Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887

1887-10-27 / 49. szám

1887 október 27. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 451 ügető-verseny programmján mint elnökök, bírák, indítók, ügyelők vannak fölszámlálva, ma is távoliétök által tündököllek. Ha már ezek az urak is olv közönyösek az eljövetelben, kiktől ezt, elválalt tisztjüknél fogva mintegy megvárni lehetne : akkor ne csodálkozzunk, ha a nagy közönség nem jön A mai nap legérdekesebb száma a Nemzet­közi- verseny volt, melyben három jó mérkőzött, u. m. a gr. Esterházy Miklós angol telivér kanczája a 7 éves Andal, mely már oly sok szép győzelmet aratott, ugy a budapesti, mini a bécsi pályán; a Societá Rucephalo d Italia id. amerikai sga kanczája Gladys és a bécsi Kreipel id. orosz pej heréitje «Favorit» (a bécsi őszi meeting alkalmával a « Nemzet közi­Handicap» nyertese). A mezőny favoritja Gladys volt. annál is inkább, mert e kanczát Mac-Phee, a kitűnő kocsis, vezényelte: Andalnak Hutschenreiter, s a Kreipel heréitjének Hötelmayer volt a ko­csisa Jó start után Gladys állt a mezőny élére, néhány hoszszal mögötte Favorit helyezke­dett el s hátul Andal. A pályát e sorrend­ben kerülték meg háromszor s csak a negye­dik kör egyharmadán ment föl Andal Favo­rithoz. melyet el hagyva, üldözőbe vette Gla­dist is. mely azzonban soha Andalt magához nem engedve, tetszés szerint három hoszszal nyert; nyolc hoszszal hátrább Favorit harmadik. A többi verseny minden érdekfeszítő moz­zanat nélkül folyt le, mit legjobban igazol a tbtalisateur-osztalék, a legjobb osztalék lévén 5-re 7. mig két ízben (a Csikó-dijban és Fiaker-ícocsizásban) semmi osztalék sem volt. A versenypályáinkra most, első izben kihozott két belföldi lóra, Kaczérra és különösen Gambi re. az a megjegyzésünk, hogy még korán s egyáltalán nem fit állapotban hozták ki. Ügyes idomár kezében azonban kivált Ka­ezérböi jó ügető fog válni. A üáker-verseny sem idézett föl semmi érdeklődést, a mennyiben a Mandelbaum Lipót két feketéje már első meg­jelenéskor magára vonla szép aetiójával a figyelmet s átalános kedvencze lelt a közönség­nek. Itt is, mint utóbb Bécsben, jó lenne a Fiaker-kocsizást Fiaker-Handicap-pé változtatni, hogy a csekélyebb képességű fogatoknak is lenne esélyük. A versenyek részleteit követ­kezőkben adjuk : I. Megnyitó verseny. 400 frl. Séves belf. mének és kanczák. Pálya 3-szor körül (kb. 2200 meter.) 300 frt az elsőnek, 100 frt. a másodiknak. (4 aláirás. mely­ből 1 ló bánatot fizetett.) Gr. Esterházy Miklós 3é sz rn Le/l-es (utónevez.) 4:31 Hutsehenreiter 1 Gr. Esterházy Móricz 3é sötétp m Speisenträger 4:32 Károly 2 Monostory Kornél 3é vörös deres ménes Kaczér 4:47 Jancsi 3 Jól sikerült indítás után Kaczér kapott leghamarabb lábra s vezetett az első kör egv­harmadáig, hol Lelkes, majd Speisenträger is elhaladt mellette. Lelkes határozottan vezetett folyvást s tetszés szerint nyert négy hoszszal Speisenträger előtt, mig Kaczér jóval hátrább mint rossz harmadik érkezett he. Totalisateur : 5:7. II Nemzetközi verseny. 700 frt. Minden ország­beli lovaknak Pálya 4-szer körül (kb. 3000 meter). i)00 frt a elsőnek, 200 frt a másodiknak. (3 nevezés.) Societá Bucephalo id am sga к Gladys 4:37} Mac-Phee I Gr. Esterházy Miklós 7é sga tv. к Andal 4:38} Hutsçhenreiter 2 Kreipel K. id or p h Favorit 4:41 Höfelmayer 3 Jó start után az amerikai kancza vezetett eleitől fogva, utána Favorit, hátul Andal. Így kerülték meg háromszor a pályát, midőn a negyedik fordulónál Andal elhagyta Favorilet, hogy a második pénzt biztosítsa az orosz ló előtt, mig Gladys föltartva, három hoszszal ér­kezett be a czélhoz a felivér előtt, mely min­denesetre szép képességet tanúsított, midőn a kiváló orosz ügetőt oly szépen s könnyen verte meg. Totalisateur : 5:6. III. Belföldi kettős verseny. 500 frt. Pálya négy­szer körül (kb. 3000 m.). 400 frt az elsőnek, 100 frt a másodiknak. (3 nevezés). Gr. Esterházy Miklós 7é tv. sga к Andal és 4é tv. sga к Regedal 5:50 Hutschenreiter 1 Bernrieder József id sz к Dara és 7é sz к Bujdos 6:5 tulajd. 2 Dőry Lajos ur 4é sz к Mandés 4é fk Koldunya Jancsi 3 A vezetést gr. Esterházy fogata vévén át a Bernrieder és Dőry fogatai előtt, e sorrend soha sem változott s minden legcsekélyebb küzdelem nélkül érkeztek be a fogatok. Totalisateur : 5:6. IV. Csikó-ilij. 400 frt. Magyarhoni 3é mének és kanczák. Pálya 3-szor körül. (Kb. 2200 meter.) 300 frl az elsőnek, 100 frt. a másodiknak. (4 nevezés, mely­ből egyért bánat jelentetett.) Gr. Esterházy Móricz 3é stp in Speisenträger 4:40} Hutschenreiter 1 Monostory К. 3é vör der m Kaczér 4:42} Károly 2 Fiát, h Károly 3é p к Gambi Jancsi 3 Speisen träger folyvást-vezetve Kaczér előtt tetszés szerint több hoszszal nyerte versenyét ; Gambi rosz harmadik. Totalisateur : 5:5. V. Fiaker-koesizás. 200 frt. B.-pesti számozott fiakerek számára. Pálya 3-szor körül. 100 frt az első­nek, 50 frt a másodiknak, 30 frt a harmadiknak. (7 aláirás.) Mandelbaum 131. számú szürke és pej fogata 4:59 1 Wampetics Fer. 211. sz. szürke fog. (utónév.) 5:24 2 Ugyanennek 17. sz. pej fogata (utónév.) 5:40 3 Mandelbaum Lipót 201. sz. pej és szürke f. 0 Luczianovics Ferencz 175. sz. pej és sga f. 0 Ugyanennek 5é. szürke, fogata. 0 Neustadt Adolf 395 sz. szürke és pej f. 0 Mandelbaum 131. sz. fogata mindjárt ve­zetőül válva ki, minden legkisebb küzdelem nélkül nagy fölénynyel érkezeit be Wampetics 211. sz. f'ogala előtt; jóval hátrább ugyané tulajdonos 17 sz. fogata a harmadik helyen érkezett be. A versenyeknek fél ötkor már vége lett. A meeting második napja f. hó 30-án. jövő va­sárnap lesz. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. Az állam-ménesbeli kiselejtezett lovak árverése. (Folytatás.) Kisorolt heréltek és még nem használható mének, az állami ménesek és méntelepekből. 70. 169 cm 3}é p h Craig Millar ap Craig Millar a 6 Furioso (Szávo.szt) 440 frl. 71. 164 cm 4} sga h Dombovár aj) Bois Roussel a Galamb (Nagy) 550 frl. 72. 166cm4}é p h Harry Hall ap Harry Hall a 116 Daniel O Rourke (Gan­gel százados) 620 frt. 73. 171 cm 12é p h Ostreger ap Ostreger а 156 Jessy (Stern) 260 frt. 74. 164 cm lé p h Darling Boy ap Star of India a La Promiss (Pokorny) 500 frt. 75. I 73 cm 3}é sz h Ménfő, ap Nonius a El Redavy (Deutschländer) 450 frl. 76. 169 cm 3}e sz h Szabadka ap Exact a Vojnicb-nevelés (Shaffer) 480 frt. 77. 165 cm 3}é sz h Doboka a Favory any Amaty (beteg lévén honn ma­radt). 78. 166 cm 3}é sga h Böös ap The Czar a Forbidden Fruit (beteg lévén honn maradt). 79. 169 cm 3}é sga her Reese, ap Pol­moodie ä Esterházy-kancza (beleg lévén, honn maradt). 