Vadász- és Versenylap 34. évfolyam, 1890

1890-09-21 / 54. szám

436 ',890 szeptember 30. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 436 A többi lovak mind jó conditióban vol­tak : különösen Vép, melyet idomárja Carr oly ragvogó színben hozott ki, minőnek meg tán sohasem láttuk, s tulajdonosa nagyon bizott benne, < sak a kissé lágy talaj aggasztotta a nehez ménért. Mindemellett Vép eleitől végig becsületesen lulott s a második helyre jutott, utána Maritana, mely betek óta főkedvenez volt, de az utolsó kél nap — nem igen jó színben lévén — sokakat elidegenített magától. Igen nagy remények voltak kötve Tbecláboz ; a kanczát Vivian gyönyörű állapotban hozta ki. s galoppja oly könnyűnek látszott, mint a madár repülése : azonban a sokáig larto és kavargó slartolásnál — a kancza hátsó lábán erős sérülést szenvedett, s ez valószínűleg be­folyással volt lutására Wealherbyt is gyönyö­rűen hozta ki idomárja ; de magas terhe a lagy talajon hátráltatta szokott sebességét. A rAegnyitó 1300 meteres «Handicap»-ben (3é és id lovaknak) mindjárt 8 ló vállalko­zott. Határozott favorit eleinte nem volt; kint Dersffyt és Helénát kezdték venni, ugy hogy a zarlatkor amaz 2:1, emez 2$:1 állott: Kis­lar Aga ellen 4-et lehett kapni. Az indulás szép fronttal sikerült, melyből eleinte Ophelia, majd Dersífy (a belső oldalon) vált ki veze­tőnek s a távoszlophoz közeledve, egy hosz­szal száguldott elöl s e távolságot megtartva, könnyen nyert •"• 1 hoszszal Safety ellen, mely azlan Kislar Agával küzdött a 2-dik helyért s egy nyakkal verte azt meg ; utánuk Miss Crampon. A «Hajta-Ha.jta-Iiennenben» az indulásból Baka és oldalán Csalfa együtt jártak elöl, utánuk egy hoszszal Prado, mely hagyta ma­gát vezetni a távoszlopig, hol könnyen feljött hozzájuk s tetszés szerint tartva nyert 2 hosz­szal, mig Baka, a kedvetlenül futó Csalfától könnyen elvette a 2-dik helyet mintegy hat hoszszal. A «Kladruber Preis»-ban Nini volt a ha­tározott kedvencz s csak kétszeres pénzért (rá fizetve) volt kapható, utána Fifi-nek volt legtöbb pártolója s Frohner ur derék kanczá­janak Donna Dianának, bár ez utóbbi még nincs jó versenv-conditióban s igy még jobb formát lehet tőle várni, miután a finishben Ninit ugyancsak szorította. Az indulásból Fifi ugrott el jól, utána Donna Diana és Nini, hátul Num- ber 13. A beforduló után frontban jöttek a tavoszlopig, hol Nini lovasán (Coates) kivül mindannyian erősen lovagoltak ; végre Number 13 es vele Fili lankadni kezdtek, ellenben Donna Diana keményen küzdött Ninivel s ez uloljára is csak egy nyakhoszszal nyert ellene; Donna Diana után fejhoszszal Fifi. A «Grosses Wiener Handicap»ban több­szörösen meghiúsul! kísérlet után, miközben Thecla megsebesült, végre igen szép frontban indult meg a 11 lóból álló mezőny, aztán csakhamar Merész kapott ki vezetőnek, nyo­mában Weatherby és Rusnyák, utolsók Vép és Királyné ; ez utóbbi a kurta oldalon mintegy 4 hoszszal megkésve, mialatt egyszerre Mata- more Merész elé vágott, mig a töbóiek tartva mentek; a pace itt lassú volt s csak a for­dulónál kezdtek felsorakozni ; igy jöttek közel a távoszlopig, hol előbb Maritana vált ki. majd Névtelen és Vép, kívülről Weaterby, mind­nyájan hajtva; csak Névtelen jött biztosan s négy hoszszal könnyen nyert végre Vép ellen, mely nyakhoszszal jött Maritana előtt ; utánok Matamore és Királyné; ez utóbbi erősen hörögve. A «Handicap der Zweijährigen »-ben indult 9 csikó közt gr. Apponyi Merry Ladje volt a főkedvenez s az indulás előtt csak parival lehetett kapni; mellette Szitakötőre togadtak legjobban. Ez utóbbi jó kedvében volt ma s bar Merry Lad eleitől kezdve vezetett s már biztos nyerőnek tetszett, midőn Szitakötő 100 meteren mindent elhagyva feljött hozzá s nemi küzdelem közt egy nyakkal legyőzte őt; utánuk két lóhoszszal Ideal, mig a többi elmaradozott. Az «Eladóverseny»-ben Gsángó volt a fő­kedvenez, daczara bekötözött térdének és csuk­lóinak. mellette Babonás és kis részben a könnyű terhű kis Kaczér. A start után Babo­nás vezette a mezőnyt, a többi csomóban, lgv jöttek a távoszlopig, hol Csángó előre jött Kaczérral s Babonást csakhamar elhagy­ták s az utolsó 1000 meteren — a kis Kaczér Csángón is kifogva — könnyen elszaladt tőle s jó 14 hoszszal nyert, mig Babonás erősen hajtva, egy fejhoszszal előzte meg Csángót. A «Gátverseny»-ben mind a bét ló. mely nevezve volt, el is indult. Főkedvenez volt Csillám és könnyű terhevel Tosca. Némi kesedelmezés ulán az elindított mezőnyt Tosca vezette, ulána Csillám és Pistache jó iram­ban ; utóbbi hátrább. Egy tél mértföld befutása után rit. Gellért ment fel a vezetőkhöz, s mintegy 8 hoszszal jarlak a többi előtt egész be az egyenes vonalra; itt közel az utolsó sövényhez, Windsor kitört s Pistache jött elö s Tosc-ával egyszerre ugorva az utolsó sö­vényt, kemény versenyt kezdtek egymás ellen, melyből végre Pistache (daczára 16 kiloval nagyobb terhének) egy fejjel nyert vetélytársa ellen ; utánuk 4 hoszszal St. Gellért, a többi még hátrább. Hat órakor volt vége a szép versenyek­nek, melyek, oly sok baleset után, oly szépen sikerültek. S. •/. F. Íme a versenyek részletes lefolyása: I. Handicap. 1000 frt. Hé és id. cont. lovaknak. Táv kb. 1300 meter. (27 aláírás.) Br. Üchtritz Zs. 3é sga m Hersffy Craig Mil- lar—Dibdáb 51 kilo F. Sbarpe 1 Gr. Cboloniewski E. őrn. 3é p к Safety (fv.) Rawlinson 2 Egyedi A. ur 3é p h Kislar Aya 52 kilo Coates 3 Gr. Kinsky Rudolf 4é sga m Moeros 63 kilo Martin 0 Col. Anthony 3é p к Orphan 55 kilo Smart 0 Capt. Violet 3é sga к Ophelia 54$ kilo Huxtable 0 Stern R. ur 3é sga к Miss Crampon 50 kilo Bulford О Jankovich Gy. ur 3é f к Helena 47 kilo Peasnsll 0 Kisbánat : 1 lóért. Nagybánat : 18 lóért. Totalisateur: 40:5. Helyrefogadások : 79.25 az elsőre, 81:25 a má­sodikra. Kőnyvfogadások : 4 Dersffy és Safety, 5 Helena, Kislar Aga. Miss Crampon, Moeros és Ophelia, 10 Orphan ellen. Küzdelem után °/ 4 hoszszal nyerve, nyakhossz a második és harmadik közt. Versenyérték : 960 frt az elsőnek, 465 frt a másodiknak. II. Rajta-Raj ta-Rennen. 4000 frt az elsőnek, 400 frt a másodiknak. 3é contin. mének és kanczák. Táv kb. 1800 meter. (9 aláirás.) Ifj. gr. Esterházy Móricz sga m Prado Doncas­ter—Paraibl 56 kilo Smart 1 Br. Springer G. sga m Baka 56 kilo Bowman 2 Blaskovich M. ur p к Csalfa 54$ Rawlinson 3 Bánat : 6 lóért. Totalisateur : 6:5. Helyrefogadások : 26:25 az elsőre, 30:25 a má­sodikra. Könyvfogadások: 2$ reá Prado, 4$ Csalfa, 5 Baka. Feltartva két hoszszal nyerve, 6 hoszszal fel­tartva a harmadik. Versenyérték : 4000 frt a győztesnek, 540 frt a másodiknak, III. Kladruber-Preis. 2000 frt. 2é belf. mének és kanczák. Táv kb. 1000 meter. (15 aláirás.) Gr. Henckel H. sga к Nini Pancake—Neud au 54$ Coates 1 Capt. Violet sga к Donna Diana 50$ Huxtable 2 Br. Springer G. sga h Fifi 50$_kilo Bell 3 Col. Ánthony p m Number 13 56 kilo Smart 0 Bánat : 1 1 lóért. Totalisateur : 7:5. Helyrefogadások : 32:25 az elsőre. 54:25 a má­sodikra. Könyvfogadások : 2$ reá Nini, 5 Number 13, 6 Donna Diana, 7 Fifi ellen. Biztosan nyakhoszszal nyerve, jó fejhossz a má­sodik és harmadik közt. Versenyérték : 2142$ frt az elsőnek, 142$ frt a másodiknak. IV. Grosses Wiener Handicap. 10,000 frt. 3é és id. cont. lovaknak. Táv kb. 1600 meter. (Elzára­tott 57 aláirással.) Gr. Kinsky R. 4é p m Névtelen Przedswit— —Anonyma 54 kilo Martin 1 Gr. Erdődy K. 4é sga m Vép 51 k. Lemaire 2 Lov. Stem R. 5é stp к Maritana 52 k. Bulford 3 Gr. Esterházy Miklós Hé sga к Puppen fee 53$ kilo Bowman 4 Gr. Henckel H. 5é sga к Királyné 64 к. Coates О Streeruwitz О. főhadn. 5é p m Weatherby 61 k. Busby 0 Pécliy A. ur 5é p m Rusnyák 56 k. Smith О Gr. Apponyi A. 3é p ni Advance Flay 51 kilo Rawlinson О Capt. Violet 3é sga к Thecla 50 kilo Huxtable О Blaskovich E. ur 3é p m Merész 48 kilo Brown О Br. Springer G 3é p m Matamore 44 k. (vitt 45 kilot) Peasnall 0 Kisbánat : 27 lóért. Nagybánat : 19 lóért. Totalisateur : 21:5. Helyrefogadások : 49:25 az elsőre, 100:2b a má­sodikra, 100:25 a harmadikra. Könyvfogadások : 2$ Névtelen. 3$ Puppenfee, 7 Advance Flag; Merész, Thecla. 8:1 Weatherby, 10:1 Királyné. Maritana, 14 Vép. 16 Rusnyák. 20 Ma- tamore ellen. Könnyen egy jó hoszszal nyerve ; egy rövid nyakhoszszal hátrább a harmadik, egy fejhoszszal a negyedik előtt. Versenyérték : 9900 frt az elsőnek, 2055 frt a má­sodiknak, 5700 frt a versenypénztárnak. V. Handicap der Zweijährigen. 1000 forint. Continent, lovaknak. Táv 1200 meter. (30 aláirás.) Harkányi A. ur sga к Szitakötő Vederemo— Queen of Trumps 52$ к. Martin 1 Gr. Apponyi A. sga m Merry Lad 48$ kilo Rawlinson 2 Egyedi A. ur sga к Ideal 50 kilo Huxtable 3 Br. Springer G. p к Violetta 57 kilo Bowman 0 Mr. Foreigner sga m Erstling 54$ к. Madden 0 Capt. Violet stp к 1 orna 53$ kilo Bulford 0 Gr. Kinsky Zd. p m Hazafi 52$ kilo Sbarpe 0 Col. Anthony sga к Dora 51 kilo Chandler 0 Gr. Erdődy К. p m Csendes 47 kilo Peasnall 0 Kisbánat : 4 lóért. Nagybánat : 17 lóért. Totalisateur : 22:5. Helyrefogadások : 45:25 az elsőre, 40:25 a má­sodikra. Könyvfogadások : pari Merry Lad, 5 Ideal, Szi­takötő, 10 Violetta, 14 Hazafi, 16 Csendes, Dora, 2.) Erstling és Torna ellen. Igen könnyen egy rövid nyakhoszszal kilova­golva ; két hoszszal hátrább a harmadik. Erstling trainerje hamis szinek miatt 25 frtra birságoltatott. Versenyérték: G60 frt az elsőnek, 510 frt a má­sodiknak. VI. Verkaufsrennen. 1000 frt. 2éveseknek. Táv 900 meter. (11 aláirás.) Péchy A. ur p к Kaczér Cognac— Evergreen 1000 frt 48 kilo (incl. 8 kilo eng) Browan 1 Gr. Bawarowsky E. p m Babonás 3000 frt 53$ kilo (incl. 4 kilo eng.) Martin 2 Harkányi A. ur p m Csángó 3000 frt 53$ kilo (incl. 4 kilo enged.) Bowmn 3 Capt. Roman stp m Prímás 1000 frt 49$ kilo (incl. 8 kilo eng.) Madden 4 Col Anthony sga к Blackberry 3000 frt 52 kilo (incl. 4 kilo eng.) Chandler 5 Gr. Esterházy Miklós sga к Camilla 5000 frt 56 kilo Coates 6 Mr. Remirg stp m Oho 3000 frt 53$ kilo (incl. 4 kilo eng.) Rawlinson 0 Capt. Violet stp к Tini 5000 frt 56 kilo Huxtable 0 Bánat : 3 lóért. Totalisateur : 25:5. Helyrefogadások : 46:25 az elsőre, 42:25 a má­sodikra. Könyvfogadások : 2$ Babonás és Kaczér, 3 Csángó, 6 Blackberry, 10 Camilla és Oho, 20 Primás és Tini ellen. Igen könnyen egy és fél hoszszal nyerve, rövid fejhoszszal hátrább a 3-ik. A győztest id. Myslowski A. lov. ur 3250 frtért vette meg. Versenyérték : 960 frt az elsőnek. 1435 frt a másodiknak, 1125 frt a verseny pénztárnak. VII. Hürdenrennen. Handicap. 1000 frt az első­nek, 200 frt a másodiknak. 4é és id. cont. lovaknak. Táv kb. 2400 meter. (10 aláirás.) Gr. Esterházy Móricz ifj. 4é p к Pistache Gun­nersbury—Ginevra 76 kilo May 1 Lov. Scazighino F. 4é p к Tosca 60 kilo Wyatt 2 Schindter L. ur 4é sga in. Sz. Gellért 65 k. Faiers 3 Gr. Schönhorn A. 4é sga m. Csillám 75 kilo Williamson 0 Gr. Kinsky Zd. óé p m Montbar 74 kilo Fletcher 0 Gr. Kinsky R. 4é p к Drágafa 73 kilo Geoghega 0 Mr. Edw. Paget 4é p m Windsor 64 kilo Brawn О Kisbánat: 3 lóért. Totalisateur: 23:5. Helyrefogadások: 60:25 az elsőre, 01:25 a má­sodikra. Könyvfogadások : 2 Pistache, 3 St. Gellért, 4 Csillám, 6 Drágafa, Montbar, Tosca, 12 Windsor ellen. Igen erős küzdelem után rövid fejjel nyerve, négy hoszszal a 3-ik. Windsor kitört. Versenyérték : 1000 frt a győztesnek, 415 frt a másodiknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom