Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-01-01 / 1. szám

Január L 1885. Vadász- es \ erseny-Lap. • . 7

' nem lehelne, vagyis, hogy ne tökéletesedhetnék: azt nem mondom, hisz egészen tökéletes rendszert talán a kritikus urak sem tudnának kifundálni; de tudom hogy jó, mostani állapotában is, mert ismerek egy osztályt, melynek két századjánál 205 kitűnő és 62 kielégítő ló vonult be a vállalkozóktól, és csak 3 vállalkozó marasztal tátott el lovának rossz tartása miatt. Ez osztály, leszámítva az elvezényelt lovakat, 276 lóval vett részt a morvavölgyi gyakorlatokban, s utolsó nap 5 beteg lova volt. Nem mondom meg, ez 5 közül hány volt nyeregnyomott, de ha mind az lett volna is, az igen távol lenne a 60%, de sőt a 4%-tól is. Nem lehet rossz, eme rendszer kezelése sem, ha eme 271 ló a gyakorlatok utolsó napján 40 perczig tudott trabban és galoppban, mély szántóföldelt, mocsáros rétek stb., keresztül hatolni, s e menet végén harczképes lenni, daczára, hogy táborából közvetlen az actió kezdete előtt érkezett a találkozóhoz. E tábor két mértföldnyire volt a találkozótól, s az utat nagyobbrészt trabban kellett megtenni. Tehát csakugyan kitűnőknek kellett lenni a vállálkozók lovainak, kitünőeknek még a kielégítőnek ininősitetteknek is. A szolgálatképeseknek minősített vállalkozó lovak mind jó szuszban vannak, mert jó tartás mellett majdnem egész nap a levegőn mozognak, mert hiába nem eteti, hála isten a vállalkozó őket; az a kevés nagyhasú ló, melyeket a vállalkozók egy része behoz: 7-—10 nap alatt elveszti hasát, s a nyereg mindannyin jól áll. Ezért nincs nyomott hátú ló, és azért is, mert szintén egy legmagasabb rangú lovastiszt gondoskodása folytán, a von Freund-féle nyergek mind átalakíttattak, s hogy jól nyergeljenek, nem ugy mint néhol 1874 előtt, arról gondoskodott szintén egy legmagasabb rangú honvéd lovastiszt. Ezeket mondta nekem valaki, a ki 1869 óta a legközvetlenebbül lát mindent, a mi a hoDvédlovasságnál történik. Fogadja szerkesztő ur nagyrabecsülésem kifejezését stb. JB. 0. Ki a don Quijote? Hogy kettőnk közül ki hasonlit jobban don Quijote szánalmas alakjához, én-e — ki egész igénytelenül és tárgyilagosan, önnek Osbaldiston ur, a honvédlovasságra vonatkozó két állítását, mellesleg helyreigazítva, szintén véleményt koczkáztattam, a jelen rendszer effectuálásában nyilvánuló két helytelenség felett, melyeken változtatni kell; vagy Ön, ki meglehetős elbizakodottsággal, rostélyzott sisakkal, s kezében a személyeskedés tompa dárdájával ront nekem: bizzuk mások ítéletére. Kettőt állított Ön: 1. hogy a honvéd ló nyolczévi tartás után lesz a vállalkozó tulajdona, 2. hogy a budapesti első honvédlovas osztálynak, midőn 1874-ben az alcsuthi gyakorlatokra menetelt, az első menet-nap után, 60% nyomott lova volt! Az előbbiért a felelősséget a szedőgyerek contójára irja, az utóbbi igazolásául emlékező tehetségét kívánja argumentumnak tekintetni. Az elsőre vonatkozó mentséget concedálom, az utóbbira egyszerűen ismétlem, hogy : nem igaz. S tán nem derogál emlékező tehetségének, ha czáfolatként ismételve, csak a kérdéses lovasosztály volt-tiszt uraira hivatkozom, névszerint báró Dőry Lajos, Elek Gusztáv ezredes, báró Podmaniczky Frigyes őrnagy, Ágoston Ferencz, Almási József százados, Beniczky Gábor, Gyökér István, s gróf Bombelles Károly főhadnagy urakra, kik talán mégis, Osbaldiston ur kitűnő emlékező tehetsége ellenében, elég szaktekintélyek lesznek. — S ha emez urak közül csak egy is állítani fogja, hogy az osztálynak 60% ny°" mott lova volt, ugy én készségesen beismerem, hogy az én felszólalásom don Quijote szélmalom ostromához hasonló, — de ellen esetben Osbaldiston ur se vegye rossznéven, ha az Ön 60%-os nyomott lovai nekem s bizonyára másoknak is, Sancho Pauza merész álmait juttatják eszünkbe. Szélbali támadásnak nevezi Ön felszólalásomat! igaza van, — én ama politikai párthoz tartozom, a melynek tendenciáját képezi az is, hogy idő s körülmények változtával, fejedelem és nemzet közös megegyezésével teremtendő magyar nemzeti hadsereg cadrejeül, a jelenlegi honvédség szolgáljon, s igy az én jóakaratú felszólalásomnak — ha önnek jobban tetszik, támadásomnak — sem lehetett egyéb tendenciája, mint az émelygős dicséretek s a hibák dédelgetése helyett (természetesen elismerve az érdemeket) reá mutatni idejekorán ama hibákra, a melyekkel csak amaz áramlatok malmára hajtanok a vizet, kik a honvédség életképtelenségét ma is csökönyösen vitatva, azt egy esetleges kudarcz esetén, a bűnbak szerepére szemelték ki. — Eszmecserére, a melylyel az intézménynek talán hasznára lehetünk, szívesen vállalkozom, — de a személyeskedés terére Osbaldiston urat nem követhetem. Batta, 1884. deczember 18-án. Lits Gyula. AGARÁSZAT és KOPÁSZAT. Rákosi falkavadászat. Az enyhe időszak egészen deczember végnapjaig kedvezett a parforce-vadászatnak. Mult szerdán Megyeren gyűlt össze a társaság, hová király ő felsége is megérkezett kíséretével fél tizenkettőkor. A vadászat a megyeri erdőcskében kezdődött, melyből a falka három rókát is kiugratott, melyeknek egyike a palotai mezőn, a másik a palotai erdőnél veszett el szem elől. Csupán harmadik nyújtott jobb vadászatot, mely Dunakesz felé vette futását, nagy kerülőkkel a nyolczas rejt felé kanyarodott, hol üldözői elől menedéket talált. Jelen voltak e nap a társaságból: a m aster gr. Esterházy Miklós, gróf Károlyi Gyula, gr. Andrássy Aladár, gróf Andrássy Sándor, br. Twickel Á., br. Üchtritz Zs., Mr. Pbeeps angol főkonzúl, ifj. gr. Almássy Kálmán, Ellinger T. lovag stb. Szombaton is volt vadászat de melyben ő felsége nem vett részt. A találkozás Káposztás-Megyeren fél tizenkettőkor volt A master gr. Esterházy Miklós elutazván, a falkanagy tisztében Blaskovics Ernő ur helyettesitette. A 8-as rejtben találtak rókát, mely Dunák esz felé iramodott. Félóráig tartott, check nélkül való run után azonban e ravaszdi lyukba menekült. Jelen voltak e vadászaton: gr. Károlyi Gyula, gr. Nádasdy Ferencz, br. Twickel Ágost, ifj. gr. Almásy K., gr. Festetics Tassilo, Mr. Plieeps, báró Üchtritz Zs., Ellinger és Wackerow urak. * * * Szerencsétlenség. A kildáre kopók mult heti vadászatán, Miss Edith Cane oly szerencsétlenül bukott le lováról, oly nagy sérüléseket szenvedett, hogy másnapra halál lett következménye. VIZI-SPORT. Visszapillantás az evezős sportra. E lap előző számában röviden elősoroltuk folyó évünknek a vitorlázási sport terén nálunk előfordult jelentősebb eseményeit; ugyanezt teszszük most az aläbbi sorokban az evezési sporttal. Európa legtöbb nagyvárosa oly viz (folyó, nagyobb tó, folyam, tenger-öböl) partjára épült, mely alkalmat nyújt az evezés sportjának kiterjedt üzésére. Á mi viszonyainkat tekintve, még kedvezőbb ez a lehetőség ; mert nálunk nemcsak Budapest, (mostanig egyetlen nagyvárosunk), hanem a nagyobb városok, sőt még számos kisebb város is ily viz partjára, illetőleg ily viz közelében épültek. Annál sajnosabb tehát, hogy az evezési sport; a mely mint testedző mulatság a legkiválóbbak közé tartozik, nálunk mostanig sem birt olyanná fejlődni, hogy mint sport a számot tevők közé tartozzék. Urlovarjaink, kivált a régibb időkben, hírnevet szereztek a magyar nemzetnek a versenylovaglás terén nemcsak itthon, de külföldön is ; lő vadászaink között többen vannak, a kik tekintélyt képeznek az egész polgáriasodott világon; galamblövészeink közül került már olyan is, a ki Európa legnagyobb lőversenydiját elnyerte: falkavadászaink számosáról még Angliában is elismeréssel nyilatkoznak; a magyar mükedvelő-versenyuszók szép miveleteit elismerik, Németországon, az olasz földön stb.; sőt már vannak kerékpározóink, a kiknek nevét (Smertich, Vermes testvérek stb.) előnyösen ösmeri a külföld is; de az evezés sportjának terén magyar sportsman még nem tünt ki — a külföld e nembeli eredményeivel szemben. Sajnos! Pedig az evezési sport már évtizedek óta honos nálunk; s igy nemcsak összes vizi sportjaink között (még a korcsolyázást is, mint rendszeresen űzött sportot, ide számitvaj a legöregebb; hanem már is olyan régi, hogy teljes joggal várhattunk volna attól az eddig elértnél sokkal jobb eredményt. Az evezés rendszeres üzésére az első serkentést ama regatta nyújtotta, melyet 1861-ben tartottak a fővárosban. Résztvettek abban a Pesten, a Pozsonyban és a Pakson létező evező-egyletek hajói ; az emiitett egyletek csaknem valamennyi tagja vagy versenyzett, vagy megjelent a versenyen (köztük főuraink számos fiatal tagja); az indítás a Kis-Margitsziget alsó-végénél történt, a czélpont pedig a lánczhidnál volt; az utolsó két versenyszámot szandolin-verseny (két evezővel) és hajósok-versenye (számos indulóval) képezték ; a főváros mindenrangú közönsége rendkívül nagy érdeklődést tanúsított a versenyek iránt, a nézők számára bérelt gőzös zsúfolva volt, a partokon pedig ezerek állottak; igy folyt le az első magyar regatta. Bécs, a mely ma rendkívül nagy fölénynyel bir fölöttünk, csak benünket követett e hasznos, szép sport életbeléptetésénél. Az első regattát a közönség s a résztvevők fokozódó érdeklődése mellett több, kitűnően sikerült követte a hatvanas években ; mikor azonban főuraink visszavonultak e sport gyakorlásától, oly hanyatlásnak indult az, hogy sajnos! voltak évek, melyekben még a legkisebb regattában sem gyön őrködhetett a főváros közönsége; nem rendeztek regattát, mert nem volt versenyző. Huszonnégy év alatt azután fejlődés, emelkedés helyett oda sülyedt evezési sportunk, hogy a Budapesten ez idén juniusban tartott nemzetközi-regattán a mi versenyevezőseink még csak annyira sem voltak félelmesek a bécsiekre, mint egy laposfenekü ladik a gerinczre épitett versenytársára nézve ; sőt a „Balaton-Egylet" sportszakosztálya által Balaton-Füreden juliusban rendezett nagy-regatta evezőversenyeit (a szandolin-verseny kivételével) nem tarthattuk meg, mert azokra nem történtek nevezések. Hogy az evezési-sport nálunk, mint sport, csak teng, annak legfőbb oka, sajátlagos viszonyaink következtében, hogy nem a mi viszonyainknak megfelelő franczia rendszert követtük, hanem a mi viszonyainkkal merő ellentétben álló német-osztrák rendszert szolgailag utánoztuk, azaz nem pénzdijak tüzvék