Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-09-17 / 38. szám

390 Vadász- és Versen y-Lap. S zeptembe r 17. 1885. szept. 18-iki estt 6V2 ° ra ig a kolozsvári athletikai club titkára Kusz U Istvánhoz, Írásban, lezárt borítékban adandók be. Verseny-feltételek. I. Sík- (futó) verseny. Távolság 91;3 m. Versenyezhetnek a kolozsvári Athletikai Club tagjain kivül a kolozsvári tud. egyetem hall­gatói is. Tét nincs. II. Bajnoki síkverseny. Második vetél­kedés a „bajnok" czimért. Távolság 3218 m. Tét: 1 ezüst forint. Védő: Borbély Györyy. III. Gátverseny. Távolság 201 m. Zárt verseny. IV. Birkózás. Tét nincs. Versenyezhet­nek a K. A. C. és a M. A. C. tagjai. A ver­senyzők mindkét, még pedig meghatározott karral ugy fogják egymást derékon, hogy egyik kar felül, a másik alul essék. Kitűzött idő: 3 p. V. Távolugrás. Tét fél ezüst forint. VI. Súlydobás. Tét \ ezüst forint. Súly (?) VII. Vigaszverseny. Futás sík pályán. Távolság (?) Kelt Kolozsvártt, a Kolozsvári Athletikai Club verseny-bizottságának 1885. szept. hó 7-én tartott üléséből. Dr. Baintner Hugó, mint elnök. VEGYES. f Gr. Karácsonyi Guido, rövid betegség után tüdöszélhüdésben, 68 éves korában. A boldogult tagja volt a Magyar Lovaregyletnek, s az uj ver­senytér felépitéeéhez ő is tetemes összeggel járult. Fogatai a legdíszesebbek, egy grandseigneuré voltak mindig a fővárosban. * * * Nagyváradon a mult vasárnap tartott verse­nyek szépen sikerültek. Népség is tömérdek volt künn. A nagy akadály-versenyt (1000 franc) br. Bánffy György nyerte el Bibis hátán 3-mas me­zőnyben ; — az 500 frankos kis-akadály versenyt Reimer főhadnagy Midnight hátán négyes mezőny­ben. Részletesen jövOre. * Éppen lapunk zártakor kaptuk a soproni neve­zéséket, melyek — kivált a handicapek és a 2évesek versenyei — daczára a 7 napig tartó bécsi verse­nyeknek, elég nagy számmal tétettek. Mindenikre 15-—20 nevezés, sőt a Széchenyi-dijra (a 2évesek 1000 meteres handicapjére) 26 engagement történt. — Ellenben a korteher alatti futamokra alig 4—5 ló neveztetett. — Különös hogy a dunántuli nagy handicapre csak 14 ló; ellenben az Erdődy aka­dályversenyre 21, és az 5000 frankos handicap gát­versenyre 23 jegyeztetett. * # * Trainer G. Long 6 lóval jön Hoppegartenből a budapesti lóversenyekre. * .* , * .. Anna, a bécsi l-oszt. császár-díj nyertese most egyik főkedvencz a budapesti kiállítási nagy dijra — egyelőre még csak az „Alig. Sports. Zeitung"-ban mely megfeledkezett arról, hogy a'kanczának 15 font­tal könyebb terhet kellett vinni 2 mértföldre, mint Buzgónak; — s hogy ez változni fog Budapesten min'l a teher mind a távolságra, s hogy a buda­pesti futópálya nem lesz oly kemény, mint a freu­denaui. Mi még bizunk Buzgóban, s hisszük, bogy a kék sárga szinek ismét győzelmesen baladnak el a nagy napon a biró előtt. * * * * Misa 4é sg k (ap Buccaneer a Lady Bertha) mint megbízható forrásból értesültünk, a verseny­pályától megvált s újra visszatért a tallósi ménesbe, a hol neveltetett. E szép kanezát versenycarriereje tartamára br. Springer Gnsztáv bérelte ki, a ki a kanezát a versenypályán értékesíteni is tudta, ha­bár nem is felelt meg ama vérmes reményeknek, melyeket hozzá, kétéves formája után, csatoltak. Most alkalmasint az anyakanczák közé osztja be tulajdonosa gr. Esterházy Antal, kinek méneséből már oly sok jeles versenyló került ki. * * * Gr. Kinsky Károly Badenbadenból Kilworthot visszaszállittjtta Angliába s a Budapesten számára megrendelt boxról lemondott. Az öreg herélt egyéb­iránt nem nagy esélylyel indulhatna itt 83 kilo terhével, mint ezt a Handicap-Steepléchaseben való rósz harmadik helye igazolja. * Gr. Lehndorff György országos lovászmester és gr. Stockau Ottó a baden-badeni nemzetközi Club alelnökeivé' választattak meg s e tiszteletbeli állá­saikat el is fogadták. # * * Időleges lókiállitás. A folyó évi október 5-től 10-ig tartó időleges lókiállitás juryje következően alakíttatott meg: I. A „Magyar lovaregylet" által választattak: Blaskovics Miklós, Blaskovics Ernő, gr. Degenfeld Gusztáv, gr. Sztáray János, gr. Szápáry Iván, báró Üchtritz Zsigmond ; póttag : br. Podmaniczky Géza. II. A lótenyész-bizottmányok által választat­tak : Appel Gusztáv (Salgócska), br. Bánffy Dániel (Kolozsvár), Benitzky Gábor (Czinkota), gr. Degen­teld L. (Szirák), gr. Dessewffy Aurél (Szirák), Hun­kár Sándor (Szolga-Győr), Melczer Gyula (Miskölcz), gr. Széchenyi Kálmán (Iván), herczeg Thurn-Taxis Egon (Éoska), gr. Zichy Nándor (Adony). Póttagok: gróf Bethlen Gábor (Segesvár), Jurenák Sándor (Ojkut), gr. Lázár Jenő (Maros-Vásárhely), báró Radvánszky Iván (Paks), gróf Sztáray Antal (Vár­palota). III. Az orsz. gazd. egylet által választattak : Baranyai István (Budapest), Kostyán Ferencz (Bu­dapest), Visontai Kovács László (Budapest), ifj. gr. Széchenyi Imre (Somogy válj, Szeniczey Ödön (Buda­pest), Schmidt József (Szomolány). Póttag: Frey­städtler Vilmos (Kaposvár). IV. Az erdélyi gazd. egylet által választattak: Gaál Gyula (Kolozsvár), gr. Kornis Viktor (Szt.-Pen­dek), br. Wesselényi Miklós (Görczöny), mint póttag. V. Az állatkiállitási elnökség részéről kineve­zettek : br. Ambrózy Lajos, gr. Andrássy Gyula, gr. Batthyány Elemér, Bernrieder József, gr. Dessewffy Alajos, Dőry József, berezeg Esterházy Pál, gr. Es­terházy Miklós, gr. Festetics Pál, gr. Festetics Tas­silo, gr. Forgách László, Harkányi Károly, Henne­berg Károly altábornagy, Holbein Ferencz tábor­nok, Horváth János altábornagy, gr. Hunyady Imre, Iszákovics Milán, JankoVics József, gr. Károlyi Gyula, Károlyi Gyula alezredes (Szeged), Nádossy Kálmán, gr. Széchényi Dénes, Tormay Béla, br. Wesselényi Béla. Póttagok: Bottka Béla (Fehér-Gyarmat), Bárány Dénes (Boglár), Beseban Achill (Temesvár), Farkas Ábrahám (Rimaszombat), Almássy Kálmán, gr. Mai­láth József, gr. Pálffy József, Szemző Gyula, Kund Jenő(Boronka), Tisza István. | * A bécsi akadályversenypályán az „Ördögárok" név alatt ismert hírhedt akadályt, — melynél az évek folytán oly sok deírék Steepler p.dózott életé­vel s nem egy lovas szenvedett sérülést — mult csütörtökön utólszor ugrottak, mivel a Jockey-Club direktóriuma elhatározta, hogy ezt a veszélyes aka­dályt a jövőre mellőzni fogják. Miután ez az árok — mely ugy fekszik, hogy a versenyben csaknem mindig rézsut kellett venni, mi miatt számos acci­dens fordult elő — egyáltalában nem tekinthető fair akadálynak, eme határozat csakis méltánylás­sal találkozhatik, annyival is inkább, mert — a mint értesültünk — jövőre nézve az. akadály versenyeknél akkép intézkednek, hogy az „Ördögárok" helyett az Irishbankot és a Taxis-árkot fogják gyakrabban al­kalmazni. * * * Versenyistálló-tulajdonosaink ez évben a német versenypályákon 163398 mái-kát és két tisztelet­dijat nyertek. Gr. Henckel istállója 8 nyertes ló által volt képviselve, melyek összesen 51005 már­kát s 1 tiszteletdijat vittek haza. Ezek közt Chalili az első helyet foglalja el 17230 márkával ; utána jő Cambus, 10515 márka és 1 tiszteletdíjjal ; Ma­tutina 7217V 2 márkát nyert; aztán jő Angelo 6945 márkával, Abenadar 3540 márkával, Hannibal 2925 márkával, Invisis 1920 márkával s végre Mimosa 712'/ 2 márkával. — Gr. Esterházy Miklós, öt lová­val 7488 márkát nyert; Abracadabra 3790 márkát, Aebtissin 2090 márkát, Idealist 1400 márkát, West­falia 128 s Waselbua 80 márkát nyert. — Blasko­vics Ernő urnák két lova aratott győzelmet, u m. Buda gyöngye, mely 30600 márkát és Gyöngyvirág, mely 900 márkát nyert. — Gr. Festetics Tassilonak az istállóját is két ló képviselte: Fenék, mely 24600 és Occident, mely 5100 márkát nyert. — Dőry Lajos ur Juana és Ester lovai 5000 márkát hoztak haza., •— Mr. Vinea Italy-ja 16400 márkát, Mayer Arthur ur Mülerjung-)& 8900 márkát, gróf Apponyi Excelsior II. 8185 márkát s egy tisztelet­dijat nyert. Söllinger kapitány Anná-ja 2800 már­kát, a gr. Károlyi, gr. Batthyány és Blaskovics szövetség Kegyur-jSu 1600 márkát, gr. Kinsky Károly Kilivorth-ja 400 márkát s Mr. Prince Patria-y.i 380 márkát s végre a Capt. Violet Olivette-je 40 már­kát. Ugyané ló tavaly 6370 márkát hozott haza N émetországbó 1. * * , * A bécsi galainb-lőversenyek első napjai pénte­ken és szombaton számos lövész részvétele mellett folytak le. A pesti International Meetben résztvett urak majd mindnyájan megjelentek ott is; csak bg Trauttmansdorff nem vett részt. A legeredmé­nyesebb lövő volt Mr. Lunden és Sibrik Kálmán ur. Az utóbbi egy tiszteletdíjért (10 galambra) 17 egy­másután hiba nélküli seriest lőtt, Mr. Lunden má­sodik lett 16 lövéssel, a 17-diket hibázva. Sibrik 28, Lunden 29 méterről lőtt; — Mr. SLiawel lia­sonlithatlanul jobban lőtt, mint Pesten, s mind ő, mind br. Mecklenburg és Mr. Day, Sibrik többször osztoztak az első, második dijokon. A 2-dik napi nagy handiedpet is Sibrik n.yerte 18 lövés közt 17 jóval ; 2-dik Mr. Day 17 lövés közt 15 jóval stb. Részletesen jövő számunkban. Francziaországban P. Guicbot jockeyt egy csínyéért minden Francziaországban létező pályáról végkép eltiltották. E jockey a tarbesi pályán a Prix Departeraentalban Möns. Carmouzenak Va bon Train-jét lovagolta, mely biztosan nyer vala, ha Guicbot ezt kevéssel a czél előtt föl nem tartja és pedig Seissan bookmakerrel való egyezsége folytán. Az ekkép másodiknak helyezett Va bon Train-t természetesen távolozni kellett, azonban a vizsgálat nyomán kiderült, bogy a ló-tulajdonosnak ez ocs­mány manőverről semmi tudomása sem volt. » » * Bigó, mely Debreczenben egy nap 3 versenyt nyert — meglehetős mezőnyök ellen — br. Wesse­lényi Béla zsibói méneséből való. Ez az egyetlen Prince Paris ivadék, mely eddig rendes trainingben neveltetett fel ; s ujabb bizonyítéka annak, hogy ,az Erdélyben nevelt többi lovak is, mint Átlieist. Carthago, Patria, mind a sikpályán, de leginkább­hosszú távolságokon és akadálypályákon — kitünő­szivóssággal bírnak ; inaik és ezombjaik e kemény­ségét valószínűleg az ottani talajviszonyoknak kö­szönhetik * * * Hamburgban Rademacher F. W. kiadásában éppen mosta következő czimű nagy érdekű müjelent­meg: „Die Stamm-Mutter des\ Englischen Vollblut­pferdes". Leszármazási kimutatás (közvetlen anyai vonalon) körülbelül 5300 legkitűnőbb angol telivér verseny- és tenyészlóról, melyek 1885 év derekáig Angliában, Franczia- és Németországban. Ausztria­Magyarországban és Skandináviában neveltettek ós-, kipróbáltattak, előállítva 59 törzstáblában, előszó­val, győztesek lisztájával a- b- c rendben tárgymu­tatóval, hivatalos források után kidolgozva Goos Hermann, a hamburgi versenyclub tagja által. Lásd lapunk mai számában #erre vonatkozó hirdetést. A Liebig-féle huskivonat Délamerikában, a londoni Liebigs Extract of meat compagnj tulajdonát képező Fray Bentos-i nagyszerű gyárában készíttetik, még pedig mindenkor a leglekiismeretesebb ellenőrzés mellett. Ezen ellenőrzést Fray Bentos-ban egy vegyész tel­jesiti, professor Pettenkofer képviselője, mig ellenben Európában azt a feltaláló Liebig Justus halála óta (1873) a hires Pettenkofer végezi. Hogy a Liebig-féle találmány mily nagyjelentőségű s mennyire becsültetik, eléggé­kitűnik abból is, hogy a tudományok egy oly tekintélye, mint Pettenkofer, magát ezen üz­let felett való őrködésnek oly buzgó oda­adással szenteli. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány János Ferencz. Szerkesztőtárs Dráveczky Anrél. NYILTTÉR­Minden a lapunk administrátiójára vonatkozó• megkeresésekre a szerkesztői hivatal (Nemzeti Casino II. emelet) naponkint d. u. 4 órától 7-ig ad felvilágosítást. BACHRUCH A. ékszerész Budapesten, váczi-utcza 25. sz» ajánlja saját készítmé­nyeit aranyban, ezüst­ben, drágakövekben. Különlegességek: phan­tasie-tárgyak, verseny­és vadász-dijak saját mintázatok és rajzó a­tok szerint. Eladó Campanula 15éves telivér világos pej kancza ap Caractacus a Campanile, Stoek­well-től, (O. G. B. Vol II. pag. 24.) fedezve German-Reed által, ap Blinkhoolie a. Mother Nesham, Buccaneer-től; a kancza igen szép, erős, minden évben jó csikókat elleni szo­kott, jó állapotban van, 800 írtért eladó; — esetleg miután már nálam két kancza csikója van, vérváltoztatás tekintetéből, más jó származású telivér, de még lovagolható állapotban lévő kanczáért is elcserélhető. Értekezhetni u. p. Jánk. Császló. Szat­mármegye, vasút Szatmár l'/ 2 ° r a> Jármy Ödönnél, hol a kanczával, csikójai-, és az. apa-mén is megtekinthetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom