Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-10-15 / 42. szám

Novem ber 12. 1885. Vadász- és Verseny-Lap. 437 biért a dij jelentékeny részét oda kellett en­gednie, bogy a kanczát ménese számára megtarthassa. A Megyeri dij nem sokat különbözött egy Jewess részére szánt galopnál, mert sem Tortoise-shell, sem Matador, melyek vele mérkőzni megkísérlek, nem tudták a kan­czát kinyújtani, mely a legközönségesebb canterben nyert, mig Tortoise-shell a Has­tings-ivadékot nem minden küzdelem nélkül tudta leszorítani a második helyről. Miután az Eladóversenyben Gondolj reám könnyű győzelmet vivott ki Satanella, Ga­mine és Waselbua ellen, a Rákosi alcadály­verseny-hez készültek elő, mely nagy érdek­lődést keltett. Már rég történt Budapesten, mikor oly jó mezőnyt láttunk az induló oszlophoz föl­kanterezni egy akadályversenyben, mint ez­úttal. Az ez évi nyertesek közül benne vol­tak : a bécsi nagy akadályverseny győztese Daniel, azután Pista, mely ugyané versenyt tavaly nyerte, továbbá Írország két képvi­selője : Olive Branch és a Ploughboy-kancza, azután Newbrok, mely a nyáron itt a német színeket sok szerencsével hordozta; továbbá a kevésbé jelentékenyek közül Bibelot és Maxi s végre — the last but not the least — Kaiser, mely a sik pályán és gátversenyekben a leg­jobb klassisú lónak bizonyult, az akadály­pályán azonban még soha sem futott. Mind­amellett a bizalom oly nagy volt, hogy ő és Dániel, mindkettő 3:l-gyel jegyeztettek a fogadási lisztán az indulás előtt, mely két ló után Newbrok felé fordult leginkább a figyelem. Daczára annak, bogy a szép mezőny csakhamar megtizedelődött, a verseny nagyon érdekes lefolyást nyert s a győzelem sokáig a két favorit közt ingadozott, mig az utolsó gát vételénél Kaiser egyetlenegy komoly ellenfelétől játszva futott meg, hogy tetszés szerint megverhesse. Midőn a lovak első izben baladtak el a tribünök előtt, az ntat a Scbawel-féle két kancza mutatta, melyet meglehetősen zárt csomóbari követett a többi; de aztán a fal­ároknál Bibelot kitört s a falakadálynál a a Plougbboy-kancza és Pista megváltak a versenytől, mig, csakhamar aztán Maxi verve maradozott s reménytelenül követte a meg­apadt mezőnyt. Mikor a tribünök mellett másodizben vonultak el, már csupán Olive Branch, Daniel, Newbrock es Kaiser voltak a versenyben, melyek közt az első még mindig vezetett. Azonban a kancza, a fal akadályon átkelve, az azután következett sövénynél meg­botlott s attólfogva nem is volt többé «. ver­senyben, melyet most már Dániel csinált, közvetlen nyomában Kaiser, s e két ló lát­hatólag elszaladt Newbroktól, mely az erős pacet tovább nem követhette. Kaiser vára­kozott még az utolsó sövényig, hol előro nyo­mniva, a legközönségesebb canterben tiz hosz­szal nyert Dániel ellen. Newbrok rossz har­madik lett, Olive Branch előtt. A győztes, mely első debutjében valamennyi akadályt hibátlanul és a legszebb stylben vett, oly nagyszerű képességet tanúsított, bogy a leg­szebb jövőt méltán jósolhatjuk neki; igy a pardubitzi nagy akadály-vérsenyben nagy esélye nyilt, ha az ottani mély talajban épp oly jól fut, mint itt. Nem zárhatjuk be e napi értesítésünket a nélkül, bogy e mén idomárját, Mr. Harrawayt, méltánylattal ne említsük, a miért a gondja alá bizott Kaisert, mindjárt uj pályafutásakor győzelemre tudta kihozni; de elismeréssel kell adóznunk J. Ellis iránt is, ki a mént lovagolta, mely éppen nem látszik oly lónak, a melyet nagyon könnyen lehet lovagolni. ¥ * * A kiállítási versenyek zárnapján Jupi­ter Pluvius megeresztette égi csatornáit és pedig oly bő mértékben ontotta áldását, mintha csak egy uj özönvizet akart volna előállítani s e miatt a pálya oly állapotban volt, mely a lovak esélyeire nagyon feszé­lyezőnek mutatkozott. Eme körülménynek lehet leginkább tulajdonítani, hogy a foga­dást kedvelő közönség választottjai többnyire vereséget szenvedtek, mig ellenben a tota­lisateur ismét oly helyzetbe jött, hogy te­kintélyes osztalékot fizethetett ki. A verseny látogatottsága eléggé szerény volt, azonban az időviszonyokat tekintetbe véve, még min­dig meglehetősnek lehetett mondani s a tribünök előtti hely igen barátságos és élénk képet nyújtott, midőn a második verseny­szám megfutása után az eső megszűnt s a nap győzelmesen tört át a fellegeken. A Kétévesek nagy hanclicapje, mely a nap legfőbb vonzóerővel biró pontját ké­pezte, sajnos, nem végződött minden acci­dens nélkül. A siklós talaj áldozatot köve­telt s a fehér-fekete csíkos testben, melyre e meetingben nem igen mosolyog a szeren­cse, találta azt meg, Hartenfels mindig nagyon jól benn volt a versenyben, mignem a nyerőoldalra befordulva megcsúszott s meg­vált lovasától, ki eszméletlen állapotban maradt a téren s mint később kiderült, erős rázkódást s nyakszirtén nagyon aggasztó patarugást szenvedett, mi azonban komolyabb veszélyt nem okozott. Légy jó mindjárt az indulás után megvált lovasától, Peasnelltől, ki azonban nem sérült meg. Ekkép az in­ditó által elbocsátott kilencz ló helyett csak hét volt versenyben. Duck-a-boo, mely mint favorit indult, vezette a versenyt az egye­nes vonalig Virtuos, Wissenschaft és Riadó előtt, mely utóbbi majdnem osztozott a Har­tenfels sorsában ; majd Wissenschaft mara­dozott s Virtuos, Buck-a-boo kiváltak a tö,bbi közül, bogy a versenyt egymás közt vivják ki. Virtuosnak, mely tizenegy fontot volt kénytelen adni a hr. Springer ménjének, ugy látszott a mély talaj inkább Ínyére van, mint ellenfelének s biztosan is verte azt meg fél hoszszal, mig Riadó mint rosz har­madik végezte, Si előtt) Eberhard fia emez ujabb győzelmével ismét igazolta a felőle való jó véleményt, melynek a bécsi kisér­leti versenyben való győzelme óta örvend­hetett s mai napság korosztályában kétség­kívül a legelőbbkelő helyek egyikét foglalja el, habár ő mindenesetre mögötte áll istállótár­sának Fenéknek s még Kegyúr is bizonynyal előtte említhető. A 2000 meter távú Handicap-ben, mely a nap nyitányául szolgált, ujabb tanulságot nyertünk a felől, hogy a mi lovaink classis dolgában a német lovakkal szemben nagy fölényben állnak. Arabi — mely pedig bi­zonynyal nem száraitható az első classisű lo­vak közé — habár győzelme Occident fö­lött a Pásztor-dijban igen szép képességre vall — e versenyben Picollosnak tizenegy fontot adhatott s mégis könnyen megverte ezt a harmadik helyért. A Przedswit-m. 62 kilo roppant terhet v{tt nyergében, mig Gyöngyvirágnak a három éven kivül épp any­nyi kilót adott, daczára annak favorit volt s igen figyelemre méltóan is futott; azonban a távoszlopnál érezni kezdte a terhét s ma­radozott, mig Gyöngyvirág megfutott a me­zőnytől. Edgar, minden tehetsége összesze­dése mellett, egy ideig képes volt a kancza mellett maradni, de ez biztosan kezében tar­totta a versen/t s végre is könnyen nyerte ez idei első versenyét. Alfred eleitől utolsó volt. Az Eladóversenyben a dunántuli Handi­cap nyertese, Teraphin, paely minden eddigi sikerét könnyű teher alatt aratta, e kétmért­földes távon a nap egyik legnagyobb meg­lepetését idézte elő, a mennyiben 58y 2 ki­loval a nyergében Osbornet, a favoritét, meg tudta verni, melynek a nemen kivül még bárom kilót is adott. Rigó, Kétes és Equity, melyek a mezőnyt kiegészítek, a távoszlop­nál már verve voltak s a győzelem itt a Scottish Chief-ivadéknak egészen biztosnak mutatkozott. Ez azonban látszólag nem a legszerencsésebben volt vezényelve, mert gyak­ran letért az egyenes vonalról, midőn Te­raphin ellen védekeznie kellett s igy a Busby által mesterileg lovagolt kancza végre biz­tosan verte meg. Teraphinre, mely 10000 frankért volt eladó, kinálat nem történt. A Kétévesek eladó versenyében Satanella nagyon könnyű győzelmet vivott ki Beauty ellen, mely nagyon mereven canterezett föl az indulási ponthoz, bárom más vetélytárs­sal. A legelébb emiitett kancza, mely már bárom ily versenyt nyert meg, ezúttal is tulajdonosánál maradt, kinek azonban ama 2000 frankon kivül, a mennyi a verseny ér­téke volt, még némi csekély összeget kel­lett áldoznia, hogy birtokában maradhasson. A Gátversenyben a csak 45'/ 2 kiloval terhelt Fairy Queen meglepetést idézett elő, mi annál nagyobb volt, miután istállójából Bellwether volt nyerőül jelentve. Ez, mint szintén Knight Fee és a favorit, Attala, sze­repeiket hamar eljátszták, mikor ez a czél­hoz közeledett, a midőn már fesak Red-Hot és Hanno közt látszott a verseny esélye fe­küdni. Fairy Queen azonban, mely addig min­dig jó messze tartózkodott a hátvédben, egyszerre fölment a két küzdőhöz s mellet­tök elhaladva, könnyen aratta diadalát. Red Hot második lett s Knight Fee, mely a leg­nagyobb terhet vitte, mint utolsó érkezett be. Az Akadályverseny-hon öt ló futott, azonban az érdeklődés főképen Abracadabrá­nak és Per Dampfnak ujabb találkozására irá­nyult, melyek közelebb nagyon érdekfeszítő versenyben futottak haza. Miután Abraca­dabra ezúttal 2 kiloval kevesebbet kapott a kanczától, mint legutóbbi alkalommal, a midőn ezt egy orrhoszszal megverte, Per Dampf „reá" odds-sal indult mint kedvencz. A kancza azonban, ugy látszott, mély talaj­ban rosszabbul fut, mert az utolsó sövénynél szemlátomást verve volt, mikor itt megbot­lott s megvált lovasától s Abracadabra köny­nyü győzelmet vivott ki, melyet a kancza, ba el nem bukik, sem igen vitathat vala el tőle. A Plouyhboy-kancza csak Per Dampf megbotlása következtében lehetett második; meg kell azonban említeni, liogy a kancza, mely két első kísérleténél — midőn Sear lovagolta — a falnál elbukott: Baltazzi H. ur mesteri lovaglása folytán minden baj nélkül végezte futását. ¥ ¥ ¥ A budapesti őszi versenyek ötödik napján szép idő és viszonylag meglehetős látoga­tottság által tünt ki a "St. Leger-nap; azon­ban sport-szempontból nem volt valami kü­lönös s ugy szólván csak a kétévesek versé­nyei keltettek érdeklődést s ezek aztán fo­kozott mérvben. A St. Leger ellenben, mely az idén először volt 5000 frttal dotálva, nem sokkal volt egyéb, mint egy galop Buzgó számára. Az Oroszvári díjban Metallistnak csaknem épp oly játéka volt, mint istállótár­sának a St. Legerben; az Import-dijban pedig a Galante-méu walkoverével kellett megelégednünk, mely oly szárakkal jelent meg a pályán, hogy lovasa nagy vigyázattal csak lépésben végeztette vele a 2400 meteres távot. A mi a Kétévesek versenyét illeti, a gra­ditzi porosz kir. istálló mindakettőben újra képviselve volt és pedig, ezúttal több sze­rencsével, mint az előbbi napokban. Az 5000 frankos dijért hozták ki Potrimpost, mely mindenesetre a legjobb kétéves most Német­országban, a minővel szomszédaink rendel­kezhetnek, habár Frankfurtban Dur által, — melynek tiz fontot adott — meg is ve­retett. Potrimpos nagyon szép és erős Cha­mant-ivadék, mely pompás conditióban jelent meg a startnál és sok izomzatot vitt magán. Mind a hat versenytársának fontokat kellett cedálnia. melyek közül Remembert tartották valószínű győztesnek, mely Potrimpostól há­**

Next

/
Oldalképek
Tartalom