Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886
1886-05-27 / 24. szám
Május 27. 1886. Vadász- és Verseny-Lap. 229 5, — 118 Cambuscantől 59 5 kiloval. Ostreger 9. — 117 Cambuscantől 59 5 kiloval. Ostreger 3, — 76 Buccaneertöl 61 kilóval, de láttuk, hogy kevés versenyzőnél kisebb a hajlam, — bár képesek voltak, — és igy történt, hogy közös erővel indulva, a pálya harmadánál Verneuil 5 veszi át a vezetést, ezt Ostreger 9 (Cambuscan) nem tűri, leverni igyekszik, de a Buccaneer csikó sem véve tréfának, előre iramodik és a czél előtt átvéve a vezetést, fél hoszszal győz testvérje ellen, egy hoszszal utánuk Verneuil. Első 4 perez 2 másodpercz alatt érkezett be. Őszinte részvéttel kell megemlékeznünk ez alkalomból Kolozsváry Jenő ménesparancsnok balesetéről, mely őt a 2-dik versenynél érte, a midőn Kalandor és Kisbér-öcscse kitört, utóbbit a parancsnok a csoportban álló közönség megvédése tekintetéből megállítani szándékozván, jó indulatát neveltje azzal hálálta meg, hogy főgondozóját leterítette e's első térdével orrcsontját megrepeszté, goudos ápolás mellett azonban, általános örömünkre, komolyabb baj nem érte. A sportsmanek véleménynyilvánításai mellett hagytuk el a versenytért, nagy küzdelemre számítva a jövő napi döntő futtatásnál. 19-én reggel 9 órakor megjelentek az előbbi nap bősei, hogy megmutassák képességüket. s lia nem tudjuk Kisbéren létünket, a rákosi vagy gödi vadászatokon képzeltük volna magunkat, a szép csoport láttára. Küzdésre kiáltott : Verneuil 5, Gunnersbury 4, Ostreger 3. Ostreger 9, Bois Roussel 11, Zivatar 4, Zivatar 1, Kisbér-öcscse 2, Förgeteg 3. A közönség kedvencze most is Gunnersbury e's_Kisbér-öcscse volt, Zivatar 1 szintén talalt védőkre, Verueuil 5 az irányadók favoritje, megindultak Dezső főhadnagy ügyes starter parancsára. Kisbér-öcscse rögtön átveszi a vezetést, és társait távol hagyta, elragadva lovasát, de a pályán, még annak havmadanál, előbbi futását követve rohammal kitört, a pálya harmadánál Guunersbury 4 a vezetés szerepét magára vállalva, Ostreger 3, Bois Roussel 11 vele tart, épp ugy Förgeteg 3, utóbbi azonban, Kisbér-öcscse módjára, elhagyta a pályát. Majd Ostreger 9 vezet, nyomban Gunnersbury 4, nem engedi Verneuil 5 és szép paceban egy hoszszal győz 3 perez 59 mp. alatt Gunnersbury elleu, harmadik Ostreger 3, utána Ostreger 9, Bois Rossel 11 és Zivatar 4. A küzdelem nagy volt, szép is, mert együtt érkeztek be a futó lovak. Nem szabad elfelednünk, hogy az előző nap nyertesei hasonló erŐ9 küzdelemre képességüket kimutatták, oly szép eredményt adva, hogy mindenki teljes megelégedéssel távozott a térről, melyeu a minisztérium képviselői ostentative fejeztek ki elismerésüket a látottak után ; ismételve felemlítem ama körülményt, bogy a kedvezőtlen időjárás mellett nem volt lehetséges többet felmutatni, és nem képzeltük a tapasztalt eredményt. Kisbér lovai, melyeket a további tenyésztésre felállítani határoztak, nem engednek további bírálatot, a szigorú birálatot eléggé jellemzi ama határozat, mely a kedvencz Kisbér-öcscsét nem találta kellőleg alkalmasnak, mély belátással tekintve ennek jövő nemzedékére. E versenyek betejeztével kénytelen a résztvevőkkel együtt felkiálltam : „vajha nagyobb érdeklődést fejtene ki a sportvilág eme lótenyésztésünkre már ismert jó befolyást gyakorló itéznményrc. * Oltvölgyi. Bécsi díjlovaglás. A tábori lovastársaság ebben az évben is jó eredményt ért el buzgó törekvéseivel, a f. bó 21-én a rotunda mellett tartott díjlovaglások és ugrások sikerében, mely utóbbiaknál, sajnos, szerencsétlenség is történt, mely azonban, remélhetőleg, komoly bajt nem fog maga után vonni. Br. Bischofsbausen hadnagy, ki a versenyugrás sorát megnyitotta, még pedig egy igen jól ugró lóval, a nyilt vizes ároknál lebukott. A nélkül hogy a lótól sérülést kapott volna, a lovas perczekig feküdt, ugy hogy Rudolf főherczeg, aggódva a fiatal tiszt állapata miatt, oda sietett s király ő felsége is oda küldte adjutánsát, ki aztán csakhamar Trauttmansdorff herczeggel azt a jelentést tehette, hogy csak könnyebb agyrázkódás törtéut. Általában az udvari páholyban jelenvoltak, — kik közt látható volt Koburg Fülöp berezeg is, nejével, — a legnagyobb részvétet tanueitották a leesett iránt, kit rögtön basza szállítottak. A versenyt Kaan-Albest százados nyitotta meg egy igen szép alkatú sga kanezán Delilá-n, mely különösen tetszetős trabban ment s minden többi menetben szabatosan és szépen végezte föladatát gyakorlott lovasa alatt. Nagyon elegáns jelenséget mutatott br. Koller főhadnagy, „Rattler" tek. herélttel, mig Kleyle lovag főhadnagy sp. kanczáján Maryn, Bayer főbaduagy „ Wildfeuer"-jén s br. Boxberg „Cyclop*-ули a legkorrektebbül oldták meg föladatukat. Ama kiváló képességet azonban, melyet Kaau tanúsított, csak br. Nagy hadnagytól lehetett látni r Anda" pej kanezán, mig Albrecht szászados ,. Sclord* -}&, jó járás mellett meglehetős csökönyösnek mutatkozott. Szép trabot és szép ugrást mutatott a Seifert százados „Tusneldá"-ja is, de ez még némi kivánai valót hagyott fönn, tejtartását illetőleg s ugyanez az Ítélet a br. Kroneuberg „Nonius XX"-ára if vonatkozik, mely igen szép parade-ló, s mely ama lovak díjlovaglásában versenyzett, melyek első dijat már nyert lovak számára volt kiirva. Itt pályázott még Czechowitz százados is „Marschall Ney" 6 é. sp. beréltjével, mely az előbb emiitettei, mint egyedüli versenytárssal szemben győztes maradt. A dij - ugrásnál tÖTtént ama fentebb emiitett accidens után, a verseny szerencsésen folyt le s király ő felsége több izben nyilvánitá tetszését, igy először is a gr. Schenk hadnagy lovaglásánál, ki „Hcxe" idős p. kanczáját lovagolta, s még inkább Fleisclimann főhadnagy gyönyörű képességenéi, ki „Heloise" tarka kanczáját lovagolta, az akadályokat igen szépen, röpülve vette. Kiválóan lovagolta Igalffy százados is „Satyr* id. pej heréitjét, de az irisbbankot kétszer kellet vennie. A többi e pályázatban részt vett lovak is jól ugrottak, de csökönyösködtek az akadályoknál s ezáltal föláldozták esélyüket, igy a Worafka lovag főhadnagy „Remény" id. pej bereltje is. Eme legutóbb emiitett lovas azonban, — mint szintén mások többen, — a nemzetközi pályázatban, ugyanazt a lovat jelentette s itt Remény igen jól ugrott, azouban az irish-banknál egyszer kitört, de aztán azt is könnyen vette. A legjobb képességet azonban megint Fleischmann főhadnagy mutatta Heloisen, aztán Igalffy százados és Schenk gróf. Jó ugrási képességet tanúsított gr. Starhemberg hadnagy is „Euphrosine"-тх, de nem volt egészen erélyesen lovagolva, mig Urban főhadnagy, miuden lovaglási művészete mellett, Herodot-ot nem tehette jobbá. Két kitüuő lovas jelent még meg csökönyös lovakon, u. ur Merlial főhadnagy Van Son 7é. „Jeffries"-én 9 Baltazzi Hector ur a Schawel ur Ruby-ján, melyeket mások alig birtak volna a pályán végig vezényelni. Nagyon számosan vettek részt ez úttal a „Jeu de Barre"-bau, melyben hat csoport pályázott. A szalagot sikeresen védeni Broun hadnagy tudta „Ida" szürke kanczáján, ugy szintén Streuvitz hadnagy, szintén egy szürke kanezán, mig gr. Bissingen főhadnagy, ki igen ügyesen tudta távol tartani ellenfeleit, az utolsó pillanatban kilépett a pályából 9 esélyét vesztette. A pályázatok eredményét a következőkben foglaljuk össze. Díjlovaglás. Első tiszteletdijat (ő felségétől) s 1000 frtot nyerte br. Nagy Gyula (16 huszár ezr.) „Andá"-val ; második tiszteletdijat (a trónörökös ő fenségétől) s 800 frtot Kaan ezázados; a harmadik tiszteletdijat (AIbrecht főherczegtől) s 400 frot Kleyle főhadnagy; a negyedik tiszteletdijat (Vilmos főherczegtől) és 200 frtot Boxberg főhadnagy ; az ötödik tiszteletdijat (gr. Clam-Gallastól) s 100 frtot Bayer főhadnagy. Dicsérő elismerésben részesültek Seiffert. Albrecht és Czeliowitz századosok. Dijugrás a) Belf. lovaknak. Első tiszteletdíjat es 40 aranyat (királyné őfelségétől) nyerte Igali Igalffy szazados (I. dzsid. ezr.) ,.Satyr"-ral : második tiszteletdijat (az elnöktől) s 100 frtot Fleischmann főbadn. ; harmadik dijat s 100 frtot, gr. Schenk hadnagy. b) Nemzetközi lovaknak. Első tiszteletdijat (az osztr. Jockey-Clubtól) s 100 frtot Igalffy százados, harmadik dijat s 100 frtot gr. Schenk. Jeu de Barre. Első dij (gr. Pejachevics lov. tábornoktól) 200 frtot Bronn К badu. (I. dzsid. ezr ) Jf/á-val ; második dijat 150 frtot Streuvitz hadn.; harmadik dijat, 100 frtot Pongrácz hadn. ; 4-dijat 50 frt Vay hadnagy. Y A D Á S Z A T és L Ö Y E S Z E T. I. és II. megosztva. Becsi galamblövészetek. (Nyári meeting.) Első nap. Szerdán, május hó 19. I. Tétverseny. 1 galamb. Tét 10 frt. A tétek az első és másodiké. 27 Mecklenburg br. 111111 27 Schawel J. ur 11111) 27' „Sibrik K. ur 11110 27 "Croy K. hg 1110 26'/ 2Auersperg E. hg 10 26 Erdődy Rud. gr. 0 Versenyérték: 54 frt megosztva. II Megnyitó-handicap. Tiszteletdijak 200 frt értékben, az elsőnek és másodiknak. 7 galamb. Tét 30 frt. A tétek az első, második és harmadik közt osztatnak meg. 28 Trauttmansdorff hg 11111111 I. és II. meg27 Croy hg 1111111) osztva. 26 Erdődy R. gr. 0111111 III 27 Mecklenburg br. 1011110 27'/ 2Sibrik ur 1100110 27 Scbawel ur 00110 26'/ 2Auersperg E. bg 010010 267 2Meichl T. ur 00110 "Versenyérték : Tiszteletdíj és 62 frt az elsőnek. Tiszteletdíj és 62 frt a másodiknak és 72 frt a harmadiknak. III. Tétverseny. 1 galamb. Tét 10 frt. A másodiknak kettős tét. 28'/„Trauttmansdorff hg 1111114. 27 "Mecklenburg br. 1111111 L megosztva. 27'/ 2Croy hg 111110 26 Erdődv R. gr. 110 27'/ 2Sibrik ur 10 27 "Schavel ur 10 26'/ 2Auersperg E, bg 10 26i/ 2Meicbl T. ur 0 26 "Dobrensky br. 0 Versenyérték : 81 írt megosztva. IV. Tétverseny 5 galamb. Tét 20 fit. Kettős tét a másodiknak. Erdődy Rud. gr. Croy hg Sibrik ur Mecklenburg br, Auersperg hg Dobrensky br. 11111 0111111 1101110 011110 11100 lllou I II Versenyérték : 68 frt «. g\ őzte-nek, 40 frt másodiknak. V. Tétverseny. 7 galamb. Tét 30 frt. Sibrik ur 1101011 Erdődy R. gr. 110010 Mecklenburg br. 1000 Versenyérték : 81 frt a győztesnek.