Vadász- és Versenylap 33. évfolyam, 1889
1889-08-31 / 49. szám
383 sorozatú, a méntelepek bármelyik osztályához tartozó álladalmimének közül lehessen az egyes tenyésztő jogositva bérmént választani. Úgymint : a) ama mének közül, melyek az előző évben bérben voltak, a mennyiben bérlőik által a lelepnek jövőre nézve rendelkezésére bocsáttattak; b) mindama fiatal vagy ujonan a telepek létszámába akár az álladalmi ménesek sarjaiból akár vétel által növedékbe került lovak közül, melyek még állomásra beosztva nem voltak ; c) a telivérek közül kivétel nélkül, habár a választott mén esetleg egyik vagy másik állomáson tényleg beosztva lett volna is. Midőn eme tervezetemet t. Elnök úrral közlöm, egyúttal czélzatom alapját is ismertetni kívánom. Azt hiszem ugyanis, ha ama körülbelül 300—350 mént, mely évenkint rendszerint bérben szokott lenni, továbbá az áiladalmi ménesekhői évenkint a telepek állományába áthelyezett 180—200 drb fiatal példány, továbbá vétel utján szerzett mintegy 60 drb mént és végre az állomásokra beosztott körülbelül 150—160 telivért és igy összesen 690—770 drb mént bocsátunk a bérlök szabad választására, eleget teltünk az előkelőbb tenyészdék és tenyésztők méltányos igényeinek és egyúttal megóvtuk állomásainkat ama kedvezőtlen és kellemetlen esetektől, hogy a jól és következetes tenyésztés érdekébenelőnynv el felhasznált ménjeiket akkor, midőn azok által tenyésztésükkel épen helyes irányban voltak menendők, elveszítsék. Ily értelemben volna óhajom a jövőre nézve rendelkezni, de mielőtt ezt tenném (amit már fentebb is emiitettem) az összes lótenyésztési bizottságok elnökeinek erre vonatkozó nézetét kívánnám ismerni. Ez elvtől vezérelve fordulok tisztelettel Elnök úrhoz is. kérvén, miszerint becses nézetét előadott czélzatomra nézve esetleges megjegyzései és javaslataival együtt, velem megismertetni, s azt ez év november l-ig közölni kegyeskedjék, hogy e szerint intézkedéseimet a bizottsági elnök urak véleményeinek komoly számbavételével még ez évben megtenni képes lehessek. Budapesten, 1889 augusztus 20-án. A miniszter megbizásából : Kozma. VADÁSZAT ÉS LÖVÉSZET. Vadászat ritka eredménynyel. A betléri kastély főúri vendége — mint a «Rozsnyói Hiradó» irja — nem egészen két hétig tartó s az uradalmi erdőségnek nem minden részére kiterjedő — cserkészetük alatt 75 darab őzbakot, 1 medvét, 1 dámbikát és 1 vaddisznót hoztak teritékre. Ezek közül elejtett Andrássy Géza gróf 27 özbakot, Odescalchi Géza hg (hat napon át) 21 őzbakot, 1 medvét, 1 dámbikát és egy vaddisznót, Leitrum Rudolf gróf 17 őzbakot, Széchenyi Aladár gróf 6 őzbakot és Karátsonyi Aladár gróf négy őzbakot. — Megjegyzendő, hogy a főúri vadászok csakis az erős példányokat vették puskahegyre s az elejtett bakok agancsai mindannyian diszére fognak válni a fővárosi agancskiállitásnak. Érdekes a részletesebb elbeszélésre az elejtett maczkó históriája. Ugyanis Odesalchi Géza herczeg egy nap a Kőfej táján cserkészve friss nyomára akadt egy maczkónak s keresésére indult, de sikertelenül ; másnap reggel azonban, a midőn ugyané tájon már 3 őzbakot elejtett, mozgást vett észre egy málnás területen s ama hiszemben, hogy egy őzbak legel a sűrűben, sípolni kezdett arra, mire egy hatalmas medve feje lett látható a közelben ; a herczeg felhasználta a vadnak első mozdulatát, golyót repitett annak lapoczkájába, mire az irtózatos bőgéssel rogyott össze s lefelé gurult a lejtőn, majd pedig a mint ellenfelét észrevette, két hátsó lábára állott s minden erejét összeszedve rohant feléje. A herczeg készen várta a közeledő fenevadat s alig pár lépésnyiről szügyébe tüzelt annak, mire újra felbukott s még egy kegyelemlövésre kiadta páráját. VEGYES. Gr. Károlyi László a tatai versenyeket, melyeknél ez évben volt először jelen, igen megkedvelte s valószínűnek tartjuk, hogy rövid időn versenyistállót fog összeállítani, a jeunesse dorée e közked'vességü és nagyvagyonu tagjának megjelenése a turfon nagy előnyére lenne egész versenyügyünknek. * * * Baden-Badenben a Zukunfts-Rennenben, éppen semmi szerepet sem játszott a mi tenyésztésünk, Eretnek. Yellow lett a győztes és a németországi tenyésztés is előttünk voit helyezve ; a franczia Yellow helyet sem kapott Spaaban ; — most már van egyenes mértékünk a franczia tenyésztéshez, csakhogy nem nagy örömünk van benne. * X « Mult évi 54-dik számunkban felhívtuk a magyarországi tenyésztők figyelmét a gróf Berteux-féle telivér-árverésre ; — ezen az árverésen lett eladya Yellow 8300 frankért ; jó lett volna egy kis pénzzel s vétel-kedvvel, valamelyik magyar verseny-istállónak is ott lenni. * * * A tatai kéjvonat utójátéka. Két esetről hallottunk, hogy a mint hajnal felé, nagy fáradtan a férj haza ment. a kissé ideges és féltékeny nő, szemrehányásokkal állt elő, s nem akarta mentségül a magyar államvasutak hibáit elfogadni ; szó szó után a vége a dolognak az lett, hogy : «váljunk el !