánatpénzek a második lovat illetik. Minden országbeli lovaknak. Táv kb. 2400 meter. Tét 15 frt. bánat 10 frt. Teher 3é 60 k. 4é 69 kii., 5é és id. 71 kilo. Telivér 5 kilo több. Kanczáknak és herélteknek 1} kilo engedés. IL Or-zágos dij. Sikverseny. Tenyészversenv. 1500 frt, adva a kir. horvátországi, szlavóniai és dalmátországi kormánytól, 3é és id. Horvátországban vagy Szlavóniában elletett méneknek és kanczáknak. még pedig 1200 frt az elsőnek. 300 frt a másodiknak, a tét- és bánatpénzek a harmadik lónak. T.iv kb. 1600 meter. Tét 25 forint, banat 10 forint. Teher : 3é 65 k., 4é 70 k., 5é és id. 75 к. Nyilvános verseny nyertesére 3 kilo külön. Kanczáknak és herélteknek 1} kilo leengedés. III Zágráb város dija. Akadályverseny. 800 frank. Horvát- és Szlavonországban elletett lovaknak és pedig 600 frank az elsőnek, 200 frank a másodiknak ; tét- és bánatpénzek a harmadik lónak. Táv kb. 3200 meter. Tét 20 frt, bánat 10 frt. Teher : 4é 60 k. 5é és id. 66 kilo, kanczáknak és herélteknek 1} kilo engedés. Három lónak kell indulni vagy nincs verseny. IV. Magyar Lovaregylet dija. Gátverseny. 500 frt az elsőnek, tét- és bánatösszegek a másodix lónak. Minden országbeli lónak. Táv kb. 2800 meter. Tét 20 frt, bánat 10 frt Teher 3é 60 kilo, 4é 69 k., 5é és id 71 kilo. Nyilvános versenyben 1000 frtot nyert ló 3 kilo több. Kanczáknak és herélteknek 1} kilo eng. V. Gróf Draskovich József tiszteletdíj. Sikverseny. Adja gr. Draskovich József. Horvátországban vagy Dalmácziában elletett lovaknak és pedig a tiszteletdíj a győztesnek, a tétek- és bánatösszegek a nyertes egyszerű tétének levonása után a másodiknak. Táv kb. 1200 meter. Tét 10 frt. fuss vagy fizess. Teherkiegyenlités nélkül. Három lónak kell futuia vagy nincs verseny. VI. Aláírási dij. Akadályverseny. 1000 frt, és pedig 800 frt a győztesnek. 200 frt a másodiknak, tét- és bánat-összegek a harmadiknak. Minden országbeli lovaknak. Táv kb. 4000 m. Tét 25 frt, bánat 10 frt. Teher 4é 65 kilo 5é és id. 70 kilo. 1000 frt értékű nyilvános verseny nyertese 3 kilo külön. Telivér 3 kilo több. Kanczáknak és herélteknek 1} kilo leengedés. VII. Földinivesek versenye. Átalános határozatuk. 1. A programmnak minden száma egész a VII-ig urlovasok versenye, színekben vagy egyenruhában lovagolva. 2. Valamennyi nevezés és bánatjelentés bérmentve Petres Gyula főhadnagyhoz Zágrábba intézendő ; a nevezésnél a versenyszinek, továbbá a lónak neve, kora, származása szine és neme, mint szintén annak viendő terhe bejelentendő. 3. Nevezési zárlat augusztus 15-dike; bánatjelentés augusztus 30-ig déli 12 óra. 4. Valamennyi tét, bánatpénz a versenybizottság pénztárnokánál Kresic Wladimir urnái Zágrábban Jellachich-tér 1 sz. fizetendő be. 5. Minden induló lótól 5 forint pálya- és 5 forint startpénz vétetik. 6. A versenydijakat a fentebb emiitett versenypénztárnok Kresic ur fizeti ki. 7. Minden készpénz nyereményből 5-°/ 0 levonatik. 8. A versenypályát a versenynapján délelőtt 9 órakor Angpfi és Petres főhadnagy urak hivatalosan megmutatják. 9. A zágrábi versenyeknél az Osztrák Jockey-Club és Magyar Lovaregylet versenyszabályzata mérvadó. Postruski V. lovag p к Harvest 57} kilo Tinsley 3 Krzysztofowicz J. lovag sga in Fiintstonc 57 k. Brown 0 Totalisateur : 9:5. — Két hoszszal biztosan nye rve ' négy hoszszal hátrább a harmadik. II. Count Alfred Po toc xi Memorial Stakes. 1200 frt 3203 meter. (15 aláirás). Krzysztofowicz J. lovag 4é stp m Fitz Pascha Osman —Parforce 57} kilo Borowicki 1 Gr. Rreza H 3é p к Serenity 47 kilo Bulford 2 Mr. Newfield 3é p m Duty 50} kilo Bell Ö Total.: 19:5. — Seienity elbukott, de aztán ujra felült rá lovasa ; Duty kitört. III. Signalrennen 1003 frt. 1600 meter. (12 aláir.) Scazighino Felix lovag 3é p m Pitypalaty ~ Waisenknabe—Kallu 3000 frt. 52 к. Bell 1 Mr. Newfield 3é p к Mystérieuse 1000 frt, 45} kilo Robinson 2 Total. : 6:5. — Egy hoszszal nagyon könnyeu nyerve. IV. Hack-Hurdlerace. 500 frt. 2400 meter. (9 aláiiás.) Philipp J. hadn. id sga h Manfred (félvér.) Hülle fhdn. 1 Irsay I. ur 5é p s Fennitnore Tulajd. 2 Redlich fndn. id sga к Strzalka (fv.) Miklós fhdn! 3 Heim H. fhdn. 5é p к Dinare (fv.) Schramm hdn. 0 Totalisateur : 30:5. — Küzdelem után félhoszszal nyerve ; rossz harmadik V. Officiers Steeplechase. 800 frt az elsőnek, 2ü0 frt a másodiknak. 4000 meter. (12 aláirás). Tustanowski A. lov.. hdn. id v. der. к Mick Ostreger—Millimadl 72} kilo. Miklós fhdn. kj.' Mick körüljárta a pályát. VI. Trostrennen. (Beaten-Handicap). 200 frt. 1603 meter. (4 aláirás.) Schindler L. ur 3é sga m Spiegelberg) Kisbér —Beatrix 58 kilo Tinsley 1 Geist G. ur 4é sga к Kaland 57 kilo Bulford 2 Scazighino F. lovag 3é p m Pribék (fv.) 55 k. Bell 3 Krzysztofowicz J. lov. 4é sga к Lilla Veneda 55 kilo Borowicki 4 Totalisateur : 17:5. Négy hoszszal könnyen nyerve; rossz harmadik. Lilla Veneda kitört. KÜLFÖLDI GYEPEK. Lembergi versenyek 1891. Negyedik nap. Junius 20-án. Hack-Steeplecbase. Urlovasok. 500 frt. 3200 meter. (7 aláirás.) Gr. Baworowski József id. p к Podolanka ap. Osman (fv.) 70 kilo Tulajd. 1 Krahl N. száz. id. stp к Mary (fv.) 70 kilo Baselli B. száz. 2 Scazighino F. lovag 6é p к Miss Ellen (fv.) 70 kilo Miklós fhdn. 3 Dondorf százados stp h Cromwell (fv.) 70 kilo Tulajd. 0 Ruiz de Roxa száz. id. p к Emmie (fv.) 70 к. Hülle fhdn. О Total. : 13:5. — Canterben 1 hoszszal nyerve. Ötödik nap. Junius 21-én. I. Przedswit-Renuen 800 frt. 2éveseknek. 900 meter. (7 aláirás.) Gr. Siemienski Sz. p к Arja Hastings—Beatrix 60} kilo J Bulford 1 Geist G. ur p к Tovább 55} kilo Belt 2 Németország. Hamburgi versenyek 1891. Első nap. Péntek, junius 19-én. I. Ex-öffnungs-Renneu. 2000 márka. 1800 meter. I (11 aláirás.) Capt. Joe 4é p m Glitter Barcaldine - Brilliancy 61 kilo Barker 1 Lau J. ur 4é sga m Master Hardress 61 k. Sopp 2 Graditzi kir. főménes 3é sga m Mirmidone 54} kilo Ballantine 3 Balduin ur 4é sga m Mephistopheles 61 kilo Smith 0 Fleischet ur 5é p к Mignon 61 kilo Booty О Hantel ur 4é sga к Princess de Bagdad 56} к. Guss О Lahusen G. ur 4é p m Sandy Hook. 58 kilo Rawlinson О Suermondt száz. 4é stp m Van Honten 61 к. Busby О Totalisateur : 18:10. — Helyrefogadások : 72:50 az elsőre, 104:50 a másodikra. Egy hoszszal nyerve ; 4 hoszszal hátrább a harmadik. Versenyérték : 2320 márka az elsőnek, 320 márka a másodiknak. II. Pokal. 1886-ról. 3000 márka. Kb. 950 meter (14 aláirás.) Capt. Joe 5é p m Orcán Marden—Aura, 69} kilo Barker 1 Hiestrich V. ur 2é p m Livingstone 46 kilo H. Madden 2 Graditzi kir. főménes 3é sga к Neunauge 58} к. Ballantine 3 Hg Hohenlohe-Oehringen 3é sga к Piccola 58} kilo Rawlinson О Oluf ur 2é sga rn Naso 46 kilo Olley 0 Total.: 21:10. — Helyrefogadások: 76:50 az 1-sőre, 120:50 a másodikra. — Biztosan három } hoszszal nyerve ; egy fej a második és harmadik közt. Érték : tiszteletdíj és 3940 márka az elsőnek, 380 márka a másodiknak. III. Grosses Hamburger Handicap. 10,000 márka. 3200 meter (11 aláirás.) Capt. Joe 4é sga m Sien it Recorder —Donau 49} kilo Wilton 1 Balduin ur 6é p h Jedfool 65 kilo Ballantine 2 Haniel R. ur 4é p h Georg 48} к. Peasnall 3 Lau ur 4é p rn Mac Morrogh 54 kilo Sopp 4 Balduin ur 4é f m Panthiiw 55} kilo Martin 0 Oluf ur 4é p m The Cuckoo 61 к. Sharpe 0 Schmidt kapt. 4é sga h С la agate 47} k. Rawlinson 0 Mr. Cuthber 3é sga m Sir Robert 46 k. Olley 0 Tut.: 72:10. — Helyrefogadások: 145:50 az elsőre, 82:50 a másodikra. — Egy rövid fejhoszszal kilovagolva ; két hoszszal hátrább a harmadik. — Érték : 9700, 1700, 700, 100 márka. Az óvás, mely a nyerő elle n, hátráltatás miatt beadatott, visszautasittatott.