Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888

1888-08-30 / 55. szám

421 » Tattersall. I Ktllső-kerepeei ut, Budapest.) | .oviik eladásra vagy tartásra felvetetnek 1 Irt HO krnyi dij mellett ; ezért jár naponta 12 liter zab. 5 kilo széna, szalma bő nlmo­zással. A tisztogatás, jártalás vagy lovaglás szigorít felügyelet alatt történik, szrp időben a nyitott, esős időben a fedett lovardában. További felvilágosítással bármikor szolgál Budapest, 1888. augusztus 1 Richter Sándor, titkár. Totalisateur­fogadás közvetítése a soproni, bécsi és budapesti versenyek alatt, legkisebbtét 5 frt tői bármily összeg erejéig. Fogadás közvetítésért semmi illet­mény sem számíttatik, egyedül a vissza­adott — ugy a lét mint a nyeremény-összeg után 2»/o lesz levonva, a téteknek postai kül­demény, vagy távirati utalvány avagy közvetlen alulirt kiadóhivatalunknál legkésőbb а verseny­nap déli 12 óráig be kell folyni, hogy а nyert összegért а felelősséget elvállaljuk. Fogadás közvetítését átvállaljuk a verseny érthető megjelölése mellett, nyerésre vagy helyre, vagy egyik megnevezett jockey által lovagolt lóra; lia a megjelölt ló nem indul vagy a megnevezett jockey nem lovagol, a tétel 2o/o levonása után vissza fog adatni. Kiadóhivatalunkban minden nap délután 4—r,.jg t>s а versenynapokon délelőtt 10—12 óráig а fogadási megbízások átvétetnek. A "Vadász- és Verseny-Lap» kiadóhivatala Hatvani utcza, Ferenrziek bazárja IV. lépcső. II. emelet. HIVATALOS. Nevezési zárlatok. Budapest. A "Magyar Lovaregylet» versenytitkár­ságánál, Hatvani íitcza. Nemzeti Casino 11. em. Szept. 10. 1. nap. Totalisateur Hand. 4000 frl. 2600 ni. Nevezés. — — 2. nap. Hal vani-dij. 3000 frh 1300 ineter. « « — — 3. nap. Prince of Wales Handic. 5000 frt. 1400 meter. « « — — 4. nap. Nagy Kétéves Hand. ЖКХ) frl. 1400 m. « « Ssept. 17. 1. napi. Gödöllői dij. 1000 frt. 1600 nieler. « « — — 1. nap. Két évesek állam­dijja 50«) frank. 9o0 meter. в « — — 1. nap. Weller Hand. 1000 frt. 1100 meter. « « — — 1. nap. Gálverseny Handic. ЮоО frt. 2800 m. « « — — 3. nap. Hákosi akadúlvver. Handic. 300Ó frl. a nyerőnek. 5«) frl a másodiknak. 56«) meter. я « S— — 2. nap. Nemzetközi dij. Kisbánatjel. lépt. 24. 1. nap. Eladó ver. KHK) frl. 1400 meter. Nevezés. — — 2. nap. Handicap. 1000 frt 1300 meter. « я — — 3. nap. Kétéves Handicap. 1000 frt. 950 m. я я — — 1. nap. Totalisateur Hand. Teherközlés. — — 1. nap. Welter Handicap. я я — — 1. nap. Gátverseny Handic. я я — — 3. пар. Prince of Wales Handicap. я я Szept. 27. 2. пар. Eladó verseny 1500 frt. 16«) meter. Nevezés. — — 2. nap. Eladó Gátverseny. 10«) frt. 2400 m. я « — — 1. nap. Totalisateur Hand. Kisbánatjel. — — 1. nap. Welter Handicap. я я — — 1. пар. Gátverseny Handic. я я — — 2. пар. Hatvani dij. я я — — 3. пар. Prince of Wales Handicap. я я VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP Szept. 27. 1. nap. Eladó verseny. Eladási árbej. — — 2. nap. Handicap. Teherközlés. — — 3. nap. Rákosi akadályver. Handicap. я я — 4. nap. Nagy kétéves Hand. • я Szept. 31). 2 nap Kút In akadályvers. 1«X) frl a nyerő­nek, 2«) frt a másodiknak.48«) meter. Nevezés. — — 2. nap. Eladó verseny. Eladási árbej. — — 2. nap. Eladó Gátverseny. •• » — — 2. nap. Handicap. Kisbánatjel. Ellés és elnevezés. Isaak István ur (Hhéde. Heves m.) istállójában Povernia telivér kancza. Virgiliustól (W. R. K. für Oe.-Ung. 1887. pag. 1483.) egy pej kancza csikót ell. folyó évi ápril 11-én Kakuk (apja Kalandor anyja Tunica) után. A csikó Pipacs nevet kapott. Tunica újra fedeztetett Kakuk által. A «Magyar Lovaregylet» versenytitkársága : /)/-. Magyar. Tatai versenyek eredménye. Vasárnap, augusztus 26-áii. I. Kuniárommegyei eladó handicap. 1«K) frt. 1000 meter. Kétéveseknek. (15 aláirás.) Ifj. gr. Esterházy Móricz p к Pistache Gun­nersbury—Ginevra 53 kilo Lernaire t Br. Springer G. p к Catery Gunnersbury— Ca- tania 50} kilo ' Hell 2 Br. Üchtritz Zs. p m Zoltán Amaranthus­Zebra 52} kilo E Tinslev 3 Gr. Kinsky Zd. fek к Hogy cult 45} kilo Peasnall 0 Gr. Sztáray J. nev. gr. Andrássy Géza p m Siess 49} hilo Rawliuson 0 Br. Podmaniczky Géza sga к Nemesis 53 kilo S. Bulford 0 Col. Anthony sga к Nobility 55} kilo Coates О Gr. Esterházy Miklós stp in Warrior 49} kilo Chandler 0 Két hoszszal könnyen nyerve. Másfélhossz a má­sodik és harmadik között. Totalisateur: 5:45. Helyrefogadások : 25:66 az elsőre, 25:47 a má­sodikra. Könyvfogadások : Zoltán és Catery 3:1. Siess 5:1, Hogy volt és Pistache 6:1. Nobility, Nemesis és Warrior 12:1. A nyertesre ajánlat nem történt. Versenyérték : 1063 frt az elsőnek, 156 frl a má­sodiknak. 75 frt a versenypénztárnak. II. Esterházy-Handicap. 1000 Irt. 1200 meter. (14 aláirás.) Br. Springer G. 3é p in Cabotin Craig Millar— Polly Carew 51} kilo Hell 1 Br. Podmaniczky Géza 3é sga к Csik Craig Millar —Csapodár 50 kilo S. Bulford 2 Gr. Sztáray János nev. gr. Károlyi Gyula 3é f in Mascolino Ercildoune— Mascotte II. 58} kilo Coates 3 Gr. Kinsky Zd. 3é p in Alic 56} kilo Hawlinson 0 Gr. Esterházy Miki. 3é p m Fragezeichen 56 kilo ' ' Busby О Br. Üchtritz Zsig. 3é p m Giardinetto 55 к. Lernaire О Három hoszszal könnyen nyerve. Egy fejhossz a második és harmadik között. Totalisateur: 5:18. Helyrefogadások : 25:43 az elsőre, 25:267 a má­sodikra. Könyvfogadások: Cabotin 1J:1. Giardinetto 3:1. Alic 4:1. Mascolino 6:1, Csók 10:1. Fragenzeioheu 12:1. Versenyérlék : 1000 Irt az elsőnek. 140 frl a má= sodknak és 70 frt a versenypénztárnak. III. Tóvárosi Handicap. 2000 frt. 2400 meter. (11 aláirás.) Gr. Trauttmansdorff K. bd. 3é sga m Orosz­lán Verneuil— Orange Lily 56 kilo Goates 1 Gr. Esterházy Miki. 3é sga m Viceadmiral Vedereino—Rolla 59 kilo Hawlinson 2 Gr. Sztáray János 9é p к Lisbeth Buccaneer— Marta Galante 49 kilo S. Bullord 3 Br. Üchtritz Zsig. 3é p к Analyse 56 kilo Lernaire О Br. Springer G. 3é p in Hadar 56} к. E. Tinsley 0 Br. Springer Guszt. té sga к Fidelity 62 к. Bell О Mr. С. Wood 3é p m Rusnyák 59} kilo Busby 0 Br. Springer Gusztáv kijelenti, bogy Fidelityvel akar nyerni. Két hoszszal biztosan nyerve. Két és fél hossz a második és harmadik között. Totalisateur : 45.5. Helyrefogadás: 84:25 az elsőre. 91:25 a máso­dikra Könyvfogadások : Fidelity 1}:1, Rusnyák 4:1. Analyse és Oroszlán 5:1. Viceadmiral 8:1. Badar és Lisbeth 10:1. Versenyérték : 2000 frt a győztesnek. 250 frl a másodiknak. 55 frt a versenypénztárnak. IV. Tatai Haudicap. 1500 frt. Táv 12oO meter. Kétéveseknek. (13 aláirás Col. Anthony sga к Нее Doncaster— Banter 55} kilo R. Coates 1 1888 augusztus 30. Br. Ürhlritx Zs. s g n к Urb Gunnersbury—Cont­reinine 53} kilo Leninire 2 Gr. Est er hál y Mik. p in И7// irk Przedswil Vitán 55) kilo Itapos 3 Rr. Springer G. sen in Mir ran Mir 52} kilo Reil О Egyedi Л. ur p m /Wiil. 55} kilo T. Busby О Két hoszszal könnyen nyerve. Rossz harmadik Totalisateur: 11:5. Helyrefogadások : 36.25 az elsőre, 65:26 a má­sodikra. Könyvfogndások : Bee 1} :1, Delias 2}:l. Lieb és Mir san mir 6 1. Will leb 10:1. Versenyérték : 1600 frl n győztesnek. 130 M a másodiknak és 66 frl a verseny-pénztárnak V. Lótenyésztő mezei gazdák versenye Dij : a. elsőnek 250 frt. a másodiknak 1«) frl. a harmadik­nak 50 frl. Balázs János budapesti lakos lé vd ni Csárdás 100 frt. i Krell Isván budapesti lakos 4é sga m Hallos 100 frl. V о Czerman Endre tnt.-ii lakos téves vd к htturs 1(H) frt. a Balázs János budapesti lakos lé sga il m Phitd* 50 frl. 4 A megmaradt 50 frl az 1889. évben Talán tar­tandó lótenyésztő mezei gazdák verseny-dijaihoz rsn­toltatik. VI. Gátverseny. Handicap. HKH) frl. 2Khi meter (7 aláirás.) Gr. Kinsky Zdenko 4é pej к Promesse Bucca- neer— PefTar 62 kilo Hawlinson Körüljárt Verseny-érték : 10«) frl a nyerőnek, 35 frl a ver­seny-pénztárnak. VII. Eladó akadályverseny. 1«HI Irl. ККИ1 met. (5 aláirás.) Gr. Bawarowski E. had. 5éves p к l 'investie Waisenknabe—Juanita (incl. 2} к. eng.) 70 С. Planner If Gr. Esterházy Miklós 4é p ni Vielleicht Cha­înant— Hope 67 kilo Mr. Phillips lt Holtverseny. Könyv-fogadások: Violleicht 3 aeá. Trnveslie 2:t. Л nyertesekre ajánlat nem türtéut. Versenyérték : ЮНО frt megosztva. TELI VEREK ES VERSENYEK. Lóverseny-napok 1888-ben. Budapesten szeptember 30. я október 2. 4, 7, 9. 11, 14. Bécsben szeptember 8, 9. tl. 13, 16. 18, 20, 23. я október 18, 21. 23. 25. 28. Sopronban szeptember 1, 2. Pardubitzban október 31. Nagyvárad szeptember 8, 9. 0 Nevezési zárlatok. Bécs, Jockey-Club főtitkársága. Bécs, I. Augustiner­strasse 8. Szept. 4. Handicap. 1000 frt. Teherközlés. — — Szept. akadály vers. 1000 frt a győztesnek, 2«) frt a másodiknak. я я — — Kétévesek band. 15«) frt. я я — — Handicap. 1000 frl. « я — — Gátverseny. 1«X) frt az elsőnek, 200 ' frt máso­diknak. я 0 Szept. 5. Maiden-verseny. 1«H) frl. Nevezés. — — Eladó-verseny. KXX) frt. я я — — Eladó-verseny. 100U frt. о я — — Kétévesek hand. 1«J0 frt. a .. — — Nil Desperandum verseny. 2000 frt az elsőnek, 2(X) frt a másodiknak. а я — — Őszi-verseny. 1000 frt. я я — — Akadályverseny 1«)0 frt az elsőnek. 200 frt a másodiknak. я « — — Handicap. 1000 frt. Kisbánatjel. — - Szept. akadályvers. 2000 frl az elsőnek. 2«) frt a másodiknak. я я — — Kétévesek band. 15«) frt, я я — — Handicap. KXX) frt <• я — — Gátverseny. 1«X) frt az elsőnek. 2«) frt a má­sodiknak. a « Ausztr.-Magyarország főversenyeinek határnapjai. Freudenaui nagy handicap. 50«) frt. 3200 in.Szept. 8 Bécsi Critérium. KXXX) frt. 1200 meter. я 9 Államdij. 5000 frt. 3200 meter. » 13 Bécsi nagy handicap. 5000 frt. 16«) meter. « 16 Nagy szeptemberi gátverseny. 33«) forint. 2400 meter. « . 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom