Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-10-07 / 43. szám

Októkber 5. 1886. Vadász- és Versenv-Lap. 405 tott állományú lovas-ezredek az összes birodalmat alkotó különféle tartományokba s országokba akképpen osztattak szét, bogy saját hazájába minél kevesebb ezred kerüljön ; s minthogy a lovak SZÍVÓS kitartású harczképességére szükség többé nem vala, a lovassági szolgálat fősúlya, a 'csinosságra s a lovak minél behatóbb idomitására lett fektetve; ennek természetes következményévé vált, hogy eme szolgálatot a lovak igen sok ideig birták, s minthogy a század-parancsnokok jól idomított iskola-lovaiktól, még ba korosak voltak is, nem szívesen váltak meg, sokkal kevesebb ló selejtittetett ki, s a fiatal pótlovak száma csak a kiselejtitéshez mért arányban szükségeltetett. —- A katonalovak eme könnyű szolgálat s jó ápolásuk mellett ily könnyű munkára sok ideig használhatók lévén, -ba egyéb hibájuk nem esett, rendesen 16 — 18 éves korukban selejtitettek ki. Ámbár Magyar országban, Erdélyben, G-alicziában, Cseh- és Morvaországban, és ugy Ausztria, mint Stiria egy részében annyi ló tenyésztetett, bogy a pótlovazási szükségletet bőven fedezhette volna, a könnyű lovasság, főleg a dzidás ezredek részére, igen sok dél-oroszországi ló hozatott be. Ez intézkedés indokát meghatározni nehéz volna, mert a pótlovaknak az időben volt olcsóságánál, fogva midőn egy könnyű remonde ára csak 95 frt volt, a muszka ló is kevesebbe alig kerülbete. A muszka lovak szállítását 1813-tól kezdve, mindaddig, mig ezek tömeges behozatalát az orosz kormány nem tiltá,*) Brachfeld**) teljesité, ki kísérőivel minden évben kora tavaszszal Lithvániába, Yolhiniába, sőt néha a Erimmel szomszédos déli Oroszországba utazván, szükségletét részint a nagy vásárokon, részint a végtelen pusztákon legelő vad ménesekből fedezte.***) A lovakat itt is, ott is, ugy mint nálunk a debreczeni s egyéb nagy vásárokon a szarvasmarhát, falka számra kellett megvenni. — Egy-egy falka rendesen 70 — 80 lóból állván, köztük nem csak fiatal használati ló, hanem csődör, csikó, vemhes kancza, szóval mindenféle ló vala ; a lovak átlagos ára pedig, öregét apraját egyformán számítva, darabonkint 1—2 aranyra rúgott. A mint 3—4 falka együtt volt s a legelőn némileg együvé szokott, Brachfeld megbízott kísérői egyikének felügyelete alatt az osztrák határ felé indíttatott. Minden ily falkát 4—5 orosz csikós mintegy legeltetve hajtá ; az éjjeli tanyát rendesen tágas legelő képezte, melyen, ba a viszonyok engedék, a falka a folyó kanyarulata vagy átbatlan berek által képezett félszigetre szoríttatott ; minden folyót ugy kellett átúsztatni. Verőfényes vagy esős időben a dolog valamivel könnyebben ment, de ba a falkát erős villámlással és dörgéssel párosult, kivált éjjeli fergeteg, vagy közibe lopódzott farkas szétugrasztó, a csikósok baja annyira meggyült, hogy napokba került, mig a szétriasztott falkát, azzal nem igen törődve, ha egy-két darab el is maradt, ismét összeszedhették. Eme vadlovak hajtásával járt nehézségeket csak az méltányolható, ki ily fáradságos expeditióban maga részt vett. Ez tető alá ritkán került, s mintbogy az utazás toronyirányban ment, élelmi szekerétől is gyakran meg kelle válnia. Az orosz csikós és léhajcsár a maga nemében éppoly eredeti megjelenés vala, mint saját pásztoraink, de ama különbséggel, hogy mig a magyar písztor, ba kopott is, nyalkaságra s bizonyos csinosságra törekszik, amaz évről évre vadabb és kevésbbé tatarozott kinézésű. Haját, szakállát és bajszát olló sohasem *) Az 1854. évi krimi háború után, minthogy akkor az osztrák sereg Oláhországba bevonult. *•) A mostan is Budapesten tartozkodi Brachfeldek öreg- és nagyatyja. ***) Az idevágó adatokat egy lókereskedőtol tudom, ki rendes kísérője volt. érinti, sőt fürteinek kóczosságáról és .összetapadtságáról ítélve, azt gyanitbatnók, hogy nala a fésű használata sem minden napi. Boglyas fejét magas báránybőr süveg ledé, egyéb ruházatai pedig szőrével kifelé fordított csikóbőrből készítetett zubbony és nadrág s térdig érő nehéz csizma képezé, a sarkantyút pedig a csizSma sarkába illesztett tüskés gombféle belyettesité. — Zubbonyát szij-öv tartá össze, melyen bicsak s tűzszerszámot, dohányt, varróeszközt s néhány darab pénzt tartalmazó zacskó csüngött; minden hajcsár ezen kivül csizmaszárában, fa tokban tartott hosszú, erős, majdnem Standhauerhoz hasonló kést tartott,*) árkányától s karikásátél pedig soha meg nem vált. A nem felette magas kápás orosz nyereg, olyan mint a magyar nyereg, de állása sokkal magasabb lévén, a muszka bajtsár az irhából készült ülés belső részére rendesen egy darab fehérneműt s abba göngyölt tartalék-taplót kötött ; rövid szijú gömbölyű kengyele s 6 vagy 8 szögletes wischzaum-alakú zabla-vasa, valamint bomlokszij nélküli kantárának s felszerelésének egyéb csatjai, czigány kovácsra vallottuk. Lova éjjel, nappal nyereg alatt, s mihelyt róla leszállt, nyűgben állott. A pótlovazási bizottság e lószállitmányokat Brodyban, Tarnopolban és Czernovitzban | szokta várni, s a korlátba szorított falkából az alkalmas állatokat kifogatváu, ebeket az illető ezredek tisztjeinek adá át, kik ezeket már mint pótlovakat, saját osztálybeli katonáikkal hajtatták tovább. A fenmaradt lovakat a szállító megbízottjai saját vidékükre vivén, a hajtsárokkal nagyjából megidomittatták, s ugy adogatták el. így történt tehát, hogy a dél - orosz és beszarabiai ló az 50-es évek derekáig az országban aránylag nagyon elterjedt. Az egyes ezredekhez beosztott vadlovak hajtás közben lehetőleg kifárasztatván, lehetővé vált, hogy mire rendeltetésük helyére értek, kötőfékhez és jászolhoz szoktak. De a rendes tisztítás, patkolás, nyergelés s a lovas elfogadtatása ismét nagy vesződséggel járt, s ha fáradt állapotban meg is lágyultak, aránylag igen sok bokros maradt köztük, sőt egyeseken, melyek nem nyugodtak mind addig, mig majdnem bőgve a lovast és utána a nyerget is le nem rúgták, kifogni éppen nem lehetett. A bevált orosz lovak rendkívül jók, győzősek levén, 17—18 éves koriíkig szolgálták s csak vakságnak és száraz kehének voltak alája vetve ; azon eset, hogy orosz ló inat rántott vagy himpókos lett volna, alig fordult elő. A könnyű magyar ló rendesen huszár, a lengyel pedig cbeveauxlegers ezredekhez került. Erdélyben több dragonyos ezred lévén állomásolva, ott pótlovaztak. A vasas ezredek, tüzérség és szekerészet szükségletüket cseh, morva, alsó-ausztriai, bánsági s részben stiriai lovakból fedezték; tiszti lovak pedig Radautzbél és Mezőbegyesről is kerültek, s minthogy az időben állami méntelepek nem igen lévén, csődörök alig neveltettek, nem csak a ménesekből kiselejtitett fiatal, kanczák, de a számfeletti összes heréltek is, minőségük szerint, a különféle lovas ezredekbe osztattak. A belföldi lovak rendesen 4éves korukban válván pótlovakká. 5éves korukig munkába nem vétettek, s a jártatásból csak mirit jól kifejlettek kerülvén lovardába, a középen való nyergelés daczára sem hibásultak meg. A 40-es évek második felében a lovas ezredeknek a kézalatti bevásárlás megengedtetvén, a század-parancsnokok között, a szolgálati lovak szépségére nézve, élénk versenyzés lépett életbe s minthogy a pótlovak akkori áráért, 105—120 forintért, ménesbeli *) Saját honunkban gyakran voltak, s a vett vadlovak első idomitásánái néhány napig segédkezet nyújtottak. vagy egyéb szép lovat kapni nem lehetett, a századukra hiú, részben igen vagyonos század-parancsnokok, nem egy 4—500 forintos lovat azért vettek meg, hogy azt a közönséges pótló áráért századukba, kivált a Strohmann részére beoszthassák. Kézalatti pótlovazással a legszebb lovak határozottan Erdélyből kerültek, s ba az Erdélyből pótlovazott ezredeken végig tekinténk, s a lovak korosságától elnéztünk, lóállományuk szépsége mindenkit meglepett. 1848/49-ben ugy az olasz háború, mint szabadságbarczunk alatt kitűnt, hogy a roppantul kiméivé volt, szép, de részben túlhizott vén lovak éppen nem barczképesek, s bogy kissé erősebb szolgálatban tömegesen kidőltek. A béke helyreállítása után tehát nemcsak a szükségből szedett-vedett gyengébb lovak lettek kiselejtezve, de a lovasság barczképességének emelésére szolgáló ama két alapelv fogadtatott el, hogy korossabb ló ne tartassék, s a katona-ló gyorsabb mozgásban is gyakoroltassék. Az első, melyhez évenkint sokkal több pótló szügségelteték, az által könnyittetett meg, hogy a vasas nehéz ezredek s részben a dragonyosok is könnyű ezredekké alakíttattak át, és a birodalomban, — baErdély 1849 után számításba nem is jöhetett, — még bőven található könnyű lovakkal szereltettek fel. — A második pedig az által lön előmozdítva, hogy a kisebb-nagyobb csapatok menetközben sokat ügettek. Habár az 1848/49-diki események Magyarország, de kivált Erdély lóállományában nagy rést ütöttek, ez a bekövetkezett békével, ha minőségre nem is, de mennyiségre gyorsan emelkedett. Az ötvenes évek derekán nemcsak a könnyű lovasság legnagyobb részének szükséglete magyarországi pótlovakkal fedeztetett, hanem Ángolország is, eleinte bár csak kisérletképen, magyar lovakat kezdett venni. Ez alkalommal saját kormányunk és az angol által két különböző irány követtetvén, az eredmény is különböző volt. Mig saját ezredeinknek fiatal, fejletlen pótlovai a legutolsó olasz hadjárat alatt, a szokottnál talan erőeebben igénybe véve, kifáradtak, az angol kormány által vásárlott kifejlett lovak a beléjük belyzett várakozást nem csak szívósságuk által multák felül, de bizonyítékát adták annak, hogy a kifejlett magyar ló az égalji befolyásnak legjobban ellentáll, s ugy nagy melegben, mint hidegben s hosszas esőzés alatt is, egyformán használható s az egyedüli, mely az afrikai száraz bőségben s a tikkasztó ind égbajlatt alatt ki nem dől. Az alkotmányásság visszaállításával kormányunk a lótenyésztésre rendkívüli gondot fordítván, anyagunk nemcsak mennyiségre, de minőségre is rohamosan haladott ; a közönséges ló nemcsak nagyobb, de izmosabbá fejlődvén, az angol első bevásárlások alkalmával megalapított hírnevét mindinkább igazolta, s mindamellett, hogy saját szükségletünket, mely a honvédség megalakítása folytán mind nagyobb lett, bőven fedezte, tetemes kiviteli czikké vált, ugy hogy — ha jól emlékszem 1876-ban — közel hat millió írt értékű ló vitetett külföldre. E viszonyok között a pótlovazásra is ama kedvező fordulat állt be, üogy a fiatal ép lovak nagy bősége és a pótlovak folyton emelkedett ára mellett, a közös hadsereg és nonvédség részére javát lebete kiválasztani, s bogy az illető ezredek hiányát fejletlen 4évesek helyett, munkaképes 5évesekkel lehete pótolni. A legközelebb tartott gyors mozgású hadgyakorlatok alkalmával már is tapasztalhattuk, hogy ezek tökéletesen badképeseknek bizonyultak. A fokozott pótlovazási szükséglet bőséges fedezete mellett, az országban még annyi eladó jó használati ló maradt, bogy az idegen kormányok, nevezetesen Anglia, Olasz-