80. 168 cm 3}é p h ap Poltnoodie any Nordstern (Schwarcz) 190 frt. 81. 163 cm 3}é p h Győr apDiophantus a egy állami mén után (Georgv) 320 Irt. 82. 166 cm 3}é p h Szabadka ap Exact a Vojnicb-nevelés (Wolfmann) 560 frt. 83. 163 cm 3}é p h Békés, apja Polgár a Nonius (beteg lévén honn ma­radt.) 84. 165 cm 3}é n h Szt-Benedek, apja Chief Justice a Komis к (Dora) 320 frt. 85. 166 cm 3}é sga h Tésa ap Tüzes a Shagya (Schüller) 340 frt. 86. 165 cm 3}é V der h Baranya apja Nonius a Nonius (Yirkovszki) 510 frt. 87. 167 cm 3}é sz b Száláncz ap Ama­ranthus a Shagya (Lenhart Kurt) 290 Irl. 88. 164 cm 3}é sz h Győr ap Poltnoodie a D. Michl (Ercsii urad.) 400 Irl. 89. 166 cm 3}é sz h Böös ap Shagya a Conlidence (Vadas József) 610 frt. 90. 165 cm 3}é f h Zilali ap Viador a egy erdélyi kancza (gr. Nemes) 500 Irt. 91. 165 cm 3}é ph Győr ap Northstar a Nonius (Vadas Pál) 450 frt. 92. 168 cm 3}é p h Dombovár a Ost­reger a egy Almásy к (Vadas I'.) 450 frt. 93. 168 cm 3}é pej h Nonius Oslreger ap Nonius Ostreger a 353 Nonius (Ötvös Géza) 220 frt. 94. 164 cm 3}é p h Zala ap Bois Roussel a ismeretlen (Strausz H.) 110 frt, 95. 165 cm 3}é p h Zala ap Pomp/V-- a ismeretlen (Giesel, Berlin) 220 frt. 96. 164 cm 3}é pej h Torontál ap Rois Boussei a Nonius (Gregory) 370 frt. 97. 167 cm 3}é p h Abaujj ap Rubin a Országos к ( Blach ) 320 frt. 98. 164 cm 3}é p h Békés ap Gidrán а erdélyi faj (beteg lévén honn ma­radt). 99. 164 cm 3}é p h Tót-Megyer, apja Nonius a Dráda (Yirkowski) 210 frt. 100. 160 cm 3}é p b Hajós apja Cor­nelius a Furioso (Harkányi Károly) 210 frt. 101. 162 cm 6é f h Szepes ap Mehetned Ali a Tseleby (1. honv. huszár ezr.) 200 frt. 102. 161 cm 3}é p h Abauj ap Polkán a Shagya (Beniczky Gábor) 360 frt. 103. 170 cm lié p h Aleppo ap Aleppo 11. a Karcsu (Hanzély) 510 frt. 104. 168 cm lOé p h Aurél ap Furioso a Batthyány-k (Lam В.) 310 frt. 105. 163 cm 1 lé sz h Duke ap Duke a Anaze (Neufeld K.) 50 Irl. 106. 164 cm I4é p b Fairaway ap Fai­raway a Norfolki (Stern Mór) 210 frt. 107. 168 cm 8é sz h Vadas ap Csillag a Czindery (Tann József) 410 frt. 108. 169 cm I3é f h Crazyboy ap Cra­zybov a Esmeralda (Lam В.) 220 frt. 109. 160 cm 9é sga h Fogaras Szarvas ap Czindery a ismeretlen (1. honv. huszár ezr.) ' 270 frt. 110. 166 cm 6é p h Pest ap Fairaway a Muraközi (Hauser, Bécs) 310 frt. 111. 164 cm lié p h Ossian ap Ossian a ismeretlen (Vadas Pál) 310 frt, 14 2. 165 cm 9é sz h Geasar ap Siglavy a Nonius (1 honv. husz. ezr.) 210 fi l. 113. 170 cm 10é sga h Bucarest ap Diophantus a Wave angol telivér (Központi tejcsarnok) 110 frt. 114. 167 cm 6é p h Nonius ap Nonius XVI a Revolver (Steiner Mór) 15G frt. 11.5. 168 cm 9é p Ii Palestro ap Palestro a Polmoodie (Br. Bothmer) 640 frt. 116. 164 cm 12ésga h Polkán ар Pol­кап a in. Emma (Br. Bothmer) 210 frt. 117. 171 cm 7é sz h Torontál ap ínel­tato any Nonius (Tann József) 550 frt. 118. 165 em 6é p h Dombovár ap Sür­göny a Chief (Shlesinger) 660 frt. 119. 159 cm 16é p к Mátra ap ismeret­len any ismeretlen (Slern Mór) 160 frl. 120. 161 cm Î3é sg h Revolver ap Re­volver VI a 747 (Nonius Hauser) 200 frt. 121. 166 cm 8é p h Debreczen ap D. Mielii a ismeretlen (Suhay főhadn.) 530 frt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom