Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-02-19 / 8. szám

Február 12. 1885. ken kivül a dijalc kizárólag vert aranyakból állanak. Minden csónakegyletnél kiváltkép arra is kell törekedni, bogy az mozgékony legyen, azaz minél több versenyben vehessen részt; miután azonban a versenyhajók szállítása és a nevezési-péuzek lefizetése sok pénzbe kerülnek, valóban nevetséges, ha egyik-másik egylet társalgótermének falai tele aggatvák értékés aranyserlegekkel, azonban pénztárában még annyi pénz sincs, hogy versenyhajóit csak a szomszéd város versenyére is elszállíthassa. Ha bárki is akad, aki aranyserlegek összehalmozása által véli, hiszi az evezés sportját emelhetni, nem pedig azáltal, hogy az egyleteket mozgékonynyá is teszszük, pénztárukba pengő aranyakat szerzünk: az nem szakértő sportsman, az ne fogjon evezőt kezébe, hanem menjen Kókára zabot hegyezni. Ha az érintett módon igyekszünk az országos-szövetkezetet megalakítani, az már folyó idényünkben létesülni és működni fog ; mig az eddigi irányban történt lépések folytatása, viszonyaink miatt, eredménytelen lenne. Ausztráliában e napokban történt meg a Parramatta folyón a világbajnokságért való nagy verseny a kanadai Hanlan és az ausztráliai Clifford közt, A fogadási összeg 1000 font sterling volt. Roppant közönség szemlélte a versenyzők küzdelmét, melyből a kanadai vált ki győztesként, Hanlan, ki a legkitűnőbb conditióban volt. a vezetést mindjárt kezdetben átvette s ellenfelét nem is engedte többé közelébe jutni, ki végre bét coónakhoszszal érkezett be utána. A kanadai sculler e szerint másodszor vivta ki a világbajnoki czimet. IRODALOM. Megjeleut „Vörösmarty őszes munkái"Dak 17, 18, 19, és 20-dik füzete is, Méhuer Vilmos kiadásában. Rendezte és jegyzetekkel kisérte Gyulai Pál. A díszesen kiállított műnek egyegy füzete csak 35 kr s kapható ugy a kiadó Mehner Vilmosnál Budapest, IV. Papnövelde utczán 8 sz. a., mintszintén a hazai minden könyvkereskedésben. TÁRCZA. Tigris-vadászat Allahabadban. A sport eme kissé veszélyes, s azért miudenkor érdekes nemét, a legújabb időben egészen más elvek szerint űzik Kelet- Indiában, nem ugyan a benszülöttek, hanem leginkább a hadsereg soraiból kiváló gentleman vadászok. De most a „Field"-nek adjuk át a szót, mely tavalyi számainak (1884. szeptember 27.) egyikében a fentebbi czim alatt nagyon érdekes .tigris-vadászatot közölt. Captain Buines (Rohilla) hírneves sportsman tollából. Majdnem öt éve már — irja Captain Baines — Bogy a Field-ben egy az allaliabadi kerületben tartott tigris-vadászat eredményét közöltem. Azóta magam és barátaim nem egy tigrist hoztunk teritékre, nemcsak ugyanazon jnngle-ban, sőt ugyanazon lesbelyen (Machán), melyet még 1878-ban készíttettem számomra egy majdnem 40 láb magas, meredek és mindenfelé bokrokkal benőtt sziklás domb tetején. — Köztudomású tény, hogy minden nagyobb vad, legyen az bár tigris, medve vagy sambur (Rusa aristotelis) a begynek vagy dombnak tart, mihelyt üldözik, s ott addig bujkál, mig csak annak tetejére nem ért. — Nevezetes dolog pedig az, hogy minden tigVadász- és Verseny-Lap. ris-bajtóvadászaton ugyanazona helyen, hol egyszer egy tigris kitört, a többiek is, még ba tudja isten hányan lennének — szintén kitörnek. Ennek okát még nálamnál sokkal okosabb emberek sem tudták kitalálni. Az 1881. év elején arról értesültem, hogy kedveDez helyemen két tigris ütötte fel tanyáját. Elliatorozván, hogy őket a mondott helyen felkeresem, egy mértföldnyi távolságban én is tábort ütöttem. Az egész idő alatt szemmel tartott begylánczban a tigriseket senki sem zavarta, még akkor sem, ba egy-két bivalyt vagy tehenet szét is marczangoltak. Régi barátom Zalim, a „Bahelia" után küldvén, ez marezona kísérőivel hűségesen megjelent táboromban. (Azóta Zalim szintén a nagy többséghez csatlakozott, anélkül, hogy nevéhez méltó utódokat hagyott volna maga után.) Mire korán reggel a helyszínére értem, Zalim nemcsak hogy megelőzött, hanem akkorára már a tigrisek fekhelyét is kinyomozta. Épp azon a helyen tartózkodtak, melyet fekvése miatt nem igen kedveltem. Egy sziklás völgy torkolata volt ez a nyilt mezőre. illetőleg magas füvei benőtt tisztásra, hol legfeljebb kapóra lehetett lőni, a biztos sikerre való kilátás nélkül. Nem sokára elállottunk, mert Zalim emberei különös formájú baltákkal számomra gyorsan készítették el a leshelyet, mire Zalim „rok'-jait felállítván, maga a hajtók vonalához sietett. Rok-oknak azokat az embereket nevezik, kik tigris-vadászatok alkalmával magas fákon vagy sziklás dombokon elhelyezve, a vadász leshelye körüli vonalon a tigrist szemmel tartják. Fehér öltözetük és magas turbánjuk messziről kivehető, miért is a tigris ellenkező irányban szokott tartani, mihelyt őket észre veszi. Ha ez nem történik, a rok baltájával vagy botjával megkopogtatja a fát,, melyen ül. Mihelyt a hajtók sofU megindult, nem igen sokáig kellett a vad jeleire várakoznom. Az emberek kiabálása s a dobok pergése azt jelezte, bogy a tigrisek lábrakeltek. Ekkor jobbra s balra a rok-ok kopogása hallatszott, s a hozzám legközelebb álló mindkét kezét az ég felé tartván: azt jelezte, hogy két tigris került a hajtásba. A haraszt zörög; a bokrok mozgása figyelemre int, a szivem erősen dobog; még néhány pillanat és erre kell kitörniük, de akkor két hatalmas ugrás a sűrűben üti meg fülemot. Az állatok valószínűleg észrevették a machán-t s bátrafelé törtek ki. Igy végződött az első hajtás. Zalim nagyon resteli a dolgot, de a tigrisek nyomait megfigyelve, örömmel konstatálja, hogy valószínűleg arra vették utjokat, hol ezelőtt egy évvel a nagy nőstény tigrist lőttem. Abban állapodunk meg, bogy a „rok"-ok velem egyidejűleg minél gyorsabban ajnondott helyen elállnak, mire aztán Zelim, egy fél órai várakozás után, ismét megindítja a bajtókat. — Ez kissé erős feladat volt, mivel legalább is két mértföldnyi utat kellett tennünk, attól eltekintve, hogy a „macbán" kijavítása szintén nem csekély időt veend igénybe. És mindezt két, már mozgásban lévő, tigris előtt kellett megtenni! Azonban szerencsésen nem csak az utat tettük meg kellő időben, hanem a nagyon megrongált „macbát" fris galyakkal ellátva, ismét hasznavehető állapotba helyeztük. — A tigrisek valósziniileg útközben vagy megállapodtak, vagy pedig más okból elkéstek és csak e körülménynek köszönhettem a vadászat tökéletes eredményét. Alig bogy a hajtók lármáját távolról felém hozta a reggeli szellő, már a tőlem jobbra és balra álló „rok"-ok csendes kopogása is megkezdődött. A felriadt tigriseknek nagyon gyorsan kellett jönniök; előre bizo79 nyosan a sokkal karcsúbb nőstény nyomulhatott. Lélekzetét tisztán kivettem, anélkül hogy az állatot láttam volna; éppen azon a helyen járt, hol egy alkalommal két tigris került fegyverem elé, melyeket le is teritettem. Vágtatva jött; elhatározám, hogv czélba veszem, mihelyt a tőlem balra álló két fa közé ér. — Lövésem után megrázkódott, de hangot nem adott és odább állt; második golyómat a nagy sűrűség miatt visszatartottam. Majdnem közvetlenül utána, a lövés lármájával látszólag mit sem törődve, jött az erős bim. A balszerencse ugy akarta, hogy egyenesen felém tartott; minthogy pedig lesbelyen majdnem egyforma magasságban állott a tigrissel, csakis fejét vehettem czélba. Ez pedig többnyire nagyon kényes lövés szokott lenni. Mintegy ötven lépésnyire a fejedelmi állat félig megfordulván, jobb vállát és nyaka végét tisztán kivehettem. Ha még néhány pillanatig várok, sokkal szebb és biztosabb lövésre kerülök, de anélkül is már felizgatva lévén, elhamarkodtam a dolgot s golyóin akkor érte a tigrist, midőn az egy bokros domb tetejére felszökött. Lövésem után gyönyörűen elordította magát s aztán félig ugorva, félig o o O ' o düledezve a völgybe rohant, mire második golyóm bal oldalába fúródott. Halkan morogva csendesen elterült; azt hittem, hogy beadta a kulcsot. „Mind a kettő megvan" — mondám mellettem lévő társamnak. „Nem, sahib; a nőstényt elhibáztad, de ez itt megvan." E pillanatban a tigris lábra kapván, a sűrűben eltűnt. Fekhelyén és nyomaiban mindenütt erős sebvér tócsákat találtunk ugyan, de maga az állat elveszett. Épp ugy jártunk a nőstény tigrissel, melynek még sebvérére sem akadhattunk, habár erősen hittem, h ogy golyóm nemis lábába, hanem egyenesen testébe fúródott. A mi a bim tigrist illeti: mindannyian azt hittüt, bogy a legközelebbi bokrok egyikében megtalálandjuk, de napnyugta lévén, nem tartói cunk czélszerünek ilyenkor a sürii jnngle-ban sebzett tigrisek után bujkálni. Hazafelé tartottunk tehát, egyúttal elhatározván, hogy másnap reggel egy bivalycsordát tereitetünk a vadászat helyére. Ezek az állatok, bármily sürii jungle-okból, kikergetik a tigrist és már nagy távolságból szimatolják. Csak az a rossz benne, hogy némely csordában oly vad bivalyok vannak, melyek különösen európai emberre nézve még a tigrisnél is sokkal veszedelmesebbek. Reggel a csorda csakugyan „ Machán "-om mellett amaz irányban hajiátott, a merre a tigris elmenekült. Nyomban a bivalyok után magam meneteltem, de volt gondom rá, hogy minél közelébb juthassak a csorda pásztorához, kinek pártfogása mellett biztosságban éreztem magamat. Jobbra-balra tekintgetvén, óvatosan előre nyomultunk. — Mintegy 1000 lépést az erdő felé téve, a bivalyok egyszerre erősen horkoltak s egy pillanat alatt szarvaikat valamennyien a veszély helye felé irányozták. Oly szorosan nyomultak egymás mellé, hogy lehetetlen volt miattok előre látni. Attól tartottam, hogy rohamot intéznek az előttük fekvő tigris ellen s ily módon mindent elrontanak. A pásztorok egyike a bivalyok előtt már meglátta a tigrist, melyet én még a fatetejéről sem vettem észre. Oly sürüen álltak a bokrok egymás mellett, hogy jó darabig a tigris hátsó részét és farkát, egy fa mögött, a sárguló levelektől, meg nem különböztethettem. Végre tisztán kivettem, hogv az állat a fához támaszkodik, mire az embereket a bivalyok visszaterelésére utasítottam.