Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888

1888-05-13 / 29. szám

246 1888 május 13. meg. Л tiszteletdíj, időre való tekintet nélkül kiadatik elsőnek, lia legalább 3-an indulnak. V. Okolririis versen;/ke:(!<"/.• részére. (Zárt­verseny.) Rés/l vehetnek a «M. А. С.» ama tagjai, kik az ökölvívást még csak egy év óla gyakorolják és nyilvános viadalon eme ver­senynemben részt nem veitek. Ki ellenfelétől Ii «volt»-ot (louche) kap, eláll. Л versenyző­párok sorshúzás utján állíttatnak össze. Min­den versenyző egy-egy bizalmi férlit választ magának, kik a toucheok számát közösen álla­pítják meg. eltúró nézet esetében, a versenyt vezető boxmeslcr véleménye dönt, az egyes párok győztesei döntő küzdelemben mérkőznek meg egymással. Első győztes részt vehet a haladói ink ökölvívás-versenyében. Dijak elsőnek ezüst, másodiknak bronzérem, ha legalább 4-en indulnak. VI. Ökölvívás haladottak részérc. (Zárt­verseny.) Résztvehetnek а «М. Л. С.» ama tagjai, kik e versenynemben már nyilvános viadalon részt vetlek. Propositiói ugyanazok, mini előbbi pontban. Dijak elsőnek ezüst, má­sodiknak bronzérem, ha legalább 3-an indulnak. VII. Távolugrás. (Nyiltverseny.) Részlvehét minden magyar lestgyakorló sportegylet gentle­man műkedvelő tagja. Az iram tetszés szerinti, az elugrás 10 cmtr magas deszkáról történik. Л verseny 140 cmtr magasságnál kezdődik. A deszka távolsága az ugró mérczélől 2 cm Ír. A ki a nádat ugyanegy magasságnál kétszer leüti, eláll. Holtverseny esetén a legnagyobb magasságot elért két — esetleg több — ver­senyző közös megállapodása irányadó a ver­senynek. mily magasságról történendő folyta­tása tekintetében. Dijak elsőnek a club arany érme és tiszteletdíj, másodiknak ezüstérem, harmadiknak bronzérem. Az aranyérem és tiszteletdíj csak ama esetben adatnak ki, ba a győztes legalább 180 cmtr magasságot ért el. Ha a legnagyobb ugrás is ezen a mértéken alul maradna, ugy első ezüst-, második bronz­éremmel dijazlalik, a harmadik minden díja­zástól elesik. Az ezüst érem legalább 170 cmlr magassággal vívható ki. Ezen alul maradt ug­rások nem dijaztatnak. VIII. Bajnoki sikrerseny. Táv 804.5 mtr. ($• angol mtf.) Idő 2 perez 10 inp. Dijak: a) győztes, ba a távot a kitűzött időn belül telte meg, a club ezüst érmét és bajnok jelöltséget nyer, s reá nézve a club bajnoki szabályai kötelezők, b) második győzelemért a bajnok­jelöltség fenntartásával ezüstérmei, c) harmadik győzelemért, állami aranyérmet, serleget és a bajnoki érmet nyeri, lia a táv a kitűzött idő alatt nem lett befutva, ugy az nem bajnoki, hanem csak egyszerű versenynek tekintetik, elsőnek beérkező ezüst, második bronzérmet nyer. IX. Kardvívás verseny. (Zártverseny) Kör­vívás egész testre. Л versenyzők sorshúzás utján megállapítod sorrendben mérkőznek meg egymással. Két versenyzőnél háromszori össze­csapás kötelező, ezek elseje és másodika 1 — 1 perczig, harmadika 2 porezig tart. Minden összecsapás között egy pereznyi szünet. Há­rom versenyzőnél kél összecsapás 2—2 perez­nyi időtartammal, több versenyzőnél kétszeri összecsapás 1 — 1 pereznyi tartalommal köte­lező. A «voU»-ok (touche) száma összegeztet­vén, első győztes az, ki minden egyes ellenféllel mérkőzve — a versenyszabályok szigorú meg­tartása melleit — legkevesebb «volt»-ot kapott és legtöbbet adott. Minden versenyző egy-egy bizalmi lérfiut választ magának, kik a toucheok számát közösen