Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-11-12 / 47. szám

November 12. 1885. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. A budapesti általános ló-kiállitás. (Folytatás.) Egy jóhirű, nagy, 60 anyakanczából álló ménesünk, mely leginkább a nehezebb angol félvért tenyészti, a perdóczi. Nem volt még alkalmunk e ménest egészében megismerhetni, csak egy-két használati lovat s az ez alkalommal kiállitottakat láttuk, de különösen ez utóbbiak megleptek a tekintetben, hogy Perdóczról, hire után, sokkal jobbat vártunk. Egy ilyen nagy ménestől első sorban meg lehetne várni azt, liogy anyaga egyöntetű legyen, hogy minden lónak legyen valami, szóval nehezen kifejezhető, közös ismertető jele, jellege, melyről minden jobb szem felismerhetné, a nélkül, bogy a pedigree után sokat tudakozódnék, hogy melyik a perdóczi ló. De ha még ezen túlteszszük magunkat, ba a kiállított kanczákat egyenkint Ítéljük meg. akkor sem találjuk az egyesekben meg azt az öszhangot, mely nemcsak a szemnek esik jól, de a használhatóságnak is egyik követelménye s a jó félvér tenyészanyagnak első kelléke. Elegáns fej, nyak és törzs, húsos. puha végtagok; sok temperamentum, kevés jel, mely ehhez inért tehetségre engedne következtetni; jól alkotott előrész, rosz zártsággal, igen gyarló farral, vagy fordítva, — olyan tulajdonságok, melyek egyik vagy másikával majd mindegyik bemutatott lónál találkozunk. Ezekhez hasonló bajok csak olyan, leginkább fiatal méneseknél szoktak előfordulni, hol igen heterogen anyag keresztezésével akarnak bizonyos czélt gyorsan elérni; mintha például valaki Nonius és arab telivérből akarna szép hintós lovat nevelni. Ilyesmi a katalógusnak a tenyésztési eljárást ismertető rövid megjegyzése után ki van zárva. S aligha csalódunk, ba azt liiszsziik, hogy e bajt a „Steppingston" norfolki s más hozzá hasonló, lehet, hogy mint egyéniség, magában véve kifogástalan, de mint tenyészanyag kellőleg meg nem állapodott, rosszul s leginkább a rosszat örökitő eredeti angol félvér mének okozzák. Igaz, ba nehezebb lovat akarunk tenyészteni, kell, még pedig sűrűen kell félvér méDt használni. De „warum, in die Ferne schweifen, wenn das gute liegt so nah". Minek megyünk Angliába drága pénzen veüni bizonytalan értékű félvér mént, mikor itt van Mezőbegyes. Nagy mustrálás e kanczák között, a jó telivér mének mellé egy derék Furioso, s azt hiszszük, 10 év múlva Perdócz egészen más lesz, mint ma. Gelsei Guttmann Izidor angol paripájáról már előbb emlékeztünk meg s most két, állítólag importált nagy, igazi hintós jellegű kanczájáról csak annyit, hogy az ez osztálybeli lovak mintaképei, hozzá még a „ beauty" nevűnek mozgása is mintaszerű. Ha formájukkal tenyészértékiik is, — a mit kétségbe vonunk — egy színvonalon áll, szerencsét lehet hozzájuk a karcsavai ménesnek kívánni. A tenyészértéket tekintve, még talán kétségesebb becsűek, különösen a jelleg szilárdságát és átörökítő képességét illetőleg, berezeg Metternich Sándorné (kinek pusztagyarmati méneséből kiállított angol magas vérű lovairól előzőleg emlékeztünk meg) angol teli- és félvér, yorkshiri ügető, muraközi és steier keresztezései. Kétségbevonbatlannl igaz ugyan, hogy kitűnő igások s a magyar államvasutak bécsi vonalának elkészülte előtt öröm volt nézni, inikor egy sorjában 10 —15 kettős fogat labda-könnyűséggel s igen sebes, hosszú, kiadó lépéssel szállította a bia-bajnai uradalom terményeivel megrakott szekereket a fővárosba; azt is megengedjük, liogy egyes sikerültebb példányokból impozáns nagyságú, hatalmas neVadász- és Vesenv-Lap béz hintós lovak válnak; de mindeme tulajdonság állandóbban s biztosabban lelhető fel több itthon tenyésztett fajban, miért az elsőséget az utóbbiaknak vagyunk kénytelenek adui. Egészen más osztályba tartoznak az esztergomi érsekség félvér lovai. A mi ott tömeg, az itt aczél. amazok hosszú lépését, ezek gyorsasága, nagyságát, elegantiája pótolja. Szép, nemes, a mellett derék, SZÍVÓS lovak. Különösen kiválik közülök a szürke „Rontó" nevű kancza, mely hires, úgynevezett „nobel jukkereink* kitűnő formáit egyesíti magában. Angol félvéreket állítottak még ki gróf Bánffy György a régi bonezbidai ménesből, Kovács Toniori Mibály, Malagurski, Bogarits Szabadkáról, Jakabffy Kupáról, Péchy Szacsuról, Móricz N.-Gencsről, melyek a maguk nemében mind jó használati állatok. Hogv nemzetközi kiállításunkon Amerika is képviselve legyen, arról Trautmaun Mária asszonyság gondoskodott s ide küldte „Bird" eredeti amerikai herél tjét. Külsejére ugyan meglehetősen idomtalan ló, de ugy üget, liogy — ba jól tudjuk, — egy versenyünkön kicsibe mult, hogy első nem lett, olyképen, bogy a többi lovak a pályát addig majd kétszer futották meg, mig ő egyszer. Ha még néhány kiállitd, u. m. Gr. Klohusitzky Jánosné, Nater Cbwali-bogowsky lovag, Oroszy Miklós, Regényi Lajos és 01sawski szép, használható lovakat igérő csikóiról megemlékezünk, ismertettük mindazt, a mit a nálunk általában bevett szólásmód szerint angol félvérnek szoktak nevezni. Ezen kivül azonban az óriási elterjedést nyert angol félvér lófajnak egy, eredeti hazájában képződött családjáról kell még szólnunk: a „norfolki ügetőkről." E lovak Angliában s mindazoknál, kiknek elég sok pénzük vau arra, hogy onnét ilyen lovat exportáljanak, igen csinos formájuk, jó, szelíd vérmérsékletük, végre nemcsak szép, de elég gyors ügetésük miatt is, igen keresettek. Pár évtized előtt igen keresettek, divatban voltak nálunk is. Azt hiszem, még ma is sokan emlékezünk amaz eszme mellett oly élénken vivott barezra, hogy Bábolnán az arab helyett norfolkit tenyészszünk. Csakhogy nálunk — megengedjük, hogy az állam, melynek méneseiből került ki, a többi kitűnő mellett, ez a vér is, a legbuzgóbb keresés daczára sem volt szerencsés beszerzéseiben — ezek a szép nagv lovak és ivadékaik, kevés kivétellel, rettenetesen puháknak mutatkoztak. Nem győztük eléggé bámulni, liogy az induláskor gyönyörűen mozgó ló, kivált a nálunk gyakori rossz, húzós, sáros útban, már az első mértföld után mivé lett. — Az ostort, melyhez már idáig is mindig sűrűbben kellett nyúlni, ilyenekor már a világért sem lehetett pihentetni; a második mértföld után már az sem sokat használt, a ló összeverte mind a négy lábát, teljesen kifuladt s kellett mennie olyan tempóban, a milyeuben lehetett, a milyent a magyar ember nem is akar, nem is tud megszokni. Nem csoda, hogy igyekezett tőle megszabadulni, hogy ily fajú ménesét az állam is feloszlatta. Vannak mások, kik szerencsésebbek: az ikrényi ménes — melyet e helyen sajnálattal nélkülöztünk •— e fajú szép és jó lovait drága pénzen adja el; a gr. Breuner zelizi méneséből itt bemutatott tizenhat tagból álló collectio, közte néhány eredeti importált, a maguk nemében határozottan első rangú kifogástalan lovakból volt összeválogatva. Szép fej, jó szemek, elég hosszú, ámbár kissé vastag, elzsirosodásra hajló nyak, többnyire meglehetős mar, jó törzs, jó hát, hatalmas far, erős rövid lábak, széles, rövid csülkökkel, azok a tulajdonságok, melyek e lovakat jellemzik. Egyáltalán mint ló is tökéletes a „Fides" szürke és „Nilson" rózsaderes kancza. Az utóbbi fajjellegben is kitűnő s oly nagysze489 rűen mozog, bogy a kedvéért, a tett szomorú tapasztalatok daczára, ismét hajlandók vagyunk hinni, hogy még is csak van nekünk is jó norfolki lovunk. Most, hogy az állam kasonfajú ménesét feloszlatta, kétszeres fontossággal hir a zelizi ménes a íelföldön azért, mert a norfolki az egyetlen nemesebb ló, melyet jó indulatánál fogva, a gyökeres elrontás veszélye nélkül, már fiatal korában tót kocsis kezére lehet bízni : s igy, ba valaki itt ilyen lovat akar tenyészteni, van forrás a honnét meríthet. A nagy, vagy legalább is nagyobb közép birtokos angol vérű lovainak tanulmányozása után nem lehet érdekesebb dolgot képzelni, mint annak vizsgálását, hogy mily eíedméuynyel használta a kis és kisebb birtokos az angol teli- és félvért lova nemesítése és javítására ? Az ő anyagánál, az ő takarmányozási, felnevelési és basználási viszonyai között mily eredményeket mutat az fel ? S e tekintetben eddig nálunk a legjobb alkalmul szolgált, a leggazdagabb, a legkülönbözőbb anyagot szolgáltatta eme tárlat népies lókiállitása. Az ország minden részéből kiválogatták s felhajtották nemcsak általában véve a legjobbat, hanem a legjobbak közül azt, mely ama vidék általános tenyészirinyát a leghívebben képviseli. S az itt látottakból ós hallottakból örömmel és büszkeséggel lehet következtetni arra, Oo bogy mi van még odahaza, mi az egész országban. — Négy-öt darab 3—5 éves fiatal lovat, két-három hátas, vagy csikós kanczát állított ki egy-egy kék posztóbéli gazda. — S arra a kérdésre, hogy vau-e még otthon s milyen ? Többnyire azt a feleletet adta, hogy van még 2 — 3—5— 10 —15, pedig még jobb ezeknél, mert ezeket, ba éppen vevője akadna, el is adnám, de az ottbouliagyottakat semmiértsem; de van a szomszédnak, komának, az egész falunak sok gyönyörű lova, csakhogy vagv nem akarták, vagy a meghatározott szám miatt nem lehetett többet felhozni. S hogy lovát a legtöbb mily jól ismeri s itéli meg. látszik abból, hogy ha két, vagy több lova közül az egyiket mondja eladónak, rendesen az utóbbi a rosszabb, mert a jobbat megtartja magnak, nem válik meg tőle, semmi pénzért. S ama ragaszkodása biztos záloga a még jobb jövőnek. Egyáltalán élvezet hallani, mikor lováról, annak jó és rossz tulajdonságairól, lovaival való terveiről, törekvéseiről, etetési, nevelési fogásairól, tapasztalatairól beszél. Mindezeknél annyi józanságot, annyi tapasztalati ismeretet árul el, a mennyivel még pár évtizeddel előbb akár egy ménesmesteruél is beértük. — S azok, a kik ez eredményt a kiállításokon, I szemléken, a különböző czélra való lóvásárlásoknál, a mének kiosztásánál való szakavatott, következetes eljárásukkal, útbaigazításaik, felvilágosításaik, oktatásaik, ha szükséges megvevéseikkel elérték, erre méltán büszkék lehetnek, ezért az egész ország elismerését érdemelték ki. AGARÁSZAT és KOPASZÁT. Rákosi falkavadászatok. A Sst. Hubert-napot előzőleg, még két vadásznap volt mult hó 29-kén és 31-dikén, melyek azonban semmi jelentékeny runt nem nyújtottak. Október 29-kén a Pascal-rejtnél bárom rókát ugrasztott ki a falka s az első mindjárt a közeli erdőcskében ebek barminczadára jutott, mig a két másik ravaszdi, noha rövid ideig tartott, de sebes iramokat nyújtott a rákosi kastélyig, melynek közelében egyiknek nyoma veszett, mig a másik ugyanott lyukban talált menedéket. Október 31-én a fóthi Somlyónál volt vadászat, a