Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888
1888-01-12 / 3. szám
1888 január 5. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 39 tenyésztésünk fejlődésének a tenyésztőkkel való érintkezés, a lódijazások, a ménlovak beosztása, a ménes birtokok lóállományának kiselejtezése, tanácskozások, gyülésezések alkalmával, a szó szoros éltelmében kiirtotta, ma 20 év után alig van meg eme tévfogalmak egy kis része ; állitásunk igazságát a minisztérium illető osztályának polgári és katonai intézőjével közreműködött urak legjobban bizonyítják. Az ország egyes vidékén nem rég rtiég nagy és szaktekintélyt birt szerezni, egy bizottsági tag vagy lótenyésztő, annak sokszori kijelentésével : «Nem kell nekünk telivér, mert vékony csontú ; nekünk vastag cso'nlu lovakat kell tenyésztenünk», milyen egész más oskola eredménye volt, s emez állitásellenlábasa, egy angolnak az a nyilatkozata, a ki azt mondta: «Én gyűlölöm a csontokai, mert nincs bennök továbbító erő; csak holt sulyuk van. és akadályai a sebességnek». Még ma is igen nagy fába vágta fejszéjét az. ki az angol példákra hivatkozva, közép birtokosaink telivér-lótenyésztéséről akar beszélni ; de legalább ma már hozzá lebet e kérdéshez szólni. Ha minden előjelek nem csalnak, már az 1888-ikévben jelentékeny számú telivér-tenyészanyag behozatalát várjuk, s arra különösen lótenyésztőink figyelmét már most felhívjuk, hogy a kinek lótenyésztésénél talaji,égaljiésegyéb viszonyai lehetővé teszik, gondoljon a telivér tenyésztésére ; a magyar gazdasági viszonyok ma már nem állnak egyébből, mint számtani feladványokból ; ha az egyik termelési ág számításai nem elégítené ki, át kell menni a másik termelési ághoz ; ha régebb időben nem volt pénzügyileg előnyös egy oly csikónak költséges felnevelése, melyek közül egynek, a legjobbnak futásával, a Derbyben 6000 frtot lehetett nyerni, talán mégis megérdemli az utánszámitást ma, hogy érdemes-e oly csikók ma is költséges felneveléséhez fogni, melyek legjobbjával már 30000 frtot lehet a Derbyben nyerni, hozzá még Budapesten a Szt-Istvándijban 40000 frtot is haza vinni? Nem hiányoznak Magyarországban a kellő felvilágosító példák arra nézve, hogy egyesek kellő értelemmel mily pénzügyi eredményeket értek el a telivér tenyésztésével, és mégis mily határozott vonakodás mutatkozik középosztálya tényésztőinknél а telivér tenyésztése ellen ; — pedig uraim, mint a természetben nincs ugrás: a lótenyésztés fejlődésében sincs ; Magyarország elsőrendű tenyésztői, versenyzői, s a telivér barátai eme kérdésekben azon a fokon állnak, mint bármely nagy nemzet fiai; középosztályu tenyésztőink ésp. o. Anglia kisebb tenyésztőinek felfogása között már egy lényeges eltérés van; mert egy angliai kisebb tenyésztő — mindig tarsolyában hordja a marschal-botot, — mely abból áll. hogy álmai, reményei netovábbját képezi kis telivértenyészdéjében egyszer egy Derby-lovnt nevelni, s arra minden nemű, már a keresztezésnél, felnevelésnél, eladásnál a legnagyobb figyelemmel és szorgalommal, tanulmánynyal gondol és utána jár, — ez a felfogás azt hiszem, nálunk kisebb tenyésztőink körében egészen hiányzik. Mentül nagyobb lesz középbirtokosságunknál a telivér befogadására nézve az ellenállási erő, annál később fog az -- miután a természetben nincs ugrás — átmenni a népre, s annál később fogjuk elérni amaz angol állapotot. hogy egy nagyon kis farm-ban is található egy jó telivér anyakancza. Hogy a telivér tenyésztése átmenjen a magyar közép osztály kezébe, az sok nehézséggel jár ; de mindenek előtt az eszmével kell áthatolni, megbarátkozni; azonban előbb vagy utóbb mégis fog menni a dolog ; nagyon előre vinné az ügyet, ha az a néhány kise riet, mely az országban telivér tenyésztésével eszközöltetik, pénzügyileg is sikerülne ; — mi reméljük, hogy középosztályu tenyésztőinknél ez a kérdés teljes átgondolásra fog találni. Versenylovaink leszármazása. (Folytatása, a mult számbeli szerkesztői postának.) Azzal végeztük lapunk mult számában, hogy az 59 törzs-kancza ivadékai közül legtöbb eredményi mutatnak fel a 2, 3. 5, 6-dik számú alattiak (mult számunkban megneveztük őket), különösen a 2. szám alatti Natural Barb mare ivadékai. E család aránylag legkevesebb ivadék mellett, legtöbb nyertessel bir az angliai 5 classicus versenyben, t. i. 71 lóval, vagy is 15% kai, mig a 3. számú 12o/ 0, az 5-dik 7%, és a 6-dik ismét 12o/ 0-al. Látszik tehát, hogy e családban a tenyésztési eredmény a legkövetkezetesebb. A főérdem e családban a Prunella kanczáé, mely 1788-ban elletett (ap Higflyer, a Promise, Snaptól), és ennek nagy tehetségű leányáé Pcnelopé, mely 1798-ban elletett Trumpator után. — Pruneliának — Penlopén kivül más nagytehetségű gyermekei voltak a Parasol kancza, elletett 1800-ban «Pot 8 o's» után, továbbá Peliste, az Oaks nyertes ; továbbá Pope a Derby nyertes, mely 1806-ban ellettett Waxy után, s még többen.— Legeredményesebb leánya volt kétségkívül Penelope ; ettől származtak első ágban (12 ivadék közt) a hires apalovak ! Whalebone és Whisker, mindkettő Waxytól, I s mindkettő Derby-nyerö, melyek oly kiváló álöröklési tehetséggel bírtak, — hogy külön törzseket alkottak, s leányaik — a Whalebone és Whisker-kanczák — sokáig a legkeresettebbek voltak és tovább örökölték apáik nagy tehetségéit. De Penelope-nak leányai is egész hires törzset hagytak maguk után : ezektől származnak szétágazókig a hires Phantom-Jcancza. i aztán Cobweb, Glencoe. Glencairre. A PhanI tom-kanczától származik le a hires QueenBertha, s ettől egész legújabb időkig : Gertrude \ (Charibert és Childeric anyja), pjdnaway és Wheel of Fortune, mindkettő az «OneThousand» és «Oaks» nyertes, és az előbbitől Busybody. Visszamenve e család más ágaira, még a következő hírneves apalovakat találjuk, u. m. Hambletoniunt. mely Amerikába kivitetve, ott jóformán alapját vetette meg a telivér-tenyésztésnek mint apaló ; — aztán a szintén családokat alkotott Woodpecker, Partisan,Melbourne, Bay Midleton, Trumpeter, Mortemer, Orphelin, •Speculum, Dollar, stb. apalovakon kivül egy csomó eredményes kanczát, р. o. Cast-on-t, (Robert the Devil anyját, aztán Albion és Archiduc, Craig Millar, Metallist, The Bard, Paradox, Pierrot (a nálunk levőt), Kilt, Mondaine, Blue Monkey, Silvester, Silvio, Elemér (a mienk), Pageant (Kincsein vetélytársa a Goodwoodcupben), .lanette, Pellegrino, Pilgrimage, Trent stb. (Derby, St-Leger s egyéb) classicus versenyek nyerteseinek anyáit. Ez adatok — elismerjük, hogy még nem adhatnak teljesen áttekinthető utba-igazitást. Mi itt csak vázlatát adjuk ama nagy tabelláknak (Goos-féle), melyeken a családok csoportosítva vannak, de az ismertetett nevek után a ménes-könyv vezetése mellett, a vásárlásra kiszemelendő kancza leszármazásából könynyebben lehet következtetést tenni a kancza családjára; minél sűrűbben találhatók a fentebbi nevek a leszármazásban — annál jobb. * * * A mi hazai telivér-anyagunk legjava az V-dik családból : a Lagt on Barb МагеЛСЛ származik. Ezeknek ősapja Matchem; hírnevesebb apalovak ez ágban nincsenek oly nagy menynyiségben mint a 2-dikban, ellenben a kanczák közt találjuk a Slane-kat, először is Seawead leányait : a The Mermaidet, Lady of the Lake és Waternymph anyját, s utánuk a két Blaskovics testvér legbecsesb anyagát ; Lady of the Lake után First Lordot, First Ladyt, Fast Ladyt, Lady Likét, Árvaleányt, mint La Gondola, Briczi és La Roussotte anyjait ; Waternymph után Harmat, Kincsem, Outrigger és Becses ivadékait u.m. Gyöngy virágot, Budagyöngyét, Ilarczost, stb. — Egy másik Slane-kanczától : Alkálitól származik le — Saline és Orlando utján The Beau és Odin, és a Potosh-kanczából (ap Voltigeur) az Affinity (Y. Melbournetól), és ennek fia Orient (az Union nyertese) Scottish Chieftől. Ugyane család 17-dik ágában jönnek elő a hires Mangene.se (1853-ban .1. Birdcatcher után) gyermekei : Mandragora. The Miner, Mineral, Thursday ; az előbbi három mind Rataplantól ; itt a Birdcatcher és Bataplan vér egyesítése hozta létre, (hogy a másodrendű verseny-lovakat ne is említsük) : a hires Apologyt, (az One Thousand, Oaks és St-Leger nyertest), Wenlock-ot, Schwindlert (Kalandor). Kisbér-i, Kisbér öcscsét, Holyfriart stb. Egy másik ág, a EeÁeccrt-kanczáé, hozta le az első Alice Hawthornnal, aztán Annandale és Fair Helen leányaival a hires Hawthorn generatiót, s benne a derék apalovakat : Thormanbyt, Lord of the Islest, Soapstonet stb. Legújabb ivadékaik Hauteur, Lanschütz, Brigantine, Bibor, Botschafter, Oernot, Wunschmaid, Kunst stb. nálunk és Németországban, s Angliában : Thebais, St. Marguerite, Iroquois stb. (Folytatása következik.) Fiatal lovaknak vadászatra vagy akadályversenyre iskolázása. (Gr. Wolkenstein О. után.) Oly fiatal lovaknak, melyeket vadászatra vagy akadályversenyekre akarunk iskolázni, alapos nevelésben kell részesülniük, mi az állatnak és lovasnak a képességei szerint többékevésbé huzamos időt igényel, semmi; esetre sem szabad azt a tanulási idő tartamában elhebehurgyáskodni vagy egy eleve megállapított rendszertől eltérni. Nem elég a lovakat sík terepen egy-két akadályon áthajtani, sőt inkább az állatokat szándékosan el kell vonni a készített pályáktól, müutaktól s keresztülkasul kell összevissza lovagolni. Ily módon tanulják meg, miképen kell lábaikkal a terepegyenetlenséget legyőzni, a lépteket beosztani és váratlan esetekben magukon segíteni. Tömérdek olysteeplechaserünk van, melyek, ha egyenletes pályán sarkantyúval és ostorral pár akadályon áttolatnak s ezek csekély akadályokon elég gyorsan átkelnek csökönyösködés nélkül, már akadályverseny-lovaknak tekintetnek s versenyre neveztetnek. Ha ama helyzetbe jutunk, hogy az ily steeplechasereket mint back- vagy vadászlovakat kell terepen lovagolnunk, legott észreveszszük, hogy ezek tökéletesen újonczok vadászterepen és sem kapaszkodni nem tudnak, sem lépésből vagy ügetésből ugrani nem képesek s stridejök nagy rendetlenségbe jön, ha hepehupás vagy hullámzatos, teknőszerü talajon kell galopozniok. Valóban csudálkozunk a tulajdonosokon és idomárokon, kik eléggé tudatlanok vagy lelkiismeretlenek, midőn egy-egy jockeynek a csontjait, sőt életét az ily iskolázatlan lovakkal koczkáztatják. Akadályversenylónak a terepen biztosnak kell lennie és semmi előfordulható körülménytől nem szabad idegenkednie^ mint valamely teljesen szokatlan dologtól ; ismernie kell az ugrásnak mindenféle módját legyen az standing flying s mozdulataiban birjon kellő fürgeséggel, hogy lábait akképe n alkalmazhassa, a mint a terep azt megkívánja A vadász- és akadálylovak iskolázását én. négy időszakra osztanám be, jelesen : 1. Kézen való beugratás időszakára. 2. Egy lovászfiú alatt biztos hunter kalauzolása mellett való idomitásra. 3. Vezetőló nélkül, képzett lovas alatt való iskolázásra. 4. Az akadályokon való gyors ugrás begyakorlásának időszakára. A természet minden lónak örökség gyanánt adta születésekor az ugrási képességet s a legtöbb vérló — föltéve, hogy egészséges, szabályos alkatú s erejét meghaladó sulylyal nincs terhelve, — magában hordja az ugrási képességet, hogy oly akadályokon is átkelhessen, mint a minők pl. a mi akadálypályáinkon többnyire találhatók ; azonban a lónak eme természettől nyert hajlamát jelentékenyen ki kell fejlesztenünk s különösen alaposan bekell gyakorolnunk, hogy az állat tapasztalást és 1*