Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887
1887-01-20 / 3. szám
18-7 január 20. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP osztalékot fizetett. Mellette a «Soolk & Comp.» czég is hirdettette magát, s 25 francnyi belét mellett társulatokat alakitolt, s mint a postai revideálásokból kiliinl — több magán-személy lépre is ment; stb. — Mellékelve van egy «Circular» is, melyet ill helyszűke miall nem közlünk, s melyben igen ügyesen van kifejtve: hogy minden játéknak van «ellenjátéka» ; azonban legkönnyebben lehet ezl a gyepen alkalmazni (s ebben meglehetősen i«aza van). Itt a kártyák mind felfedve vannak az asztalon. Láthatni a lovakat, láthat ni a jockeykat, összehasonlíthatni egyik erejét a másikkal stb. Minél tovább gyakorolja-e/t az ember, minél hívebben értesülhet (Sic !) a körülményekről, annál helyesb eombinatiót csinálhat ; stb. Tiz évi tapasztalatok gyümölcse az, a mi Soolk urat e tekintetben oly nevezetessé lette. О egyedül áll eredményével e téren . . . Hogy e tapaszlalatok a legkiterjedtebben értékesíttessenek, Soolk ur szíves volt beleegyezni, hogy az ő tehetsége játszó-társulatok utján kihasználtathassák a «leggyümölcsözőbb eredinénynyel». — Azután következnek a játszó-társulat szabályai slb. s végül iilik a nagy dobol, «tessék besétálni tehát ; a ki tesz - annak lesz !» — A Soolk-czég 500000 frankig áll jót a betevésekérl. Hanem liât a rendőrség nem hitt a Soolk-czég puszta hirdetésének, és kereste az öütffiOO frankul, de sem ezl, sem ily czéget nem talált: ellenben felfedezte, hogy a feni nevezett két ur, kiknek tartózkodása ismeretlen voll : a reájuk ozimeztetelt pénzes leveleket egyenest a postáról bordia el. Szerkesztői posta. Több oldalra. Amaz intézkedés, mely szerint az lH9(J-iki Ivadék-oersenyre nevezett lovak közül némelyeknél ki van ttinletye a kért teherengedés, másoknál nem, — a közös versenyszabályok 25-dik §-án alapul, melynek értelmében az ily tehererigedés minden versenyben csak az esetre adható meg, ha nevezéskor kéretett, tehát nemcsak az államdijaknál. — Az államdijaknál szokásos hivatkozás a «Jegyzetek» 2-dik pontjára csupán azért van «usus»-b'än, mert ezeknél — már a mének belföldisé'ge (tehát nem csak próbálatlansága) után is kell az engedést kérni, a mit a fenti 25. §-sa nem involvál. — Az uj' versenyszabályok — mint halljuk — e tekintetben még tovább fognak menni, a mennyiben azok szerint (az angol versenyszabályok mintájára) minden «breedingallovvanceot» kérni kell a nevezéskor. — Miután ez uj versenyszabályok tervezete nem sokára (talán már jövő számunkban) közöltetni log, ajánljuk azok tanulmányozását. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ-TULAJDONOS : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. NYILTTER. Eladó Tar quin telivér angol apaló. azelőtt kisbéri törzs-mén. Most 23 éves, de jó karban van : erős csikók vannak tőle; meddő kancza alig marad utána ; még fedezésre Szilje szén-fekete, 167 cm. magas. — Megtekinthető és bővebbi részletek megtudhatók Dombegyházán a tulajdonos Purster Klek urnái. -4* használható. A gróf Mittrowsky-féle ménesben Szarvason egy 17 markos eredeti importált orosz ügető mén és В darab 4éves hátiló eladó. — Közelebbi fölvilágosítást ad az uradalmi felügyelőség Szarvason. Eladó vizsla, kölykök. В drb magas vérű 7 bónapos kölyök vizsla, atyjuk Naso II. telivér ivadék, anyjuk igen jó félvér, jutányos áron eladók. — Közelebbit Mányav Iván tis ttartóriál (löd n, vasúti állomás, posta és. lávirda. (4 — 6) BACHRUCH A. élsiszerg-jy-áros :B-a.d.a,pesterL, Váczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítményeit aranyban, ezüstben, drágakövekben. Különlegességek : phantasie-tárgyak, verseny és vadászdijak saját mintázatok és rajzolatok szerint. Kitűnő iniszaMsért Kitüntettetett 1 тШйШШоп Londonban 187l-ben, Bécsben 1873-ben, I'drisbaII 1878-ban Budapesten 1883-ben. BRACHFELD E. a «Jöckey-Club»-hoz czimzett férfi-divat és fehérnemű különlegességei Budapest, IDorottya-ntcza, V. szám. Angol Dent és Fownes-féle keztyük, nyakkendők, harisnyák, vadász-ingek, plaidek és lábtakarók (utazásra és kocsizáshoz). Angol eső-köpenyek, zsebkendők stb. Ö Иг. fens. Coburg broeg és berezegni M Y . szállítója. Ж Б. Ю ж т ЭЙЕ mm ш Maison Aubertin & C i e à Châlons s|m, Nous donnons avis que nous avons confier notre dépôt général pour la Hongrie à Mess. F. Lápossy & C i e à Budapest (jizella-l'latz 1. — Universitätsgasse 2. Ш Les quels doivent livrer aux prix d'origine suivants Ш Carte Blanche franco Pest en Caisse d. 12—30- 60 Netto H. 3,— « « « « en detail fi 3.50 Ж Carte noire eu Caisse d. 12 B0— 60 ti. 2,— en detail — H. 2.20 AUBERTIN & C i e UTENDOERFFER H. ércz-töltények- és gyutacs-gyára NÜRNBERGBEN. Î Ajánlja a vadász és lövész uraknak: tömör érez-tölj ténytokjait mindenféle rendszerű vadász- és czéllövüÍ fegyverekhez, gyutacsokat különösen erőseket, min5 denféle központi gyújtóhoz ; ugyanilyeneket, lapos fenékkel, ismétlő-fegyverekhez (Patent). Lefaucheuxgyutacsokat, 4, 6 és 9 mm. Flóbert,-gyutacsokat, hegyes és gömbölyű golyókkal, szoba-kurlály-gyulacsokat, préselt ólom-lövedékeket, préselt kerek golyókat szoba-kurtályokhoz 26 szá ban, viasz-, dugaszfa- és nemez-fojtásokat,, vastagpapir-Iapocskákat, töltő és öblözö készülékeket (Kalibrir-Apparate), gyutacs-fogókat, stb. slb. Csak a legjobb anyaggal és kitűnő munkával szolgálunk. Kívánatra katalógust küldünk. A legmegbízhatóbb Lefaucheux és Lancaster töltények saját czégjegyemmel ellátva kaphatók: HUZELLA M. fegyver és vadászati kellékek raktárában B-o.cLa.pest, \7~áczi-utcza 1. százziLancaster-töltények. ^Tag-y-w-árad., Szent-László-tér. Lefaucheux-töltények. 100 darab szürke cal. 16 LÍD ezer 10.51) frt. 1(0 darab szürke cal, 16 -.90 ezer 8.50 frt 100 « « « 14 1 3<) « 11.50 « 100 « « « 14 1 — « 9.50 « 100 « « 0 12 1.25 « 12,« 100 « « « 12 1.10 « 10.50 100 « barna (( 16 1.15 « 11.—% « 100 « barna « 16 1,— « 9.50 « 100 « « « 14 1.25 « 12,— « 100 « « « 14 1.10 a 10.50 « 100 « « « 12 1.30 « 12.50 « 100 ! « « « 12 1.15 « 11.— « 100 « zöld « 16 1.30 « 12.50 « 100 • (( zöld « 16 1.10 « 10.50 C< 100 « « « 14 1.49 « 13,— 1 (( 100 « « (( 14 1.20 « 11.50 С 100 « « « 12 1.50 14.— 1 (( 100 « « « 12 1.30 « 12.50 « Nagy készlete minden féle EVfy-töltényeknek és fojtásoknak, úgyszintén kész töltött töltények. Angol fekete és fe hév 1 öpo gyári raktára.