Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887

1887-10-31 / 50. szám

166 VADASZ- ES VEBSENY-LAP 1887 október 31. Kisbérnek a nyilvános árverés mellőzésével való eladását illetőleg, az erre vonatkozó Liibás versiókkal szemben az Alig. Sp. Zg. a következő fölvilágosítást adja: Kisbér, Baltazzi Arisztid és Sándor urak tulaj­dona volt. Utóbbi el akarta adni az őt illető fele részt, inig előbbi hajlandó volt a mént átvenni ; de az árra nézve nem tudtak megegyezni. Igy határoz­ták el, hogy a mént nyilvános árverésre bocsátják. Két órával az árverés előtt azonban a testvérek megegyeztek az árid nézve s Baltazzi Arisztid ur tulajdona lett a mén. Ekkép az árverés fölöslegessé vált. Eközben azonban több venni szándékozó érke­zett s a többi közt Oertzen ur, a hartzburgi ménes képviselője. Mikor ez értesült, hogy az árverezés nem tartatik rneg. nagy sajnálkozását fejezte ki Baltazzi Arisztid ur előtt. Oertzen ur egy táviratot mutatott elő. a mely szerint föl van hatalmazva, Kisbérért 80000 márkát Ígérni. Baltazzi ur negyed órai gon­dolknzási időt kért, s tizenötpercz múlva Kisbér már a hartzburgi ménes tulajdona lett. * * * Gloriation. Mr. Vyner három éves mène roppant meglepetést okozott mult kedden a Cambridgeshire megnyerése által, megverve benne Bendigót. Quick­sandot s 17 más lovat. * * * Lonl Rodney és Capt. Mate hell a Cesarewitchben Humeœood győzelme által fogadásokban 40000 (ont sterlinget nyertek. * * * Woodman, gr. Medem ez öreg steepierje, nyerte a Fardubiezi iieiyy akadályversenyt Lady Tempest és Wicklow ellen. * * * H. Baxter newyorki athleta f. é. okt. hó lö-én egy versenyben 11 hib ö hüvelyk mayas ugrást tett tisztein ez által leverte az angol Tom Ray legjobb record­ját egy hüvelykkel, melyet eddig a világ legjobb reeordjának tartottak. * * Balatonon a Stefania-egyletnek közel 100 tagja tegy 30 vitorlás hajója vari. kb. 320000 frt ér­A s mintegy 30 vitorlás liajója ,.„. ... ». tékben. de csak egy gőzös jár közhasználatra ; van azonban még egy-két kis magán-gőzös is. igy pél­dául gr. Hunyady Imrének a kéthelyi portokon, s gróf Festetics Tassilonak Keszthelyen. FF.L.F.LOS SZEI1KESZTÓ ÉS KIADÓ-TULAJDONOS : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. NYILTTÉR. Eladó egy gyönyörű, 10 hónapos, de rend­kivül nagy és arányos termeli.! nevvfoundlandi eb. Heflektálóknak szívességből többet mond e lapok szerkesztősége, Celia annyira letört, hogy verseny-carriérejét be­végzettnek tekinthetni. Hg Auersperg с 4éves kan­czája ménesben nyer uj alkalmazást. * * * Az üreg Bendigo a Cambridgeshireben már har­madszor lett, második, mig 1883-ban e versenyben győzelmet is aratott. Ii * * Tegetthoff a mult vasárnapi bécsi 2 éves handi­capban 65 klgr. alatt nagyszerű formát mutatott, 1200 meteren megvervén s az alább kitett kilókat adván Old Ladynek 13 kilót, Öreglak 12, Blue Black 2}, Bosco 8, Wallada 15 és Propagandának 18 kilót. A distancenál ugy látszott, hogy Old Lady nyeri meg a versenyt, de Tegetthoff innentől kezdve minden ga­loppugrással közelebb jutott hozzá, és végre elhagyta. Tegetthoff már egyszer Királyné és máskor Viadal mellett megmutatta, hogy figyelemre veendő leend a jövő évre. BACHRUCH A. él£szerg-37-áros Budapesten, Váczi-ntcza 25. sz. ajánlja saját készítményeit aranyban, ezüstben, drága­kövekben. Különlegességek: phantasie-tárgyak, verseny ésvadász dijak saját mintázatok és rajzolatok szerint. Egy a huszároknál kiszolgált fiatal őrmes­ter, ki a belovaglás, istálló-kezelésben jo bizo­nyítványokkal bir, helyet keres. Levelek: Merkl Ede név alatt Hada, II. ker. Zivatar-utcza 11. szám alatt intézendők. A gentleman desires a situation as English tutor or companion in a nobleman's family. Highest references given and requined. Apply to Edward de Ruetv Rechbauer­strasse 34, Graz, Styria. HATSCHEK BELA lát- és műszeresz. Zsibárus-utcza sarkán, Váczi-utcza 3, sz. Zsibárus-utcza sarkán, Váczi-utcza 3. sz, -A. mü szemb-eiz. сЯх Mindennemű lát­szerészi tárgyak a legolcsóbb árakért, látcső 4 frt 50 kr­tól följebb. — Képes árjegyzék kiuánatra bérmentue küldetik. Villamos sür­gönyzők 7 frt 50 krtól feljebb, be­rendezve. Távbe­szélő (telephon) berendezések stb. Gyári raktár valódi tiróli női- és férfi-abaposztóból (Loden) mind m színben és színárnyalatban, valamint erlingi szürke és drap vizáthatlan eső-köpenyekre GREIL FEREN С Z-nél (Innsbruckban). = Minták ingyen és bérmentve. — Vadászati meghívók fH csinos és izlésteljes kiállításban kaphatók : hüuitz c. paph-raktárában. Budapest, Dorottyautcza 12. szám alatt. Pallas részvénytársaság nyomdája. Budapest, IV., Kecskeméti-utcza 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom