Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885
1885-08-27 / 35. szám
Augusztus 27. 1885.^ Vadász- és Verseny-Lap. 357 t ejj _ Ott láttuk a főúri körökből: báró Edelsheim Gyulay főhadparancsnokot, gróf Batthyány Lászlót családjával, gróf Zichy Aladárt, gr. Zichy Liviát, br. Üchtritz Zsigmondot, gr. Cziráky Jánost, gr. Bánffy Györgyöt, Beniczky Ferencz államtitkárt stb. Legnépesebb volt az 50 és 20 krajczáros hely, melynek fő vonzereje a totalisateur-intézmény- A propos totalisateur! Ennek 1 és 2 frtos osztályát oly tömegesen lepik meg, hogy valóságos dulakodás fejlődik ott ki, mert a versenyek közti idő oly rövid, hogy gyakran egy negyedrésze a totalizáló közönségnek képes csak bárczához jutni a startig s ilyenkor nagy az elégületlenség és zúgolódás. A társaságnak tulajdon érdekében állna tebát, ba e bajon akkép segítene, hogy vagy a versenyek kezdetét egy órával előbbre tűzné ki, vag y pedig több 1 és 2 frtos totalisateurosztályról gondoskodnék. Ily intézkedés által a totalisateur is többet jövedelmezne, s a közönség igényei is ki lennének elégítve. A mi az egyes versenyeket illeti, azok általában érdekesek voltak .Mindjárt a Wenckheimemlékdij, — melyre 7 nevezésből csak három jelent meg az indulónál, élénk érdeklődést keltett, a mennyiben br. Üchtritz Zsigmond Bastelbinder-je, a kedvencz, 50 meter térhátránynyal indult s ennél fogva mind a Kisfaludy Sándor ur Vadoncz-ának, mind a gr. Dessewffy Alajos Eowfó-jának (melyet Tom Mack Phee, az amerikai kocsis hajtott) fokoozódott az esélye a főkedvenczczel szemben, mely azonban könnyen nyerte versenyét. A nagy államdij kettős fogatú versenyeiben (3 izben, mindig hat-szor a pálya körül) négy fogat állt ki az öt nevezésből. A favorit természetesen a gróf Esterházy Miklós Andal-.jából és Silcvölgyéből állt fogat volt, mely szépen is megfelelt a benne helyezett bizalomnak, mind a két indulásból győzelemmel érve a czélhoz s igy döntő versenyre nem volt szükség. Bernrieder József ur Murczusa és Virgoncza, talán soha sem voltak jobb conditióban mint most s tulajdonosuk kezében igen jól mentek a 2-dik beatben, de végre is a telivér Andal és Sikvölgy ellen nincs elég speedjük. Szép versenyt nyújtott az a Mattch is, mely a Kelet kapitány Petischock-ja és Klobusiczky János ur Almás-a közt ment végbe. Petischock nagyobb pártolásban részesült, és a pálya utolsó negyedéig előnyben látszott lenni; ekkor azonban Almás az élre küzdve föl magát, szép versenyben nyert. Volt még egy másik match is rögtönözve a Barawitzka ur Lolába és a Bernrieder ur Bujdos-a közt; előbbi, noha 100 meterrel hátrább indult, a pálya utolsó 8-czad részén bekorczolva ellenfelét, tetszés szerint nyert. A fiáker versenyben kilencz kocsi indult s ezek közt a Wampetits Ferencz 17. számú fogata 50 meter térhátránynyal, mint általános kedvencz; azonban a dijat Mandelbaum Lipót 131. sz. fogata vitte el, mely folyvást vezetve könnyen nyert. A versenyek eredményét a következőkbe foglaljuk össze. I. Wenckh« im-emlékdij. 1882-ben elletett belf. mén vagy kaneza számára. Pálya kétszer körül. Tét 30 írt. (7 nevezés.) Br. Üchtritz Zs. Bastelbinder 3é p m ap Dami (50 meter hátrány) 3:3 Hntscbenreiter 1 Gr. Desseffy Al. Bontó 3é stp m ap Vezér 3:7'/ 2 Mack-Phee 2 Kisfaludy Sándor Vadoncz 3é sg m ap Waisenknabe András 0 Bánat négy lóért. A vezetéssel Vadoncz ügetett el. de mindjárt eleinte több izben galopba vágott föl, mialatt Rastelbinder térkátrányát csakhamar ledolgozva, határozott vezető lett s helyét többé nem engedve át, könnyen nyert. Vadoncz, mely a második helyen érkezett be, galopozás miatt távoloztatott és Rontó lett másodiknak helyezve. — Totalisateur: 5:9. II. Nagy államdij. Kettős fogat. Magyarországban elletett s magyar honpolgárok tulajdonában levő ménekkel vagy kanczákkal. Kétszer nyerni, háromból. Pálya mindig 6-szor körül, 30 pereznyi időközben. Tét 100 frt, fele bánat. Különdíj a kétszer nyertesnek 3000 frank és egy mezöhegyesi kancza. A második legjobban helyezett ló különdíja egy bábolnai kancza. Ezen felül a döntésig való indulásnál : 1-ső dij 400 frank, 2-dik dij 400 frank, 3-dik dij 100 frank. Első heat. Gr. Esterházy Mikl.H'"^ °í X H 3:1 3 J f Síkvölgy oe sg tv. kjscbenreiterl Bernrieder J. \Murczus id sz k 8:22 ( Virgoncz id sp k flulajd. 2 Gr. Esterházy MikiAÉáívány 4é sz m \ 8:25 Ifj. Cséry Lajos (Vilma id fek k (Richard 3 Latinovits Albin \F ann i id sz k J Mac k. Phe eo (Dama ulvor. der. k j A vezetéssel a Latinovics ur fogata ugrott el, utána Andal Sikvölgy, BálványVilma s hátul a Bernrieder ur fogata. Másodszor fordulva, Andal-Sikvölgy fölnyomul az élre, Fanni-Dama visszaesik a harmadik helyre, Bernrieder ur fogata mögé, végre sereghajtó lett, mig Andal biztosan haladt befelé s tetszés szerint nyert Murczus és Virgoncz ellen, mely bárom másodperczczel előzte meg a Bálvány-Vilmából állt fogatot. — Totalisateur: 5:8 Második lieat. Miki l Andal ' t Sikvölgy ( Murczus if Virgoncz Gr. Esterházy Mikl.í Bálvány kJ* 03 I Gr. Esterházy Miki Bernrieder József és Ifj. Cséry Lajc Vilma 1 7:56 Hut(scbenreiterl 1 8:7 (Tulajd. 2 1 8:23 ( Richard 3 Latinovits Albin { ££ j 'SKf A vezetést Andal vette át, utána a Bernrieder fogata, hátul Fanni-Dama, mely utóbbi messze bátramaradt s a harmadik fordulás után föl is tartatott, mig a többi az emiitett sorrendben haladt befelé a czélhoz, hol Andal-Sikvölgy tetszés szerint nyerte a második heatet, ismét a Bernrieder-fogat ellen s ezzel a beatverseny sorsa el lett döntve. — Totalisateur: 5:8. III. Match. Egyfogatú. Tét 25 forint, f. v. í. Pálya kétszer körül. Klobusiczky János id or. sz m Almas 1:33 John 1 Kelet kapitány Petischock id or. sp mén 1:34 Richard 2 Küzdelem után szépen nyerve. — Totalisateur: 5:13. IV. Match (utánnevezés). Tét 25 frt, f. v. f. Pálya 2-szer körül. Baravitzka Ág. 5é p k Lola (100 meter térhátrány) 3:55 Mack-Phee 1 Bernrieder J. 5é sz k Bujdos Ifj. Bernrieder ur 2 Nagyon érdekfeszítő küzdelem keletkezett a második forduló utolsó ötödén, a mikor Lola beérve Bujdost, könnyen aratta győzelmét. V. Fiakerverseny. Pálya 3-szor körül. Tét 5 frt. Utánnevezés a birói páholynál kettős téttel. Mandelbaum L. 131. szám, szürke és pej herélt I Braun Samu 2. 3z. pej és szürke 2 Spatz József 94. sz. orj sz és f. 3 Richter József 63. sz. két pej 4 Braun Samu 32. sz. két szürke 0 Wampetits F. 211. sz. két pej 0 Ugyanannak 17. sz. kétjpej 0 Riha Tamás 13. sz. szürke és sga 0 Wampetits ] 7-ik számú fogata, mint az idei májusi fiakerverseny nyertese, ötven m. térhátránynyal indult; a többi hét pályázó, sorsolás szerint, két sorba állítva. Vezetett mindjárt kibontakozva a tömegből Mandelbaum 131. sz. fogata, mely soha be nem érve nagy főlénynyel győzött, a Braun 2. sz. fogata ellen, mely mögött harmadik helyen Sporn 94. sz., negyedik helyen Wampetics 17. sz. fogata érkezett be, (de ez galopozás miatt távoloztatott) s a 4-ik hely dija Richter 63. számú fogatának adatott ki. — Totalisateur : 5:40. Második nap. Augusztus 27-én. Szép, enybe időben folyt le a második versenynap is, noha nem oly nagy közönség részvéte mellett, mint az első nap. A nyitányul szolgált Belföldi tenyészverseny mindjárt fölébresztő az érdeklődést, mert ebben az idősb lovak a térbátrányon kivül sulyokkal is meg lettek róva. Igy Andal és Bigó 15—15 kilo súlylyal, Bujdos és Lola 10—10 kiloval, mig Serafine, a tavaszszal oly jó formát mutatott kancza, 100 meter térelőnynyel és süly nélkül indult s igy sok pártolónak örvendett, de Serafin gyenge kancza, és trabja aprózott ; ő nem Racing traber; a főkedvencz mégis Andal volt s hogy a benne bizók nem csalódtak, megmutatta az eredmény, könnyedén vive, mint nyertes, terhét haza, mig Serafine Lola által a harmadik helyre lett utalva. A nemzetközi egyes verseny-nek, mind a mellett, hogy ebben Amber határozott kedvencz volt, érdekességet kölcsönzött ama körülmény. hogy két, eddig a budapesti pályán nem futott orosz ló, Zima és Putschok is indultak benne, melyek mindenikét már megelőzte jó hire. Es valóban, ba Zimának e versenyben való futását, egy Amber mellett, tekintetbe veszszük, el kell ismernünk, hogy ez orosz kancza az elsőrendű ügetők közé tartozik, habár a hires amerikai mén előtt kénytelen volt is bevonni a vitorláit. A Hazafi-dij öt nevezéséből csak bárom ló mérkőzött, miután Bálványért bánat fizettetett s Kobely is csak éppen a decorum kedveért indult. Bami volt a kedvencz, mely szépen is végezte föladatát, de a verseny érdekességét tönkre tette ama körülmény, hogy két vetélytársa: Violetta és Ramses, gyakori galopozásuk miatt, esélyüket vesztették és helyet sem kaptak. Igy aztán a második beatre nem volt szükség, csupán Daniinak kellett magában még egyszer körüljárnia a távolságot, bogy a Hazafi-dijat megkaphassa. Az Eladó-versenyben csak két orosz ló, Slawny és Petischock mérkőzött, mely előbb emiitettnek a diadalával végződött; a nyertest azonban senki sem követelte. Záradékul a Vigaszverseny szolgált, melyben csak négy ló idült, melyek közt Lolának és Fanninak voltak legtöbb pártolói, s a küzdelem utóbbinak a diadalával végződött. Acci(lens nem fordult elő, csupán a tenyészversenynél tört tengelye a Bujdos által vont Sulkynek, mindjárt eleinte, s e miatt Bernrieder ur e lova kénytelen volt abbahagyni a küzdelmet. A versenyek részletes eredményét alábbiakban adjuk: I. Belf. tenyészverseny. Egyfogatú. Pálya 4-szer körül. 3—6éves belföldi mének és kanczák, Korteher. Derby-győztesek küiön 5 kilo teher. Tét 20 frt. 1-ső dij 600 frank, 2-dik dij 300. harmadik dij 100 frank. Gr. Esterházy Miklós 5é sga tv. k Andal 100 m. térhátrány, 15 kilo súly. 5:17 Hutschenreiter 1 Barawitzka Ágost. 5é p k Lola 100 meter térhátrány és 10 kilo súly 5:22i/s Mack-Phee 2 Söllinger Rudolf 3é sga k Seraphine 100 meter térelőny, az indulástól 5:32 John 3 Luzsa György 6é sga k Bigó [100 meter térhátrány és 15 kilo súly Tulajd 0 Bernrieder József 5é sz k Bujdos Mihály 0 Bánat 2 lóért. Andal a rárótt térhátrányt csakhamar kijavítva vezetett és helyét többé át nem engedve, tetszés szerint nyert Lola ellen, mig Seraphine rossz harmadik lett; Bujdos kocsijának az első fordulásban tengelye törvén, a versenynyel föl kellett hagynia. — Totalisateur: 5:7. II. Nemzetközi egyes verseny. Pálya négyszer körül. Tét 20 frt. Utónevezéssel. Dij 700 frk az elsőnek, 200 a másodiknak, 100 a harmadiknak. Prince Smith id amer. pej m Amber 4:21 3/ 4 Mack Phee 1 Milbret Emil id or sz k Zima (utónevez.) 4:25 Baumgartner 2 Ugyanannak 4é or p m Putschok (utónevezés.) 4:43 Höfelmayer 3 Capt. Violet id or f m Pervenecz John 0 Klobusiczky János 7é or f m Mammouth Richard 0 Bánat két lóért. Vezetett eleinte Zima, a második fordulásnál azonban Amber átvette a kalauzolást s azt folyvást megtartotta, néhány kocsiboszszal elsőnek érkezett be a jól iparkodott Zima előtt; Putschok jóval hátrább harmadik, Mammouth utolsó. — Totalisateur: 5:6.