Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-09-02 / 38. szám

350 Vadász- és Verseny-Lap. Augusz tus 19 . 1886. MartineDgó Pozsonyban és Keresztessy Sán­dor. Utóbbi már a fiatalabb generatió tagja, de azért szabályszerű vivő-mesteri diplomá­val bir ő is. Ő kapta az utolsót azokból a diplomákból, melyeket még a vivó-mesterek conventje szokott volt kiadni. Azokon a bajokon akarunk barátaim és én segíteni, hogy a kontármunka megszűnjék. Ha a nemzeti vivó-egylet létrejön, — a mint hiszem — akkor a m. k. vallás­és közoktatási minisztérium engedélye foly­táD, csak ez az egylet adhatja ki az állami érvényű vivómestereket képesítő okleveleket. Éppeu én értekeztem barátaim megbízásából e tárgyban Berzeviczy Albert államtitkár úrral, s б megígérte, hogy a kormány ez irányban támogatni fogja törekvéseinket. Ha a nemzeti vivó-egyesület létesül, akkor a vívással való szédelgés véget ér; akkor nem fognak előfordulni olyan esetek, melyek nem is annyira a tényezőket, mint inkább a magyar nevet szokták rendszerint compromittálni. Pedig erre semmi szükségünk nincs! Hentaller Lajos. A nagyváradi nevezések lapunk zártáig (szeptember 2-ig) nem érkeztek meg. VEGYES. A tatai versenyekre, melyek szeptember 30-án tartatnak, grót Esterházy Miklós úgy Budapestről mint Bécsből külön vasúti vonatokat akar rendezni olyformán. hogy az oda és visszamenet, az I. oszt. helyre belépéssel, drágábba ne kerüljön, mint circa 5 írtba, Bécsből 10 írtba A nevezések a tatai versenyekre, szeptember 12-én záródnak, kivéve a paripa-versenyt (500 írt), melyre szept. 29-ig lehet nevezni. A propositiók e lapok 18-diit és 2ö-dik számában (változtatás) kö­zöltettek, melyek figyelmes átvizsgálását ajánljuk. * * * Verseny-lovaink közül fölmennek Bécsbe: K.­Megyerről Mr. Pricetől : Go-on, Rigó, Bihar, Fair- wind, Pessimist, Mirambeau (Harry Hall— Misstig- ris), Anina, Foreman, Gondolj-reám, Elsa ; később Mesei Etti, Bess Craig. — Hattontól Metallist, Remember, Jewess, Riadó, Parnó. — Mr. Woodtól Laurel, Légy jó, Tündér. * * * A bécsi versenytéren a íutópál y a és a gyep­training-pálya kemény, a homokpálya jó. * * * Fenék, istállőtársa Virtuos társaságában ismét rendes munkát végez s hír szerint futni fog Hanno­verában az Eszaknémet St.-Legerben. * Buzgó jelenleg állatorvosi kezelés alatt van.— A mén nem tört le, hanem ugy látszik bensőleg szenved. Ha néhány nap alatt egészsége helyre nem áll, a folyó verseny-campagneban aligha íog az osz­lopnál megjelenni. * * * Greaves bérelte ki a gödi idomitó-lielyiséget, s már az ősz folytán Remeteségből át is költözkö­uik oda. Bulgarnak, gr. Festetics Tassilo e kitűnő két­évesének, mely a badenbadeni versenyek első nap­ján a Zukunftspreis nyertese volt, pedigreejét a következőben adjuk : 1 The Baron Birdcatcher <0 С Stockwell The Baron Echidna <0 С Stockwell Pocahontas Glencoe Pocahontas Marpessa ! £­OO -3 2 Blink Bonny Melbourne Humphr. Clinker Cervantes-k. Blink Bonny Queen Mary Gladiator Plenipotent.-k. 1 c3 Sir Hercules Whalebone 01 Birdcatcher Sir Hercules Peri 01 0 0 Birdcatcher Guiccioli Rob Booty Ей Guiccioli Flight v. Escape Я Voltaire Blacklock а Viviana Voltaire Phantom-k. Viviana Trinket Tramp Trinket Tiara • Camel Whalebone SH Touchstone Camel Selim-k. íF со 00 0 m Touchstone Banter Masler Henry Boadicea íF со 00 0 ? CD Beeswing Dr. Syntax Paynaior Beningborgli-k. Й Beeswing Kancza Ardrossan -4» я OJ Kancza Lady Eliza -4» я OJ Economist Whisker r о Harkaway Economist Floranthe m 0 'S Harkaway Kancza Nabocklish 0 я Kancza Miss Tooley £ с The Colonel Abjer £ я Epaulette The Colonel Castrellina я Epaulette Vicarage Octavius Vicarage Eleclion-k. A Wolkenstein— Mayer ügy. — Emiitettük a májusi versenyek alatt, hogy Bécsben egy broschüre jelent meg gr. Wolkensteintől „Gedanken über das Pferd" czim alatt, mely ugy a lónak kihasználását a versenypályán, — mint a lovagló iskolában, — s a tenyésztésnél — rövid, velős modorban tárgyalja. — E röpiratkának ama részét, mely a versenylovat és versenyzést tárgyalja, s melyben szerző a két­évesek korai megerőltetett kihasználását a. tenyész­tésre károsnak vallja: a bécsi sportlapok egyiké­ben M. Arthur ur igen élesen támadta meg, mire gr. W. hasonló modorban felelt. — A polémia e thema felett — ha tárgyilagosan, higgadtan foly­tathatnék, igen érdekes volna ; legalább gr. W. igy kezdte azt. О fiatal kora óta ismeretes mind a verseny, mind a használati lovak kezelésével, s