Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887

1887-05-19 / 23. szám

1887 április 21. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 217 hét lóból állt mezőnyt. A verseny meglepetés­sel végződött, amennyiben a favoritek vere­séget szenvedtek ; az egyik : Alfons csak a második helyre tilthatott be, mig a másik : Dániel I. helyet sem kaphatott. A diadal Pajtásnénak jutott, melyet Harkányi .János ur vezetett győzelemre. — A 2000 ' meteres Handicapre kilencz lovat nyergeltek föl. mely szintén a mezőny kedvenczének, Olyan nincs­nek a vereségével végződött. Kincsem leánya e nap éppen nem látszott jó hangulatban s bágyadtan futott. Heidélbür — mely a bécsi tavaszi versenyek harmadik napján a Nem­nyertesek versenyében vetkőzte le maidensé­gét, — ma uj tulajdonosának, gr. Festetics Tassilónak a szineiben futva — biztosan nyerte versenyét Si ollen. Heidelbür tömör, erőteljes, jó kötésű, hatalmas izomzatú mén, mely szívóssága által a hosszabb távokon bizony­nyal még sokszor fogja sebességét érvényesí­teni.— A Kétévesek f)50 meter távú eladó-versenye szinte unicum turfunk annalisaiban, a mennyi­ben csak két ló volt rá nevezve s ezek egyike is visszavonatván, a Jankovich Géza ur Geszti­jének csak a pályát kellett körüljárnia, hogy a dijat megnyerhesse s noha a meeting ötödik napján jó formát mutatott, midőn hét lóból állt mezőnyben Game mögött jó másodiknak érkezett be — csak 550 frtért jutott az ár­verésen a Flesch Albin kapitány birtokába. — Az 1400- meter távú Welter-Hahdicap-ért csak három ló canterezett föl az induló-oszlophoz. E verseny is meglepetést szült, mert a fogadási piacz főkedvencze Zukunft csak az utolsó helyen futhatott be tiz hoszszal Mirror után, mig Incomparable könnyen nyerte versenyét utóbbi ellen. — A hároméves és idősb lovak számára kiirt Eladó-verseny 1600 meterén csak bárom ló mérkőzött, melyek közül Gemma és Springbok a fogadási körben egyenlő pár­tolásnak örvendettek, mig a félvér Nanon, mint outsider, hosszú odds-szal indult. Gemma biztosan nyerte versenyét Springbok ellen, mig a félvér, — mely folyvást csak statiszta szerepet játszott — távoloztátott. — Az 5600 meter távú Akadály-verseny, melyre három Steepler ment föl a starter zászlója elé, a leg­érdekesebb versenyek egyike volt., a mennyi­ben a mezőny folyvást együtt tartva, minden akadályt szabatosan ugrott s mikor már az utolsó sövény-akadályon is átkeltek, pillanatra ugy látszott, mintha Carissima előnyére dőlne el a verseny, de Cimbria egyszerre fölnyomult Carissima mellé s ellene szép finishben biz­tosan nyerte versenyét. Meg kell még emlitenünk, hogy a Zár­Handicapben egy sajnos accidens fordult elő, mely Tessá-nak a kimultával végződött. Midőn ugyanis a mezőny az egyenes vonalra befor­dult, a kancza, mely közvetlen a korlát mel­lett futott, ezen átbukott lovasával, oly sérü­lést kapva, hogy néhány perez múlva kimúlt. Most pedig térjünk át az egyes itemek részleteire : A Nákó-dijért indult hét ló közül, sima start után, Ágota mutatta az utat Kanász előtt, mely mindenütt nyomában haladván, erősen szorította ; a harmadik helyen Alfons helyezkedett el, aztán Pajtásné, Dandár, hátul Jonathan. Kétszáz meterrel az egyenes vonalra érkezés előtt Kanász megy föl a mezőny élére, mely a befordulásnál csomósodik, aztán, miután derékfutásban halad elől Ágota Kanász­szal, előbbi engedni kezd, hátrább vonul s Kanász is csakhamar Alfonsnak engedi át a kalauzolást, de egyszerre Pajtásné nyomul föl kevéssel a távoszlop előtt vezetőnek és sen­kit sem engedve többé maga mellé, félhoszszal érkezik be a czélhoz Alfons előtt, mely Kanászt két hoszszal veri meg a harmadik helyért. A Zár-Handicajt-hen csak második kisérletre indulhatott el a mezőny. Jós kapott legelőbb lábra ; Tessa, Si, Olyan-nincs, Heidelbär, Tann­liiiuser, Straigt követték, a hátvédben Corvinus. Az egyenes oldalra fordulás előtt Jós Tessá­nak engedte át a kalauzolást, miközben a ! mezőny csomósodott; Tessa a korlát mellett való helyet iparkodott megtartani, de vesztére, mert súrlódásba jőve azzal, az egyensúlyt nem tudva megtartani, lovasával keresztül bukott azon. Most Si állt az élre s Tannhäuser is javitva helyzetén, a második helyre ékelte magát Olyan-nincs előtt, mely Straight és Jós­hoz hanyatlott vissza. Néhány meterrel à táv­oszlop előtt Heidelbär szép rush-sel megy föl Sihez s pillanatig derékfutásban haladva ezzel, magához ragadja a vezetést s másfél hoszszal könnyen veri meg a Dőry-istálló lovát, mely után hat hoszszal hátrább Tannhäuser érke­zik be a harmadik helyre. Miután Geszti a Kétévesek eladóversenye­ért kötelezettségének walkoverével eleget tett, a Welter-Handicap-ben, sima start után elin­dult a trio Incomparable vezetése mellett ; Mir­ror a középen foglalt helyet, a favorit Zu­kunft előtt. Így haladtak be a nyerőoldalra is, hol Incomparable folyvást uralkodva a helyzeten, biztosan haladt befelé s három­negyed hoszszal könnyen nyerte versenyét Mirror ellen, mely a soha szerepet nem ját­szott favoritét tiz hoszszal verte meg a máso­dik helyért. Az 1600 meteres Eladó-versenyre szintén csak három ló canterezett föl az indulási osz­lophoz: Springbok, Gemma és Nanon. Jól sike­rült start után Gemma ugrott el a vezetéssel pár hoszszal Springbok előtt, mig a félvér néhány hoszszal hátrább hátul. Ily sorrendben haladt a mezőny az egész uton, a tulajdonképi verseny csak a két első közt folyván, mert a félvér mindinkább niaradozott a mezőnytől s mig Gemma egy hoszszal biztosan nyerte versenyét az idős mén ellen, Nanon távoloz­tatván, helyet sem kapott. Az Akadályversenyben sima start után az öreg Bihar mutatta az utat lassú paceben, de már husz meter után Carissimát bocsátá maga előtt ; kissé hátrább Cimbria követte őket. A vizes ároknál Cimbria helyet cserél Biharral s Carissimával szinte egyszerre ugorta azt át. Aztán ismét Bihar vezet, a kőfalig Carissima mutatja megint az utat, kis távol­ban mögöttük Cimbria, minden akadályt cor­rect véve. Mig a vizes árkot másodszor ugrot­ták, a két előbb nevezett gyakran cserélt he­lyet s itt a két ló egyszerre ugrott, közvetlen a nyomukban Cimbria. — Ettől fogva' a pace erősbült Carissima vezetése alatt, miközben Cimbria váró állást foglalva, mindenütt a Bihar sarkában járt. Az utolsó akadály mögött el­megy a vén herélt Bihar mellett, csaknem egyszerre jut Carissimával a szabad pályára s szép verseny után mésfél hoszszal biztosan halad el, mint első, Carissima előtt, mely után Bihar hét hoszszal hátrább érkezik be. Ezzel a tavaszi meeting véget ért s a szentistvánnapi meetingig újra elcsöndesedett a városligeti versenytér. A Derby-hét. A most kővetkező hetet bátran és jogo­san nevezhetjük a Derbyk hetének, a meny­nyiben ennek keretében három Derby kerül döntésre, u. m. Bécsben az ausztriai, Chan­lilyben a franczia, Epsom gyepén pedig az angol Derby, Minkéi első sorban a bécsi ér­dekel, mert ebben vívják a monarchia három­éveseinek legjobbjai a kék szalagért való nagy harezot. Közöljük itt a valószinü indulókat, noha megtörténhetik, hogy még az indulásig e liszta némi változáson megy át. Abonnent sga m ap Pnedswit a Aschenbrödel, lova­golja Sopp, Sear vagy Rossiter. Balzsam p m ap Buccaneer a Lionne, lov. Coates. Bulgár p m ap Eberhard a Princess Beatrice, lova­golja Busby. "Didi sga к ap Gunnersbury a Dibdáb, lov. Lemaire. Fidelity sga к ap Craig Millar a Scythian Princess, 'lov. Bell. Hűség sga m ap Craig Millar a Becses, lov. Smart. ? Kanász sga m ap Edward the Connfessor a Capua lov. Sopp. Petrus sga m ap Peler a Landrail, lov. Grimshaw. Soll-ich sga к ap Chamant a Vitán, lov. Rossiter. Zsupán sga m ap Peter a British Queen, lov. Goodway. A budapesti tavaszi meeting a fentebb elősorolt Derby-crackek egymással szemben való viszonylagos képességükről meglehetős képet nyújtott több rendbeli futásaik alkalmá­val. Így az Oaks 2000 meteres távolsága a Jockey-Club dijáért futó kanczákról nyújtott némi tájékozást, melyben Soll-ich, Fidelity holt vezsenyben érkeztek be Didi előtt egy fejhosz­szal. A legutóbb emiitett aztán a meeting ötö­dik napján-, persze csak 1600 meter távon — a br. Weinckheim Béla emlékversenyében indult újra még pedig Hűséggel és Abonnent­tel, mely utóbbi Hűségnek 4 kilót, Didinek pedig 6V 2 kilót cédáit. Ábonnent nyakhoszszal verte meg a szt.-mártoni istálló ménét, mig ez Didit egy hoszszal előzte meg a második helyért. — A 3000 frankos Államdij 2000 meter távolán Hűség, a Bulgár és Petrus tár­saságában futott, utóbbival egyenlő (56 kii.) teherrel, mig Bulgarnak mind a kettő 5 fontot engedett. Hűség két hoszszal verte meg az utána másodiknak érkezett Hulgart, mig Petrus fél hoszszal harmadik lett. — Bulgarnak alkalma nyilt, mindjárl a Nemzetiben, Zsupán­nal és Balzsammal mérkőzni 1600 meteren. egyenlő teherrel, s mig Zsupán egy nyakhosz­szal verte meg Balzsamot az elsőségért, Bulgár mint rosz harmadik érkezett be. — A meeting hatodik napján döntésre került 10,000 frankos Államdij 2400 meter távola lett volna az, mely legbiztosabb mérséket nyújt val a a Derby-craekekről, ha azok mind indulnak ; de csak Abonnent, Balzsam és Petrus voltak azért fölnyergelve. Abonnent 3 fontot adott Balzsam­nak, 5 fontot Petrusnak. Abonnent itt bebizo­nyitá, hogy jó stayer, mert két hoszszal könnyen elbánt Balzsammal, mig ez egy hosz­szal üté el Petrust a második helytől. Már most, ha a felsorolt eredmények után Ítélhetünk, Abonnenthek Budapesten mutatott formája kétségkívül legtöbb esélyt nvujt neki a Derby kék szalagjának elnyerésére. Balzsam és Zsupán küzdelme, mely nyakhoszszal Zsupán előnyére dőlt el, csak 1600 meter távon tör­tént s mig előbbi később nyilvánosan igazolta a 2400 meteren, hogy a Derby-távot kibirja,' utóbbinak istállója nem tartotta szükségesnek, hogy crackje exament tegyen, miből azt kell következtetnünk, hogy otthon már ily távra ki volt próbálva —- s igy mi ama sejtelmünk­nek adunk kifejezést, hogy a második helyért Balzsam és Zsupán közt heves küzdelem fog kifejlődni, mig a harmadik helyért Soll-ich, Hűség és Fidelitg fogják meleggé - tenni egy­másnak a harezot. Kanásznak, mely a buda­pesti meeting negyedik napján az 1600 meteres Handicapben 49 kilo könnyű teher mellett hely nélkül futott be, csak outsider szerepet Ígérhetünk, még ha Sopp ül is a nyergébe. Ezek szerint tehát, ha Abonnent budapesti formáját a Derby-napig megtarthatja, az első­ség eívitázhatatlanul az övé, mig utána Zsupán és Balzsam közt lesz erős tusa a második helyért. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy csalhatatlanságra nem tartunk igényt, mert ama néhány nap alatt, mely a budapesti mee­ting és a Bécsi Derby közé esik, némelyik ló sokat javulhat, mig némelyik veszthet ott mu­tatott formájából, nem is említve a talajviszo­nyok különbözőségét, mi szintén befolyással lehet egyikre-másikra. Balzsamra, nagyon lé­nyeges, minő leadert kap Hűségben, ugy szintén Abonnentre nézve is lényeges, ki fogja lova­golni. Tény, hogy Sopp az, ki Przedswit jeles fiának a képességét eddig legjobban tudta ér­vényesíteni. Kétséges még mindig, vájjon Wera fog-e indulni e klasszikus versenyben?, mert ha igen : akkor Sopp — a Henckel-istállónál lévén elsőben kötelezve — kénytelen lenne a kan czát lovagolni. Azt hiszszük azonban, hogy sem ez, sem Kanász nem lesznek az indulók közt. * * * 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom