Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-02-11 / 6. szám

Vadász- és Verseny-Lap 53 a fentemiitett 12 km. távot versenypályán 27 p. 12 '/

5 mp. alatt futva be.) A „Szélvész" adatait csak 5 km. távolságig számíthattuk ki, mert a 6. km. körül rianás állotta útját és a versenyt abba kellett hagynia. A jégvitorlások kormányrndja még kezdetleges, tökéletesítésre vár; — és átalakítása után is mindig a szél erejétől befolyásolva lesz, s gyakorlati alkalmazásban a jégiramgéppel nem állja ki a versenyt. — A délutáni órákban óriási közönség nézte végig a korcsolyázók által nyújtott élénk képet. Vennes Lajos, bajnok. IRODALOM. Megjelent Mehner Vilmos kiadásában Vörösmarty összes munkáinak öl. 52. 53. és 54-dik füzete is, az előbbi füzetekhez basonlő diszes kiadásban ; rendezte s jegyzetekkel kisérte Gyulai Pál. Egyegy füzet ára csak 30 kr. s megrendelhető ugy a kiadó Mehner Vilmosnál (Papnövelde utcza 8 sz.) mint általában minden hazai könyvkereskedésben. TARCZA. Végzetes medve-vadászat. A gr. Pálffy-féle árva-megyei uradalomban a mult év őszén egy izgalmas medvevadászat folyt le, melyről az ottani uradalmi erdömester közleményei nyomán a „VadászLap" utóbbi számában a következőket olvassuk. Mint minden évben, ugy ez idén is a medvék szorgalmas látogatói voltak a vágások (helyein bevetett zabvetéseknek, különösen az érés idején s a tulajdonos gróf Pálffy József értesítette az ott ni erdőmestert, hogy mihelyt a medvék rászoknak a vetésre, értesítse őt, hogy lesből vagy hajtókkal egy medvét teritékre hozhasson. — Ennek közlése után a gróf kijelentette, hogy más oldalú elfoglaltsága miatt ez időszeriut a vadászaton nem jelenhet meg, de miután a medvék által a vetésben okzott károk mind jelentékenyebb mérveket kezdtek ölteni s a felek mind bangosabban kezdték hangoztatni a panaszokat a naponta ismétlődő károk miatt, az erdőmester elhatározta, hogy a bajnak véget vet. További intézkedéseiről az erdőmester a következőket irja. Már a mult évben jól sikerült nekem a medvéket egy eleven, sőt egy döglött lóval is csalétekre szoktatni s meggyőződést szereztem magamnak arról, bogy a medve, jobb hiányában, a dögöt sem veti meg s elhatároztam eme kipróbált szert, újra alkalmazásba venni. E czélból egy kimustrált lovat apró csengővel láttam el s első lábait megbékózva, felvezettettem azt egy körülbelől 3800 lábnyira a tengerszine felett fekvő ritkás fenyvessel borított hegyre. Midőn az erdövéd a harmadik éjjelt követő reggelen utánnézni volt, meggyőződött arról, hogy a medve, szokott módja szerint, a lovat első lábának 'a hátgerinezre mért hatalmas ütésével agyonvágta, s altestét feltépve, a beleket a májjal, tüdővel és szívvel együtt elfogyasztotta, azután pedig a még mindig legalább két mázsa súlyú dögöt, egy legközelebb álló sűrűbe hurczolta. Az ezt követő két éjszakán a medve mindig megjelent a dögnél s ez idő alatt, a fejet s az alsó lábszárakat kivéve, azt teljesen elfogyasztotta. Erre még egy második eleven lovat vezettettem fel ugyanarra a helyre, s ezt a medve már a reá következő éjjel levágta s a következő éjjel már majdnem teljesen elfogyasztotta. Ekkor is siettem a dologról gr. Pálffy Józsefet értesíteni, őt sürgősen megbiva medve-vadászatra ; de ö méltósága, sajnálatomra, most sem követhette a meghívást. Mielőtt még e hirt vettem volna, már kitétettem a harmadik lovat is, s ezt is leölte és el is fogyasztotta a medve, két éjen át. Midöu erről az illető erdővéd nekem jelentést tett, megbíztam őt, bogy nem messze a esal-dögtől, a medve valószínű váltójára (alig negyven lépésnyire a dögtől), egy fenyüsürűbe egy tömör tányérvasat állítson fel, délután pedig várjou meg engem a kérdéses liely közelében. Kevéssel napnyugta előtt megjelentem a jelzett helyen s az ott talált erdővéddel a dögtől talán ötven lépésnyire, egy terebélyes s egészen a földig sűrű ágakkal borított fenyü alá lesbe álltunk. Alig mult napnyugta után egy negyedóra s már is hallható volt a különböző madarak, mint rigók, czinegék, ökörszemek, aggodalmas vészfüttye, mely minket a közelgő medvére tett figyelmessé; azután megint vagy félóra múlhatott el, s az esti szürkület is már igen előrehaladt, midőn a medve a döghöz közeledett s a legnagyobb nyugalommal hozzálátott a lakmározáshoz. A fenyü földig érő ágai akadályoztak abban, bogy a medvét láthattuk volna. Ezalatt az égen szórványosan úszkált fellegek összetömörülve, a láthatárt sűrű ködbe boriták, annyira, hogy majdnem egyszerre sötétség állott be. Rem maradt tehát egyéb hátra, mint rejthelyünket elhagyui s daczára a nagy sötétségnek, megkísérelni a medvét belopni, hogy biztos lőtávból golyót küldhessünk feléje. E czélból a legnagyobb óvatossággal, részben terden csúszva, reszben lehajolva, alig jutottunk busz lépéssel előbbre, midőn észrevettük, bogy a medve a dög maradékait maga a után hurczolva, előlünk távozik. A teljes sötétség ekkor arra az elhatározásra birt, hogy a további üldözéssel ma este fölhagyjunk. De alig baladtunk pár lépést visszafelé, midőn hirtelen iszonyatos morgás és ágropogás zaját hallottuk, miből azt véltük következtethetni, bogy a medve a kitett vasba került. E gondolatra rögtön visszafordultunk s a mennyire csak a sötétség engedte, lehető óvatosan ama hely felé lopődztunk, hol a vas fel volt állítva ; odaérve ugy találtuk, hogy a medve csakugyan a táuyervasba lépett, azt kitépte s a csal döggel együtt maga után elhuvczolta. Mi rögtön üldözőbe vettük, s a nyomot követve, néhány lépés után megtaláltuk az elejtett csaldögöt. A medve ezután maga után hurczolva a vasat, a völgynek vette irányát, útjában 3 — 4 hüvelyk erős fákat, melyeken valószínűleg a vastőr felakadt volt, kitördösve, vagy gyökerestől kitépve, ugy, hogy e nyomokou, daczára a nagy sötétségnek, meglehetős biztonsággal folytathattuk az üldözést. Alig haladtunk e nyomokon 50 — 60 ölet, midőn két erősebb fenyü-törzs közé beékelve találtuk láuczostul a vasat, mert a medve, legnagyobb csodálkozásunk és nem kellemes meglepetésünkre, kiszabadult belőle, mi csak ugy történhetett meg, hogy eltörött a vastőr egyik szöge s ezáltal szabaddá lett az egyik kengyel. Csakis igy vált lehetségessé, hogy a medve, mely a dögöt maga után hurczolva, egyik hátulsó lábával lépett a vasba, az utóbbiból kiszabaduljon és egy jókora bőrhorzsolással menekülhessen. Mily kellemetlenül hatott rám e tény, azt csak az képes elképzelni, kivel már hasonló eset megtörtént ; de miután a dolgon változtatni nem lehetett, nem maradt egyéb hátra, mint előlegesen minden további üldözést beszüntetni. Az éj folyamán beállt nagyobb eső a másnapi utánkeresést is sikertelenné tette. Eme kedvezőtlen kimenetelű kísérlet után vagy tiz nap mult el, midőn az egyik reggel azt jelentette az egyik erdővédem, hogy nem messze az erdészlaktól, a „Cserehla" nevű erdőrészben, medvét nyomozott ki, mely az elmúlt éjjel a zab-vetésekben nagy pusztítást tett volt. Természetes, bogy e jelentés vétele után nem késtem a kellő intézkedések megtételével, hogy a medve a tett károkért bundájával fizessen. A vadászat istenasszonya kedvezni látszott vállalatomnak, mert már a reá következő napon — egy vasárnap — alkalman nyilt lesből lövéshez jutni. A medve a lőjelt jól mutatta s miután rövid ideig nyugton hagytam, azután bárom erdővéddel, egy kis tacskó vezetése alatt, megindultam üldözésére. Alig hatoltunk be egy sűrűbe 200 lépésnyire, midőn a tacskó a medvét, mely egy hatalmas fenyü-széltörés mögé húzódott volt, álltában megugatta. Egyik erdővédem, ki előre sietett volt, egész 15 lépésnyire közeledett a medvéhez, s tacskó az erdővéd közeledtével nagyobb bátorságot nyerve, egész a medvéig merészkedett s elkezdte czibálni lompos bundáját. De mielőtt még az erdővéd lőhetett volna, a sebzett vad dühösen utána kapott a bátor ebnek s azt megragadva, egy harapással szétzúzta hátgerinczét s örökre harczképteleuné tette. Erre csakhamar elsütötte mindkét csövét az erdővéd, de részint elhamarkodásból, részint mert mindkét lövése utánsült, mindkét golyó hibázta a czéit. Ekkor futással menekült a medve s daczára, hogy még két izben sikerült nekünk azt egészen megközelítenünk, az áthatlan sűrűség mindkét esetben lehetetlenné tette a biztos lövést. En teljes biztossággal véltem feltehetni, bogy a medve súlyosan sebesült meg, s miután a nap már hanyatlóban volt, czélszerünek találtam, ideiglenesen a további üldözéssel felhagyni, illetve azt másnapra halasztani. Hazatérve, rögtön összerendeltem a rendelkezésemre álló összes erdő-őröket s gondoskodtam másnapra a szükséges számú hajtőkről is, hogy a megsebesült medvét tovább üldözhessem. Hajtók dolgában könnyű volt ügyem, mert nem egy közülök okkal panaszkodott a vetését ért karokról s nem egynek tette tönkre e rabló egész zab-termését s nem egynek rabolta el tehenét vagy lovát. Miután másnap udvaromon összegyülekeztek erdővédeim és 80—90 hajtó, a legjobb remények között telkerekedtünk, legelőször is a „Cserhala" erdőrészt atkutatni.hol az elmúlt estén elhagytuk volt a vérnyomot. — Utunkat Erdődka első házával szemben, a bosszú és szép „Zimna" völgynek vettük s jó darabig kellett haladnunk, mig a teguap elhagyott vérnyomhoz értünk ; a vérnyom tovább vezetett a „Dlhy grim" nevű erdőrész felé ; áthaladva egy patakon és egy posványon, majd egy regi erdőn, tisztán követhettük azt egész a „Dlliy grun" szelíden emelkedő tetejére. E hegytetőn, az „Oravicza" nevű fővölgy irányaban lett felállítva a hajtók vonala, melynek közepén én foglaltam helyet, mig a többi lövész (erdő-védeim,) mindkét oldalt a hajtók közé lettek egyenletesen beosztva. Innen kiindulva, az egész vonal lassan előrehaladt egyrészt a fővölgy, másrészt a hegyhát között a „Rusznacska" nevű fiatal állomány irányában. Nemsokára a megsebzett medve vérnyomán kivül, két uj csapára akadtunk, melyek közül az egyik feltűnő erős medvét jelzett, mig a másik gyöngébb volt, s nemsokára, reá bukkantunk az egészen fris és meleg tanyákra is. E nyomokat körülbelől félóráig követtük, midőn nem messze tőlem, egy bajtónak segély-kiáltásait hallom. Oda sietve értesültem, hogy a medve megtámadta s mindkét karjánál fogva megragadta a hajtót, de egy oda sietett hajtó által erős fejszecsapást kapott koponyájára, mire áldozatát elbocsátotta s a legközelebbi sűrűbe menekült, hogy nemsokára reá egy alig pár lépéssel odább álló