Vadász- és Versenylap 35. évfolyam, 1891
1891-05-31 / 32. szám
1891 ju nius 21. VADASZ- ÉS VERSENY-LAP 245 béri Horváth János cs. és kir. kamarás altábornagy, Tichy alezredes adlatussal. Lesújtó hirt hozott magával a minisztérium képviselete, mely szerint Kozma Ferencz miniszteri tanácsos, a lótenyészintézetek főnöke, nejének súlyos betegsége mialt nem jelenhet meg; mindannyian a legőszintébb mély részvétet érezzük és kivánjuk mielébbi felgyógyulását a párját ritkitó feleségnek, tartós egésséget kivánva a jövöre is. A minisztérium képviselője bíráknak felkérte Horváth János altábornagyot, Lukács László földbirtokost és gr. Pálffy Geiza ezredest. Mázsáló : Szápáry Péter próf. Indító : Rónay százados. Mondjuk, hogy a kevésbbé nemes vérrel, de gazdának jó szolgálati lovat adandó fajjal nyittatott meg a verseny, a melyet zárt csomóban indítva Gidrán XXXVII—13 vesz át mint vezető, nyomban követi Gidran XXXVII. —6 és visszaszorítja ; a pálya negyedén már Nonius XXIX.—3 mutatja patkóit vezetőinek ; a fél uíon Nonius XXXI,—-7 át is vette irigységből féltestvérétől a vezetést, a mit azonban előbbi nem engedett, erősebb iramot vévén ; az utolsó fordulónál határozott állást foglalva, 3 hoszszal elsőnek érkezett a biró •elé; Gidrán XXXVII,—13 előtt a harmadik helyet Gidran XXXII.—(3-nak osztva négy hoszszal. Nonius XVI.—2 és XXXI.—7 a korlát mellé húzódva, tért vesztvén, feltartva jött be. 420 perez alatt teljesített futam után mindennapi kevés izzadással, száraz, hideg innal találta a biráló bizottság. A második versenyre 4 órakor szólalt meg a jelző harang. Négyen állottak ki ; North Star IV—2 szintén nevezett konczizületi rándulás miatt visszaküldetett. Sima start mellett Furioso XXII—7 adja a pacet, az erősebb XXI—3 csakhamar nagyobb tempót szab a csomóban követő társaságnak, •ezt a fél pályán megjavítani kívánta ismét az induló Furioso XXII—7, rajta vesztett és hátra maradt, azonban az utolsó fordulónál kevés küzdelemmel elsőnek állt be; társai latva ez igyekezetet, Deutscher Mfohl 1—1 kövelője a távoszlopnál előre ugrik Furioso XXI—3 kanczával és engedve ennek a második helyet, 4.12 perez alatt fut el a birák előtt 10 hoszszal, a harmadik között 3 hossz különbség, Rendes indulás után a III. csoport, élén Routier Nonius 6, eléje ugrik azonban Tartar Nonius 2, csomóban négy társa követi, hátra maradt Czimer Gidran 9 ; a pálya felén Routier Nonius 6 határozott állást toglal mint első, követi féltestvére 8, egymást el nem hagyva érkeznek be, 6 fél hoszszal viszi a babért 8 előtt, három hoszszal a hátul settenkedő Czimer Gidran 9 állitolt be, nyomban Tartar Nonius 2, nem helyezve Tartar Nonius 3, mert kedve volt a korlát melletti árnyékban szaladni, nagy tért vesztve. E csoport 4'5 perez alatt tette meg a 3000 meteres pályát, fokozván a közönség érdeklődését a negyedik legmagasabb vérrel dicsekvő •csapat iránt. Nyugtalanabb kis csapatot láttunk öt példányban ; favorit Kengyel Gidran 2 ; némelyek Nagyvezér 6-ra tettek volna, ha lett volna totalisateur ; egyik sem csalódott : már az erősebb de rendesen megindult mezőny vezetését •e kettő vette át, hol egyik, hol másik adva a sebes de egyenletes ütemet, követve szorosan a három küzdővel, a melyek közül Nagyvezér -5 érezvén a benne folyó vért, nem hátrált, de fél-csipejü lévén, nem birt tovább lovasával, elbukott a fél pályán. A négy szorosan •együtt jött be. Nagyvezér 6 csak egy fejjel bujt ki Kengyel Gidran 2 előtt, két hossz a harmadik és negyedik között, az elbukott Nagyvezér 5 pedig, daczára nagy térveszteségének 10 hoszszal érkezett be utolsónak. Első 357 perez, megjegyezvén, hogy lovasa kengye/ veszitett. Midőn azonban a biráló bizottság szemügyre vette a lovakat, látszott a megelégedés és nyilvánult a hangos bírálatban, midőn kevés és közép izzadással, hozzá kitűnő innal megáldottaknak ítélte őket, nemcsak, hanem Tanfi osztálytanácsos szívesen fejezte ki ama meggyőződését, hogy ily kitűnő conditióban találta az összes versenyző lovakat. Magunk is csatlakozunk e bírálathoz és örvendünk, hogy hazai gazdasági lótenyésztésünk fészke «ez állami ménes» kitűnő vezetőjével találkoztunk, oly kezekbt látva e ménest letéve, melyek határozott irányban terelik az eléje kitűzött feladatokat. Követésre ösztönző versenyre zárta be e napot, midőn a ménes és gazdaság fiatalabb tisztjei [mutatták be a szolgálati lovak képességét, természetesen lovaglási ügyességükkel. Dubovszky hadnagy, Kovásznay tiszthelyettes, Rajky hadapród őrmester, Dorner és Kern gazdatisztek akadályversenyt futottak, Szt.-Benedek, Válaszul, Ficzkó, Hatos és Gyémánt nevü lovakkal. Ficzkó Rajkyval az elővezetésnél elcsúszott, azonban elfogatván a ló, a verseny sima starttal megindult, kifogástalanul vévén a gátakat. — 429 perez alatt futva be a pályát ; elsőnek érkezett Kovásznay tiszthelyettes 10 hoszszal a Szt.Benedeket lovagló Dubovszky előtt c-anterben ; nyomban a többi urlovas s a közönség éljenzése jutalmazta fáradságukat. Ezt, illetőleg ilyent a többi állami ménesben sem lenne felesleges producálni. A verseny adatai a következők : Nonius XXIX.—3, mérete 165 ctm., a. 380 North Star 54)- к. Szeles 1 Gidran XXXVII.— lb, 159 ctm. 66 Gidran Almásy 54£ kilo Solymossy 2 Gidran XXXVII,—6, 168 cmt- 55£ kilo 43 A maty I Szekeres 3 Nonius XVI,— 2, 164 ctm., 238 Nonius III 55 kilo О Nonius XVI.—2, 164 cmt., 254 Nonius XIII 55£ kilo Grell 0 II. verseny. Deutscher Michll — 1, 167 cm., 156 North Star III., 55 kilo Argyelán 1 FuriosoXXI— 3,168 ctm., 157 Fur. XVII., 55 kilo Berényi 2 Furioso XXII—7, 165 ctm., 155 North Star III., 55 kilo Tarr 3 Deutscher Michl 1—2,167 ctm., 173 Eredmény, ЬЦ kilo Szilágyi 0 III. verseny. Routier Nonius 6, 163 ctm., 385 Nonius XVI., 54£ kilo Szeles 1 Routier Nonius 8, Í73 ctm., 376 Nonius XII., 54 kilo Császár 2 Czimer Gidran 9, 174 ctm., 22 Gidran XXXI., 54 kilo Galisz 3 Tartar Nonius 2, 164 ctm., 231 Nonius XVI., 54£ kilo Szekeres 0 Tartar Nonius 9,160 cm., 260 Nonius XII., 54 kilo Solymosy 0 Tartar Nonius 3, 165 ctm., 211 Nonius XVI П., 5Ц kilo Görbics 0 IV. verseny. Nagy Vezér 6, 170 ctm., 141 North Star I., ЬЦ kilo " Császár 1 Kengyel Gidran 2, 165 ctm., 32 Exact I., 55£ kilo Tarr 2 Kengyel Gidran 3, 164 ctm., 227 Amaty, 55£ kilo Szilágyi 3 Kengyel Gidran 8, 164 ctm., 55 Amaty I., 5Ц kilo Argyelán 0 Nagy Vezér 5, 171 ctm., 131 Furioso XVII., 54£ kilo Berényi 0 A döntő versenyről bővebben a következő iapban, melyben az ügetőversenyről is lesz alkalmam tájékoztatást nyújtani. Ez a mély ut miatt első nap nem volt megtartható. Oltvölgyi. ÜGETŐ VERSENY, TENYÉSZTÉS. Ügető-versenyek határnapjai 12, 15, i- ' í, 1, 22, Bécs augusztus « szeptember __ « október __ Neuilly-Lera/lois julius ... « augusztus « szeptember « októbpr .. Vincennes junius ... ... ... « julius .. .6, 13, « augusztus. ... ... « szeptember . « október ... ... « november ... ... Westend junius « julius ... ... 14, 2, 1, 15, 7; 9," 14, 3. 15. 19, 1, 14, 5, 16, 11, 24, 15, 22, 20. 23, 21, 12, 23, 16. 7, 16-án 27-én 11-én. 18-án. 25-én. 22-én. 25-én. 29-én. 26-án. 31-én. 28-án. 19-én. 30-án 18-án 9-éuBécsi tavaszi ügető-versenyek 1891. Hatodik nap. Csütörtök, május 14-én. Preis vom Belvedere. 800, 400, 200 és 100 frt. Handicap. Heat-verseny. Háromból kettőt. 2300 meter. (22 aláirás.) Berger A. 9é or f m Sador 2200 meter 3:53 Tulajd 0 Societá Antenare 6é ol. sz m Conte Verde 2560 m 3:55 Rossi 2 Tosi G, lovag id or sz m Figlar 2300 meter 3:56 ' Tulajd. 3 Artelli F. lovag id or sz m Figlar 2300 m. 3:56) Personali 4 Tupan I. 3é or sz h Witias 2320 m, 4:01) Tulajd. 0 Morgenstern J. 9é or sz m Prelestnik 2280 m. 4:01) Tulajd. 0 Hauser L. 5é or sz к Lebjónka 3380 m. 4.01) Höfelmeyer О Hutsebenreiter К. 6é magy p b Coco 2200 m. 4:05 Schmied 0 Schmederer L. 4é or sz к Piticka 2280 m. 4:08 Diefenbacher О Societá Antenore 8é orosz p m 2250 meter. Rivato distanc. 0 Bröse О. 7é or sga к Acht! 2200 meter 3:59 Presslet disqu. Bobasch H. 7é or f к Lebedka 2250 m. 4:01 Hölzl disqual. Schlesinger V. és társa 7é or f m Neprigladey 2260 meter Neunteufel kimaradt Őrgróf Pallavicini Béla 6é or sz m Laskari 2280 meter Steindler kimaradt. Spitz és társa öé or p к Waljesnaja 2300 m. Spitz, kimaradt. Totalisateur: 67:5. — Helyre: 117:25 az elsőre, 51:25 a másodikra, 117:25 a harmadikra. ii. Sador 3:48 Coco Witias 3:49 Lebjónka Prelestnik 3:53 Lebedka Figlar 3:53) Gonte Verde Dobrinin 3:53) 3:53 disq. disqu. disqu. Totalisateur: 21:5. — Helyrefogadások: 50:25 az elsőre, 68:25 a másodikra, 95:25 a harmadikra. — Sador nyerte az első, Witias a második. Conte Verde a harmadik s Figlar a negyedik dijat. Glen-Handicap. 500, 250, 150, és 100 frt. 3300 m. (21 aláirás.) Wanko L. 5é sz к Young Susanna 3480 meter 6:21 Neunteufel 1 Hauser L. 4é sz к Dirndl 3420 meter 6:24 Höfelmayer 2 Gr. Esterházy Miklós 6é p m Ajándék 3800 m. 6:24) Hutschenreiter 3 Kreipl К. 5é f к Cozette 3690 ni. 6:33 Tulajd. 4 Nem helyezve: Stutzer, Mat Cameron II.. Fiora III. Kántor. — Totalisateur: 3 .1:5. — Helyrefogadások : 67:25 az elsőre, 62:25 a másodikra. 70.25 a harmadikra. Blue Belle-Handicap. 800 , 400. 200 és 100 frt 3300 meter. (5 aliárás.) Wieser L. 7é am p к Ella D. 3360 m. 5:49 Baumgartner 1. 1 Moser A. 8é am sga m О. S. В. 3300 m. 4:49) Tulajd. 2 Ugyanannak id am p к Geraldine 3330 meter 5:53 Tulajd. 3 Totalisateur: 6:5. — Helyre : 28:25 az elsőre. Cupid-Handicap. 500, 250, 150 és 100 frt. 2200 meter. (8 aláirás.) Wanko L. sz m Wirrwar 2240 meter 4:19 Neunteulef 1 Gr. Esterházy Miklós p m Goldarbeiter 2460 meter 4:26 Scbmiedt 2 Societá Antenore p m Bizalmas 2280 m. 4:30 Rossi 3 Br. Haupt-Stummer p m Pervenetz T. 2200 m. Boros 4 Nem helyezve : Hanna. Tristan, — Totalisateur 33:5. — Helyre: 111:25 az elsőre, 6425 - " J 1— a 2-dikra.