Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-08-26 / 37. szám

Augusztus 26. 188% Vadász- és Verseny-Lap. 337 Grand Prix de Parisban már elég sziyőe lónak igazolta magát, miután Minting ellen csak két hoszszal maradt rövidségben, ellenben Sycomoret, Upast, Sauterellet, Gamint messze maga mögött hagyta — egy idő óta foly­vást csalódást szerzett pártolóinak s most e miatt kevés pártolásban részesült. Tulajdon­képen az volt a lioiard-ivadék hivatása ezút­tal, hogy istállótársának a 4éves Albanynak lehetőleg erős pacet csináljon, minélfogva lovasa Kearnay, rögtön kezébe vette a ver­senyt s helyzetét soha föl nem adva. Polye­ucte félhoszszal haladt el mint első a birói páholy előtt; Sauterelle három hoszszal verte meg Firmament-t a második helyért, míg a favorit Altboep, Algerrel együtt a nem he­lvezett lovak közt volt. * _ * Angliában az Eclipse Stakes egyre több utánzásra talál. Most a Manchesteri verseny­bizottság tűzött ki egy 11000 font sterling értékű versenyt, mely The Lancashire Plate czim alatt az 1888-dik év őszén kerül dön­tésre. A táv 1400 méternyi s nevezni kell rá f. é. augusztus 31-éo. 27(3 aláirás szüksé­geltetik. Kérdés, vájjon e tekintélyes szám összehozható-e ? Debreczeni versenyek 1886. Vasárnap, augusztus 15. (Teljes programmed lásd e lapok 8-dik számában.) I. Gátverseny. Államdij 1000 frank. Táv 2800 meter. Urlovasok. Tét 10 frt. f. v. f. (4 aláirás.) Br. Bánffy György 4é p m Mirambo ap Harry Hall a Mistigris 70 kilo Tulajdonos kj. Bánat három lóért. Mirambo körüljárta a pályát. Verseuyérték : 430 frt a nyertesnek. Ií. Egyleti akadályverseny. 800 frt. Paripák­nak és vadászlovaknak. 3200 meter. Korteher és pönalitás. Urlovasok. Tét, egyleti tagoknak 5, nem tagoknak 10 frt, utólag az oszlopnál nevezve egyl. tagoknak 15, nem tagoknak 25 frt. (3 aláirás.) Harkányi János ur id sárga к Problème apja Przedswit a Arany 80 k. Tulajdonos 1 Gencsy Zoltán ur 5é p к Lunette 79 kilo Lipthay Guidó főliadn. 2 Gencsy Béla ur id sga к Gyöngyi 80 kilo (Utó­nevezés) Br. Bánffy Gy. 0 Két hoszszal könnyeu nyerve; Gyöngyi kitört. Versenyérték : (később tétetik közzé.) III. Államdij. 1000 frank. 3é és id mének és kanczák. 1600 meter. Korteher és pönalitás. Ur­lovasok. Tét 20 frt, bánat 10 frt. (3 aláirás.) Gencsy Zoltán ur 3é sga m Criterion ap Cam­ballo a Campanula 60'/ 2 kilo Gr. Forgách Istv. 1 Harkányi Andor ur 6é pej к Kecses 66 kilo Harkányi János ur 2 Bánat 1 lóért. Másfél hosszal biztosan nyerve. Versenyérték: 400 frt az elsőnek, 10 frt a másodiknak. IV. Debreczen város dija. 100 cs. arany. Akadályverseny. 3200 meter. Korteher. Urlovasok. Tét 10 frt, f. v. f. (3 aláirás.) Br Bánffy G\ örg.v id p к Bibis ap Kettledrum a Erzsébet 76V 2 kilo Tulajdonos 1 Harkányi János ur id sga к Problème 80 kilo Tulajdonos 2 Bánat 1 lóért. Cauterbeu 10 hosszal nyerve Versenyérték: 490 frt az elsőnek, 20 frt a másodiknak. V. Mezei gazdák versenye. VI. Asszonyságok dija. Tiszteletdíj. 2000 m. Belf. lovaknak. Korteher és pönalitás. Urlovasok. Tét 10 frt, bánat 5 frt. (3 aláirós.) Br. Bánffy György 3é sárga к Ágota ap Cam­buscan v. Buccaneer a Anomyma 61'/ 2 kilo Tulajdonos 1 Harkányi János ur 4éves pej к Ló vő 68 kilo Tulajdonos 2 Bánat 1 lóért Egy hoszszal biztosan nyerve. Versenyérték : tiszteletdija győztesnek, 5 frt a másodiknak. VII. Nagy akadályverseny. 2000 frk arany­ban. 4é és id mének és kanczák. 4800 meter. Urlo­vasok. Tét 15 frt, bánat 10 frt. (3 aláirás.) Br. Bánffy György id p к Bibis ap Kettledrum a Erzsébet 75 1 2 kilo Tulajdonos 1 Harkányi Andor ur 6é pej к Kecses 72 kilo Lipthay Guidó főhadn. 2 Bánat 1 lóért. Bibis egyedül érkezett be, mivel Kecses pályát tévesztett. Versenyérték : 825 frt a győztesnek. Nagykikindai lóversenyek 1886. Augusztus 7-én. (Rendezte a" cs. k. 7-ik lovas dandár.) A legszebb időben folytak le a verse­nyek, melyre a Bánát mind a három megyé­jének előkelősége találkát adott egymásnak. Birokként szerepeltek : gr. Degeufeld-Schon­burg Kristóf altábornagy s hadtestparancs­nok, Varga Emil vezérőrnagy, a nassaui herczeg ; ezredes, berezeg Thnrn-Taxis Egon, Гл ' •• Gyömörey Antal, pészaki Bajzátb Gusztáv s bethlenfalvi Erős Sándor ezredesek ; gróf Bissingen Nándor, gr. Gsekonics Ede s Kiss Elemér ur. Indítók: gr. Geldern Károly al­ezredes, galántbai Bessenyei Ferencz őrnagy, görgői és toporczi Görgey, br. Leonhardi K. százados. A mázsálónál: Erben Róbert száza­dos, Zgorsky Sándor százados. Pályafelügye­lők: Tatartzy .János, Laitgeb János, Quirini Adolf, Weiss Ernő, Gerbics Miklós százado­sok. Dengler József főhadnagy és erdődi gr. Pálffy Odöu hadnagy. I. Szolgálati lovak akadályversenye. Tisz­teletdíj és 100 frt az elsőnek; tiszteletdíj a máso­diknak. Táv kb. 3200 meter, teherkiegyenlités nél­kül, a tulajdonos által lovagolva. Tét 5 frt. f. v. (14 aláirás.) Kolosy István hadn. (13. husz. ezr.) id p к Amor Tulajdonos 1 Br. Hesslova Rikhárd hadn. (13. huszár ezr.) id sga к Emir Tulajdonos 2 Jovanovics Ede hadn. (1. huszár ezr.) id p h Csavargó Tulajdonos 3 Gr. Zichy Károly hadn. (13. huszár, ezr.j id sga h Dandár Tulajdonos 0 Horváth Lajos hadn. (13. huszár ezr.) id p h Csalfa Tulajdonos 0 Hg. Hohrnlohe Frigyes hadapród (1. husz. ezr.) id p h Orosz Tulajdonos 0 Rövid galopban 20 hoszszal nyerve ; fél hossz a második és harmadik közt, Csalfa a negyedik akadálynál elbukotf. II. Akadályverseny. Tiszteletdíj és 100 frt az elsőnek, tiszteletdíj a másodiknak. Táv kb. 3200 meter. A dandár tisztei, hadapródai és lèves ön­kéntesek tulajdonában levő lovaknak. Rendes teher 72 kilo, telivérekre 3 kilo több, fiatalabb lovaknak 5 kilo leeng. Verseny győztesei 5 kilo több, még pedig halmozva. (15 aláirás.) Melczer László hadn. (13. huszár ezr.) id p к Babám 72 kilo Tulajdonos 1 Damaski István hadn. (1. husz. ezr.) id. p h Bo­tond 72 kilo Tulajdonos 2 Pongrácz Arth. hadn. (13. husz. ezr.) id. vör. der к Miss 72 kilo Tulajdonos 3 Cordier János hadn. (13. husz. ezr.) id p к Co­quette 72 kilo Tulajdonos 0 Standeisky Oszkár hadn. (1. huszár ezr.) id. sp h Sürgöny 77 kilo Tulajdonos 0 Sürgöny, mely főkedvencz volt, vezetett vagy ötven hoszszal a többi előtt, mígnem felbukott lovasával, ki tetemes sérülést ka­pott Ekkor Coquette vette át a vezetést s biztosan nyert másfél hoszszal Miss ellen; Babám másfél hoszszal hátrább harmadik. Coquette és Miss azonban pályatévesztés miatt disqualifikáltattak s Babáin kapta az első és második dijat. III. Vadászlovaglás huszároknak. IV. Akadályverseny Tiszteletdíj a nassaui her­czeg által adva, s 100 frt a győztesnek. Tisztelet­díj a második és harmadiknak. Táv kb. 3600 meter. Teher 70 kilo. Tét 5 frt. Fuss vagy fizess. (7 aláírás.) Lázár Béla hadn. (13 husz. ezr.) id sz к Adrienne 70 kilo Tulajdonos 1 Pongrácz Arth. hadn. (13. husz. ezr.) id sga к Csintalan 70 kilo Tulajdonos 2 Melczer László hadn. (13. husz. ezr.) id sárga к Dora Tulajdonos 3 Hammersberg Dezső főhadn. id sga h Pécsvár Tulajdonos 4 Brezovav And. főh. (1. husz. ezr.) id p к Babette Dadánvi főhadn. 0 Nyolcz hoszszal könnyen nyerve : 4 hossz a második és harmadik közt; Pécsvár rossz negyedik. V. Vadászlovaglás. Tiszteletdíj a győztes lo­vasának, a nassaui herczeg által adva ; tiszteletdíj a második és harmadiknak. Táv krb. 6000 meter. Szép vadászterep. A befordulási» 20 lépéssel a mas- ter mögött lovagolva. Teher kiegyenlítés nélkül. Tét 5 frt, f. v. f. Master Varga Emil vezérőrnagy. (32 aláirás.) Kirchmayer Emil főh. (vezérkari tiszt a 7-dik dandártól) id sga h Radames Tulajdonos 1 Tárczay Gyula hadn. (1. husz. ezr.) id p h Chief Justice Zábráczky badn. 2 Damaskin István hadn. (1. husz. ezr.) 5é pej h Adieu Ivanovich hadn. 3 Horváth Lajos hadn. (1. husz ezr.) id p h Ple­bescit Lásár hadn. 0 Br Piret Lajos hadn. (13. huszár ezr.) id sga h Goldworth Cardier hadn. 0 Vécsey Béla h|idn. (13. husz, ezr.) id sárga h Hirnök Tulajdonos 0 Reiner Gyula lovag főhadn. (1. husz ezr.) id sg h Sciood Tulajdonos 0 Máriássy László száz. (1. huszár ezredes) 5é p h Bizd reám Tulajdonos 0 Erős küzdelem után fél hoszszal nyerve, fél hossz a második és harmadik közt. VI. Altisztek akadályversenye. VII. Akadályverseny. Tiszteletdíj és 200 frt a győztesnek ; tiszteletdíj a másodiknak. Táv kb. 400Ó meter. Teher 75 kilo. Félvér 3 kilo, fiatal lo­vaknak 7 kilo engedés és pedig halmozva. — 500 frt verseny nyertese 2'/ 2 kilo, 500 frton felül 5 kilo. de nem halmozva. Tét 10 frt, fuss vagy fizess (14 aláirás.) Dadányi Sándor főh. (1. huszár ezr.) id p к IIa ap Cambuscan a Java 77 '/ 2 к. Tulajdonos 1 Máriássy Attila főh (1. huszár ezr.) id ph Til- t csök ap Kalandor a Queen of the Illess, 75 kilo Máriássy száz. 2 Bassler Rezső főh. (13. huszár ezr.) id p h Wo­dan 74'/ 2 kilo Gr. Zichy hadn. 3 Lázár Béla hadn. (13. huszár ezr.) id p h Leány csaló 74% kilo Tulajdonos 0 Jankovich Ede hadn. (1. huszár ezr.) 5é f h Sza­badka 74V 2 kilo Zábráczky hadn. 0 Röszner Imre föh. (13. huszár ezr.) id sz к Panna 72 kilo Melczer hadn. 0 Pongrácz Arth. hadn. (13. husz. ezr.) id sga k. Hadd-él 75 kilo Tulajdonos 0 Erős küzdelem után öt hoszszal nyerve ; nyakhossz a második és harmadik közt ; Szabadka rossz negyedik. Leáuycsalö a deszka­falnál kitört, Hadd-el az első gát után meg­vált lovasától ; Panna a fele pályán föl­tartatott. MENES- és GYEPUJDONSÁGOK. Lóárverési hirdetmény visszavonása. A fogarasi m. kir. állami ménes lóállo­máuyában nagyobb számban előfordult hagy­máz-esetek miatt, a fogarasi méaesbeli kise­lejtezett és számfeletti lovaknak f. hó 30-án Kolozsvárra hirdetett árverése elmarad; el­lenben, иду a méntelepekből kisorolt mének és heréltek, valamint a magántenyésztők lónnya­gának árverése a jelzett napon okvetlenül meg fog tartatni. Budapest, 1886 augusztus hó 21-én. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m kir. minisztériumtól. Birtokváltozás. Dőry Lajos ur megvette Si p к ell. 1883 ap Verneuil a Misfortune, See Sawtól (О. G. В. Vol. II. Suppl. II. pag. 50.) Kégl Pista úrtól. Blümel Adolf hadapród (2. dzsid. ezr.) megvette Raxana p к ell. 1883. ap Oroszvár a Renata, Giles I.-től. (О. G. В. Vol. II. Suppl. II. pag. 60.) gr. Henckel Hugótól Br. Kotz Vilmos megvette itj. gr. Esterházy Móricztól : Vénusza sga к ell. 1882. ap Verneuil a Ginevra, Buccaneertől (O. G. B. Vol. II. Suppl. I. pag. 26.) Morina sga к ell. 1883. ap Bajnok a Theine­nau, Ostregertől (O. G. B. Vol. II. Suppl. II. pag. 66 ) Br. Orczy János megvette Söllinger Rudolf századostól : Bettina p к ell 1883. ap Cambuscan v. Verneuil a Bébé, Buccaneertől JO. G. B. Vol. II. Suppl. II. pag. 24.) Euterpe p к ell. 1883. ap Séraphin a Europa. The Duketól (O. G. B. Vol. II. Suppl. II pag. 24.) Johanna p к ell. 1883. ap Przedswit a Sprüh­feuer, Carnivaltói (O. G. B. Vol. II. Suppl. II. pag. 64.) Palmotica p к ell. 1883. ap Séraphin a Pepita, Teddingtontól (O. G. B. Vol. II. Suppl. II. pag. 57.) Gr. Forgách Sándor megvette Teresina p к ell. J883, ap Chamant a La Traviata, West Australian­től (A. G. B. Vol. VIII. pag. 163.) Captain Joetől. Flesch Albin száz. megvette Blaskovich Ernő úrtól : Ragyogó sga к ell. 1883. ap Cambuscan vagy Verneuil a Lady Patroness, Buccaneertől. (O. G. B. Vol. II. Suppl. II. pag 43.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom