Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887
1887-04-07 / 14. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 133 bőséges almot, iniglen a csikókat csupán rosz szénán vagy épen szalmán teleltetik át. Az ily csikó télen át sinlődik, hosszú, sürü és borzas szőrt kap, mely a különböző tisztátalanságoknak sőt tetveknek is kedveli tanyája, honnan az állat folytonos nyugtalanságnak van kitéve. A többnyire jó és bőséges legelő alig képes azután a csikóknak e hiányos állelelését ellensúlyozni. Tapasztalás bizonyítja, hogy a növendékek rosz tartása kivált az első év tartama alatt, többé helyre nem hozható. A régi tenyésztők zabálya ma is áll : «a csikó születve, de a ló nevelve lesz». Igen gyakran hallani azt a panaszt, hogy a kanczák kevés csikót hoznak, főleg kevesebbet mint azelőtt, midőn a mén a legelőn szabadon inozgotl a kanczák között. E terméketlenségnek okai a következőkben lesznek keresendők : ménesekben vagy községi nyájakban, bol a mén ezelőtt szabadon járt. maga kereste f'el a sárló kanczál : ott kölcsönösen kényük-kedvük szerint ingei'kediek és a legnagyobb erectió pillanatában történt meg. a többnyire termékeny közösülés. Ha ellenben a kanczát nem ritkán két. három mértföldnyire viszik a ménhez, akkor az fáradtan és sokszor üres gyomorral is érkezik oda, ami eltekintve esetleg más Kedvezőtlen körülményektől, a nemi ösztönt kétségkívül lehangolja és a kanezának fogamzását kérdésessé teszi. Zemplénmegye lótenyésztése. A megyebeli lótenyésztés fejlesztésére nem csekély befolyásai van ama körülmény, hogy a más megyékben külön szervezett lótenyésztési bizottsági működés, gazdasági egyesületünk ügykörébe átvétetvén, minden e keretbe tartozó kérdés, a többi tevékenységünket képező ügyekkel közös elintézésben részesül és így a gazdaközönség részéről is mint valódi közügy ítéltetvén meg. ugyanazon csatornán megy át a nép körébe is, melyen minden egyleti életünkre vonatkozó ügynek át kell menni, és így minden ügy, úgyszólván a nagy közönség hozzájárulásával nyer elintézést. Ennek legfőbb előnye abban rejlik, bogy a lótenyésztéssel foglalkozó gazdák minden ей ügyet érdeklő mozzanatról egyformán értesülvén, mig ez által egyfelől kellő tájékozási nyernek a tenyésztést illető ügyek elintézéséről, másfelől a haladás egyenletes, és a különben oly eltérő tenyésztési nézetekben tiszta látkör képződik, minélfogva az ellentétek és káros ugrások enyésztetnek el. Lótenyésztésünk fejlesztése érdekében közreműködtünk. a megyében létező állami fedeztetési állomásoknak a tenyésztési vidékekhez mért, elhelyezésében, a jövő évre való biztosításában és a községeknél való fentarlásában : nemkülönben az állomásokon a rend fentartása és fedeztető gazdaközönség érdekeinek teljesítése végett minden fedeztetési állomáson a mének jártatása és rendszeres kezelése iránti felügyeletlel az ez ügy iránt buzgólkodó felügyelőket bizluk meg, a kik hivatva vannak minden rendetlenséget, visszaélést és szabálytalanságot, melyet az állomáson lévő katonák elkövetnek, arról hozzánk jelentést tenni, meggátolni és orvosolni, közvellenül pedig az inspektión megjelenő ménteleptisztet is a történtekről értesíteni. Mely eljárás teljesen czélra is vezet. A megyére eső 34 állami ménnek az egyes fedeztetési állomásokra Eperjesen való beosztásánál, tekintettel a vidékbeli lótenyésztésre, közreműködtünk, nemkülönben eljártunk aziránt is. hogy a hasonlóan Eperjesen meglarlott tenyésztésre alkalmatlan mének kiselejteztessenek. A s.-pataki fedeztetési állomáson a tenyészbénaság ütvén ki, a baj meggátlására a nm. földmivelésügyi minisztériumhoz fordultunk és a gyanús kanczák megvizsgáltatásánál közreműködtünk. Elismerőleg kell kiemelnünk, hogy Téglás Péter láczi hirónak az állam-méntől ragályozott tenyészbénaságban elhullott kanczája a nm. foldmivelési minisztérium által 140 írttal kárpótoltatott. Király-Helmeczen egy állami ménló megbetegedvén. a hozzánk intézett segélykérés folytán a ménlónak állatorvos általi sürgős segélynyújtás iránt intézkedtünk. A leleszi községi mén ellen panaszok merülvén fel, azt megszemléltük, de a panasz indokoltnak nem tűnvén fel, a mén a község Imájának kérelmére állomásán meghagyatott. A galályi es pelejtei tenyésztésre alkalmatlanná vált mének kivágalása iránt a nm. földmiveiési minisztériumhoz jelentéseket tettünk. A Becskeden fedeztetésre felállított 2 magánménnek tenyészképessége megvizsgáltatott, hasonlóan megvizsgáltattuk az összes községi tenyészméneket, amidőn is az alkalmatlannak itéll, mének a hágatástól eltiltattak, illetve kivágatni rendeltettek.* Az 5-ik honvéd-huszár ezred pót-ló bevásárlásait Király-Helmeczen április 21. és november 15-én. T.-Terebesen ápril 2 .-én és Szerencsen november 30-án biztositól luk és azoknál közreműködtünk. Király-Helmeczen megvétetett 11 db ló 200 frllól 280 frtig menő árban. Terebesen 4 db és Szerencsen 8 db ló 220 frtlól 300 frtig menő árban. Az egyéves méncsikóknak T.-Terebesen márczius 31-én az állam részére való bevásárlásnál közreműködtünk. Elővezettetett 60—80 db csikó. Megvásároltatott 6 db 150 frttól 225 frtig menő árban, mi annak tulajdonítandó, hogy a vásárló biztos csupán a kitűnő vérű és vérbeli leszármazásit csikókat vásárolta meg, hololt saját nyilatkozata szerint 10—12 csikó lett volna megvásárolható, mig a lótenyészbizottmány lagjainak véleménye szerint : 20—25 db. Megvétetett Bodnár Pétertől 2 Amaranlhus után nyert, Pőlgch tói 1, Molnár Istvántól 1. Kalandor, Takács Mihálytól egy Exact, Bat 1 lia Páltól egy Fiber Nonius méncsikó. Deregnyőről megvétetett 3 db Hidrán csikó 250 frt átlag árban. Az elővezetett anyag meglepően szép és különösen jól táplált volt. Az 1887. évben eladásra került 1 éves méncsikók 1 lejelentését szorgalmaztuk, hogy a bevásárlási központok alkalmas helyen legyenek kitűzve. Csikólegelőt gazd. egyesületünk ez évben fent nem tartatott, mert a mult években sok nehézséggel kellett megküzdenie és mert sok kalamitás érte a különböző, a jobb siker reményében létesített legelőket. Méltányolva azonban a közös legeltetés előnyeit, közreműködött, hogy a gazdák legelőhöz jussanak. A s.-pataki 1-ső csoport fogadott be jutányos áron csikókat és szarvasmarhákat. Az 1887-ik évre pedig, hogy egy különálló csikólegelő privát birtokos tulajdonában létesíthető legyen, a legeltetni szándékolt csikóknak a m. gazd. egylet titkári hivatalához való bejelentése iránt intézkedtünk. És ha megfelelő számú, mintegy 100 — 120 dh csikó lesz bejelentve, csikólegelő akár a vajdi akár a bánóczi halárban lesz létesíthető. A lótenyésztés emelésére az állami lótenyésztési jutaloindij-kiosztások lényegesen hozzájárulnak, a mely czélra a nin. foldmivelés-ügyi minisztérium ez évben is 80 db aranyat utalványozott. Ez évben a lótenyésztési jutalomdij-oszlás Nagy-Mihályban és Szerencsen tartatott megNagy-Mihályban 67 db, Szerencsen pedig 101 db ló és csikó vezettetett elő. Az anyag javulása megszerezte, szépen halad előre és mindkél helyen meglepően szép és jól táplált lovak mutattattak be és oly tömegben, bogv valóban nehéz volt az elsőségei megállapítani. Hogy pedig a lótenyésztés ne csak a külső formákra terjedjen, hanem hogy a vérbeli előnyök és a ló képessége is állandó tö* De vájjon végrehajtatott-e? rekvés tárgyát képezze, a lódijazások alkalmával. miként a mult évben Terebesen, KirályHelmeczen és Varannón, ez évben Szerencsen tartatott igen csinosan elkészített sikpályán versenyfuttatás. melyen a tervezeti egy futtatás helyett három nyújtott felette érdekes és mulattató látványt. A lófuttatások nemcsak a néző közönségre gyakorolnak évről-évre nagyobb vonzerőt. hanem ugylátszik, hogy a lótenyésztő gazdák is mindinkább megbarátkoznak a hajdan is oly kedvencz mulatságával a lóra termett síkságnak, és ezt a lótenyésztés helyes irányának vezérleiére kedvezőnek is tartjuk. Lótenyésztésünk eme folyton észlelhető haladásának, az anyag javulásának azonban mindenkor az leend a főrugója, hogy a lóneveléssel járó gondok és befektetések mily módon válnak jövedelmezővé s jutalmazóvá, a mely körülményt rendszerint a lovak értékesithetése állapítja meg. Hogy tehát, tenyésztőink e tekintetben is a gyakorlati eredmények által buzdiltassanak. közreműködtünk, hogy Tőke-Terebesen újra a közös hadsereg részére történő remonda-bevásárlást biztosítsuk, és igy a katonai lóvásár október 2-ára lelt Verebesre kitűzve. Nem kíméltünk fáradságot, hogy a még mindig csak próbaképen megtartott katonai lóvásár általában, de különösen megyénkben megfeleljen ama várakozásnak, melyért a nm. földmivelési minisztériumnál úgyszólván jótállást vállaltunk. ürömünkre szolgál, hogy lelt igéretünk fényesen beváltatott, mert 54 ló volt vásárolható és az érdeklődés oly tömeges volt. hogy a bevásárlást egy nap alatt befejezni sem lehetett és igy a második nap egész délelőttjét igénybe vette. A lovakért 230 frttól leifelé 500 frtig fizettetett és összesen 16,395 frt maradt a gazdáknál, mely összeg a sanyarú aratás és pénzetlenség közéletté leghivatottabb bizonysága annak, hogy lótenyésztésünk fejlődése helyes uton halad és hogy a lótenyésztéssel mint külön gazdasági tényezővel foglalkozni nem érdemetlen. Ösztönül szolgáljon e tekintetben az a rendkívül nagy horderejű nyilatkozata a bevásárló Gyömörey ezredesnek, hogy lóanyagunkal. az Alföld anyagainál előbbre helyezte, mert itt több szívósságot, és ellentállási képességet talált a lovakban, mint amott és igy lóállományunk e tekintetben mint igen alkalmas kalona-anyag nyert előnyős bírálatot. Különösen ki kell emelnünk gr. Andrássy Gyula ur ő ecce/lentiájának és tőke-terebesi uradalma tisztségének a vásár létesítése és a lovak elhelyezése tekintetében tanúsított tevékenységéi. illetőleg áldozatkészségét és nem mulaszthatjuk el e helyen is a közügynek tett eme kiváló szolgálatokért legőszintébb köszönetünket kifejezni. Ama fényes eredmény a lerebesi lóvásárnak állandóságát biztosította és igy most már a megyebeli lótenyésztés fejlesztése kell hogy folytonos gondoskodásunk tárgyát képezze. Eme rendkívüli eredmény nyomban meg is teremtette ama jó hangulatot, hogy a tenyészanvag javítására kell ezután l'őligyelmünket fordítani. És mig egyfelől az iráni gondoskodtunk, hogy a közös hadseregben kiszolgált kanczák tenyésztési czélra való megvétele a gazdák részére az árveréseknek közhírré télele által lehetővé tétessék, másrészt közreműködtünk abban is, bogv az állami ménes-intézetekből kisorolt számfelel Ii (iatal és idősebb kanczák közül szerezzünk meg néhányat az érte jelentkező gazdatársainknak. Először történi, hogy az állami ménesekből kisorolt lovak mind Budapestre összpontosiltallak, s a lótenyésztés emelésére alakulI társaság helyiségében tartatott meg az árverezés „ A lovak iránt igen nagy volt a kereslet 2*