Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885
1885-09-10 / 37. szám
S zeptember 10. 1885. Bécsi galamb-lövész-egylet lövészetei. (Őszi idény.) Első nap. Péntek, szeptember 11-én. Megnyitó handicap. 25 arany az elsőnek, 10 arany a másodiknak. Tét 30 forint, 9 ralamb. Második nap. Szombat, szeptember 12. Őszi-handicap. Tisztelet-dij kb. 350 frt írtékben az elsőnek, tisztelet-dij kb. 150 frt írtékben a másodiknak. Tét 40 forint 12 ralamb. Harmadik nap. Hétfő, szeptember 14. Handicap. 40 arany az elsőnek. 10 ar. t másodiknak. Tét 30 frt. 10 galamb. Negyedik nap. Szerda, szeptember 16. Befejező handicap. Tiszteletdij kb. 250 frt értékben az elsőnek, tiszteletdij kb 100 frt értékben a másodiknak. Tét 30 forint, 9 galamb. Jegyzet: Minden lövészethez a lőbelyen nevezhetni. Valamennyi versenynél a tétek az 1-ső, 2-dik és 3-dik közt osztatnak fel. A fenti versenyeken kivül Poulok, Matcbek és Doublerisekis lövetnek,feltételek megegyezés szerint. Azok, kik a „Bécsi galamblövész-club" nak nem tagjai, a szabályzat 27 §-ának tekintetbe vételével 50 frt befizetés által az őszi lóversenyek mindegyikében résztvehetnek. Abban az esetben, ba valamelyik nap versenye ellialasztatnék, ez az illető napon legfölebb 11% órakor délelőtt, Guttera Gy. titkár ur által a Jockey-Club verseny-titkársági helyiségében közhírré tétetik. A lövés kezdete 1 érakor. Galamb ára 1 frt. Br. Mecklenburg. IRODALOM. Megjelent „ Vörösmarty összes munkái" teljes kiadásának 39., 40., 41 és 42-dik füzetei is, az előbbiekben hasonló diszes kiadásban Gyulai Pál akadámiai tag renedezése mellett s kapható füzetenkint csak 35 krajczárjával, a kiadó Mehner Vilmosnál (Budapest, IV. Papnövelde utcza 8. sz.) és minden hazai könyvkereskedésben. Másnap aug. 31-én — kipihent erővel — és egy igen megerősödött tourista csapattal megkezdhettem gyöngvörű hegyi utamnak legveszedelmesebb részét. Csapatunk a következőkből állott: Wladykov Sokolowski és Mayer varsói tanárok, ez utóbbi bájos kis feleségével; egy lipcsei szőke professor tejíelesképű tanítványával, vagy 10 lengyel vezető, jó magam, Jobann Spitzkopf kipróbált Sancho-Pauzámmal. Indulás reggeli 8 órakor tiszta hideg időben. A menház felügyelője, egy becsületes arczú és irást. tudó lengyel paraszt, két szál evezőst bocsátott rendelkezésünkre. A rendes átkelési dijat lefizettük s letelepedtünk a fenyő deszkákból összetákolt s kerítéssel ellátott kompra; — az átkelés lassú, tutajszerü evezés mellett jó % orai időt rabolt el tőlünk. Hogy át ne fázzunk, felváltva segítettünk evezgetni. A Halastó tulsé felétől, fel a Tengerszemtéig, egy a Gellértbegy magasságával felérő meredeken kellett feljutnunk; a „Tengerszem" már 1597.7 meterre — 5048 732 lábnyira van a Vadász,- és Verseny-Lap. tenger szine felett; akilátás felséges, mélyen alattunk a sokkal nagyobb Halastó, s előttünk keleti fekvéssel a kopár szikla-falaktél elzárt szép kis tengerszem ; — ebben a 243 láb mélységű tóban már semmiféle hal sem tenyészik. Lengyel vezetőink a lapos köveknek a tó tükre feletti szöktetésével gyönyörködtettek bennünket; megpróbáltam velük versenyre kelni, de mivel a kődobálás és czélozás gyermekkori kedvelt sportját már rég nem gyakoroltam — biz én training hiányában le is verettem. Visszagondoltam a pesti regattisták és velocipédistákra, ezeket is a training hiánya miatt verik le mindig a bécsi sógorok. A bátor kis lengyel menyecske, az egész társaság egyhangú véleményére, kénytelen volt itt tőlünk elválni, s férjével együtt viszatérni ; mert női ruhában, az előttünk óriási czukorsüvegként fehéredő Tengerszem-csúcsot megmásznia lehetetlennek declaráltatott. Érzékeny búcsú után, s a jövő évi zakupáni viszontlátás reményében, 1/ o10 órakor d. e. nekivágtunk a hires bésiklénak. Hogy kellő fogalmat és bű képet adjak a Tengerszemről, s a Tengerszemcsúcsig tartott kalandos és határozottan életveszélyes utunkról, csak azt említem fel. hogy maga a meghágandó meredek oldal 287ti 55 lábnyi magasságot képezett és augusztus 31-én minden pontján keményen megfagyott hó-réteggel volt bevonva. Kis csapatunk élére a legöregebb és legnyugodtabb lengyel vezető állott, utána két fiatalabb vezető, ezek után a német professor nehézkes és kövér tanítványával. 3-ad rendben a bátor Snkolovszky és még bátrabb vezetője Gallián Jakab, —legutoljára szerényen én maradtam, gondolván, hisz majd elől kerülök még én a végén! A lengyel vezetők sima talpú bocskorban, rövidnyelű baltákkal ; csak a practicus Sokolovszky volt bagaria csizmája alá kötött erős jég-sarkantyúval ellátva. A valódi svájczi tour csak most indult íueg igazán ! Lépésről-lépésre új utat kellett vágni a jégbe, s majd minden perez után megállni; — — egyszer csak az én jó megkövéredett német, sógoraim ott a menet élén tanácskozni kezdenek s a pápaszemes tanuló felmondja a szolgálatot, — — még vagy 20 metert félig tolatva és kiizadva haladt ugyan felfelé, de kijelentette, hogy nem óhajt az ugyanezen vonalou lebukott porosznak sorsára jutni A félelem rettenetesen ragadós érzete erre az egész csapaton átrezdült, s az üszszes lengyel vezetők, s köztük még a bős Spitzkopf is, a visszamenést indítványozták s bogy e bolond határozatukat még a sors is elősegitse, egy hirtelen támadt éjszakkeleti szél dermesztő hidegen ránk fújta a száraz hó-szemeket, s átmelegedett melleinket kellemetlenül átborzongatta. Igy állni és habozni soká nem lehetett, rám nézve is beállott a válság „go or not to go" ? felvetettem a kérdést, — s Sokolovszky és katonaviselt vezetőjére néhány lelkes szóval a kívánt hatást előidézvén, rávettem őket, hogy velem már csak azért is előre jönnek, hogy a német és porosz touristákat, a magyar és lengyel bátorság tényleges dicsőségére, saját hazánkban és saját havasaink területén mindig túlszárnyalhassuk. Merész ellenhatározatunk kivitele előtt még nem csekély rábeszélésembe került, saját görnyedező vezetőmet is lellelkesiteni ; no ő ugyan erre nem volt hajlandó s inkább ment volna vissza a Halastóba pisztrángot fogni, de vagy 3—4 korty cognac lebörpintése után meg volt az uj egyezség. Végbucsút véve a német és porosz touristáktól, Spitzkopf elkérte Gallián baltáját, és ő kezdette a jéglépcsőket faragni, s mondhatom helyét a kidőlésig becsülettel megállotta ; — elején serpentinákban mentünk, s midőn elértük a Tengerszem-csúcs mellett 381 fekvő tiszta kósiklót, melynek mélyéből egyetlen egy szikla hát sem látszott kidomborodni: — szegény Spitzkopf libegve jelentette ki, hogy a faí egyenes vonalon, a világ minden kincséért sem megy fel, s borzalommal mutogatta azt a helyet, a melyen a porosz tourista lebukott s csak jó végzetének segítségével maradt életben. Kénytelenek voltunk tehát egy egészen uj és soha még nem használt út-irányt választani, s ebben rejlett a legizgatóbb és érdekfeszítőbb dolog; a hósiklótól balra kanyarodtunk tehát, egészen ama pontig, hol a porosz, a kimagasló sziklaormokban kezét összezúzta. No ez aztán szép kis vidék, a legbolondabb alakban öszsze-vissza dobált szikla-erdő, sehol egy szilárd kapaszkodó földréteg vagy faág, — az alig egy centiméternyire elolvadott hó, hirtelen megfagyott jéglemezekkel bevonva! Haladásunk kétségbeesett lassú volt, kezeink már véreztek a kó-karmolásoktól, csak négykézláb, s neki feküdve csúsztunk feljebb és feljebb, — kötél nem volt nálunk, s a megnedvesedett bergsteigereinkel húzogattuk fel egymást .— ba ilyenkor aztán a bot lankodé kezünkből kiesik, csak az isten a megmondhatója, mi leendett belőlünk. Három izben olyan situátióba jöttem, hogy életemért egy pipa dohányt sem lett volna érdemes adni. Első, s egy touristát csak a legritkább veszélyeknél elérhető malhaeur volt az, hogy botomat épp olyan pillanatban ejtettem ki félig megdermedt kezemből, midőn csak arra támaszkodva hatolhattam fel a sima sziklalapon. Alattam a tátongó mélység, s botom sivitva gurult lejebb és lejebb! Az isteni gondviselés — beb sokszor is biztam már csak ebben — azonban, épp úgy mint a poroszt, botomat is, szerencsésen egy kiálló sziklához juttatta, a hol épp begygyei lefelé fúródott be a hóba. No most mit tegyek? Ez volt a legkritikusabb kérdés, bot nélkül lemenni valódi istenkísértés leendett! Spitzkopf nem vállalkozott, mind a négyen már csak ugy libegtünk, s még a Tengerszemcsúcsig sok kétes sziklaormot kellett átmásznunk; — egyszerre előáll az én kedves Gallián barátom, s hősies elszántsággal lement, s % órai csúszás-mászás után diadallal vissza is hozta, s hogy bravourját még tetézze, vagy 15 meternyi távot, a fris havon uj úton tett meg, — életét még a magaménál is jobban féltettem. Gallián aztán kérelmemre s balsejtelmemre utolsónak maradt, tehát közvetlen utánam jött. Gyenge szerkezetű czipőm szegei már nem igen fogták a jeges sziklalapokat s kétszer megcsúsztam, s ha Gallián mind két esetnél baltája nyelét lábam alá nem veti, feltétlen alá buktam volna. Szégyen ugyan bevallanom, de tény, bogy a mind meredekebbé vált uton ezután már nagyobbára lengyel bajtársam segítségével haladhattam. Legelöl ment a vitéz lengyel 4 lábú begyes jég-sarkantyúival. — Végre a kábátokon átpárolgó izzadt derekakkal s véres kezekkel feljutottunk a magas Tátra igazi szikla-nyergére, mely közvetlenül a Tengerszemcsúcs alatt van. Ez egy két öl hosszú és háztetőszerű szikla-gerincz, mely a legmagasabb pontot képezi, a Tengerszem és a Cseh tavak két ellenkező meredekei között. E nyeregbe legelőször az én vezetőm vetette magát, s innen már teljes önérzettel nézett le reánk, s utolsó korty feuyőpálinkáját egész méltósággal búzta ki fenekig, — megvárt bennünket, hisz ráfértünk mind a négyen, — ott lovagoltunk a bátor lengyelekkel. Oh, heh felségesen comicus kép is volt az! Gyermekkori lovasdi játékaink egy kissé veszedelmesebb uj kiadásban, — csakhogy a fa-lovacska helyett, kifáradt ezombjaink között egy közel 8000 lábnyi magas szik)a-pegazu9 hótól csúszós háta. Az egész átlovaglás, — mert állva átmenni még egy Spelterini sem merte volna — alig tartott 3 — 4 perezig; — a nyergen túl már a Ten. TÁRCZA. A „magyar Rigi" jég mezben. (Tengerszem-csúcs 7925-28 láb.) (Tárcza a magas Tátrából.) Barátosi Porzsolt Gyulától(Vége.)