«. * * * A tatai versenyről haza jövő vonaton, az egyik türelmetlen turfista felkiáltott : «Már hogy lehet ezt a vonatot jogosan különös kéjvonatnak nevezni» ? a másik turfista hamar azt válaszolta: «Igen természetesen, mert az egész uton jogosan különös kéjjel lehet szidni a magyar államvasutak» * * * A badeubadeni arany kupa is Francziaországba ment; Aha csak a 4000 márkás harmadik helyen végezte ; nem sok szerencséje volt ez eleven istállónak az Uniontól fogva : az első kirándulásnál Németországba, lovai köhögést kaptak, most meg teljes vereséget. * * * A «Le Sport» franczia szaklap legutóbbi száma hozza a spai győztes Alicante portréját; hajó a kép, akkor e győztes kancza kitűnő arányú s nagy szabású ló lehet ; s alig hiszszük, hogy messze álljon e kép a valóságtól, mert a franczia sport - olvasóközönség sem igen hagy tréfálni magával. * * * Kit, Verneuil — Kity eme 3éves leánya gazdát cserélt. Cavaliere Sciampanilli vette meg a kanczát gr. Zichy Bélától. A «Jockey» az olaszosan hangzó Cavaliere Sciampanillit ugy tünteti föl, mint olaszországi istállótulajdonost, holott ez egy magyarországi versenyistálló tulajdonosnak az álneve, miről a nevezett szaklap a «Renn-Kalender»-ből könnyen tudomást szerezhetett volna. * * * Mr. P. Auinonti franczia sportsman és ménestulajdonos, a hires Ténébreuset és Saxifrage s Fra Diavolo fedező méneket a párisi kiállításon közszemlére szándékozik kiállítani. * A Magyar Lovaregylet a pozsonyi őszi meetingen szeptember 26-án futandó «őszi akadályverseny-t 1500 frttal dotálta. * * Bell jockey volt a legszerencsésebb lovas a tatai versenyek alkalmával, a mennyiben a br. Springeristállóból három lovat vezényelt győzelemre, u. m. Bonchirosát, Babonát és Welikit. * * * Ayrshire, az idei Eclipse Stakes nyertese, az idén bevégzi verseny-carrierejét s mint apaló lesz fölállítva. Fedezési dija 100 fonf sterlingben van megállapítva. * * Foxhall. az 1881-iki Grand Prix győztese és Town Moor (Et caetera apja) Newmarketeii okt. 9-én árverésre kerülnek. * * * Bäuberhanptnianu. Savernake és Rapina ez ötéves fia, a mult héten Iffezheimban a reggeli munka közben letört. A doncasteri St.-Legerhen Seclusiont T. Loates fogja lovagolni. Donovant, F. Barrett, Miguelt G. Barrett, Enthusiastet T. Cannon, Quartust J. Osborne s Scottish Fuselieirt Watts — megannyian a legjele- sebb lovasok. * • * A cliarlotteiiburgi nagy gátverseny, mely okt. 23-án kerül döntésre, az idén 10,000 márkával van dotálva. Távaly csak a fele dij volt. * * « Simpliciust a Freudenaui nagy handicapben, szeptember 7-én, Sopp fogja lovagolni. * Vőfély reggeli munka közben letört. * * * A badenbadeni Zukunftspreist 1878 óta hét izben nyer.ék osztrák-magyar lovak, négy izben németországiak és egyszer franczia ló. * * * Donovan eddig 18-szor indult, 15 versenyt nyert és 40,362 font sterlinget kersesett eddig, a legtöbbet a mit valaha versenyló nyerhetett. Istállótársa Ayrshire 15-ször indulva 11-szer érkezett be elsőnek és 34,750 font sterlinget nyert összesen Laptulajdonosok : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ ÉS PULAY KORNÉL Felelős szerkesztő : PULAY KORNÉL. NYILTTÉR. Két telivér mén eladó. Riadó aranypej, ell. 1883-ban Kisbéren, ap. Scottish Chief any. Rub-A-Dub. Rataplantói (О. G. В. f. Oe.-Ung. Vol. III. pag. 206.) Pezsgő, sárga, elletett 1883-ban Kisbéren, ap. Blair Áthol any. Claret Wine, Windhamtól (O.G. В. f. Oe.-Ung. Vol. III. pag 51.) Venni szándékozók forduljanak Buday Sándor urad. lovászmesterhez, Tavarnán, Zemplén m. 1—3 BACHRUCH A. Csász. és kir. uilvari ékszerész Budapesten Váczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítményeit aranyban, ezüstben, drága kövekben. Különlegességek : phantasietárgyak. verseny és vadászdiiak saját mintázatok és rajzolatok szerint. Férfi divat és fehérnemű különlegességek szerb királyi udvari szállitó Ö fir. felis. Coburg berezeg és herczegi) udv. szállítója. BRACHFELD F. a «Jockey-Club »-hoz Budapest, IDorott3rsi--a.tC!za, 7. szám.. Bauer Zsigmond és társa Budapest, váczi-utcza 25. Férfi-ingek speciális készitői ajánlják különlegességeiket uri-divatáruk és fehér-nemüekben, uri ingek angol chiffonból, franczia cretonból és angol zefirből, mérték szerint a legfinomabban kiállíttatnak.