Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-11-11 / 48. szám

Deczember 2. 1886. Vadász- és Verseny-Lap. 455 A nyíregyházi öreg agárversenyt Magyari Kossá Béla ur Pipacs nevü agara nyerte meg ; ez is Faze­kas-ivadék mint Hangya, a czinkotai győztes, — mely szintén futott e versenyben — de mindjárt az első futásban lee.jtetett vetélytársával együtt. Mint nekünk beszélték, a terep annyira hegyes völ­gyes vo't, hogy az agarak nem láthatták a nyulat, s ezt igy a distantia közben nem is érhették. Mal­heur ! — A billikoni egy igen értékes ezüst pezsgő­hűtő — Bachrueh budapesti arany mi vestől. ж ж V. У. ж ; Archer, a hires jockey, veszélyesen beteg : az utóbbi napokban az a bir volt róla, hogy lázas be­tegségében meglőtte magát. ж ' ж ж Ma futtatik Angliábau a Liveerpool-Gup, az utolsó nagy sikverseny ez évben. * ж ж St. Mir int, mely a Cambridgesbireben második­nak érkezett be, a westminsteri hg 4500 font ster­lingen vette meg s képességét egy trialban Ormonde­dal akarja kipróbálni, mely a Hermit-ménnek 28 fon­tot adna e kísérletnél. ж Ж Ж Buccaneer állapotáról, melyet a bir nagyon komolynak állított a napokban, ujabban azt az örvendetes értesítést vettük, hogy állapota éppen nem aggasztó s korához képest eléggé eleven, jól táplált s átalában jó egészségnek örvend s illeté­kes körök nézete szerint a közelebbi fedezési sai­sonban sikeresen fedezhet 15—20 kanczát, épp ugy mint az idén. -=- Igaz, hogy néhány héttel ezelőtt csökkent az étvágya, most azonban már e tekintetben semmi ok sincs a panaszra. Az „öreg ur" naponkinti menüje 6'/ 2 kilo zabdara, 1 kilo árpadara, fél kilo buzakorpa, 6 tojás s 4% kilo vágott széna. Ez ada­gokból csak ritkán marad meg valami. A meddig az öregnek ily jó az emésztési szerve, addig apa­ságától is biztos sikert lebet várni. ж Ж ж Metallist, eddigi yersenyearrierje alatt összesen 5756 6'/< frtot nyert. Összesen 42-szer indult e Ver­nenil-ivadék ; 19-szer győztesnek érkezett be s 18-szor második helyet kapott. * * . * Ormonde, az idei epsomi Derby győztese, mi­dőn hároméves verseny carrierjét egy walkoverrel bevégezte, összesen 24576 font sterling óriási nye­reményt mutathat föl, mely összegből ez évre 21568 font sterling és 10 shilling esik. ж ж. ж Az 1888-diki Eszaknémet Derby 106 aláírással zárult. Monarchiánkból 59 lovat neveztek, és pedig a következő istállók : a gróf Festetics Tassilóé, gr. Esterházy Miklósé s Mr. Vineáé hatot-hatot, a Blaskovics Ernő uré ötöt, a gróf Henckel Hugóé, Söllinger szászadosé, gróf Esterházy Móriczé, gróf Kinsky Zdenkoé négyet-négy et, a gróf Apponyi A., Col. Anthony és Huszár Béla uré hármat-hármat, a gróf Stubenberg Józsefé, Péchy Andor s Mayer Arthur uraké kettőt-kettőt, gr. Sztáray János, gr. Zichy Béla, gr. Zichy Livia, gr. Hunyady Imre s Mr. J. Hatton egyet-egyet. A .jövő évi Északnémet St. Leger 72 aláírással zárult, s monarchiánk 32 lóval járul a contingens­liez. Gróf Apponyi Antal és gróf Kinsky Zdenko öt-öt, gróf Festetics Tassilo és Mr, Vinea négy­négy, Huszár Béla ur, gróf Henckel Hugó, gróf Esterházy Miklós három-három, Péchy Andor ur, gróf Stubenberg József két-két, Mr. J. Hatton egy lovat nevezett. ж ж ж Az 1886-dik évi Alexandra-vsrsenyre 42 ló van nevezve- Tőlünk e versenyre csak három tulajdonos istállója van kötelezve, u. m. grót enckel Hugóé 4 lóval, grót Festetics Tassilóé 3, s gróf Esterházy Miklósé két lóval. * * ж Telivéreink nyereményei Németországban. Istálló­tulajdonosainknak összesen 33 lova szerepelt a né­met földön, melyek összesen 226362 márka nyere­ményt hoztak haza. Ez összegből a gróf Henckel istállójára 135000 márka esik, melyet 6 lova jöve­delmezett neki. Gróf Festetics Tassilo, kinek istál­lója csak három lóval volt képviselve, 39800 már­kát nyert. Gróf Apponyi Antal lovai 35535 márkát jövedelmeztek, a Blaskovics Ernő ur istállója 6310 márkát, a gróf Esterházy Miklósé 4741 márkát, a báró Springeré 2360-at, a Mr. Reevesé 1160 s a Mr. Woodé 1044 márkát, mig Dőry Lajos ur 402 márkát. A 10 versenyistálló 33 lova közül 9 ara­tott sikert. ж ж ж Blaramberg Morét ezredes, e tekintélyes romá­niai sportsman, kinek a jövö évi ausztriai Derbyre is öt lova van kötelezve, közelébb Bukarestben meghalt. Blaramberg lovai Marcheggen, Reeves J. idomár teiügvelete és idomítása alatt állnak. ж ж ж' St. Gatien. mely közelébb a newmarketi Jo­ckey-Club-Cupöt nyerte, s e versenyben bárom egymásután következő évben aratott diadalt (ez idén Melton, tavaly Laneret s 1884-ben Archiduc ellen), a Heath Farm ménesben (Newmarketen) mint apaló lesz fölállítva a jövő fedezési idényben s a fedezési dija 50 guineában van megállapítva. * ж ж Angliában buszonhatra rug ama jockeyk száma, kik száznál többször lovagoltak. — Legtöbbet ült nyeregben G. Barrett: 622-szer, de mindamellett a győztes lovasok sorában csak a harmadik helyet ioglalja el 112 győzelemmel, minthogy F. Archer 170, C. Wood pedig 151 győzelmet aratott e ver­seny -évben. ж ж ж Írország urlovasai közt ez évben Mr. W. P. Gullen áll a liszta élén, ki 129-szer ülve nyeregbe, 49 győzelmet mutathat föl. ж Az 18S7 és 1888 évi lipcsei Stiftungspreisra f. november hó 15-ig lehet nevezni. ж * * „ A bécsi ügetőversenyegylet a jövő évre 10 ver­senynapot ir ki 60,000 forint dotatióval, melybe azonban a record-jutalmak nincsenek számítva. Az erre vonatkozó propozitiókat most készítik az azok­I kai megbízottak. Digby Grandot megvette a cislajthai kormány s a közelebbi fedezési idényben „Kisbér" mellett Napagedlben lesz fölállítva. ж * * ­Amerikában a Lorilland-féle telivér-ménes ár­verésre kerülvén, Iroquoist, az 1881 évi epsomi Derby nyertesét Mr. Jackson 4000 font sterlingen vette meg. A hetvennyolcz anyakancza és öt apaló, 28,597 font sterlingen kelt el. Akár egyetértünk a basonszenvészet tanaival, akár nem, azt az egyet nem tagadhatjuk, miszerint már csekély adagokkal is, kellő összetétel mellett, nagy dolgokat lehet elérni. — Ennek fényes bizo­nyítására szolgál többek között a Liebig-féle hus­kivonat. — Ebből egy negyed theáskanállal, forró vizben feloldva, jól megsózva, kevés vaj s egy kis főtt krumpli, vagy egy kevés főzelék hozzáadása mellett egy jó csésze erőteljes husievest szolgáltat Vegyük most, mekkora a megtakarítás, melyet a huskivonat az európai háztartás mellett hoz létre, vegyük azt, hogy egy féllithrnyi jó húslevesnek előállításához, fris húsból főzve. 500 gramm búsra van szükségünk. Igy tehát az oly húslevesnek élve­zete, mely nem huskivonatból van készítve, hanem fris húsból főzve, némi tekintetben helytelen pa­zarlásnak volna mondható. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány János Ferenci NYILTTÉR. BACHRUCH A. ékszerész Budapesten, váczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítmé­nyeit aranyban, ezüst­ben, drágakövekben. Különlegességek: phan­tasie-tárgyak, verseny­és vadász-dijak saját mintázatok és rajzola tok szerint. Fáczán eladás A mltgs gróf Wenckheim Károly ger­laposteleki uradalmában f. év november hó végéig 200 drb eleven féczántyúk eladó. — Ara drbonkint 4 frt. — Bővebb tudósítást nyújt az uradalmi intézőség Gerlán u. p. . Blsaba. ^zi^idinaries ргЧ Lancaster töltények 100 db szürke 16 öblii frt Г10 100 db szürke 12 öblű frt 1 25 | 100 db barua 16 öblű frt 1 15 100 db barna 12 öblű frt 1"30 100 db vörös 16 100 db zöld 16 öblű frt 1-30 100 db zöld 12 öblű frt 150 100 db kék 16 öblii frt 1 85 100 db kék 12 öblű frt 2 — öblű frt 2-— 100 db vörös 12 öblű frt 2-20 Lefaucheux - töltények 100 db szürke 16 öblű frt —.90 100 db barua 16 öblű frt 1,— 100 db szürke 12 öblű frt 1.1Ó ; 100 db barua 12 öblű frt 1 15 100 db zöld 16 öblű frt 1.10 100 db zöld 12 öblű frt 1.30 Eley-féle eredeti angol töltényeket és fojtásokat a legmérsékel­tebb áron ajánlja KIRNER JÓZSEF cs. kii*, udvari puskamüves BUDAPESTEN, IV: Szervita-tér m ш i ü m ш il § щ шшшшшшь nyl lit m Ш pl m pi Mil pl m pi Un pi m NEW-YORK kizárólag kölcsönössé* en alapuló biztosító­társaság. A-la.jjittn.tott 1845-beii. Biztosítéki alap 1886. január 1-én 350 millió frank. Alapítása óta 1886. január l-ig a New-York 222,912 kötvényt állított ki, biztosítván 3.624.647.762 frankot Évi dijakban bevett ... 746,373.352 „ Kamatokban bevett. ... 189,309.454 Szerződések esedékességeért fizetett 228,008.072 „ Nyereményekért és vásárlások­ért fizetett 233,687.453 „ A New-Yorknak Amerikán, Ázsián és Afrikán kivül Európában a következő fővárosokban vannak fiókjai : Berlinben Rómában Londonban Turinban Bécsben Kristiániában Brüsselben Lissabonban Kopenllágában Pelervárott Madridban Veyveyben Párisban Stockholmban Amsterdamban Konstantinápolyban Budapesten. A New-York életbiztositó-társaság tisztán kölcsönös­ségen alapul, nincsenek részvényesei, tehát az egész nyeremény a biztosítottak közt osztatík szét. Bővebb felvilágosításért fordulhatni a New-Yorj magyarországi képviselőségéhez : Budapesten. Nádor-utcza 9 IÜ3. Iiis Éj m

Next

/
Oldalképek
Tartalom