megállapítják, ezek eltérő né­zete eseteben a versenyt vezető vívómester véleménye dönt. Egyenlő legjobb eredmény esetén a versenybírónak jogúban áll az elsőbb­séget annak ítélni, ki higgadtabban és szebb testtartással vivőit. Első győztesnek ezüst érem, másodiknak — ,ha legalább hárman verse­nyezlek — bronz érem. X. Sikrerseng. Xyiltverseny.) Táv ttl.lt meter. Idő 11 mp. Dijak, elsőnek ezüst, má­sodiknak bronzérem. Az érmek esak amaz esetben adatnak ki, lia a táv a kitűzött időn belül lett megtéve. XI. Gátrerseny. (Nyiltverseny.) (Handicap.) Táv 320 mtr 10 gáttal 85 cmlr magasságban. Dijak, elsőnek ezüst, másodiknak — ha leg­alább hárman indultak — bronz érem. XII. Súlyemelés. ( Zárt verseny.) Az emelés 25 és 50 klgni vasrudakkal, páros karokkal történik, a karok lendítésével vagy lábak luij­lilásával elősegíted emelések nem számittatnak. Minden versenyzőnek 15—15 emelési kell a 25 klgrmmos sulylyal tennie s győztes az leend, ki az 50 klgrmmos súlyt, szabályos tartásból páros karokkal a legtöbbször emelte. Holtver­seny esetén kisebb sulyu rúddal dönletik el a küzdelem. Dijak, elsőnek ezüst, másodiknak — lia legalább hárman versenyeznek — bronz­érem. XIII. Vigasz verseny. Hésztvehelnek mind­azok, kik a viadal napján — bár versenyez­tek — első dijat néni nyertek. Nevezés a helyszínén a versenytitkárnál. Táv 200 mir. Elsőnek beérkező а «М. А. С » tagjai által felajánlott tiszteletdíjat nyeri. Л verseny-bizottság. SZIGETI E A JOS BUDAPEST, VIII., ker. Muzéum-kíírut 10, szám. Л legnagyobb választék katonatiszti nyergek és nyereg-szerekben előírás szerint, jutányos ára­kon, ugyszinteczlvil-nyergek és kocsizó-löszer­száinok minden Ízlésnek megfelelő alakban és árban, ostorok, lovagoló vesszőkés botok, utazó­bőröndök, szerszám és lótisztitó-eszközök. — Képes kimerítő árjegyzék külön katonai nyereg­szerekről és külön czivil urak részére. lllltDETIXI IRODÁJA Budapest, 17., Gijár-utcza 3?. Eszközöl az összes helybeli és vidéki lápokban leg- jutányosabb áron hirdetéseket ; a VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP VADASZ-LAP egyedüli képviselője LATZKOVITS A. a csász. és Ш, kiz. szabadalm. gomb és pmb№ nélküli nri ingek feltalálója és egyedüli készítője ajánlja különlegességeit fehérnemüek és uri divatáru czikkekben úgymint : legújabb nyakkendők, kesztyűk, zsebkendők, gallérok, kezelők, harisnyák, utazó ingek, utazó-takarók stb.. továbbá bizományi gyári raktárát Dr. Jäger G. tanár-féle normál-gyapju­árukból, eredeti gyári árakon. Pallas részvénytársaság nyomdája. Budapest, IV., Kecskeméti-utcza 6. ércz-töltények- és gyutacs-gyára NÜRNBERGBEN. Ajánlja a vadász és lövész uraknak: tömör ércz-töl­ténj tokjait mindenféle rendszerű vadász- és czéllövö­l'egyvorekhez, gyutacsokat, különösen erőseket, min­denféle központi gyújtóhoz ; ugyanilyeneket lapos fenékkel, ismétlő-fegyverekhez (Patent). Lofnuchenx­gyutacsokat, 4, 6 és 9 mm. Plobort-gyiitacsoknt, hegyes és gömbölyű golyókkal, szoba-kurlály-gyuta­csokat, préselt ólom-lövedékeket, préselt kerek go­lyókat szoba-kurtályokhoz 26 szá ban, viasz-, du­gaszfa- és nemez-fojtásokat, vaslagpapir-lapocská­kat, töltő és öblözö készülékeket (Kaiibrir­Apparate) gyutacs-fogókat, stb. stb. Csak a legjobb anyaggal és kitűnő munkával szolgálunk Kívánatra katalógust küldünk. Vidéki küldemények jótállás mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom