Vadász- és Versenylap 34. évfolyam, 1890
1890-05-07 / 25. szám
192 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 192 A Kétévesek versenye szolgáltatta a legnagyobb mezőnyt e napon, szám szerint tizenhárom voungster állván ki a starter elé. Álnok volt az általános figyelem központja, mely 2:1 odds-szal szerepelt a fogadási lisztán : mellette még Jókora és Lissa részesültek különösebb figyelemben. Harmadik kísérlet után jól sikerült start mellett Álnok ugrott el a vezetéssel, nyomában Lissa, Clairvoyante, a többi közvetlen mögöttük, csomóban. A távoszlopnál érdekes harcz fejlődött pillanatra a vezető Álnok. Lissa Houlette és Clairvoyante közt, mignem Álnok egyszerre megszökött a társaságtól s gond nélkül haladt befelé, hogy aztán négy hoszszal canterben nyerje versenyét Lissa ellen, mely fel hoszszal verte meg Clairvoyant-t a második helyért; aztán Roulette, Aide-toi, Szitakötő, Fene, Szántó, Crossbow, Zalán, Jókora. Premysl. Mausi szállingóztak be egymás után. A győztes ló 59 mp. alatt érkezett czélhoz, egy másodperczczel később, mint a megelőző verseny győztese. Az « Asszony sáyok-dijan-évl hat urlovas ült nyeregbe. Bojtárt Royston lord, Gezogent gr. Schenk, Urambátyámat Baltazzi Hektor ur, Jockeys-Fiendet Lázár fhadn.. Sobrit Horthy főhadnagy, Puppenfeet gr. Starhemberg lovagolván. Sok időbe került, mig Jockeys-fiend féktelenkedése miatt a mezőnyt el lehetett bocsátani. Az indulás a nagy tribün előtt történvén, a közönség oly hajmeresztő látványban részesült melynél egyaránt bámulni lehetett a lónak vad szilajságát és a lovas rettenthetetlenségét. A mén több izben dühös ágaskodásaival s hanyattvágódásaival hiúsította meg a nyeregben maradást, sőt negyedszer maga alá temette lovasát, ki azonban szerencsére baj nélkül kelhetett föl, de addig a ló tova vágtatott s a starter, Jockeys-fiend nélkül volt kénytelen a mezőnyt elbocsátani. Sobri vállalkozott a kalauzolásra Bojtár előtt, melyet Gezogen követett Puppenfeevel, mig a hátvédben Urambátyám helyezkedett el. Ily sorrendben haladt a mezőny az egyenes vonalra kanyarodásig, hol Bojtár, Gezogen kíséretében, fölment az élre s Urambátyám is javított helyzetén, sőt a távoszlop előtt már nyerőnek látszott; de itt letört s szabad tért engedett Bojtárnak és Gezogennek, melyek közül az elől nevezett öt hoszszal nagyon könynyen nyerte versenyét Bálvány fia ellen, mig négy hoszszal hátrább Urambátyám föltartva érkezett be Sobri és Puppenfee előtt. A «Batthyány Hnnyady-dij»-érl csak négy ló lépett ki a sorompóba. Királyné 3 «rá» odds-szal eanterezelt föl az indulásra, de Lord Ernestnek is voltak pártfogói, jó emlékezetben élvén még első napi szép győzelme. Sima start után Leadingman vezetett jó paceben Lord Ernest előtt, kissé hátrább Moeros, a hátvédben pedig Királyné, várásra lovagolva. E sorrend megmaradt a távoszlopig, hol Leadingman megelégelve a harezot, visszavonulót fujt es Lord Ernest vette át a vezetést. Ekkor azonban Coates fölhívta a gróf Henckel kanczáját. mely szép rush-sel fölment esthez, érdekes küzdelmet viva vele, de csak egy orrhoszszal vitathatta el a méntől a diadalt, mig Leadingman nyolez hoszszal hátrább érkezett be. Az időmérő 1 perez 48 másodperczet jelzett e futamnál. Az Eladóverseny 1600 meterén hat sel- lingplater vállalkozott a gazdacserére, melyek közül Rusnyák volt a piacz favoritje és még Notabene részesült kivüle melegebb támogatásban. Sima start után Révész ugrott el a kalauzolással. mögötte Mizzi. Notabene. Rusnyák. Cabochon, Gönezöl. A nyerőoldalra érkezve Rusnyák Mizzivel már az élen tűnlek föl ; Gönezöl mögöttük helyezkedett el. mig Révész, Cabochon mögé hanyatlott vissza. A távoszlopnál már teljesen a Rusnyák kezében volt a verseny és csakugyan könnyen is nyert ! három hoszszal Mizzi eilen, mely másfél hoszszal a harmadik helyre utasította Gönczölt : a többi hátrább, föltartva érkezett be. A nvertest megvette Péebv Andor ur 3750 frton. A « Bessenyói- dij »-éri (gat versen y 2460 meterre) csupán három lovat nyergeltek, úgymint Mollyt (lovagolta Wyatt), Gloucestershire! (lov. Planner) és Barntont (lov. Faiers.) Sima start után erős paceben Molly mutatta az utat a Henckel-ménnek, melyet pár hoszszal hátrább Barnton követett. Molly eleinte elszaladt versenytársaitól s vagy husz meterrel járt elől, de a vizvezető-torony alatt már megközelitte a két ló. A gátakat naind igen szépen vették s az utolsó előtti gátnál a trias szépen együtt volt. A sikpályára jutva, Gloucestershire váltig igyekezett Mollyt elcsipni, de hasztalan, mert ez fél hoszszal biztosan nyerte meg a versenyt s a Henckel-istálló mène Barntont is csak egy fejhoszszal szoríthatta le a második helyről. Gyepérdeküek. Captain Bnrnmoore és Mr. Blue fölvett versenynevek mint 1891. ápril 30-áig érvényesek lettek beigtatva. * * * A következő versenyszineket jelentették be legközelébb : Captain Burnm oore versenszine : sárya I test, kék övszalag és sapka. ÜGETŐVERSEN V, TEN YÉSZT ES. Ügető-versenyek határnapjai : Bécs (tavaszi meeting) május 8, 11, 13, 15, 18. « (nyári meeting) augusztus ... 10, 13, 15, 17 « (öszi meeting) szept. 28. oki.2, 5, 9, 12. В erlin-Westend (tavaszi meeting) ápril 7, 23, 25, 29.. « « (nyárim.) jun. 15, 17. 19. 24, 26, 28. « « (őszi in.) szept. 10, 12, 14, 18, 23. 25, 28. « « (októberi meeting)... .. 23, 27, 31. Berlin-Weissensee május .. ... ... ...22, 27, 29. « « junius ... ... ... .. 1, 8, 9. « « julius ... ... 1, 3, 5, 8, 10. « « augusztus ... 3. 4. « « szeptember 2, 4, 6, 9. « « november 13, 16. 18, 20. A bécsi tavaszi ügetöversenyek első napján a Megnyitó versenyben Pallavicini Béla őrgróf 7é orosz p m Katock lett a győztes a Kraipel és Mac Phee id. am p к Aileen Almont s 9 más ló ellen, az 1200 métert 3:35f alatt ügetve be. A cislajthai tenyészverseny (1200 frt 1100 meter, heat-verseny) a Harry Biddings « King ÎTOfes»-ének jutott, legjobb recordja 2:12 volt. Az Import-kocsizásban (600 frt, 2200 meter) Allegaerr és Goff urak id. am. p к Kensett F. lett nyertes 3:33£ alatt ügetve be a távot. A Tenyészversenyben (800 frt. 2200 meter) az Ehrich ur Amber G.je lett győztes. Ajándék és 7 más ló ellen, mig a Dunadijat (1200 frt 2200 meter) a mariahalli ménes Blanche B.-je vitte el Judge Davis és Harry Elet ellen 3:29| mp. alatt végezve futását. (Részletesen jövő számunkban.) ORSZÁGOS LOTENYESZTÈS. Lóvásárok Magyarországon Szabadka május ... .. ... ... 11. Rimaszombat « ... ... 13, 14. Nagy-Becskerek « 17. 18. Nyíregyháza « . ... 19. Kőszeg « ... 19. Érsekújvár » .. 19. Nagy-Salló « ... ... 19, 21. Pécs « ... ... 19, 20. Lótenyésztési országo ж tanácsko:®sa. Gróf Bethlen András fölmivi lési miniszter ö excel'eníiája személyesen nyitotta* meg és- vezette a lótenyésztési eniäjjwtte tan.icsüoza- sát. Folytatását Ii pezi ez ai mintegy 20 evvel ezelőtt lartott hasonló országos összejövetelnek. mely akkor a Köztelken, néhai br. Whnek beim l-iéia elnöktele alatt tartatolt. Nagji előnyére van országos lótenyésztésünknek q> tanácskozás; kifejezést nyer iit a vidék Ifölönbözö érdeke és más részt megismeri a vidék és az egész itaza, az országos lólenyesztésnek általános- irányát: közeltebb hozza egymáshoz az eltérő nézeteket és. felfogásokat ; megkönnyíti a központi vezetést; az intéző es, végrehajtó hatalmak oly beases compromÍBSuma képződik itt, a kifejlett eszmecserékben és meghozott határozatokba», hogy valójában, vonzó és követésre méltó példa ez,, egyébb. alkotásoknál és intézkedéseknél is ; nem,egészem megvetendő erő fekszik aana körülményben is,, hogy mindenki amaz öntudattal s benső meggyőződéssel megy vissza a tanácskozásokból! munkaköréhez, hogy az i hozzájárulásával hozatlak lótenyésztésünk irányára drintő ЬаЛаrozatok s a kormány részéről oly bensőséggel s meggyőzőleg volt kijelentve, hogy a taoács! kozás határozatát kötelezőleg lekinti magára nézve, hogy valójában felemelte a tanácskozás komolyságát és niveauját s hallottunk is néhány igen kiváló felszólalást. Összes gazdasági érdekeinkre nézve igém bizalmat gerjesztő, hogy a föidmivelési miniszter gr. Bethlen András ő excellentiája, elfoglaltsága daczára, személyesen, teljes érdeklődéssel vezelte a lótenyésztési országo-s összejövetel tanácskozásait ; de a tanácskozás központja és szelleme Kozma Ferencz miniszteri tanácsos voit, a ki hosszú áldásos és sikerteljes munkálkodása folyamán soha sem volt nagyobb, mint e tanácskozásoknál; az a tapintat, melyet erőteljes és meggyőző lelszólalásainál kifejtett, azzal az ügyszeretettel és kiváló szakértelemmel, fölébe helyezte őt az egész tanácskozásnak. Nem is maradt el a megérdemelt babér, melyet a felszólalók az ország különböző vidékeiről elébe raktak ; az elnök ő excellentiája megnyitó beszédje után, Kozma Ferencz miniszteri tanácsos ur ő méltósága a múltra nézve igen kimerítő, sokszoros éljenzéssel félbeszakított előierjeszlest tett ; utána Tanfy Gusztáv, Luczenbacher Miklós es gr. Szápáry Péter tettek szakszerű előterjesztéseket; erre gr. Zichy Nándor és Melczer Gyula ur köszönetet, szavaztak az elnök és a miniszteri tanácsosnak melyet az egész gyűlés élénk helyesléssel és éljenekkel kisért. Ezek után megindult a tanácskozás, az egyes feltett pontok felett, melyeket lapunk előbbi számaiban már közöltünk : a tanácskozás hangja komoly és értelmes, a fogalmak tisztábbak, mint a 20 év előtti tanácskozásnál : helyesebben ismertetnek fel az állami feladatok és magán tevékenység körei, a telivér és versenyügy fontossága; a méntelepek anyagának javítása s egyébb czélszerü dolgok több oldalról helyes indokolással kiemeltettek. A tanácskozás még egyre tart ; majd. ha befejezi munkásságát. az eredményt lehető részletezéssel közölni fogjuk. A tanácskozás mintegy 200 tagból áll ; az elnök mellett ott ülnek : gr. Károlyi Gyula és gr. Dessewffy Aurél, továbbá gr. Ándrássy Aladár, gr. Zichy Nándor, gr. Széchényi Imre, gr. Csekonics Endre, gr. Teleki József, gróf Degenfeld Gusztáv, gr. Majláth József, gr Széchényi Lénárd, gr. Kornis Viktor, gr. Batthyány Géza, br. Ambrózy Bela és Lajos, gróf Szapáry István, gr. Bánffy György és Zoltán, gr. Bethlen Gergely, br. Podmaniczky Géza, Beniczky Gábor és Ferencz, Kovásznay Zsigmond, Tisza István, Melczer Gyula, Földváry Mihály, Ugrón Zoltán és Ákos, Rakovszky István, Losonczy György, Viczmándy Ödön, Ihász Lajos, Hunkár Sándor, dr. Szabó Ferencz,