tapasztalatokon alapulq nézetei megfontolást ér­demelnek. * * * Figyelmeztetjük kisebb lótenyésztőinket, bogv Szeptember 20-án gr. Zichy Nándor sárszentmiklósi (azelőtt lángi) ménesében, 30 drb számfeletti tenyész anyakancza fog elárvereztetni. Ezek közül 6 darab telivér. — A sár-szentmiklósi ménes ezelőtt 6 évvel alakittatott, midőn a lángi jó hírnevű ménes fel­oszlatása alkalmával — a legjobb anyag vétetett át, melyből most csak a számfeletti anyakanczák adat­nak el. — A lótenyésztés mostanában az az ága levén mezei-gazdászatunk és állattenyésztésünknek — mely legjobban kifizeti magát : most itt az alka­lom, a kinek jó tenyészanyagra van szüksége — hogy azt bizonyára jutányosán megszerezhesse — miután az állam-ménesek superplussa, mint ismere­tes — évről-évre jobban drágul. — A kanczák élet­köre,, származása, nagysága stb. mai lapunk hirde­tési rovatában bővebben olvasható. Különösen ajánl­juk a telivér kanczákat, melyekről legközelebb többet. Az 1888-ban futandó Ejszaknémet Derby propo­sitiója már a közhírré tétetett, s a korábbihoz ké­pest semmi változást sem szenvedett az. A nevezési zárlat f. évi október 31-ére van határozva. « * * A legsikeresebb jockeyk élén Angliában az idén még mindig C. Wood áll, ki 298-szor lovagolva, 105-ször nyert ; utána jó E. Archer, ki 338-szor ülve nyeregbe 100 nyereményt jegyezhetett föl ; har­madik a ltsztán G. Barrett, ki 408-szor lovagolt s 70-szer futtatott be első heíyen. « * * Angliában az amateur-úszók bajnoki czimét az 5% mértföldes versenyben, 18 versenyző ellen, A. E. France vivta ki magának, ki a távot 1 óra 20 p. és 50 mp. alatt úszta meg. * * « Egy jó távlovaglásról tudósítom szerkesztő urat, melyet m. hó 19 és 20-kán a 7. dzsid. ezr 9 tisztje br. l.iliiuliowesky őrnagy vezénylete alatt tett. — A manoeverek után ebédelvén, m. hó 19-én d. u. 1% órakor indultak el üngvárrról és Kassára (egy órai pihenéssel Gál szécsen) 10 ó. után érkezkeztek meg. Másnap ugyanily időközben és időtájban, a tetemes hőség és száraz ut daczára, visszalovagoltak Ung­várra. — Ungvár Kassától 101 kilometer és bár a lovasok egy darab utat elvágtak — a távolság me­lyet lovagoltak oda s vissza circa 180 kilometert tett. N.-Mihály, 1886. aug. 25. Sztáray Antal. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány János Ferenci. NYÍLT t к It. BACHRUCH А. ékszerész Budapesten, Yáczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítmé­nyeit aranyban, ezüst­ben, drágakövekben. Különlegességek : phan­tasie-tárgyak, verseny­és vadász-dijak saját mintázatok és rajzola­tok szerint. Kitűnő ingszabásért kitüntetett 7 világkiállításon : Londonban 1871-ben, Bécsben 1813-ban, Parisban 187S-ban, Budapesten 1885-ben. BRACHFELD F. a „Jockey-Club"-hoz czimzett férfi-divat és fehérnemű különlegességei Budapest, nDorott37-a,-\xtcz,a, V. szám. Angol Dent és Fownes-féle keztyük, nyakkendők, harisnyák, vadász-ingek, plaidek ésl ábtakarók (utazásra és kocsizáshoz). Angol esö-köpenyek, zsebkendők stb. б kir. fens. Coburg berezeg és herczegnő udv szállítója. IBDETESE ZEZ. Folyó évi szeptember hó l-éu kezdődik a pótló vásárlás az őszi szükségletre, melynek fedezésére e bizottságnak körül­belől 75 darab tüzérségi hámos és 1700 hátas pótlóra szük­sége van. A tüzérségi hámos pótlónak közép ára 350, a hátas pótlónak pedig, 250 forintra van megállapítva. Az ..utóbbi lovakért pedig, ha kitűnők, megfelelően magasabb árak is fizettetnek. Ennek folytán a lótenyésztő, tulajdonos és kereskedő urak felkéretnek, azon esetben, ha egyes vagy több lovat szándékoznak beavattatni, uwy e lőava­tasi bizottságot értesítem szíveskedjenek, hogy hol s mikor ezen lovak „mg­szemlelhetok, illetőleg besorozhatok. Közelebbi tudósítást nyerhetni egész készséggel az 1. számú lóavatási bi­zottság irodajaban (Karoly laktanya). Ugyszinte Írásbeli megkeresésekre azonnal válasz adatik. A csász. és kir. 1. számú lóavatási bizottságtól, Budapesten (Károly laktanya). Щ Щ Kopó-falka-eladás. Stftfj ni* A porforce-vadászattal fölhagyni szán­dékozván, Osztpreuszische Hasen-Meute czim УА alatt ismert 14 pár harrier-kopóimat eladásra bocsátom. A falkának képességérői a Sporn Щ tudósításaiból, 1876-tól 1885-ig, értesülhetni. XXj Minthogy nem kimustrált kopók, hanem az egész akol adatik el, ritkán nyilik kedvezőbb alkalom, vadászatra biztosan begyakorolt fal­kához jutni. Karschau 1886. augusztus (Friedlaud,Ost­preuszen) havában. von Kocnigscyg. Ш

Next

/
Oldalképek
Tartalom