Vadász- és Versenylap 34. évfolyam, 1890
1890-03-29 / 13. szám
107 azok, kik tipjeinket követték, csak nyereségben lehetnek, s nem volt okuk megbánni bizalmukat. Már egy alkalommal, az 1888-ik évben az egész versenynapra adott tipünk mind a hat futamban győztesen vonult el a birói páholy előtt, s e nem mindennapi sikert a külföldi szaklapok is elismeréssel emelték ki ; mindezt nem dicsekvésböi. hanem a tényeknek egyszerű registráiása végett mondottuk el, főleg azérl, hogy a sportlapok tippeléseivel igen benső összeköttetésben levő totalisateur intézménye, mely versenyügyünkre és országos lótenyésztésünkre olv előnyös befolyást gyakorol. a szomszédos parlamentben oly sötét színekben mulattatott be — mintha az egész egy bűnös cselekmény volna, melynél a közönség csak pénzét veszíti és senki sem nyer; — mindezt ugyan urak állították, kik nem vettek maguknak fáradságot, a versenytereket látogatni és a totalisateurön sohasem vesztetlek. Kétségtelen elitélendő dolog, ha valaki erején felül élvezi a totalisateur örömeit és másnak tekinti az egész intézményt mint kellemesen izgató szórakozásnak, melynél a külföldi versenyterekkel szemben alacsonvra kimért belépti dijak mellett, a versenyügy emeléséhez az egész közönség is hozzájárul ; de ez nem zárja ki. hogy a turfközönségnek egy része, a mint tényleg is van, pénzügyi előnyökkel végzi versenylátogatásait ; s a sportlapok tipjei arra valók, hogy a versenvügygyel kevésbbé foglalkozó közönség némi tájékozást nyerjen, s mi ez évben is igyekezni fogunk, hogy olvasóközönségünk bizalmát tipjeink kiérdemeljék. Fogadásokról. Nincs oly üzleti és pénzügyi kérdés, mely annyi pontosságot, becsületességet s bizonyos mértékű emelkedett nemesebb fölfogást igényelne. mint a fogadások megkötése : — a kereskedelmi üzleteknél ott szerepel a váltó, két-három kéz aláírásával, az egyébb pénzügyi viszonyoknál a kötvények, a kezesek mindenféle formaságokkal stb. — A fogadásoknál az «adott szó szentsége» az egyedüli, de biztos alap ; a ki ennek súlyát nem érti, az nem fogadhat. Kétségtelenül mindenki ott köti meg fogadásait. a hol akarja : a magyar fővárosban elég alkalma van hozzá : ugy nőnek a fogadási válalatok és irodák, mint a gomba. — s még néhány van készülőben is. — Bécs nagy város és ott ki van fejlődve a fogadási kedv és nincs magán válalkozó : a sportlapok foglalkoznak ilynemű kérdésekkel s ezekben vau elég erkölcsi és pénzügyi biztosíték s vannak a Jockey-Club beleegyezésével bookmakerek; s mindezek a szigorú fogadási törvények alatt állanak. Mi már többizben felszólaltunk, hogy a versenyügy érdekében volna, ha a magyar fővárosban is. megbizhaló belföldi polgárok a Magyar Lovaregylet hozzájárulásával a fogadási törvények alatt, bookmakerségre vállalkoznának, de e feltételek nélkül, csak a közönség félrevevezetésére s megkárosítására fognak vezetni és a rendőrségi beavatkozásra teljesen érdemesek. Versenyügyünk iránt érdekkel viseltető közönségünket figyelmeztetjük, hogy e magán vállalatok bizalmat nem érdemelnek és gyanúsak. Gyepérdeküek. A következő változtatott versenyszinek lettek legközelebb bejelentve: Streeruwitz Ottokár lovag főhadnagy (7. drag, ezr.j változtatott versenyszine : szürke test, vörös övszalag és sapka. * * * A handicaper tisztét ugy Prágában, mint Pardubitzban Ernst György ur fogja teljesíteni. * * * Bánatot jelentettek : Gr. Fürstenberg Frigyes főhadnagy (6. drag, ezr.) a 3e Duchess of Kisbér-ért, az 1890diki bécsi Trials'akesben és a budapesti Nemzeti Hazafi-dijban és a Kancza-dijban. Horthy István főhadnagy (13. huszár ezr.) a 3é Ecseg-ért Ausztria Magyarországban való minden közelgettségeért Körültekintés. A gr. Wrangel által szerkesztett «Hippol. Revue» az Angolországban levő kiválóbb telivérménesek sorozatát kezdte meg, s először is a portiandi berezeg welbeeki ménesét ismerteti. A Welbeck apátság a portiandi herczegek ősi fészke. Világhírét azonban e gyönyörű uradalom különösen annak köszönheti, hogy az epsomi Derby győztesei : Ayrshire és Donovan ott láttak először napvilágot. Eltekintve ama mesés pompától mely Welbeckben látható, csak az ottani ménesre szorítkozunk. A mai Welbeck tulajdonképi megteremtői a negyedik és ötödik portiandi herczeg voltak. Előbbi a rendkívül nehéz talaj javitására fordította minden figyelmét, roppant költséget fektetve abba ; utóbbi, — ép ugy mint két testvére Bentinck György és Henrik lordok — milliókat fordított nagyszerű és drága építkezésekre. Különösen az alagutak iránt volt nagy előszeretete. Különféle épületeket földalatti folyosókkal kötött össze, ami a nyirkos talajban nem könnyű föladat volt s e munkálatok emiatt óriási összegeket nyeltek el. Igy a másfél angol mértföldre terjedő alagutak majdnem három millió font sterlingbe kerültek. Ez alagutak egyike, a kastélyt a konyhaépülettel köti össze, melyből az étkeket lóvasuton szállítják a közvetlen az ebédlő alatt levő «lift»-ig; egy másik alagút a kastélyból az 1 kilométernyire fekvő manégehez vezet s a 95 lóra berendezett vadászistállóhoz. Természetesen, ezenkivül vannak még nagy fényűzéssel és gyakorlatiasan berendezett istállók, paripák és kocsilovak számára. A lakházak és gazdasági épületek, egymáshoz sorakozva, egész tekintélyes falut képeznének. Ez épületekben laknak a tisztviselők, ott van az olvasóterem és könyvtár, az uradalomban foglalkozó egyének számára, egy klub, étkező teremmel, tekeasztalokkal és kávéházzal, iskola kb. száz gyermek számára, postaépület, mosóház, majorság, kertészlak, tenyészházak sat. Minden sportsman szemének valódi élvezetet nyújt az üveggel födött kb. í-00 meter hosszú « Tan Galopp » (timárcserrel boritott galoppozó pálya). Épugy figyelemreméltó a pompás, 385 láb hosszú, 106 láb széles és 50 láb magas rr.anége, melynek megvilágítására körül-belől 8000 légszeszlángot használnak. Monumentalis épület ez, mely a berezegnek tOO.OOO Iont sterlingjébe került. Ily keretbe, természetesen csak elsőosztályu lovak illenek. Nem lehet tehát csodálkoznunk, ha a jelenlegi herczeg egy-egy vadászlováért 700 guineát adott ki. A negyedik portiandi herczeg szenvedélyes turfbarát volt és a versenypályákra csak saját nevelésű lovakkal lépett ki. E czélból mindig tekintélyes számban tartott anyakanczákat a ménesben. A herczeg nevelései azonban sohasem vettek részt a kétévesek versenyeiben. A legjobb versenyló, melyet a herczeg nevelt, Tiresias volt, az 1819-iki Derby-győztes. E mén azonban a ménesben egyátalában nem felelt meg a hozzá kapcsolt várakozásnak. A jelenlegi, hatodik portiandi herczeg, ki a tenyésztés iránt rendkívüli előszeretetet tanusit, Welbeck közvetlen közelében kitűnő paddockokat rendeztetett be. A legmagasabb ponton fekszik W. Chapman studgroom lakása és ezalatt köröskörül feküsznek a terjedelmes és minden képzelhető kényelemmel ellátott boxok, futtató udvarok stb. A ménes főintézője Mr. T. Warner Turner. A welbeeki ménes jelenleg két apaménből, 20 anyakanczából és a megfelelő számú csikókból és vearlingekből áll. Eme hárem első szultánja, Sí. Simon (Galopin— Angela. King Tómtól,) mely minden távolságra kitűnő versenyló volt és mint apaló kitűnő átörökitő képességet igazolt tavaly, midőn ivüdékai először jelentek meg a pályákon. St. Simonnak az ivadékai átalában derék, nagy lovak, erős csontozatuak, jó alappal s kellő hosszú alkattal. Mily reményekre .jogosítottak ezek. már ama körülményből kiviláglik, hogy St. Simon fedezési lisztája, a 100 font sterling jelentékeny fedezési dij mellett is mindig lui van jegyezve. És mégis, a mi úgynevezett lóismerőinknél kétségkívül különböző kifogásuk volna e hires mén külsejére nézve. Értjük itt, különösen behorpadt hátát, kissé nehéz vállát, a nagyon rövid hátsó bordákat, a kerek fart s a szárcsontok csekély szélességét. Eme hiányok mindenesetre ellentétben állnak a valóban eszményi partiekkal, a minők a nagyszerű váll-lapok, karok és ritka hosszúságú lábszárak, izomzal, nagyszerű véknyak s minden szövedékében való nagy szikárság stb. Szépnek, uiszéli fogalmak szel rint, azonban e mént még sem lehet tartani _ A második fedező mén — Mate (Blanford — Gretna,) melynek a föladata, a bérlők kanczáit fedezni, minélfogva fedezési dija csupán 1 guinea. Az anyakanczák a következők : 1. Atalanta ell. 1878. Galopin—Ferinia. 2. Amoena ell. 1884. Hampion—Mowerina. 3. Dodona ell. 1884. Springfield—Wheel of Fortune. 4. Eileen ell. 1882. Munden—Miss Middlewick. 5. Flying Footstep ell. 1884. Doncaster—Atalanta. 6. Golden Eye ell. 1878. General Peel—Pintail. 7. Lady Mar ell. 1873. Scottish Chief—Lady Morgan. 8. Larissa ell. 1875. King of the Forest —Acropolis. 9. Mowerina ell. 1876. Scottish Chief —Stockings. 0 Marquessa ell. 1879. Blair Athol- Murcia. 1. Mnirnim ell. H-84. Scottisch Chief— Violet. 12. Modwena ell. 1883. Galopin —Mowerina. 13. Staffa ell. 1880. Scottish Chief—Tails. 14. Satchel ell. 1882. Galopin —Quiver. 15. The Shaker ell. 1877. Scottish Chief—Fravoiina. 16. Tact, ell 1882. Wisdom —Enigma. 17. The Baroness ell. 1872. Saunterer —Curatrix. 18. Ulster Queen ell. 1879. Uncas—Pirate Queen. 19. Rattlewings ell, 1883. Galopin— Mavis. 20. Wheel of Fortune eil. 1S76. Adventurer —Queen Bertha. Mint látható, e gyűjteményben nincs hiány jó vérben. De sokba is került ám ez a herczegnek. Whçel of Eortuneért fizetett pl. 5000, ennek leányáért l 100, Rastlewingsért (egyéves korában) 2190 guineát stb. Atalanta, köztudomás szerint, Ayreshire anyja, Mowerina pedig Donovannak és Semolinának az anyja. E két anyakancza tehát több millió értéket képvisel. Figyelemre méltó tény, hogy a néhai Bentinck György tenyésztése sokkal járult a a welbeeki mai ménes képződésére. A fentebb emiitett husz kancza közül nem kevesebb mint 14 van olyan, melynek ereiben Bay Middleton, Elis, Venison vagy Surplice-vér kering, melyek mindannyian a György lord birtokában voltak. St. Simon is Bay Middletonra vezethető vissza, melv mint tudjuk, kitűnő versenyló volt, de ménesben nem mutathatott föl sikereket. Ivadékainál ritkán lehetett egésséges constitutiót észlelni, s többnyire igen nehezen idomithatók voltak. Sajátságosan, Bay Middleton legszerencsésebb volt a Velocipede-kanczákkal, habár a Velocipedek, törzsüket tekintve, bajszálnyival sem voltak egésségesebbek, mint Bay Middletonok. Ha azonban a mén a különösen egésséges Emilius és Whalebone-törzsekkel párosult, eme párosodás produktuma nem állta ki a traininget. A portiandi herczegek eddig mindnyájan különcök voltak, kisebb-nagyobb mérsékben, különösen a mostani herczeg atyja rendkivül 1 csudálatos ember volt, ki a mi az emberke1*