Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888
1888-11-09 / 72. szám
556 VADASZ- É S VERSENYLAP Tattersall. (Külső-kerepesi ut, Budapest.) Lovak eladásra vagy tartásra felvétetnek 1 frt 30 krnyi dij mellett ; ezért jár naponta 12 liter zab, 5 kilo széna, szalma bő almozással. A tisztogatás, jártatás vagy lovaglás szigorú felügyelet alatt történik, szép időben a nyitott, esős időben a fedett lovardában. További felvilágosítással bármikor szolgál Budapest, 1888. augusztus 1. Richter Sándor, titkár. HIVATALOS. Kivonatok a «Magyar Lovaregylet» folyó október hó 8-án tartott rendkívüli közgyűlésének jegyzökönyvéből. ' Â már a májusi közgyűlésen megváltoztatott s a magyar kormány által jóváhagyott Egyleti alapszabályok kihirdettettek, s miután ennek egyik pontja érteiméhen az addig 5 taghói állott igazgatóság helyett ezentúl 3 tagból áll, az előbbi 5 tag leköszönt, s igazgatóiul meg választattak az 1889, 1890 és 1891dik évekre : gr. Batthyány Elemér, gr. Festetics Tassilo és br. Üchtritz Zsigmond. Ugyanakkor egy uj idomitó pálya épitése elhatároztatott. * * 4 A «Magyar Lovaregylet» november 3-án ujabban tartott választmányi és rendkívüli közgyűlést, melyeken a folyó évi hevételek- és kiadások approximative kimutatása, és ennek alapján a jövő évi költség-előirányzat terjesztetett elő; e szerint az 1889. évben 19 versenynapra 248,000 szavaztatott meg. Ugyanakkor a választmányi gyűlésen a versenyügyekben döntő közös legfőbb bíróságba uj tagokul magyar részről megválasztattak : gr. Batthyány Géza és gr. Esterházy Móricz miután gr. Nádasdy Ferencz lemondása, és időközben gr. Esterházy Miklósnak az ausztr. Jockey-Club igazgatósági tagjává megválasztatása folytán két hely üresedésben volt. Ugyanazon választmányi gyűlésen gr. terházy Sándor a «Magyar Lovaregylet» tagjává életfogytig tartó jogok és kötelezettségekkel megválasztatott. * * * Ugyanazon közgyűlésen a versenytér építésére kölcsönzött összegekről kiadott kötvényekből 4 drb 1000 frtos sorsoltatott ki, és pedig a 8. sz. (gr. Andrássy Aladár), 10. sz. (gr. Andrássy Géza), 29. sz. (gr. Károlyi-Csekonics Margit), 93. sz. (gr. Károlyi-Csekonics Margit). Mi ezennel oly értesítéssel közöltetik, hogy a kisorsolt kötvények a Lovaregylet pénztáránál a szokott hivatalos órákban beválthatók. Dr. Magyar L. Sárkány Jdn. Fer. s. к. vers.-titk. egyleti titkár és főpénztárn. Birtokváltozások. Halassy Pál őrnagy megvette Don Perez p m ell. 1884. Purple—Donna Dami-tól (O. G. B. Vol. III. pag. 71.) Ivánka Oszkár úrtól. Helyreigazítás. A folyó évi november 1 én záródott 1890-ik évi Kancza-dij-ra idejekorán nevezettek a már közölteken kivül : Capt. Violet sga к Ophelia. Ugyanaz sga к Thecla, 1890-iki St-Legerre : Capt. Violet p к Aranyka. Ugyanaz p in Epirus. Ugyanaz sga к Thecla s igy az 1890. évi Kancza-dij 65. a St-Leger 130 aláirással záratott el. Budapesti versenynapok 1889-ben. Tavaszi meeting. Május bó 5. 7. 9, 12, 14, 16, 19-én. Nyári meeting. Augusztus hó ... ... ... ... 11, 13, 15, 18, 20-án. Őszi meeting. Szeptember hó ... ... — ... 29-én. Október hó 1, 3, 6, 8. 10. 13-án. Tatai verseny 1889-ben. Augusztus hó ... - --- 25-én. Nevezési zárlatok. Budapest. A «Magyar Lovaregylet» versenytitkárságánál. I)ecz. 1. 1889-iki Szt-István-dij. 2-ik bán. jel. I)ecz. 31. 1890-iki Csikóverseny. Nevezés. — — 1892-iki Ivadékverseny. « « A «Magyar Lovaregylet» versenytilkársága : Dr. Magyar, Bánatjelentések. A következő versenyre deczember 1-én este 10 óráig bánat jelenthető a «Magyar Lovaregylet» verseny titkárságánál Budapesten. Budapesti versenyek 1889. (Nyári meeting.) Szt-István-dij 31000 frt. ebből 25000 fit a nyerőnek, 3000 frt a 2-diknak, 2000 frt a 3-diknak, 500 frt a 4-diknek és 500 frt a nyerő ló idomárjának. Minden 3é és id mén és kancza számára. Táv 1800 meter. Teher 3é 48} kilo, 4é és id 54 kilo, kanezára 1} kilo kevesebb; 300U frt értékű verseny nyertestre 2} kilo. két vagy több ily vagy egy 5000 frt értékűére ha 3é 7 kilo, bá 4é vagy idősb 5 kilo több, két vagy több ily vagy egy 10000 frt értékű verseny nyertesére, ha 3é 10 kilo. ha 4é vagy idősb 7 kilo több. — Angol és franczia lovaknak 5 kilo külön és pedig halmozva. Oly lónak, mely (eladó verseny kivételével) egy 1500 frt értékű korteher-versenyt még nem nyert, lia 3é 2} kilo, ha 4é vagy idősb 5 kilo eng. Az induláskor nyeretleneknek, ka 3é 3} kilo, ba 4é vagy idősb 7 kilo eng. Beiratási dij (a lovaregyleti pénztár javára) minden nevezett lótól 50 frt. további 100 frt az 1888. augu-ztus 1. után állva maiadtakért, még további 150 frt az 1888. deczember 1. után állva maradtakért és még további 200 frt az 1889. apr. 1. után állva maradtakért. Nevezési zárnap 1888. márczius hó 1-én, (Elzárva 97 aláirással.) Nevezési zárlatok. A nevezések az illető zárnap este 10 órájáig a «Magyar Lovaregylet» versenytitkárságáboz Budapest, küldendők. Budapesti versenyek 1890. (Őszi meeting.) Csikó-verseny. Dij 4000 frt a belföldi magántenyésztőnek, azonkívül még 1000 lit, ha a ló ilyennek birtokában elletett és 1000 lit a második lónak. Táv. 1200 meter. Minden 2é continental is mén és kancza számára franczia lovak kivételével. Teher 54} kilo, kanezára 53 kilo. 2000 fii értékű verseny nyertesére 2 kiló, 2 ily vagy egy 4000 frl értékűére 3} k. több. Nyeretleneknek 3} k. eng. Beiratási dij minden nevezeti ló után 20 frt, indulók ezenkívül még 80 frtot fizetnek az egyleti pénztár javára. * * * Budapesti versenyek 1892. (Tavaszi meeting.) lvadék-verseny. Futandó 1892-ben a budapesti tavaszi meeting alatt. Dij 3000 forint (adva a kilenczes bizottmány által kezelt alap kamataiból). Belföldön nevelt mének v:-gy nevezési zárnapig próbálatlan belföldi kanczák, nemkülönben a kilenczes bizottmány által behozott kanczáknak belföldi Sé mén és kancza csikaik számára. Táv. 2400 meter. Teher ménre 57} kilo, kanezára 56 kilo. A nevezésig próbálatlan belf. mén vagy az ivadék indulásáig próbálatlan belföldi kancza osikajának 3} k. eng., mindkét esetben 5 k. eng. Tét 75 frt, bánat 30 frt. Kisbánat (a versenyév május l-ig jelentve) 10 frl. A 2-ik ló a tétek és bánatok összegét nyeri, levonva ebből a nyertes és a harmadik ló ré.-zére azoknak egyszerű léteiét. A fedezett kancza nevezendő 1»88 decz. 31-ig. Az ivadék bejelentendő 1889 aug. l-ig. Ha nincs ivadék. nincs bánat. Nem jelentés esetében bánat fizetendő A «Magyar Lovaregylet» versenytitkársága: Dr. Magyar. 1888 november 23. Л G ARASZ AT ÉS KOPÁSZAT. Szt-Hubertus a Rákoson. Ott hol hajdan egyik legdaliásh királyunk — Szt-László — a mogyoródi csata előtti napokon a szarvast űzte (s szeretnénk hinni hogy lovon űzte), most is a közel 800 év előttihez hasonló kép tűnik fel elöltünk ugyanazon vidéken. — A szarvast üző s vágtató lovagok élén ismét a magyar király, (s bizonyára egyike a legkitűnőbb lovasoknak a magyar királyok közt), mig az őt környező fő-nemes családok sarjai közt nem egy van olyan (emlékezzünk az Eslorásokra, Andorásokra, Karvalyokra, Omodékra, Eörsökre, Deseőftakra stb.) kiknek ősei már akkor is vadászatban és harezban a legelsőkként lovagoltak a király személye körül: — s lia a történeti hagyomány szerint őseik vitézek és kitűnő lovasok voltak, ne feledjük, hogy a mai nemzedék is mind honvéd ! s (igazai mondva) aligha áll hátuk megett «a cross country» lovaglásban is, tekintve azt, hogy lovaik kétségtelenül jobbak s igy többre képesek. * * * A cavalcade, mely szombaton (november 3-án) a Pascálmalmi nádasnál összegyülekezett, bár hiányoztak néhányan az idősb urak közül, kiket közel 20 év óta, s még tavaly is ott szoktunk látni, s kiket (bizonyára nagy sajnálatukra) csak a betegség tartott vissza az idén — még is közel 40 lovast mutathatott fel. Legszámosabban voltak az Estorás esaládbeüek, ellenben a Karvalyok nagyon hiányoztak. A mi a vadászatot illeti, ugy mint eddig, az idén is minden lehető előkészület megtetetett, hogy a rákosi kopó-vadászatok tulajdonképeni kezdetén, Hubertus napján* sikerre számithassanak: s miután a száraz talaj miatt — róka után szimatra alig lehetett számilani : a master szarvasra rendelt kopókat. hogy bizlosb hajtásra számithasson. — A vadászat napján délelőtt beborult, miből a falkának már is jó előny mutatkozott szimatra, később megjött a hagyományos kegyelettel várt keresztelő-viz is — kevéssel a vadászat kezdete ulán egy szép országos esővel, mely a vörös kabátokat — s talán kissé többet is — jól megáztatta. Fontban a kitűzött időre (délelőtt 11 óra) Gödöllő felől két kettős fogaton jőve — megjeleni О felsége a király, kíséretében gr. Paar altáborn., Berzeviczy ezredes és Potter őrnagy. О felsége mindjárt lóra ülve (egy derék telivérpejre) s a már őt lóháton váró főnemes urakat üdvözölve, az eleibe lovagló falkanagygyal gr. Esterházy Miklóssal, majd másokkal váltott még néhány szót. .leien voltak az emiitetteken kivül még : gr. Esterházy Móricz a veszprémi főispán, gr. Esterházy Andor, ki több évig az ujszászi kopókat vezette, gr. Esterházy Béla és gr. Esterházy László versenylovasok, gróf Dessewffy Aurél a mindenütt jelenlevő, báró Üchtritz Zsigmond, gr. András, Géza, a parnói falkanagy, gr. Nádasdy Ferencz (a lóháton, gyalog és vizén folyton sportot üző) liával gróf Nádasdy Tamással, gr. Csekonics Endre, gróf Keglevich Béla, gr. Sztáray János, gr. Széchenyi Aladár, gr. Teleki József, Jankovics Elemér, Harkányi János, gr. Thun főhadnagy, s a fővárosban állomásozó huszárezred tisztikarának nagy része. A vadászat - kedvelők össze gyülekezése után, közvetlenül a Paskáli nádas mellett egy liatal szarvas lett szabadon eresztve, mely a legpompásabb runöket adta. Először Csömör irányában indult, de csakhamar balra kanyarodva, egyenest a palotai erdőbe ment ; a fali m — kiválogatott 20 pár nagy kopó — csak ekkor ( 15 egész perez után) bocsáttatott a szarvas nyomára s szimatot fogva gyorsan szá* Kár bogy Szl.-László napja — vadászati tekintetben alkalmatlan időre esik, különben az idegen szent helyett László király napját ünnepelhetnék a magyar vadászok