Vadász- és Versenylap 34. évfolyam, 1890

1890-01-01 / 1. szám

1H90 január 1. TÁRCZA. Karácsony a cirkuszban. (Egy műlovar emlékeiből.) Körülbelül 30 éve mull el mióta művészeti pályámról letértem. De hát, köztudomás «érint minden korszaknak megvan a saját jellege. Hogy folynak mai napság pályatársaimnak a dolgai, nem tudom. — Az én időmben azonban a karácsony elől li pár hét az utazó művészekre nézve többnyire nagyon rossz idő volt. Különösen a kisebb és kis városokban. Az egész világnak az ünnepre irányult a szeme és arra gondolt mindenki, hogv az nagvobb mértékben fogja erszényét igénybe venni. Nem csuda tehát, lia előadásainkat szörnyű gyér közönség előtt tartottuk. így volt ez karácsony tájban, midőn egy, különben vagyonos sléziai kis városban tartózkodtunk. melynek régi, hires gymnáziuma is volt. Ama kis műlovar- és equilibrista-társaságnak a direelora illetőleg főnöke, a kivel abban az időben utazgattam, özvegy volt és bárom leány apjának, meg kilenez ló tulajdonosának mondhatta magái. A leányok közül Rabetle volt a legöregebb. szelid. finom alkatú szőke hölgy, jeles műlovarnő, házasság által nem szentesitett özvegye egy ismeretlen agglegénynek, ki nem hagyott neki örökségül egyebet, mint egy rendkívül szép ikerpárt. Eme gyönyörű leánykák már hétévesek voltak és kimondhatatlan gráciával végezték a «pameban» föladatukat. A ki megszokta a jelenségek alapokát fürkészni, ritkán csalatkozik, mikor bájos, kellemes szerelemgyermekeket látva, kik környezetükkel ellentétben, öntudatlanul bizonyos előkelő modort és öröklött finom tapintatot mutatnak, ezeknek atyjait az előkelő körökben keresi. Rabette ikrei ugy viselték magokat, mintha kis comtessek lettek volna. Társaságunkhoz tartoztak még kivülem, az egyedüli nőtlen emberen kivül, két család, kik egy-egy rakás gyermekkel dúsan meg voltak áldva. Eme családok fejei voltak : Mr. Rolin. egy ügyes franczia. ki a corde volanteon működött, és Signer Orletti, umversal-müvész, ki a mülovaglás minden ágában otthonos volt ; — akkori időben az úgynevezett «különlegességek» csak kivételesek. kis csapatoknál pedig egyátalán nem voltak. — a melleit a bajazzó tisztét is teljesítette. Mint ilyennek tőrül metszett élcei voltak s csudálatos németséggel előadott tréfái mindig vidám hangulatra ragadták a közönséget. Orletti bizonyára cirkuszi bohóeznak született s elvétette volna hivatását, ha nem arra szánja a fejét. Mind a két családban, sajátságosan, a gyermekek nagyobb száma leányokból állt, a csecsemőktől a kihivó «backfisch»-ékig, kik. — mint átalában a művészek gyermekei korábban érnek. mint. a tiszteletreméltó szabók és keztyüsők csemetéi, s már i? kitünőleg értettek ahoz. miképen kell a tisztelők és imádók egész raját maguk körül csoportosítani. Őrlettinek volt még anyósa is — hogy pgvházi rendtartás szerint-e. nem tudtam. — Spanyol czigánynő volt ez s járatos a boszorkán y művészet mindenféle nemében is. Mindamellett, hogv mi átalában nem roszszu! működtünk s a vig és burleszk pantomimekben kitűntünk, s mindamellett hogy mi a lövészházért, közvetlen a város mellett álló eme tágas, ócska épületért, melyben a manège volt, a lovak álltak s mi mindnyájan laktunk, csak nagyon csekély bért fizettünk, — a minden más ember fiára nézve örvendetes karácsonyi ünnepek miatt, nagyon roszsznl folyt a dolgunk. Az ünnepeket megelőző pár héten már gyakran alig huszonöt emberből álló közönség előtt jálsztunk. többnvire nőtlen urak előli, kik nem tudták mikép töltsék el az estét: némelyek pedig talán a hölgyek végeit látogattak el hozzánk. Hetek óta csak osztalékra játszottunk már. Szaliott fizetés, abban az időben, a kisebb miilovar-társaságoknál csupán a jobb évszakokban : nyáron és őszszel volt, a nagy országos vásárok alkalmával, midőn az előadások színhelye hétről hétre változott. Télen, midőn az utazás több bajjal járt. s nem is mindenütt lehetett alkalmas termet találni, a hol a ma- nège! be lehetett volna rendezni, chapit.au meg mint mai napság, akkor csupán egyes nagyobb miilovartársaságoknak volt a birtokában, mig szilárd cirkuszt nagyobb városokban, csak hires társaságok építhetlek.''— ott települtünk le. hol alkalmas termel találtunk s hetekig örömest maradtunk, vatrv legalább addig, a meddig az előadások vonzották a közönséget. Mi most ezzel nem dicsekedhettünk, de mégis maradtunk, mert az ünnepek miatt más városban sem igen részesülhettünk volna melegebb pártolásban. Gyakran oly csekélyek voltak a bevételek, hogv a főnök meg a leányai a szájoktól elvonták a kenyeret, csak hogv a lovak jóllakhassanak. De hát melyik műlovar mondhatja el abból az időből, hogy lova miatt néha éhes gyomorral nem feküdt le? Két körülmény volt még. a közelgő ünnepeken kivül, melvek a közönséget előadásainktól visszatartották. Az öreg G. bábjátékossal találkoztunk össze, ki annak idejében hires volt a mesterségében. Ez kicsiny, jól fűtött teremben játszott s a közelgő ünnepek daczára is. szép látogatásnak örvendhetett. A jószivü öreg müvésztárs azonban, nemes érzületétől ösztönözve, már második előadásunk után — mely a költségeket is alig födözte. — meglátogatott minket. — Pajtás. — mondta főnökünknek — azt.* hogy mindnyájunkra rossz idő jár igy karácsony előtt, mindnvájan tudjuk. Hogv nekem most jól folv a dolgom, az csak olvan véletlen szerencse. De lásd. az én művészeimnek nem kell fizetés, sem táplálék : annál több kell azonban a tieidnek. kik a hajadat is leeszik a fejedről. Pedig most sem sok van rajta. Tudd meg tehát, hogv én innen eltávozom s tért nyitok neked. Feleségemmel, meg a két gyermekemmel majd csak boldogulok én bárhol is. Holnap L-be utazom. Я a derék öreg pajtás elutazott s most valamivel jobban folvt a dolgunk, de csakis valamivel. A másik, ránk nézve nem kedvező körülmény. sajátságos természetű volt. Említettem, hogy abban a városban, melyben megtelepedtünk, régi. hires gimnázium volt. melynek felsőbb osztályaiba több mint száz tanuló iárt. nagyobbára gazdag szülők gyermekei. köztök sok előkelő úrfi, zsebpénzzel bőven ellátva. A mi előadásunkra nézve ezekkülönben, megbecsülhetetlen confingesnt képeztek. A gimnázium igazgatója R. tanár, ez igazi görög, kinek a szájából csak ugy folyt Aristotelesnek és társainak a nyelve, mint a csurgatott méz. meglehetősen a feleségének, e házi sárkánynak, a kormánya alatt állt, mint azt nekem a ezukrásznő beszélte, egy csinos, gömbölyű özvegyaszonv, habár fiatal korát már rég túlélte, kinek üzletében, az előkelőek számára tartogatott mellékszobában a.z iskolaigazgató reggel egy csésze csokoládét ivott, este pedig egy üveg ruszti aszubort. börpölgetett. mindig pontosan az általa megállapított órában jelenve meg. Nos, ez a zsarnok előre megtiltotta tanítványainak, hogy a mi előadásainkat látogassák. Okát sem adta, hogv miért. De hát van-e szüksége egy iskolai uralkodónak arra, hogy okait magyarázgassa. Mi a dolgok állásáról véletlenül mindjárt első este értesültünk s másnap reggel a főnökünk a tőle telhető legnagyobb diszbe öltözve, tisztelgett az iskolaigazgatónál, kérve őt a lilalom megszüntetésére. A felsőbb iskolák hallgatói, különösen azok, kik zsebpénzben nem szűkölködnek, a kis cirkuszoknak mindenütt becses látogatói szoklak lenni. Ránk nézve ezeknek a látogatása életkérdés volt. Régi szokás szerint a diákok öt ezüst garast fizettek, melyért elsőhelyre kaptak belépti jegyet. S ezek rendesen elhozták eslénkint a hatodrész tallért, tiszteségesen udvarolgatlak a leányoknak, mindenféle apró ajándékkal kedveskedve nekik és lelkesít ve őket előadás közben, barsánv tetszésnyilvánításukkal, melyekben soha nem fukarkodtak. A főnök ugy tért vissza az igazgatótól, mint Renda szomorkodó zsidóinak egvike. A legnagyobb nyugalommal hallgatta őt meg az igazgató, minden közbeszólás nélkül, de aztán egy olimpiai kézmozdulattal ajtót mulatott neki. Mit tegyen mosl már a főnök, kinek bevételeinél a diákok garasai nagy szerepel játsziak? Ezeket meg kellett látogatóul nyerni, — de miképen ? Tanácskoztunk, de senkinek sem jutott eszébe valamely okos gondolat. Véletlenül Victorinere pillantottam,a főnök legfiatalabb leányára. Tizenötéves fölcseperedett leány volt ez, ezernyi apró vörös fürtöt viselve szabályosan szép lején : termete oly elegánsán kigömbölyödött, mintha szobrásznak a vésője alól kerüli volna ki. Egy régi shawlba burkolózva, de nem annyira, hogy az egészen elfödte volna kecseit — hiszen nem voltak köztünk idegenek — az óriási vaskemencze mellett foglalkozott. A mi lakásunk különböző szőnyegek és pokróezok által volt külön-szobákká átalalakitva egy nagy teremből, mely különben a lövésztársaságnak ivószobául szolgált az összejövetelek alkalmával. Viclorine fazekakat es lábasokat szedegett elő. a családi szerény ebéd elkészítéséhez fogván, hogy aztán a tűzhelyet a másik két' családnak engedje át. Én ezt a leánykát már sokszor láttam igy. de termetét sohasem méltattam különösebb figyelemre. Viszonyaink közt soha sem szoktuk nagyon szemügyre venni azt, a init naponkint látunk. Nem tudom, mily eszmelánczolat okozta azt, hogy ma nekem e leánynak testalkata szemembe ötlött, de önkéntelen fölkiáltottam, minden töprengésünk daczára : — Victoríne, Tori, te a valódi, fiatal Dionvsosz vagy! — Mi vagyok én ? — kérdezte hetykén a leány, kissé csodálkozva. — Persze, megint gúnyolódni akarsz velem. Inkább azon járjon az eszed, miképen kaphatjuk meg a diákokat ! Én nem hallottam, a mit a leánv mondott. Egy merész eszme, egy genialis gondolat villan! át agyamon. — A valódi.fiatal Dionvsosz! —ismétellem. — Ugy van, a dolgot ugy kell elintéznünk. Tori, te az iskola zsarnokát. Phöbusz segélyével, meg fogod szelídíteni. Ha jól viszed a szereltedet, karácsonykor szép fényes tallért kapsz tőlem, ha pedig ügyetlenkedel, jaj neked ' Most pedig csöndesség ! Hadd idézzem vissza emlékezetembe a klasszikus ó-kort ! Engedjétek, hogv távozhassam. A czukrászboltba kell mennem, tehát kisé rendbe kell hoznom a toilettemet. Visszavonultam tehát szőnyegfalu kabinetembe. Szokásom volt — s ez az utazó művészekre nézve ajánlatos szokás — a kisvárosokban csak azokat a vendéglőhelyiségeket keresni föl, a hol .jó társaságok fordulnak meg. Természetesen, megőriztem büszke szerénységemet s tartózkodó magamviseletét, mely a társas életben a «savoir-vivre»-t jellemzi s kiszemelve helyemet, ugy a szememet, mint a fülemet résen tartottam.