Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-10-14 / 44. szám

419 Vadász- és Versenv-Lap. vadásznak, megemlítjük itt, hogy Nádasdy gróf előzőleg zsdenyovai (Bereg m.) bérletén is két 14-est, három 12-est és egy 10-est, a Bakonyban pedig vagy 15 drb agancsárt ejtett már a folyó idényben. * * * Gr. Széchényi Béla ungmegyei vadász­bérletéből kedvező hirek érkeztek hozzánk. Nemcsak Széchényi gróf, eme vadászterület bérlője, de vendégei is (gróf Zichy Rezső, gr. Károlyi, gr. Török József stb.) már vagy 10 drb agaucsárt hoztak teritékre s köztük egy hatalmas 16-ost, a mely erősségre nézve, a pár évvel ezelőtt gróf Zichy Rezső által ugyancsak ezen vadászterületen elejtett s az akkori kiállításon első dijat nyert kapitális agancscsal állítólag versenyezne. Gr. Török ezenkivül egy közel 200 kilo nehéz, rendkí­vül erős agyarast is lőtt ugyanitt. * * * Gróf Erclődy Rezső szilvási uradalmában szeptemberbó 16-án kezdődött meg a cser­készet szarvasokra. Aug. 14-én bőgött az első agancsár, 28-án ismét hármat hallottak, azután egészen szeptember 15-ig elvétve egyet vagy kettőt, de csak éjjel. Szeptember 18-án nagyon jól bőgtek a bikák, de a nagy szárazság miatt igen nehéz volt a cserkészet, miután a cser­készutakról a letérés csaknem lehetetlen. Szept. 20-án lövetett ifj. gr. Erdődy István által az első, még pedig két küzdő bika (egy kapitalis 16-os és egy igen jó 14-es) doublette Winchester golyós fegyver­verből. A szept. 21-iki reggeli cserkészeten pedig a házi ur lőtt egy jó 12-est. — A cserkészeteket még folytatják. * * * Gróf Esterházy Mihály, ki jelenleg mármarosmegyei bérlett vadászterületén : Csornarikán cserkész szarvasokra, szept. bó 24-ig már több „jó szarvast" hozott teri­tékre. — Ezek között van — mint halljuk — egy 16-os és két 12-es. A gróf idei vadásztropbeáinak gyöngyét fogja azonban képezni, egy kapitalis agancs, melyet ko­ponyástul együtt a vadász-személyzet talált ; ez egy páratlan 14-es Ugy halljuk, hogy Mármaros megye azon részén, a mult bó végén szakadatlanulesett az eső, s a bőgés már akkor vége felé járt. A bőgés ez idén Mármaros megyében nagyon korán kezdő­dött, s a gróf az első agancsárt. (a fent­emlitett 16-ost) már szept. 13-án hozta te­ritékre. * * * Gr. Kinsky Nuschiról, ki szintén Mar­maros-megyében, a gróf Esterházy-féle bér­lett vadászterület kalocsai részében cserké­szett, azt halljuk, hogy a nyár vége, illetve az ősz eleje óta betegeskedvén, e miatt, egy szarvast sem lőtt volna. Gr. Kinsky külön­ben, a napokban Pesten volt. * * * Kund Róla ur szeptember 11-kén érke­zett a veszprémi püspök bakonyi vadászterü­letére, és azóta szakadatlanul cserkészik. Szeptember 29-ig eredmény : 2 drb l-es 2 és 2 drb 10-es agancsár ; a bőgés már múló félben van, — legerősebben m. bó 23-án volt jótékony eső után bőgtek, — de azóta már 3—4 drb bikát is lehet együtt látni. * * * A szarvas-cserkészetek a"tatai uradalom­ban ez ideig kevés eredményt mutatnak. Mindössze is br. Thieleman lőtt egy derék 14-est és egy 10-est, mig gróf Kinsky Eugen egy vaddisznót ejtett el s egy kapi­tális szarvast erősen meglőtt, mely azonban ez ideig nem lett megta-lálva. Br. Fürsten­berg eredménytelenül cserkészett. * * * Gr. Károlyi Viktor pusztateremi vadas­kertjében az idén rendezett 8 napi szarvas­vadászat- mult hó 21-kén fejeztetett be. Az uri társaság, a melyben a házi gazdán kivül többen vettek részt, igy Erdődy György grof is, összesen 67 drb szarvast ejtett el. — A legutolsó hajtás alkalmával, a kerítésen keresztül kitöri a vadaskertből 'két szarvas­bika és tehén és a mérk-vállaji országúton közlekedők nagy ámulatára keresztül törve az utat, a börvelyi lápra váltottak. * * * Az első erdei szalonkát Budapest környé­kén október 4-én Prückler László helybeli pezsgőgyáros erdésze lőtte d. u. 4 órakor bushirozás közt a dunapani füzesek közt a Csepel-szigeten. * * Egy elejtett liiuz. Esterházy M. grófnak Marmaros megyébeu való tartózkodása alkal­mából. a gróf vadásza: Schindler Antal ritka vadász-szerencsében részesült.Hetthéssy főerdészszel ugyanis fent volt a havason szarvasokat kihallgatni, midőn alattuk a völgyben messze bőgött két szarvas. Egyszerre kijön a havasi rétre egy nagy hiúz s a szarvasok felé figyel; alkalmasint be akarta őket cserkészni. A vadásznak azonban sike­rült egy jól alkalmazott golyó lövéssel ártal­matlanná tenni a vérengző ragadozót, mely igen szép és nagy bim példány volt. AGARÁSZATés KOPÁSZAT. Nevezési zárlatok. A Czinkotai országos agárversenyre (okt, 25-én); dij 2000 frank stb. Csanádmegyei agarász-egylet köl}^ök-aqárverse­nye nov. hó 4-én, a dombegyházi pusztán. Nevezési zárlat a verseny előestéjén esti 9 óráig. Csanádmegyei agarász egylet öreg-agárversenye nov. 4-én a dombegyházi pusztákon. Nevezés a versenyt előző este 9 óráig. tartatnak. Halász Zsiga ur Mungo-]& után származott agarak ; a Halász-Szilassv szövet­ség agarai rendesen versenyre is küldetnek Aztán Szabadszállás környékén (Adacson) Gerébi Imre ; Kecskeméten : Beretvás János, Pap Imre ; aztán Kiss Aladár urak stb. Rácsmegyében a következő uri házak agarásznak és közülök az alábbiaknál talál­hatók a legjobb fajú agarak. Első sorban bajsai Vojnits Simon ur, kinek legjobb fajú agarai vannak, s majdnem minden évben az ott lévő versenyeken az első dijat nyerik ; továbbá Gábri László földbirtokos ur, szintén kitűnő fajú agarakkal ; megemlítendő még Kovacsits Antal, almás: járásbiró ur. szintén jó agarakkal ; továbbá itj. Vojnits Pista, ki pár év alatt Vojnits Simon-féle fajú agarak­ból meglehetős anyagra tett szert. — Mint fiiagy agarászok, s szintén jó fajú agarakkal bírók megemlitendők : Deák Zsigmond ur almási szolgabíró ; — Szemző Pista földbir­tokos ur ; Perczel József őrnagy ur és Mangb István ur. Csanád megyében Jakabffy Vilmos igen jó eredményes agarakkal, melyekkel körül­belül 7 billikomot nyert ; aztán Návay Lajos, Dezső és Kornél, Blaskovics Aladár, Simay Ede, Kriván Dénes. Torontálban: Rónay Aladár ugyan kezdő, de jó fajra tett szert (a Szilassy-féléből), Kiss Elemér, és ba jól emlékszünk Cseko nics Endre ő méltósága is tart magának mulatságra agarakat, de versenyre nem szokta küldeni. Borsodban : Szathmáry Királyi Pál Bódván, ifj. Dobozy Dániel és Gencsy Zoltán Tisza-Keszi határában, és ha jól tudjuk, gr. Péchy Constantin azok, kik ama környékeu jó agarakat szoktak tartani. A Tisza közép mentén, a régi szenvedé­lyes agarász nemzetségek közül a Borbélyok, Magyariak, Hortyak, Fazekasok mellől a Retskyek kipusztulván — ujabban a Harká­nyiak jöttek. Zemplénmegyei agarász-egylet elegyversenye ok­tóber 20-án Gálszécs vidékén. Találkozás okt. 19-én Gálszécsen. Nevezések. Czinkotai Nemzetközi Agárveisenyek. Október bó 25-én. Czinkotai Nemzetközi Agárverseny. Dij 2000 frank. Tét 50 frank, fuss v. fizess.' 1. Halász Zsigá ur Medve lé fek kan, ap Mungó a Pille. 2. Ugyanaz Mafla 2é fek. kan, ap Mungó a Pille. 3. Ugyanaz Minta 2é fek. szuka, ap Mungó a Pille. 4. Ugianaz Művész 2é hamv. kan, ap Mungó a Pille. 5. Georgevits ezr. Minka 3é fek. szuka, ap Báró a Flick. 6. Ugyanaz lé ham. sz. szuka, ap Caesar a Minka. 7. Gencsy Béla ur Paczika ver. szuka. 8. Ugyanaz Sürgöny czirmos szuka 9. Gencsy Samu ur Szöcske veres szuka. 10. Kiss Aladár ur Mimi 3é ver. szuka, ap Mungó a Pille. 11. Ugyanaz Mojse 3é fek. kan, ap Mungó a Pille. 12. Ugyanaz nezezi : Magyari Béla ur Hangya 2é fek. szuka. 13. Karsai ur Pfiffi 2é zsemlye sz. szuka, ap Holló a Pfiffi. 14 Bajza Aladár ur Pille veres szuka. 15. Kotolyár György ur Kifli szuka. 16. Ugyanaz Kétes 2é kan. 17. Szemere Miki. ur Carmen lé ham. sz. szuka. (Elzáratott 1886. október lOén.) Utó-nevezések még tehetők kettős tétellel a verseny reggelén 8 és 9 óra kezt a czinkotai „Nagy itczénél". Sárkány J. F. s. k. Az agarászatot, ez ős nemzeti és hadias mulatságunkat, a tagosítás óta mind keve­sebb vidéken űzik. Saját ismeretünkre és tudakozódásunkra : vidékek szerint a követ­kező uri házak lovagolnak és vadásznak még agarak után : A Duna-Tisza közti síkságon, a régi Kis-Kuuságban a Halász és Szilassy csalá­dok : különösen Dabason kitűnő fajtájúak A Dunántul, a Vértesaljai agarász-egylet köré­ben (Fehér, Komárom és Veszprém megyékben) számos uri háznál megvan még a régi jó szokás, t. i. a nemesb katonás mulatság lói áton, agarak­kal nyúlra hajtás és pedig : Hunkár Dénesnél, Mihályi Ignácznái (kinek agara remélhetőleg a czin­kotai versenyen szerepelni fog), továbbá Losert Kálmán, Békeffy György, Ihász Lajos, Balogh-Lo sonczy szövetség és Perczel Sándor uraknál. A „ Vértesaljai agarász társulat" kölyök-agár versenyét f. é. október hó 18-án szokott területén tartja. Öreg-agár jT verseny ét a kölyök verseny után azonnal folytatólagosan kezdi meg. Mind a két versenynél az eis* dij 200—2C0 frt, a második dij 100—100 trt. Nevezni lehet a verseny kezdetéig Hunkár Dénes alelnök urnái. Tét 5 frt. Nem tag dupla tétet fizet. A verseny kezdete reggeli 8 óra ; kiindulási hely a kisbéri vendéglő. Hunkár Dezső, egyleti titkár és pénztárnok. IRODALOM. A „Vadásznaptár"-ból, melyről lapunkban már megemlékeztünk — az utolsó ivek vannak ezúttal a sajtó alatt s e hó folyamán biztosan meg fog jelenni. A kik a naptárra még elő nem fizettek, azok már csak 1 frt 50 kiért kaphatják azt meg, mert annvi lesz' a csinos és érdekes szakraunka bolti ára is. Előfizetések mielőbb a „Vadász-Lap" kiadó hiva­talához kéretnek intéztetni. * » * „Eroészeti zsebnaptár." Az Orsz. Erdészeti Egye­sület által kiadott „Erdészeti zsebnaptár" 1887. évre szóló 6-ik évfolyama megjelent. Megszerezhető az Orsz. Erdészeti Egyesület titkári hivatalánál (Budapest, V. ker., Alkotmány-utcza 12. sz.) Ara egyesületi tagok részére 1 frt, nemtagok részére 1 frt 50 kr. — Az előfizetési összeg posta-utalvánvnyal küldendő be. Megrendelések ellenben egyszerű le­velezőlapon tehetek, mely esetben a naptár után­vétel mellett küldetik meg. A postai szállítás költ­ségeit mindkét esetben az előfizető vagy megrendelő viseli. * * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom