Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888

1888-04-28 / 21. szám

196 1888 április 2* Tattersall. iKiilső-kerepesi ut, Budapest.) 1,0vak eladásra vagy tartásra felvétetnek 1 frt 30 kinyi dij mellett ; ezért jár naponta 12 liter zab. 5 kilo széna, szalma bő almo­zással. A tisztogatás, jártatás vagy lovaglás szigorú felügyelet alatt történik, szép időben a nyitott, esős időben a fedett lovardában. További felvilágosítással bármikor szolgál Budapest, 1887. november 9. Richter Sándor, titkár és pénztárnok. Fogadás közvetítése a totalisateur­nél, a bécsi és budapesti verse­nyekre ; legkisebb tét 5 frt, legna­gyobb 100 frt ; — ezen az összegen felül csak előleges megállapodás folytán fogadhatunk el telelt. Fogadás közvetítésért semmi illetmény sem számíttatik, egyedül a nvere­rrfényböl lesz 2% levonva ; a tételeknek akár postai küldemény, vagy távirati utalvány avagy közvetlen alulirt kiadóhivatalunknál, minden egyes versenynapon, a verseny kezdete előtt két órával be kell folyni, hogy a nyert összeg­ért a felelősséget elvállaljuk. 8 Fogadás közvetítéséi átvállaljuk a verseny érthető megjelölése mellett egy bizonyos meg­nevezett lóra, vagy egyik megnevezett jockey által lovagolt lóra, akár nyerésre 1-sö hely, vagy a helyre 1-sö, 2-dik esetleg 3-dik hely ; ha a megjelölt ló nem indul vagy a megneve­zett jockey nem lovagol, a tétel vissza fog adatni. Ha a fogadni kívánó nem határozza meg, hogy mire kell tenni, s esetleg annak elhatá­rozását kiadóhivatalunkra bízza, ezt fogadási megbízásnak nem tekintjük s a beküldött tétel vissza fog adatni. Több oldalról hozzánk érkezett felhívás­nak engedve, ugy a vidéki mint a fővárosi turf-közönség érdekében hoztuk , be' eme Ma­gyarországon uj intézkedést, hogy azok. kik a verseny látogatásában bármi okból akadá­lyozva vannak, s mégis a fogadásokban részt venni akarnak, ennek a kívánságuknak meg­bízható és lehető olcsó módon eleget tehes­senek. V • Kiadó-hivatalunkban minden nap délután 4—5-ig és a bécsi ugy budapesti versenyek napjain délelőtt 10 —12-ig a tögadási megbí­zások átvétetnek. A «Vadász- és Verseny-Lap» kiadóhivatala, Hatvani utcza, Férencziek-bazárja IV. lépcső II. emelet. HIVATALOS. Meghívás. A «Magyar Lovaregylet» folyó évi május hó 5-én este 10 órakor tart. választmányi gyűlést Főbb tárgyak : Uj tagok választása, esetleges indítványok és javaslat az egyleti alapszabályok változta­tására. Budapest, 1888. ápril 25-én. Elnök ő nméltósága megbízásából : Sárkány Ján. Ferencz s. k. egyleti titkár és főpénztárnok. . . 1 Közlemény. A verseny-ügyekben érkező levelek és táviratok biztosabb kézbesithetése ezéljából, levél- és sürgöny-czimünk Lovaregylet Budapest, a fővárosi posta és távírda főhivataloknál mai napon beigtattatván, jövőre nézve elégséges az alulírott versenytitkárságnak szóló bármily versenyügyet tartalmazó levelet vagy táviratot a fenti czimmel ellátni. Budapest, 1888. ápril 12. A «Magyar Lovaregylet» versenytitkársága ­Grenzó. Közlemény. A «Magyar Lovaregylet» tagjául, életfogy­tiglani 100 frt évi kötelezettséggel ajánltatik : ht7 Auersperg Ferencz, ajánlják : ifj. gr. Esterházy Móricz, gr. Batthyány Elemér. Közlemény. Folyó évi május hó 3-tól lógva a buda­pesti versenypálya galopp-gyakorlatokra nyitva áll ; még pedig ugy a sik- mint az akadály­versenypálya ; ez utóbbin azonban a zászlókkal megjelölt akadályokon átugratni 50 frt birság terhe mellett tilos. A lépés- és ügető-munka csak a pálya belsejében van megengedve, mely tilalomnak áthágása, hasonlókép 50 forintnyi birsággal sujtatik. Szintúgy tilos 10 frtnyi birság terhe mel­lett a pályatest területén való hajtás. Budapest, 1888. ápril 4. Л versenyigazgatóság megbízásából : A «Magyar Lovaregylet» versenytitkársága : Grenzó. Nevezési zárlatok. Budapesti versenyek 1888. Budapest. A «Magyar Lovaregylet» versenytitkár­ságánál, Hatvani-utcza, Nemzeti Casino II em. Ápril 30. l.nap. Eladó-verseny. 1000 frt. 1300 metet. Nevezés. — — 3. nap. Állvány-dij. Handio. . 2000 frt. 2400 m. « « Május 1. 1. nap. Megnyitóvers. Hand. 1000 frt. 1600 m Teherközlés. Május 3. 2. nap. Eladó verseny. 1000 frt. 1600 meter. Nevezés. — — 3. nap. Vörösvári Gátvers. Ilandic. 1000 frt. 1 2600 meter. « « Szt-Gellért Handic. 2000 frt. 1400 m. « «' Május 8. 3. nap. Máj us ». 4. nap. — — 7. nap Május 10. 4. nap. — — 5. nap. Május 11. « — — 4. nap — — 2. nap. Welter-Hand, 1000 frt. 950 meter. Teherközlés. — — « Bessenyői Gátvers. Handicap. 1000 frt. .2400 meter. « « — — 1. nap. Megnyitóvers.Hand. 1000 frt. 1600 m. Kisbánatjel. — — « Eladó verseny. Eladási árbej. Május 5. 2. nap. Battbyány-Huuyady dij.200arany.1600 meter. Nevezés. Május 6. 3. nap. Claiming-Stakes. 1000 frt az elsőnek, 200 frt a második­nak. 1400 meter. « « — — 2. nap. Welter-Handicap. Kisbánatjel. — — « Bessenyői Gátvers. Handicap. « « — — « Eladóverseny. Eladási árbej. — — 3. nap. Állvány-dij. Hand. Teherközlés. — — « Vörösvári Gátvers. Handicap. « « Május 7. 4. nap. Ruppera-dij.2000frt. 950 meter. Nevezés. ­— — « Allamdij. 5000 frk. 2800 meter. — — « Import-dij. 2000frt. 2000 meter. — — 5. nap. Welter-Hand. 1000 frt. 1300 meter. — — « Szt-Mihályi Gátvers. Handic. 1000 frt. 2800 meter. — — 7. nap. Zár-Handicap. 3000 frt. 2000 meter. Május 13. Május 14. — 6. nap. Május 15. 6. nap Május 16. Május 17. Május 18. Május 19. Állvány-dij. Hand. Kisliánatjet. Vörösvári Gálvers. Handicap. <• « Claiming Stakes. Eladási árbej. Kétéves Handicap. 1000 frt. 960 m. Nevezés. Paskáli Akadályv. Hand. 1000 rt a nyerőnek, 200 frt a másodiknak. 4800 meter. с « Városligeti Akad.-v Hand. 3000 frt a nyerőnek. 500frt a másodiknak. 48(H) meter « « Eladó verseny. НИМ) frt. 1300 meter. Eladó Akadály vers. 10(H) frt a nyerő­nek. 200 frt a má­sodiknak. 4<HX) m. « « Ritte r-d ij .200aran у. 2800 meter. « « « Allamdij. ЯООО frk. 2000 meter. « « « Kétévesek eladó-v. 1000 frt. 950 m. « « 6. nap. ÁUamdij. l(KMH) frk. 2400 meter. « « 4. nap. Eladóverseny. Eladási árbej. « Eladó akadály vers. « « 5. nap. Welter-Handicap. Teherközlés. « Szt-Mihályi Gátvers. « « 6. nap. Szóchényi-dij. 100 arany, 3000 meter. N evezés. « Eladóverseny. 1000 frt. 1600 meter. « « 5. nap. Welter-Handicap. Kisbánatjel. « Szt-Mihályi Gátvers. « « « Kétévesek eladóv. Eladási árbej. 7. nap. Welter-Hand. 1000 frt. 1400 meter. Nevezés. « Claiming-Stakes. 1000 frt. 2000 m. « » (déli 12 óra) Két­éves Handicap. Teherközlés. (déli 12 óra) Szent­Gellért Handicap. « « (déli 12 óra Paskáli­Akad.-vers. Hand. « « Kétéves Handicap. Kisbánatjel. Szt-Gellért-Handic. « « Paskáli Akad -vers. Handicap. « « Eladóverseny. Eladási árbej. Claiming-Stakes. « « (déli 12 óra) Zár­Handicap. Teherközlés. (déli 12 óra) Welter­Handicap. « « ' Zár-Handicap. Kisbánatjel. Welter-Handicap, « « • Városligeti Akad.-v. . Handicap. Teherközlés. Városligeti Akad.-v. Handicap. К shánaljel. Nákó-dij. 50 arany. 2437 meter. Nevezés. i. nap A budapesti lóversenyekre külön saison­kártyák is fognak kiadatni (melyek azonban személyre iratnak) a következő sorozatokban : Egész évre (18 verseny-napi : 1-ső hely uraknak 60 frt. 1-ső hely hölgyeknek 30 frt. 1-ső hely katonatisztek 30 frt. Tavaszi 7 napra : 1-sö hely uraknak 30 frt. 1-ső hely hölgyeknek 15 frt. 1-sö hely katonatisztek 15 frt. Naponkint : 1-ső hely uraknak 5 frt. 1-ső hely hölgyeknek 3 frt. 1-ső hely katonatisztek 3 frt. A bekerített fogadási helyre külön : A tavaszi 7 napra 15 frt. * * * Válthatók e .jegyek ápril 30-tól kezdve az egyleti titkár és főpénztárnoknál (nemzeti Casino II. em.) s a versenynap délutánján à helvszinén. Budapest. 1888. ápril hóban. Sárkány Ján. Ferencz s. k. egyleti titkár és főpénztárnok. • ' . • I

Next

/
Oldalképek
Tartalom