Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887

1887-05-07 / 20. szám

1887 április 21. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 185 fogadó közönség, Drágám és Wera pedig outsider­szerepre voltak utasítva. Sima start után Cintra kapott legelébb labra, utána Fidelity, Gioconda, Wera. Didi, Drágám: hátul Sóll-icli. Az egyenes vonalra jutva, ( '.intra, ( lioconda visszahanyatlanak, Soll­ich a háttérből fölmegy Fidelityhez, mely a távoszlopnál az utat mutatja. A Vitán-mén csakhamar erős küzdelmet fejt ki Scythian Prin­cess leányával, rendkívül érdekfeszítő látványt nyújtva, mig végre is a két ló holtversenyben halad el a bírói páholy előtt, mig Didi félhosz­szal a harmadik helyet foglalja el Cintra előtt. Didinek a lovasa keresztezés miatt óvást emelt Soll-ich ellen, nielylyel azonban elutasit­tatott s a dij a holtversenyt futott lovak közt megosztatott. Az Esterházy-dij 2400 meter távján csak két Jó mérkőzött u. m. Pajzán és Guischy. I'ajzán volt a piacz kegyeltje, mely «rá» odds­szal indult. Miután a lovak start nélkül fu­tották he először a pályát, újra kellett indul­niok. Vezetett Guischy, a Liorme-mén pár hoszszal mögötte egész a távoszlopig, hol Pajzán íelnyomult hozzá s átvéve a vezetést, egy hosz­szal haladt el a bírói páholynál a Shallow­ivadék előtt. Mind a két jockey 50—50 frt.nyi hírságban inarasztaltatott el. Az Allamdijért három concurrens lépett a sorompóba, jelesen : Bulgár, Petrus és Hűség. Bulgár volt a határozott ked venez, aztán Hűség leié fordult a figyelem, mig Petrust, — mely a meeting második napján a Batthyány-Hunyady­dijban hely nélkül maradt, a fogadási piaezon egészen elhanyagolták. Sima start után a vezetéssel Bulgár ug­rott el. aztán Hűség, hátul Petrus. Hűség csak­hamar visszavétetett a harmadik helyre s várásra lett lovagolva. A távoszlop előtt 20 meterrel Hűség föl ;.egy a vezetőhöz s minden küzdelem nélkül átvéve a vezetést, biztosan halad befelé szép stílben a czélhoz, két hosz­szal verve meg Bulgart, mig ez Petrust fél­hoszszal a harmadik helyre utasitótta. Az Eladó versenyhen Mirror, Tátrafüred, Green Wave, Nemere, Balkán, Pajtásné és Madeira alkották a mezőnyt. A fogadási piacz Green Wavet és Mirrort vette kiválóbb figyel­mébe, de Tátralürednek is voltak pártolói, mig a többit nem igen vették tekintetbe. Több sikertelen kísérlet volt, mig végre a starter elboesáthatta a mezőnyt. A vezetéssel Tátrafüred ugrott el, nyo­mában Green Wave, Balkán, Mirror. Nemere, hátul Pajtásné és Madeira. A távoszlopnál Tálrafüred és Green Wave versengtek a vezér­szerepért. midőn egyszerre középről felszök­ken hozzájuk Mirror s határozottan mutatva az utat. canterben halad befelé, félhosszal bizto­sítva magának a győzelmet Tálrafüred ellen, mig i'reenwave ugyanily távközzel a harmadik helyet foglalja el. A nyertesi tulajdonosa 32UO frton visszaváltotta. A nap záradékául szolgált Gátverseny­Handicap-ve csak három lovat nyergeltek föl. Allons volt a fogadók kedvencze, niig Sicily és Althotas körülbelőí egyenlő kereslet tár­gyai voltak. Mérsékelt paceben vezetett Allons, nyo­mában Althotas. hátul Sicily. A verseny azon­ban mindjárt megváltozott, mert Althotas ;tz első, majd a második gátnál is csökö­nyös lett s ez által sok tért vesztve, eljátszotta esélyét s már csak reménytelen folytatta útját. Az egyenes vonalra jutva, Sicily megközelité a vezetőt s az utolsó előtti gátat szinte egyszerre ugrotta vele ; aztán pillanatra tért nyert Alfons, de a kancza szorította s az utolsó gátnál már újra közelében termett. A sik pályán Sicily, lovasa erélyes biztatására derékfutásban megy a herélttel s noha ennek esélyét erősen fenye­gette,, Phillips, Alfonsnak a jockeyje, ekkor sem használta ostorát, de vesztére, mert Sicily előre szökkenve, nyakhoszszal verle meg a favoritét. Phillips eme lovaglását mi alig tud .juk magunknak máskép magyarázni, mint annak, hogy vagy nagyon hízott lova győzel­mében, vagy Alfons nem az a ló, mely az ostort eltűri. Annyi bizonyos, hogy a verseny Alfons jockeyjának már a kezében volt s Sicily a győzelmet csak a felmerült esetlegességnek köszönhette. MÉNES- ÉS GYEPUJD0NSÁG0K. Telivércsikók árverése Kisbéren. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar kir. minisztérium részéről ezennel köz­hirré tétetik, miszerint f. évi május hó 28-án, egy órával a vonat megérkezése után, a kis­béri m. kir. álladalmi ménesben a következő egyéves angol telivércsikók fognak azonnali készpénzfizetés melletl. nyilvános árverés utján eladatni : 1. Pej kancza ap Craig Millar a Maria Theresa. 2. Pej mén ap Kisbér-öcscse a Merry Belts. 3. Pej kancza ap Gunnersbury a Cataclysm. 4. Sárga mén ap Verneuil a Csillag. 5. Sárga inén ap Verneuil a Altona. 6. Sárga kancza ap Gunnersbury a Scythian Princess. 7. Pej kancza ap Verneuil a Miss Elîis. 8. Sárga mén ap Verneuil a Themis. 9. Pej kancza ap Kalandor a Affinity. 10. Sárga mén ap Buccaneer a Orange Lily. 11. Sárga kancza ap Kalandor vagy C.raig Millar any Claret Wine. 12. Pej mén ap Buccaneer a Verbena. Ezenkívül ugyanez alkalomból magán­tenyésztők tulajdonában levő következő egyéves telivércsikók fognak elárvereztetni, u. m. : 1. Sárga mén ap Verneuil a Idalia. 2. Pej kancza. ap Doncaster a Black Flag. 3. Sárga mén ap Cambusier a Pepita. 4. Sárga mén ap Kalandor a Tunica. 5. Sárga mén ap Gunnersbury a Henriette. 6. Pej mén ap Kalandor a Jessica. 7. Pej kancza ap Hastings a Honey. 8. Pej kancza ap Hastings a Prophetie. A kisbéri m. kir. ménesben nevelt egy­éves telivércsikók árverezésének czélja, a teli­vérnek a birodalomban való terjesztése lévén, a kisbéri csikók vételére csakis oly magyar vagy osztrák honpolgárok bocsáttatnak, kik állandóan az osztrák-magyar birodalomban laknak s magukat kötelezik arra, hogy a megvett lovakat soha külföldinek vagy kül­földre sem el, sem bérbe nem adják. Minden egyes csikónak kikiáltási ára becs­érték alapján, bizottságilag határoztatik meg és ezen áron alul egy csikó sem fog eladatni. Ama t. cz. vevők, kik a vételárt nem a helyszínén kívánnák lefizetni, kötelezőt állit­hatnak ki, melynek beváltása f. évi julius hó elsejéig eszközlendő. A megvett csikók ingyentartás mellett még 8 napig a ménesben maradhatnak, ez idő alatt azonban minden eshetőség a vevőt terheli. Budapest, 1887 május hó 4-én. A íöldmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztériumtól. Birtokváltozás. Mr. Aromac megvette Gemma II. p к ell. 1882­ap Gamecock a Phrygia, Marsyastól (0. G. B. Vol­HI. pag. 194.) Baltazzi Hector úrtól. Br. Sessíer Victor főhdn. (3. drag, ezr.) megvette Edwin p h ell. 1881. ap Laneret a Thisbe. Ephesus­tól, (0. G. B. Vol. 111. pag. 224.) Bauer Fülöp had­nagytól (3. drag, ezr.) KÜLFÖLDI GYEPEK. Versenyföltételek. Badeii-badeni nyári versenyek 1887. (Nemzetközi versenybizottság.) Első nap. Vasárnap, augusztus 21-én. I. Fürsten berg-ilij. 3000 márka. Adja berezeg Fürstenberg Károly Égőn. Jockey-verseny. Minden orsz. 3é és id lovak 100 márka beiratási illeték. Teher 3é 55 kilo, 4é 62 kilo, 5é és id lovak 64} kilo. Kanczák és herélteknek 1} kilo leengedés. A győztes 10000 márkáért eladó, lia 60 0 márkáért 3} kilo kevesebb ; ha 3000 márkáért 7 kilo, ha 1000 márká­ért 10 kilo kevesebb. Nemeladó lovak 5 kilo külön. Táv 2000 meter. Nevezés augusztus 2-ig. II. Zúkunfts-Reimeii. 15000 márka biztosítva a győztesnek, 2000 márka a másodiknak. Jockey-ver­seny. Sweepstakes. Minden országbeli 2é mének és kanczák. Tét 400 márka, bánat 200 márka, de csak 50 márka beiratási illeték, ha a bánat augusztus 2-ig be nem fizettetik. Teher : ménekre 60 kilo, kanczákra 58} kilo ; oly lovak, melyek e versenyig legalább 6000 márka értékű versenyt nem nyertek, 2} kilo, melyek legalább 3000 márka értékűt nem nyertek. 3} kilo leeng Legalább 10000 márka értékű verseny nyertesei 3} kilo külön. A teherhatározások nem halmazvák. Táv : 1200 meter. (Egyenes pálya ) Nevezés május 31-ig. III. Stadt-Baden­Handicap 6000 márka dij biz­tosítva a győztesnek, 500 márka a másodiknak. Jockey­verseny. Sweepstakes. Minden országbeli 3é és id lovak. Tét 300 márka, bánat 100 márka, de csak 50 márka beiratási illeték, ha a bánat aug. 2-ig be nem fizettetik. A terhek julius 14-ig a németorsz. «Wochen­renii-Kalender»-ben tétetnek közzé 2000—4000 márka értékű handicap nyertesei teherközlés után 3} kilo, több ily verseny, vagy 4000 márkán felüli értékű handicapek nyertesei 5 kilo külön. Táv 2800 meter. Nevezés május 31-ig. IV. llfezheiini-dij. 5000 márka. Folytatólagos tenyészverseny. Jockey-verseny. 1884-ben ell. mének és kanczák. Tét 300 márka, bánat 150 márka, de csak 50 márka, lia a magasabb bánatpénz 1885 okt. 31-én be nem fizettetett. Semmi ellés vagy elvetélés, semmi bánatpénz. Teher a versenyszabályzati skála •szerint. Kanczáknak 1} kilo leeng. 3000 —5000 márkáig terjedő verseny nyertese. 1} kilo, 5000-től 10000-ig 2}'kilo, 10000 márka s a fölölti értékűé 3} kilo külön. A külön terhek 5 kiloig halmozvák. Nem-nyertesek, melyek már három izben futottak versenyben 2} kilo leeng. Német vagy ausztria-magyarországi kanczák azonkívül 2} kilo leeng. Táv 2400 meter. Minden ló jogot tarthat e versenyben való részvételhez, mely tavaly vagy ebben futott, vagy ebben magasabb bá­natot fizetett. Mihelyt valamely ló a következett évek valamelyikében sem nem futott, sam magasabb bá­natot nem fizetett, a további pályázatból kizáratik. A második lóé 1000 márka a tétek és bánatokból, levonva a harmadik ló részére ennek kettős tételét. Elzárva 1883 decz. 31-én (51 aláirás) ; háröm kancza meddő, 1 (elvetélt) : 1 kancza ellés előtt kimúlt, 16 ötven márka s négy 150 márka bánatot jelentelt. A korábbi évekből 26 ló jogosult az e versenyben részvételre. Második nap. Szerda, aug. 24-én. 111. Badeiii Jubiläuin-dij. Arany kupa, adva a badeni nagyherczeg által s egy Sweepstakes, mely 30000 márkáig biztosíttatik az elsőnek, 3000-ig a másodiknak, 500 márkáig a harmadiknak. Jockey­verseny. Minden országbeli 3é és id mének és kan­czáknak. Tét 1000 márka, bánat 400 márka, de csak 1000 márka beiratási illeték, ha a bánat aug. 2-ig be nem fizettetik. Teher 3é 52} kilo, 4é 62 kilo, 5é 64} kilo, 6é és id. lovak 65} kilo. Kanczáknak 1} kilo kevesebb. Legalább 25000 márka értékű verseny nyertese 1} kilo több. Epsom Cup, Ascot-Cup, Ascot­Gold-Cup, Ascot-Gold-Vase vagy az ascoti Alexandra­Plate nyertese, a Goodwood- vagy Doncaster-Cup, newiriarketi Jockey-Club-Cup, deauvillei Grand-Prix, caeni Grand-Saint-Leger, párisi Prix Reiset, Daru, Gladiateur vagy Royal Oak, cbantilly-i Prix de Diane, mint szintén minden 45000 márka értékű verseny nyertese 3} kilo, a badenbadeni Jubiläum-dijnak a korábbi évekből, mint szintéri minden legalább 65000 márka értekü verseny nyertese 7} kilo külön. A teherfokozások nein halmozva. Lovak, melyek Angliá­ban vagy Francziaországban legalább 2O00 márka értéket nem nyertek, 3 kilo leeng. Táv 2800 meter. Nevezés május 17-ig. V. Altes Badener Jagdrennen. Urlovasok. 5000 márka a győztesnek, 600 márka a második lónak. Sweepstakes. Minden országbeli lónak. Tét 200 márka, egész bánat, de csak 50 márka beiratási illeték, ha a bánat aug. 21-ig Badenben a titkárságnál (Club­Haus) esti 8 óráig be nem fizettetik. Rendes teher 80 kilo. Táv kb. 6000 meter. Legalább három lónak kell indulni, mely bona fide három különböző tulaj­donosé, különben nincs verseny, esetleg a bizottság­nak jogában áll a versenyt megtartatni, ha három lónál kevesebb indul is. Nevezés május 31-ig. Harmadik nap. Péntek, augusztus 26-án. I. Jugend-Handicap. Biztosítva 4000 márka a győztesnek, 500 márka a második lónak. Jockey-ver­seny. Sweepstakes. Minden országbeli 2éves lónak. Tét 200 márka, bánat 100 márka, de csak 30 márka beiratási illeték, minden jelentett lóért, ha a bánat aug. 23. esti 8 óráig a titkárságnál (Club-Haus) be nem fizettetik. A terhek aug. 22-ig d. u. 4 órakor a titkárságnál tétetnek közzé. Táv 1000 meter (egyenes pálya). Nevezés Badenben a titkárságnál (Club-Haus) aug. 21-én esti 8 óráig. II. Saint-Leger-liandicap. Biztosítva 8000 márka az elsőnek, 1000 márka a másodiknak. Joekey-ver­seny. Sweepstakes. Minden országbeli 1884-ben ell. mének és kanczáknak. Tét 400 márka, bánat 200 márka, de csak 50 márka beiratási illeték, ha a bánat aug. 2-ig be nem fizettetik. A terhek julius 14-ig a németországi «Wochenrenn-Kalender»-ben tétetnek közzé 2000—4000 márkáig terjedő értékű verseny nyertese, teherközlés után 2} kilo, több ily verseny 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom