Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-12-30 / 55. szám

Deczember 30. 1886. Vadász- és Verseny-Lap. ben őt Apollinaris leánya részesité. A mee­ting Bálvány-Handicapjenek 1600 meterén futott ismét ; de ebben csak statisztaszeiep jutott neki, Goliath, Matador, Kisbiró és Pajzán mögött mint utolsó érkezve be. — A budapesti tavaszi meeting hatodik napján, az első oszt. Államdij 2400 meterén téve kísérletet, szintén eredmény nélkül, mint outsider futott, Jacob, Metaliist, Jewess és Olyan-nincs mögött. Ugyan e meeting hetedik napján az J400 meter távú Handicap azon­ban az ő diadalával végződött. Ceiia, Zo­mánez, Full Speed, Nelo és Kisböskével mér­kőzött itt, 61 kilo teherrel indulva — Full Speeden kivül, mely 62 kilo súlyt vitt, — miudnyájanak kilókat cedálva. A mén szép verseny után egy nyakhoszszal verte meg Celiát, mely 20 fontnyi engedményben része­sült általa. A bécsi nyári versenyek harma­dik napján Bécs város dijáért lett fölnyer­gelve, de ennek 2400 meter távolán semmi köze nem volt a versenyhe? s Hetyke, Anna, Laurel s Humorist mögött, a sereghajtók közt érkezett haza. A meeting nyolezadik napján indult megint a Parsifal-Hadicap 1600 meterén, de sikertelenül, mert Anna, Metallist, Remember, Olyan-nincsMillerjnngés DamasUs mellett — melyek mögött futott be — semmi esélye sem lehetett. Utoljára a méu az Oszi nagy gátversenyben indult a start­hoz, melynek 2400 meterén, Vigyázz, Er­zsike, Damasus, Isotherme, Áruló és Humo­rist mind előtte érkeztek be; Kisbiró, Celia, Johanna e's Elsa azonban mögötte maradtak. Rémes szépen fejlődött, derék mén, eléggé sebes ió, de a neki előnyös táv 1400—1600 meter közt váltakozik. * * * Bar-one, Gamecock és Babér e 6éves kancza-ivadéka ötször nyergeitetet t föl a saisonban s egy győzelmet, és két második he­lyett vivott ki. A bécsi tavaszi versenyek első napján a 2400 meteres Gátversenyben Reichenau és Edgarral mérkőzve, a 66 kilo top weightot vitte, amannak 6, emennek egy kilót ajaudékozva; de sok volt neki a teher s mint rossz harmadik érkezett be Edgar mögött. A meetiug 4-dik napján a hasonló távú Gátversenyben indult ismét, de csak mint outsider érkezett be, Reichenau, Edgar, Red-Hot és Fairy Queen mögött, noha • a győztes Reicheuautól most ő kapott 8 kilót, Edgártól 6% s Red-IIottó! 8 kilót. — A budapesti tavaszi meeting első napján a 4800 meteres Akadályversenyhen diadalát ünne­pelte a kancza; egyetlen ellenfele Betteistu­dent volt, melynek 2«/ 2 kilót adott s tetszés szerint 30 hoszszal verte meg. — E mee­ting hatodik napján az 5600 meteres Aka­dályversenyben Woodman, Wicklow s Bleib­treu mentek föl vele a starthoz. E versenyt tizenöt hoszszal nyerte ellene Woodman, melynek a kancza 4 kilót cédáit, ám e fu­tamból format róla nem lehetett venni, mert a mezőnyben volt két másik ló elbukott s igy Bar-one a második helyhez küzdelem nélkül jutott. Az idén a budapesti őszi mee­ting második napján a 4800 meter távú Akadályversenyben indult, Rigó és Bihar tár­saságában. Bihar elbukván, csak Rigó volt egyedüli ellenfele, melyet megelőzve, más­fél hoszszal haladt el a célnál mint első, azonban pályatévesztés miatt távoloztatott, * * * Gondolj-reám, Gunnersbury és Dahlia e 3éves leánya, Dőry ur birtokában csak két­szer futott, egyszer érkezett be győztesként s 1035 frtuyi nyereménynyel számolt be. — A budapesti tavaszi meeting negyedik napján az 1300 meteres Eladóversenyben semmi szere­pet nem játszva, mint utolsó jött be, Hamlet, Wissenschaft, Tápé, Celia és Streetboy mö­gött. A meeting 7-dik napjának 2000 meter távú Eladóversényében Wahrsageriu és Tápé társaságában indult, amattól 8'/ s, emettől fél kilót kapva. Gondolj reám föl is hasz­nálta teherelőnyét Wahrsagerin ellen s ezt egy hoszszal sikerült megvernie, mig Tápé rossz harmadik lett. A kancza az árverésen ismét gazdat cserélve, gr. Erdődy Károly birtokába mentát. (Későbbi és korábbi futásai­ról más helyeken fogunk még megemlékezni.) * * * Erzsike, Buccaneer és Elspeth 3é leánya, csak kétszer futott Dőry ur tulajdonában s egy győzelmet viva ki, 1000 frtot nyert. Elő­ször Sopronban az Esterházy-dij 1600 meter távolán indult, de csak mint utolsó érkezett be Olyan-nincs és Alfons mögött, emennél 7 kiloval vivén nagyobb terhet, de a győztes Olyan -nincs neki adott 7% kilót. A tatai versenyek alkalmával a 2400 meter távú Gátversenyben mint lőkedvencz indult Erzsike s be is váltotta a hozzá csatolt bizalmat, másfél hoszszal verve meg Mirandolát. mely­nek 10 fontot engedett. Á mezőnyt Laurel, Pessimist, Seni és Bettina egészítették ki. (Előbbi futásairól más helyen beszélünk majd.) * * „ * Kiskapitány, Lőrincz és Niczky-leáuy­nak 2éves fia, 5-ször futott s egy győzelmé­vel 470 frtot keresett. Első futása a bécsi őszi meeting megnyitó napján a Kétévesek handicapjének 1000 meter távolán történt, melyben azonban semmi esélye nem nyilt a Deception-m^n, Bess Craig, Torpedo s Parnó mögött érkezve be. A budapesti őszi ver­senyek alatt négy izben futott. A meetiug 3-dik napján a 900 meteres Kétévesek Han­dicapjében a harmadik helyen futott be Ca­raway és Proportion mögött ; de maga mö­gött hagyta Kanászt. Paruót, Torpedót, Flo­ribuudát és Camberlandot. A Kétévesek nagy handicapjének 1200 meter távolán semmi sze­rep sem nyilt a ménnek ; Petrus, Gamin, Didi, Heidelbär, Balkán, Cintra mind előtte érkeztek be. Legjobb képességét a meetiug hatodik napján a Kétévesek eladóversenyében mutatta a mén, a mikor egy fejjel ütötte el istállótársa Tátrafűred a győzelemtől, mely­nek a mén 3% kilót cédáit; Jericho, De­ceiver, Tüske, Kanász és Pata azonban mö­götte érkeztek haza. Utoljára a meeting zár­napján a Czinkotai d'j 1300 meterén kisérelt szerencsét, de ekkor minden siker nélkül, mert Incomparable, Gemma, Kanász, Pajtásné és Tessa után érkezett be. — A mén csinos, racinglike alkatú, elég sebes ló s ha tava­szig erősödik, istállójának hasznos lovává válhatik. * * * Az istállónak négy oly lova volt, mely élelmét az idán nem tudta megkeresni s ezek : a 4e' Streetboy, a 3é Merry Bírd, 3é Lili s a 3é Althotas. (Folytatása következik.) Statisztika. Ama nagy lendület, mely Francziaor­szágban az akadálysportuál évről évre mu­tatkozik, legjobban viszatükrőzödik abban, hogv a közelébb mult saisonban harminezhét istálló majdnem 3 miliő frank nyereséggel végezte. Ez összegből szinte ötödrész a br. Finot istállójára esik, mely egyedül kb. annyit nyert, mint a V. Dervillé, H. Andrews és Kban istállói együtt Miután olvasóinkat két­ségkívül érdekelni fogja, mely istállók mennyit nyertek Francziaországban az akadálypályá­kon, ide igtatjuk ama nyereményeket, melyek busz ezer franknál többre rúgnak, a követ­kező sorrendben : Báró J. Finot 564393 frank Möns Vincent Dervillé 245574 я Mr. H. Andrews 185482 я Möns, A. Khan 159663 я Möns. Jorel 150468 Я Möns. Guinebert 134451 я Möns. Du Bos 104643 я Möns. C. Blanc 91619 7) Sir Georges 84539 n Möns. Magne 75193 9 Comte Nicolay 69850 frank M. Siebers et Price 66074 Möns. E. Fould 60244 Möns. J. Archdeacon 57620 Vicomte de Jumilhac 57468 Comte de Talhouët-Roy 54750 Comte deClermont-Tonnerrc5l633 Möns. V. Trouilh 51156 Möns. Deschamps 51125 Möns. Saffery 41686 Mr. Gibson 41375 Mr. Stripp 40587 Mr. Robinson 37275 Möns. Botten 36037 Hg Murat 35049 Möns. Torrance 33870 Möns. E Adam 31941 Möns. Letort 31254 Duke of Hamilton 30100 Möns. .Pouget 25224 Möns Lansdell 26000 Möns. 'Г. Goddard 24978 Möns. Balleidier 24212 Báró de Rochetailée 23595 Möns. Baresse 22800 Comte d - la Bouteliére 22270 Möns. Doffour 20665 я Az ötéves Boissy majdnem 100000 fran­kot nyervén Francziaország akadálypályáin, a győztes lovak lisztáján az első helyet fog­lalja el. E Verdun-Belle Etoile mén ivadék után következik Baudres (ell. 1880. apja Robert Houdin a Bréviande) 66862 frankkal — s Bettina (ell. 1881 ap Elleviou a Bothel­lerie) 62871 frankkal. E szerint Franczia­országban a nevezett három legsikeresebb akadályló olv nyereményösszeget mutathat föl, mely egyenlő az Abenadar. Potrimpos, Matutina és Dictator nyereményeivel, melyek metois/,a 0i idei campagneban a győztes lovak közt az elsők közül valók voltak. Helyreigazítás. Lapunk 52-dik számában a Statisztika rovatban a második közlemény második so­rában sajtóhiba csúszott be ; igy ez : 52 mp. helyesen 52 nap-mik olvasandó. KÜLFÖLDI GYEPEK. Nevezési zárlatok. Badenbaden. Union-Club főtitkársága, Berlin, Deczember 1. Iffezheimi dij. 1890. 5000 márka. Nevezés. * * * Bussum, Union-Club főtitkársága, Berlin. Deczemb. 31. Németalföldi Critérium. 8000 márka. 1887. Nevezés. — — Németalföldi Derby. 3é. 8000 márka. „ „ * * * Doberan, Union-Club főtitkársága, Berlin. Deczemb.31. Arany ostor és 3000márka. 1888. Nevezés. ÜGETÖVERSENYEK és TEiNYESZTÉS. Nevezési zárlatok. Az 1888-dik évi ÜgetőDerb.yre. Dij 1500 frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak, 200 frt a harmadik­nak. (Teljes programmja lapunk 53-dik számában.) Nevezés Budapest, 1886. deczember hó 31-én. Az 1888-dik évi Ausztriai ügető-Derby re. 4500 frt. Győztesé 4000 frt, a másodiké 1500 írt, a har­madiké 500 frt. (Teljes programmja lapunk 53-dik számában ) Nevezés Bécs, 1886. decz hő 31-én. Amber alkalmasint részt fog venni a szent-pétervári téli ügetöversenyeken. Kétszázliarminczhét aláírással zárult, az 1889-ben futandó Roueni ügető Derby, mely 3éves franczia lovaknak vau nyitva. Maud S., a világ legjobb ügetője, jelen­leg New-Yorkban van. Tulajdonosa Mr. Bon­ner a tél folytán az ottani Central Parkban szánkában fogja használni. Nemrég, — mint a „ Horseman" irja — egy gazdag bécsi bárónő kérdést intézett, Mr. Bonnerhez, mennyiért *

Next

/
Oldalképek
Tartalom